Spider-Man: Homecoming (2017)

Nem is nekem kellene írni a filmről, Pávek úr lenne az illetékes a témában, de a két megmászott hegy és a közte lévő három Spartan miatt ez nem fér bele az idejébe.

Marvel már a spájzban van, ezt már kitárgyaltuk. A Sony meg visszaadta/átadta kölcsönbe a Pókembert a Disney-nek, hogy harmadjára is elinduljon a történet. Fárasztó még belegondolni is.

A Disney/Marvel meg biztos kézzel lezongorázott nekünk egy igazi vasárnap esti családi mozit, amiben mindenki megtalálja a számítását. 

A fiatalabbak tudnak azonosulni a hőssel, a középsuliban való megfelelés vágyával, a csajozási nehézségekkel. 

Az öregebbeknek ott van a Keselyű (Michael Keaton), a becsődölt építési vállalkozó, aki a családja miatt adta bűnözésre a fejét. Remek karakter, tuti low-level főgonosz, érthető, földhözragadt indítékokkal. 

Az már csak engem, a Spidey fant zavarja kissé, hogy itt Pókember, mint második vonalbeli szuperhős szerepel, ami azért namár', pont az mögött az Iron Man mögött van, aki a Marvel képregények hátsó max. tíz lapját kapta meg magamutogatásra. Na de mindegy, remélem ez csak a jövő alapozása és Spidey szépen lassan átveszi a stafétát a nagy öregektől.

Tom Holland is érdemel egy ötöst, igazán jó Pókember lett, abszolút jöhet a következő filmben is. A jelent a csaj apjával (a Keselyű) a kocsiban eszméletlen jól sikerült, az udvarló és a csaj apjának kínos beszélgetése, ami amúgy és k*rva kínos úgy általában, de ha azt még, mint Pókember és a Keselyű folytatjátok, hát na...a tipikus tinis/bálos/romkom parafrázisa. Ej, de nagy pacsi érte.

Veszettül tudják a Marvelnél mi kell a népnek és meg is adják. Noha ez nagyon hidegen kiszámolt és adagolt szórakozás, minden patikmérlegen előállítva. Durván tolják a látványt és a high-tech cuccokat, nekem az sok, de tudom, már rég nem én vagyok a film igazi célcsoportja.

Engem már May nénivel (Marisa Tomei) akarnak megnyerni a filmnek. Úristen, sosem hittem volna, hogy valaha leírom ezt a sort...de az is biztos, hogy sosem akartam még ennyire Spidey lenni...ahogy fél New York is.

Élmény mozi, sokkal jobb, mint az utolsó egy-kettő Bosszúállók. Merjünk kicsik lenni és szórakoztatni...szóval ezután nézzétek meg az Ant-Man-t is.

Sorozatok - Jessica Jones (2015)

Marvel, marvel és a marvel már a spájzban (is) van. Jobbnál jobb, vagy inkább monumentálisnál monumentálisabb mozikat csinálnak és most be akarnak férkőzni a szürke hétköznapokba is. Ott legalább nyugtunk volt.
Néha jött egy komplett városokat egymásra hajigáló mega' mozi, de utána hónapokig semmi. Nagyságukat és ravaszságukat dicsérve egyszerre, belekóstoltak a hétköznapokra való sorozatok világágba, ott sem hagyva nyugtot nekünk. És dühítően jól csinálják.
Itt van pl. a Daredevil. A karakterek végre kidolgozottak, a forgatókönyvet nem egy poháralátétre írták és sikerült jó színészgárdát összeszedni hozzá. A legjobb viszont a sötét, nyomasztó hangulat. Batman kisöccse a Pokol Konyháján a sous chef.
A fenti sémát követi a Jessica Jones is. Nincsenek nagy emberek nagy problémái, csak kis emberek nagy problémái. Nem a világot mentik meg, hanem a sarki fűszerest. A szuperhős univerzum szakmunkásait látjuk, akik minden nap melóba indulnak és fáradtan jönnek haza (és még egy rohadt hideg sört sem ad nekik senki az esti tévézés közben). Nincs szuper high-tech bázis, ahol megpihentethetik fáradt szárnyaikat.
Az általam kevésbé ismert Jones-nak (Krysten Ritter) pár apró ügy mellett a nagy főgonosszal, Kilgrave-vel kell megküzdenie...majd a végén. Jones masszív alkoholista, nagyjából utál mindenkit, legfőképpen magát. Amikor taj másnaposan felszárad a lakása valamelyik részén és éppen nincs hülyére verve, felkap egy fehér trikót és legurít egy pohár whiskeyt. Tiszta Bruce Willis. Legalább olyan jól is csinálja. Ő is menekül a múlt elől, de ezt szépen és ízlésesen. Nem szándékozik megmenteni mindenkit, mivel még magát sem nagyon tudja.

Lassan csordogál a történet, sok titokra fény derül, de a vége felé lesz csak teljes a kép. Az első éved mindenképpen a bemutatkozásra koncentrált, ki ő, honnan jött, kik a barátai és mellesleg lepofoz pár rossz arcot. Kilgrave (David Tennant) karaktere jól sikeredett, bár nekem sokszor inkább hisztis kölyöknek tűnt, mint egy vérbeli szociopatának. A képessége viszont állat, ebből kifolyólag tényleg elég nehéz elkapni, még Jones-nak is.
Külön dicséret Jones kispajtásának, a minden hájjal megkent ügyvédnek, Carrie-Anne Moss-nak. Eszméletlen karakter, vérbeli cápa, aki inkább úszik, minthogy elsüllyedjen.
Érdekes, hogy a női karakterek mennyire ki vannak dolgozva, a srácok (Kilgrave kivételével) inkább biodíszlet, jól jönnek, ha valakit meg kell menteni, vagy nehézséget okozni Jones-nak, de ennyi is a szerepük.
Még annyit, hogy a szuperhős képességek kevés kivételtől eltekintve nincsenek az arcunkba tolva, ami nagyon ember közelivé teszi a karaktereket. Két repülés között csak el kell menni egy üveg tejért a boltba, oda meg sétálni kell, ha nem akarod, hogy mindenki bámuljon és fényképezgessen.
Jön a második évad, a Daredevil meg majd a Megtorlóval pofozkodik. Zűrös hely ez a Pokol Konyhája, de ettől lesznek izgalmasak a hétköznapok.