Honeymoon (2014)

Vidéki nyaraló a tóparton, fiatal nászutas pár, más sem kell egy jó rémisztgetéshez. Nem menekülő bűnözők és nem helyi fogatlan tuskók a fő probléma kivételesen (ami miatt menekülni, ölni és netán halni is kell), hanem a ...aaa...ö...hát fogalmam sincs. A nagy happy utáni egyik éjszaka az ifjú feleségre a férj meztelenül talál rá az erdő közepén. Semmire nem emlékszik, "biztos csak alva járt". 

De attól a naptól kezdve mintha idegenek lennének egymásnak. A nőnek a férfi, de még önmaga is, a férj pedig kezd megőrülni a paranoiától.

A szomszédban lakó, volt gyerekkori szerelem kavar bele a kapcsolatba hirtelen, vagy valami máshoz van köze, az esténként a házba bevilágító fényekhez, pl?

Tuti kis horror, kivételesen jó hangulattal, összesen vagy négy színésszel. Kis költségvetésből is lehet minőségi filmet forgatni, itt a bizonyíték. 

Nekem egyetlen gondom van vele, mégpedig hogy tényleg nem kapunk magyarázatot a végén, ami nem mindig jó. Csak így van és kész. Ez most nem elég, ahhoz túl sok furcsa dolog történt, mégsem egy köznapi családi drámát látunk, aminek se vége, se hossza.

The Lobster (2015)

By Bikfic Adamik-hammer

Az ember nem is tudja eldönteni, mit lát: Monty Python-szkeccset, beteg fantasztikusfilmet, tanmesét a szerelemről - aztán rá kell jönnünk, hogy valójában mind a hármat egyszerre. 

A jövőben (nem derül ki, mikor, és igazából a „jövő” itt csak idézőjelben érvényes) aki nem szerez magának párt 45 napon belül, azt állattá változtatják. Hozzá kell tenni, az illető választhat, milyen állattá. A Colin Farrell által játszott férfi (nincs neve, senkinek nincs neve, fú, hát akkor ez valami allegória lesz), akit a felesége hagyott el, például homár szeretne lenni, ha nem jön össze a biznisz a bizarr szállodában, ahová a szingliket viszik. 
Ha most mi lennénk a Hunter S. Thompson, akkor egyrészt ideírnánk Dr. Johnson idézetét: aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmából, másrészt viszont már rég fejbelőttük volna magunkat, szóval inkább maradjunk annyiban, hogy Yorgos Lanthimos filmje földhözragadt, de mégis felemelő. Színpadias. Túljátszott (megjegyezzük: színésznek direkt túljátszani talán a legnehezebb feladat: úgy kell csinálni, hogy a lóláb ki ne lógjon.) 
Azért nem sci-fi, mert örkényi groteszk, és az, amin nem tudjuk eldönteni, röhögjünk-e vagy sírjunk, mindig erősebb, mint a dolgok kihelyezése. Mert abból táplálkozik, ami minket esz. Nem hagy nyugodni. Egy szerelmes moziban a „Te mit tennél meg azért, akit szeretsz” kérdés megmarad annak, ami, itt azonban folyamatosan, jelenetenként (amiből úgy hisszük, négy nagy stáció van) változik. „Szereted te egyáltalán azt, akivel vagy? És ha szereted, akkor mi van? És mi lesz? Miért szereted? És miért szeretsz?” 
A kezünket nem tennénk rá, de tippünk bőven van arra, Yorgos Lanthimos kikkel szocializálta magát a mozivászonra: Stanley Kubrick, Terry Jones, Pedro Almodovar, Terry Gilliam, és oké, a Homár nélkülük is éppen elég erős, de velük még inkább. Erős darab, mivel sci-fi(be oltott tanmesébe oltott allegória-szerű fantáziakálvária), olykor kicsit leül, de nem ereszt el, és nézni akarod. És utána lesznek kérdéseid, haj de mennyi, például hogy Rachel Weisz még most is hogy lehet ennyire rohadtul gyönyörű.