Allen Ginsberg (Daniel Radcliffe) 44'-ben kezdi meg tanulmányait a
New York-i Columbia Egyetemen. Még nem is igazán pakolt be a
szekrényébe, máris Lucien Carr (Dane DeHaan) társaságában rója az
utcákat. Carr és barátai, William Burroughs és Jack Keoruac között
Ginsber úgy érzi, megtalálta a neki való, lelki és szellemi (lassan
fizikai) társakat.
Lázadnak a konformista irodalmárok költők és írok
ellen, büdös fogyasztói társadalom, tetves rímek, születőben van a
be-be-be-beat generation.
A film ennek szentel egy kis
figyelmet. Tényleg kicsit, sajna, pedig örültem volna, ha többet
megtudok a beat kultúráról annál, mint amennyi most a fejemben van. Ami
nagyon kevés, Kerouac Úton és Ginsberg Üvöltésén kívül nem
igazán ismerem őket.
Szóval ettől a filmtől sem lettem okosabb.
A
történet fő mozgatórugója Lucien, aki maga köré gyűjtötte a "nagy"
elméket, ösztönzi a többieket, ugyanakkor féltékeny is rájuk
tehetségükért, neki ez ugyanis nem adatott meg. Kapott viszont egy
reménytelen szerelmest, az irodalomtanár Kammerer-t (Michael C. Hall),
akivel se veled, se nélküled a viszonya, Ginsberg megjelenése után pedig
inkább már a se veled a helyzet.
Ez a központi szál, a beatt kultúra
szárnybontogatása, a korabeli New York és az egyetem irodalmi közege -
ami ellen éppen lázadnak - csak ímmel-ámmal van megjelenítve, maga a
lázadás is egy-két bor és canabis gőzös éjszakában fullad ki, jobbára.
Csak karcolja a felszínt, de a rendező megalkuvó volt, kár érte,
konformista lett a nonkonformisták bemutatása közben.
Számomra
pozitív, hogy C.Hall és Radcliffe játéka láttán nem jutott folyton
eszembe, hogy Dexter és Harry Potter egy filmben. Jól ment nekik,
látszott, hogy nagyon bizonyítani akarnak. Nincs is ezzel gond. Én elhittem.
