Spider-Man: Homecoming (2017)

Nem is nekem kellene írni a filmről, Pávek úr lenne az illetékes a témában, de a két megmászott hegy és a közte lévő három Spartan miatt ez nem fér bele az idejébe.

Marvel már a spájzban van, ezt már kitárgyaltuk. A Sony meg visszaadta/átadta kölcsönbe a Pókembert a Disney-nek, hogy harmadjára is elinduljon a történet. Fárasztó még belegondolni is.

A Disney/Marvel meg biztos kézzel lezongorázott nekünk egy igazi vasárnap esti családi mozit, amiben mindenki megtalálja a számítását. 

A fiatalabbak tudnak azonosulni a hőssel, a középsuliban való megfelelés vágyával, a csajozási nehézségekkel. 

Az öregebbeknek ott van a Keselyű (Michael Keaton), a becsődölt építési vállalkozó, aki a családja miatt adta bűnözésre a fejét. Remek karakter, tuti low-level főgonosz, érthető, földhözragadt indítékokkal. 

Az már csak engem, a Spidey fant zavarja kissé, hogy itt Pókember, mint második vonalbeli szuperhős szerepel, ami azért namár', pont az mögött az Iron Man mögött van, aki a Marvel képregények hátsó max. tíz lapját kapta meg magamutogatásra. Na de mindegy, remélem ez csak a jövő alapozása és Spidey szépen lassan átveszi a stafétát a nagy öregektől.

Tom Holland is érdemel egy ötöst, igazán jó Pókember lett, abszolút jöhet a következő filmben is. A jelent a csaj apjával (a Keselyű) a kocsiban eszméletlen jól sikerült, az udvarló és a csaj apjának kínos beszélgetése, ami amúgy és k*rva kínos úgy általában, de ha azt még, mint Pókember és a Keselyű folytatjátok, hát na...a tipikus tinis/bálos/romkom parafrázisa. Ej, de nagy pacsi érte.

Veszettül tudják a Marvelnél mi kell a népnek és meg is adják. Noha ez nagyon hidegen kiszámolt és adagolt szórakozás, minden patikmérlegen előállítva. Durván tolják a látványt és a high-tech cuccokat, nekem az sok, de tudom, már rég nem én vagyok a film igazi célcsoportja.

Engem már May nénivel (Marisa Tomei) akarnak megnyerni a filmnek. Úristen, sosem hittem volna, hogy valaha leírom ezt a sort...de az is biztos, hogy sosem akartam még ennyire Spidey lenni...ahogy fél New York is.

Élmény mozi, sokkal jobb, mint az utolsó egy-kettő Bosszúállók. Merjünk kicsik lenni és szórakoztatni...szóval ezután nézzétek meg az Ant-Man-t is.

The Maze Runner (2014)

A Legyek Ura egyik legye beköpte' a Suzanne Collins lagymatag tini drámáját...így születhetett meg ez a film. Vagy még mindig azt hiszik Hollywood-ban, a gyerekek rohannak moziba, ha tinik és világvége a téma, főleg, ha minimum trilógia és nagyon látványos. 

És mennyire igazuk van! 

Állítólag nagy siker, nemcsak a könyv, a film is. A rohadtparadicsom kritikusai szerint 60 százalék, ami egy ilyen típusú mozinál egyátalán nem rossz, a közönség pedig majd 70 százalékra értékelte. Az IMdB pontozást alól találjátok.

Na szóval, adott egy tini főszereplő (nem egy kalácsképű jány'), hanem egy normál kinézetű siheder fiatalember, aki hirtelen egy mozgó liftben ébred. A végállomás a külvilág, valamiféle fallal körülvett tisztás, ahol sok siheder fiatalember vár már rá. Mindenki ugyanabban a cipőben jár, vagyis a nevükön kívül nem emlékeznek semmire és senkire. 

Annyit tudnak, hogy a lift havonta hoz egy srácot, a nagy Fal pedig reggelente kinyílik, este meg becsukódik. Valamint a fal mögött egy baszott nagy labirintus van, sok gyilkos lénnyel.

Napközben a futkosók beszaladnak a labirintusba és próbálják feltérképezni, a többiek meg melóznak, a felállított szabályok szerint. 

Persze az új fiú felkavarja az állóvizet, szarik a szabályokra, eléggé kíváncsi és nem igazán hallgat a többiekre. 

Nem tökéletes, de mérföldekkel jobb, mint az Éhezők viadala, vagy a Beavatott. 

Érdekes a sztori, nem játsszák túl egy kölykök, látványos akciókat kapunk, noha a vége meglepetés kicsit sekélyes, megfelelően előkészíti a második részt. 

Nem szeretem az olyan filmeket, amik "csak" töltelékek a következő részhez. Ha nem állja meg a helyét egy az egyben, az egész nem ér egy kalap epret sem.

Amit hiányolok, egy kis tesztoszteron túltengés az elvileg kamasz fiatalok között. Olyan alfahím, új fiú konfliktus. Megvan ugyan a filmben, de nem dolgozták ki nagyon és ezért kár. Ezt lehetett volna ötvözni az ismeretlentől való félelemmel és így sokkal árnyaltabb lett volna.

Egyszer nyugodtan nézhető és még kicsit izgulni is lehet rajta. Ettől a műfajtól ez már valami.