A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dane DeHaan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dane DeHaan. Összes bejegyzés megjelenítése

Kill Your Darlings (2014)

Allen Ginsberg (Daniel Radcliffe) 44'-ben kezdi meg tanulmányait a New York-i Columbia Egyetemen. Még nem is igazán pakolt be a szekrényébe, máris Lucien Carr (Dane DeHaan) társaságában rója az utcákat. Carr és barátai, William Burroughs és Jack Keoruac között Ginsber úgy érzi, megtalálta a neki való, lelki és szellemi (lassan fizikai) társakat. 
Lázadnak a konformista irodalmárok költők és írok ellen, büdös fogyasztói társadalom, tetves rímek, születőben van a be-be-be-beat generation.
A film ennek szentel egy kis figyelmet. Tényleg kicsit, sajna, pedig örültem volna, ha többet megtudok a beat kultúráról annál, mint amennyi most a fejemben van. Ami nagyon kevés, Kerouac Úton és Ginsberg Üvöltésén kívül nem igazán ismerem őket. 
Szóval ettől a filmtől sem lettem okosabb. 
A történet fő mozgatórugója Lucien, aki maga köré gyűjtötte a  "nagy" elméket, ösztönzi a többieket, ugyanakkor féltékeny is rájuk tehetségükért, neki ez ugyanis nem adatott meg. Kapott viszont egy reménytelen szerelmest, az irodalomtanár Kammerer-t (Michael C. Hall), akivel se veled, se nélküled a viszonya, Ginsberg megjelenése után pedig inkább már a se veled a helyzet. 
Ez a központi szál, a beatt kultúra szárnybontogatása, a korabeli New York és az egyetem irodalmi közege - ami ellen éppen lázadnak - csak ímmel-ámmal van megjelenítve, maga a lázadás is egy-két bor és canabis gőzös éjszakában fullad ki, jobbára. Csak karcolja a felszínt, de a rendező megalkuvó volt, kár érte, konformista lett a nonkonformisták bemutatása közben.
Számomra pozitív, hogy C.Hall és Radcliffe játéka láttán nem jutott folyton eszembe, hogy Dexter és Harry Potter egy filmben. Jól ment nekik, látszott, hogy nagyon bizonyítani akarnak. Nincs is ezzel gond. Én elhittem.

Öld meg kedveseid (2013) on IMDb

Chronicle (2012)

Három középiskolás srác (egy hvcs, egy átlaggyerek és egy zűrös családból származó, problémás különc) egy buli után az erődben talál egy lyukat a földben.
Bekukucskálnak és valami fura tárgy megtapizása után másnap már telekinetikus erő birtokában kelnek fel az ágyikóból (azt, hogy hogyan kapták meg igazából az erőt és miért, nem magyarázzák meg, amiért külön piros pont a készítőknek).
A film áldoksi, vagyis mindig egy "amatőr" szereplő az operatőr, általában Andrew, a problémás gyerek szereti felvenni a dolgokat, többek közt magát, amikor a fater épp behúz neki, vagy éppen pókokat szadizik unalomból, stb.
Később már nem kell tartani a kamerát, ahogy a kölykök erősödnek, a kamera már repül magától, érteeeeed:)!
12 misiből hozták ki a filmet, már az első hétvégén kaszált vagy 22 milliót.
Nagyon tetszett, mert ötletes, ha mondhatom ezt, eredeti a mostani szuperhősös/szuperképességes filmek között magasan kiemelkedik. A repülős jelenetek tényleg nagyon jól sikerültek. Vannak még használható színészek és jó ötletek Hálivúdban'!
Ász film!

Az erő krónikája (2012) on IMDb