A következő címkéjű bejegyzések mutatása: katasztrófa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: katasztrófa. Összes bejegyzés megjelenítése

The Strain (2014-)

A New York-i repülőtéren leszáll egy repülő, de landolás után a torony nem tud kapcsolatba lépni a pilótákkal. A függönyök elhúzva, se kép, se hang, a gép csak ott áll. Kivonul már lassan a római pápa is a helyszínre, de elsőnek Ephraim Goodweather és kis járványügyis csapata hatol be. Mindenki halott, sehol egy terrorista, semmi jele idegenkezűségnek. 
A nagy kutakodásban találnak pár túlélőt, szám szerint négyet, akik nem emlékeznek semmire, a karantén sem tetszik nekik, ők csak haza akarnak menni és kész. Közben valami baromi nagy izé szétlapítja egy ember fejét az egyik hangárban, majd eltűnik. 
Roppant hangulatosnak tűnik az első rész, Guillermo del Toro rendezte. 
Szóval jól kezdődik. Érdekes megközelítés, hogy a vámpirizmust a vírusok felől közelíti meg a sorozat. 
Az első pár részben ezt a látszatot tartják fent, ekkor még úgy tűnt, nagy potenciál van benne, de ez az évad közepe felé lejtmenetbe kapcsol és lett belőle egy szegény ember Walkind Deadje. 
Csúnya vámpírokkal és idióta szereplőkkel, akik homlokegyenest mást csinálnak, mint amit kellene, vagy amit egyszerűen a józan ész diktál.
A helyszínek is szűkösek, semmi New York-i káosz és anarchia, hogy alapozza kicsit a hangulatot. A fél várost ellepték a szörnyek, de nappal úgy megy mindenki a Meikbe, mintha mi sem történt volna.
Egyedüli dicséret a főgonosz szupervámpír szárnysegédjét illeti, remek a csóka, neki drukkolok. Mert még nézem, a második évad felénél járok, heti egyszer megteszi, bár tényleg nem tudom, miért ülök le megnézni az újabb részeket.

The Strain - A kór (2014– ) on IMDb

Godzilla (2014)

Van a nagy gyíkszörnymutánsistenség', a Godzilla, ami...khöm...aki elintézi a másik gyíkszörnymutánsistenségeket', akik az emberiségnek ártani akarnak. Izgalmas kezdés után ásítós befejezés, röviden. Az elején Bryan Cranston és Juliette Binoche párosa már frankó volt, mivel sok reklámot és trailert nem néztem a filmről, azt hittem, ők lesznek a főszereplők. 
Hát azok is voltak vagy tíz percig, utána jól meghalnak és átadják a stafétát két rohadtul béna színésznek. És ha már ezek "játszanak", innentől a forgatókönyvíró is lazított, innentől már nézzétek a Godzillát, a többi nem érdekes. Majd a grafikusok lekötnek.
Csak azzal van a probléma, hogy maga a film a történet szerint nem "csak" Godzilláról szól. Ez egy családi dráma, amiben a családtagok elszakadnak egymástól, valami földrengés, árvíz, gonosz űrlények támadása miatt, a film végére pedig egymásra találnak és újra nagyon szerelmesek egymásba (vagy apa még jobban szereti a fiát, stb.). 
Ez egyébként nem rossz ötlet, tetszik, hogy történnek az emberi események, és csak úgy mellesleg, Godzilla ott van a háttérben és éppen péppé ver egy mutáns rovart. Mindezt úgy látjuk, mintha az akciótól éppen elfutó ember hátán lenne a kamera. 
Egészen jó lett volna, ha az ezek szerint fő-főszálat jó színészekkel és izgalmas jelenetekkel tudták volna feltölteni. Aaron Taylor-Johnson és Elizabeth Olsen egyszerűen katasztrófa, ráadásul akkora logikai bakik vannak a filmben, hogy az még egy hat éves kisgyereknek is feltűnik a film közben ("apaaaaa, mié' viszik az atombombát ugyanazon az útvonalon a városba, amin az egyik szörny is vaaaan? És miért nem tudják, hogy kiszagolja a mellette éppen elhaladó atombombát, amikor pontosan tudják, hogy a szörnyek atomot eszneeeek?! Ha a B terv az, hogy ha nem tudják hatástalanítani a bombát, akkor kiviszik a nyíil vízre, hogy ott robbanjon fel, akkor a katonaság a faszért nem rakott oda egy hajót járó motorral?" 
Ehelyett mikor odaérnek, szétnéznek, van-e hajó, majd az egyiket elkötik,(szó szerint baszkurálják a vezetékeket, mint a tolvajok). 
Az külön pont, amikor a tudós archetípus, Watanabe és asszisztense, xy hölgy baromi nagy felfedezést tesz, két szomorú és ijedt nézés között: a hím és a nőstény szörny tán' nem azért közelednek egymáshoz, hogy...na, érted....hinnye', mekkora felfedezés a biológiában.  
És ezért a sztoriért valaki pénzt kapott?
Én a végső, ugyanakkor látványos csatajelenetre már elfáradtam, uh. azt kell mondanom, semmi pénzért nem nézném meg újra.

Godzilla (2014) on IMDb

All Is Lost (2013)

A mai Hollywoodban mostanában úgy spórolnak az egetverő gázsikkal, hogy inkább egyszereplős drámákat forgatnak. De vajon ez kinek jó?!

Egy szótlan, 70-es férfi (Robert Redford) hánykolódik valahol "a nagy-büdös semmin”(óceánon). Balszerencséjére nekiütközik egy konténerének és a hajóját elönti a víz. A műszaki berendezések tropára mennek, ezek után jöhet a keserves szivattyúzás és lékfoltozás. Mikor már mindennel elkészült az öregúr, jön egy elsöprő erejű vihar és kezdheti előröl. Így telnek a napok egymásután és a főszereplőnket az összes létező katasztrófa eléri, amiről valaha is rettegett egy tengerész.

Nehéz írnom bármit is egy olyan filmről, ami direkt lassítva van, hogy a néző minden idegszála bele görbüljön a néma tengeren való hánykolódásba. De a Keselyű azért nem teszi meg nekünk azt a szívességet, hogy félvállról vegye a mondanivalóját. Meglett kora ellenére elhiszünk, hogy egy "Tata" még képes egyedül elevezni egy kishajót...vagy megtölteni érzelemmel egy egész estés mozit. Mikor már tényleg „minden odavan”, akkor persze lenyomják a torkunkon a kötelező heppiend'-et. Nagy ászok ezek a jenkik!

Csak unalomra éhes Redford rajongóknak!

All Is Lost (2013) on IMDb

Hereafter (2010)

Clint Eastwoodot avasuk szenté, vagy legyen elnök vagy ilyesmi, mert összehozta az utóbbi évtized legjobb hangulatú filmjét.

Három ember keserédes története bontakozik ki a több mint két órás játékidő alatt. Egyik a híres francia tévés, aki nem éppen álomnyaralását tölti szeretőjével, amikor lecsap a cunami. Mary Lelay (Cécile De France) miután halál közeli élményre tesz szert, nem bír vissza térni a régi kerékvágásba. Munkáját otthagyva elkezdi kutatni, hogy mi van „azután” és könyvírásba kezd.
A másik az elfuserált életű George (Matt Damon), aki médiumként induló derékba tört pályafutása után egy kis nyugalomra vágyik. Sajnos pechjére a bátya kuncsaftjai állandóan megtalálják, ezért inkább kedvenc írója, Dickens hazájába menekül.
A harmadik életút Marcusé, aki fiatalon ikertestvére nélkül marad, ezzel nemcsak bátyját, hanem támaszát és egy normális élet lehetőségét is elveszíti. Nem csoda hogy a serdülő fiú minden elkövet, hogy még egyszer beszéljen Jason-nal.

Lehelet finoman rángatja szálakat rendezőnk, meghagyva a nézőnek, hogy megrágja a dolgokat mielőtt továbblépne. Hihetetlen alázattal nyúlt a témához és nem engedi, hogy átlendüljön a másik oldalra. A realista ábrázolásmód nagyon jól illik a színeszek játékához, így megmarad a történet misztikussága.
Még egyszer meg akarod majd nézni, hogy jobban megértsd mit is látsz.
Hereafter (2010) on IMDb

Life of Pi (2012)

Mi a különbség a fantasy film és a fantázia film között? Én már régóta tudom a választ rá, de most példát is tudok mondani. Az Avatar az fantasy, az Pí élete viszont csak…
Pisuar Patel a varázslatos Indiában cseperedik fel, nem mindennapi körülmények között. Különleges emberek (Mamaji) és állatok (Richard Parker) veszik körül, miközben ő küzd az iskolával (3,14), szerelemmel (Anandi) és több istennel (Hindu, Jézus, Allah). Viszont megélhetési gondok után kénytelen a család útra kelni állataikkal együtt, hogy új hazában próbáljanak szerencsét. Sajnos hajótörést szenved a díszes família és csak főhősünk éli túl a katasztrófát. Egy mentőcsónakban kénytelen hánykolódni a Csendes-óceánon, nem éppen fele barátja társaságában. Megrendítő giccs parádé a köbön, egy csomó vonalvezetési bakival (már az elején ismerjük a főhős sorsát!) Ahelyett, hogy hátra dőlnénk és élveznénk a tényleg szép képeket, az alkotók pofánkba tolják a felnőtté (felelősség, stb) válás minden nyűgét.
Mézes-mázos, túl édes, könnyen olvadó, tucat ízű nyalóka, India bazárjaiból.
Annyira unalmas, hogy nem a történet végkifejletét várod, hanem a szenvedésed végét.

Flight (2012)


Denzel Washigton 2013-as Oscar jelölése egy alkoholista pilóta megformálásáért.
Whip (Washington) éli a légi forgalomban dolgozók tökéletes életét. Minden meló után jól kirúg a hámból és az éppen aktuális macájával átdorbézolja a pihenő időt.De egy simának tűnő útjából azonban rázós rémálom lesz, de hála a rutinjának és a jó erős kávénak, főhősünk leteszi a szétroncsolódó gépet. A nép rögtön szuperhőssé kiáltja ki, csak azok a fránya közlekedés biztonságiak nem szállnak le róla. Pedig a kórházban még egy belőtt angyalkával (Kelly Reilly) is összehozza a sors, ironikus szerelem kezdete. A pilóta belső küzdelemének (a szeszel) lehetünk részese kb. 1,5 órán keresztül, hogy igazi drámával érjen a film. Színészekre nincs okom panaszkodni, mellékszerepekben is igazi zsenik (John „anyagos” Goodman, Don „kib***ottjóügyvéd” Cheadle) brillíroznak. Zemeckis üdén vezényli az élő szereplőket és az operatőr pedig remekül teszi a dolgát.
Teljesen fogyasztható film, nem csak Denzel rajongóknak.
tás