Der Untergang (2004)

Hitler - A bukás

Hitler és közvetlen hozzátartozóinak részetekbe menő bemutatása nem egy hálás feladat. Pedig ez a mű nem kevesebbre hívatott, mint a Fürert az utolsó óraiban, bukásra kárhoztatva bemutatni.

   

1945-ben járunk a németek már elbukták a háborút. Hitler (Bruno Ganz), családja és közvetlen beosztottjai egy berlini vezetőségi bunkerbe ássák be magukat, mit sem törődve azzal a ténnyel, hogy a város lángokban áll. Közülük néhányan és a helyi Jugendek hisznek még a fordulatban, de a realitás nem ezt mutatja. Az oroszok már a „spájzban” vannak, egyre több német katonatiszt és diplomata adja meg magát az előre nyomuló szövetségesnek. Hitler viszont a precízen megtervezett öngyilkosság mellet dönt és hű társai Braun és Goebbels-ék is követik vezetőjüket a halálba és nem hajlandóak kapitulálni.

Hitler utolsó óráinak szimfóniáját az utódnép tökéletesen varázsolja vászonra. Apróságokban elveszés, pontos történelmi hűség, szigorú egyenes játék jellemezi a filmet. A forgatókönyv pedig a „Nem hal, nem lát és nem beszél” elvet követi.

Tökéletes és felkavaró képsorok szoros egymásutánja, németes barokk világgal.

Grizzly (2014)

Buli egy jó kis nature horror, nagy erődben sok fával, esetleg valami gyilkos vadállattal és rossz helyen rossz időben táborozó fiatalokkal. 

Hálás téma, nehéz elrontani. De megtették. 

Pedig első pillantásra nem rossz a színész gárda, James Mardsen (az X-Menből Küklopsz), Thomas Jane és Billy Bob Thornton. Ok, kicsit B szagúak Thornton-t kivéve, de az ilyen filmek szoktak legalább bátrak lenni, ha már nem nagy a költségvetés. Gyilkolás rengeteg van benne. A néző agysejtjeit és rengeteg faágat, levelet, bokrokat. A greenpeace nyilatkozatban határolódott el a filmtől, mert gyilkolják az őshonos flórát... az ostoba menekülők + a profik, pl a vadász és a sheriff egyszerűen képtelenek eltalálni egy fél tonnás medvét tíz méterről. Ehelyett ágakra lődöznek. Az ártatlan erdőre.

Egyetlen esetben tudom ajánlani ezt a "valamit", ha összeültök a haverokkal, jó sok sör van a közelben és nincs új Jackass, vagy Family Guy rész. Jó társaságban a könnyes röhögés garantált. Vagy meg akarjátok nézni, hogyan ne csináljatok filmet soha de soha.

The Grand Budapest Hotel (2014)

A Grand Budapest Hotel

Wes Anderson már idejekorán egyedi stílust teremtett a mozgóképes alkotások terén. Ez által évről-évre elég csak egy kicsit kimozdulni a biztonságot jelentő sablonok közül és máris garantált a siker.

Gustave (Ralph Fiennes) nem minden napi szállodaigazgató, piperkőc stílusával és tenyérbe mászó modorával elkápráztatja a Grand Budapest Hotel lakóit. De inkább az idősebb hölgyek körében arat nagy sikert és ez által biztosítja a szálloda számára visszatérő klienseket. Az aktuális cselekmény egy olyan korban játszódik, amikor a történelmet arisztokraták, vénkisasszonyok és műkincstolvajok írják. Ezek a szélhámosok között főhősünk ügyesen megy a lavírozás és közben van ideje még betanítani a jóravaló Zéro Musztafát tökéletes helyettesnek. 

A Grand Budapest Hotelnél azért egy kicsit más a helyzet, mint Anderson eddigi meséinél. De itt most ügyesen keverte a barokk képi világot az igazi kaland-dráma életúttal. Néhol eszembe jutott a Nagyhal meg sajnos a Pi élete, de ez az atmoszférateremtő alkotás azért jócskán túlmutat mindkettőn és varázsol egy nagyot.

Alig hanem a 2014-es év legszórakoztatóbb alkotásával van dolgunk.

Balckhat (2015)

Amúgy sem sok kedvem volt hozzáfogni és végül a halasztás engem igazolt.

Nick Hathaway (Chris Hemsworth) világklasszis hacker börtönben csücsül, mert csúnyálkodott valami számítógéppel. De Amerikának éppen rá van szüksége, csak ő állíthatja meg a gonosz hackert, aki éppen leolvasztott(felforralt?) egy kínai atomerőművet. Tiszta nyereség on-line hozzáférhetővé tenni az atomerőművek vezérlőrendszerét, nem?

Nick és kínai barátja, valamint kínai barátjának húga eszeveszetten nyomozni kezd, utazgatnak össze-vissza a világban és olyan "kemény" rejtvényeket fejtenek meg, amiket a rendőr szakközépiskola első osztályában már kiröhögnének a diákok (persze a hivatalos szervek ezt nem tudtál megcsinálni a filmben).

A végén meg van egy "ki nem sz*rja le főgonosz, aki senkit sem érdekel, a nézét legkevésbé. És ennyi!

Az már biztos, hogy nem egy 21. századi billentyűzet csápoló geek film, mert alig érnek benne számítógéphez, szerencsétlen Nick tudása arra kell, hogy free-wifit és bluetooth kapcsolatot keressen parkokban. 

Plusz rájöjjön a gonoszok közötti kapcsolatra, amire a sok három betűs szerv nem jött rá, vagyis ha az egyik gonosz észak-dél irányba mozog minden egyes nap ugyanazon az útvonalon, a másik meg kelet-nyugat irányba ugyanazon az útvonalon minden nap és a két útvonalnak van egy nexusa, akkor vajon hol lehet a találkozási pont? Na, ehhez Nick-nek kellett kijönni a börtönből, mert a többiek nem jöttek rá. 

De amúgy meg nem hacker, de nem izomfiú, szóval csak ott van és okoskodik.

Az egyetlen erős jelenet a filmben a rajtaütés a terroristákon. Kivételesen jó rész, ahol végre az ellen sem azért van benne, hogy agyaggalambot játszanak. 

És mihez hasonlítottam ezt a részt? Természetesen a Szemtől szemben puffogtatásához. És mit vettem észre a film végén? Hogy ezt is Michael Mann rendezte, mint a már említett mozit.

Ez az egyetlen használható momentum, a többi 125 perc pedig szégyen.

Semmiképpen se rabold vele az idődet, a pénzed pedig még kevésbé.

Poligamy (2009)

Egy romokom a magyar karrierista 30-as korosztályról, a szorongásokról és a kapuzárási pánikról.

András (Csányi Sándor) a honi szappanopera szerző, boldog és stabil kapcsolatban él az ő Lillájával (Tompos Kátya). Egy napon azonban Lilla bejelenti, hogy állapotos és Andrásba lelkivilágában elindul valami változás. Ezután pedig főhősünk minden egyes reggel más Lilla mellette ébred és elkeseredett, küzdelem veszi kezdetét, hogy megtalálja az igazi szerelmét.

„Óh! csak Lillát hagytad volna..”

Mint ha András múzsája Csokonai Lillájának 21. századi reinkarnációja lenne. Mert ugye bár mit ér a tökéletes élet a tökéletes társ nélkül, de néha szokták mondani kincs ott van előttünk csak mi nem látjuk a fától az erdőt, meg hasonlók. Na ez mű is egy ilyes fajta anekdotát mesél el és nem véletlen, hogy eme prózai művet hoztam fel, amely nagy királya már megint csak jó magyar honban kell keresni. Ugyan is filmünk is Mikszáth féle zsáner útját járja be, néhol humoros, keserű és van biz ám csattanója is.

Gone Girl (2014)

Nick Dunne és Amy Dunne (Affleck és Pike) látszólag a világ legboldogabb párja. Amikor viszont a külső körülmények kezdenek hatással lenni rájuk (munkanélküliség, szülők halála, sikertelenség, stb), látszatvilág egy pillanat alatt összeomlik. 

Az első pár hónapban, esetleg évben még minden oké, de a problémák megoldásához később már nem elég pár jó helyen eldurrantott poén, vagy egy kis lepedőakrobatika feszültséglevezetésnek. Bajban ismerszik meg a "barát", ezek viszont élve felfalják egymást.

Úgy olvastam, a könyvben az író remekül megtalálja az egyensúlyt a két főszereplő között, nem, vagy csak nehezen tudod eldönteni, végül is kinek van igaza. Vagy egyátalán, kivel tudsz szimpatizálni. 

A filmben viszont nagyon könnyen megy, Nick Dunne a szenvedő fél, hozzá képest Amy egy pszichopata picsa, akinek soha, semmi nem jó. Erre épült a sztori és ha valamit, ezt azért rendesebben ki kellett volna dolgozni. 

Konklúzió nem sok, pár közhely, hogy a bűnös nem mindig nyeri el büntetését, szemét a média, stb. 

Cserébe Rosamund Pike  eddigi élete alakítását nyújtotta. Őszintén szólva nem kedvelem a nőt, de ezt a szerepet igencsak rászabták a sápkórós bőrére.

Ha már a "nem tetszik" résznél tartok, akkor szerintem baromi hosszú a film. Két és fél óra. Ezen moziban - mivel nem egy látványorgia - minden izgalma ellenére (tényleg van benne azért) lehet, bealudtam volna. Fincher nem tudta lekötni a figyelmem ennyi időre, ez sajnálatos.

Szóval azért lehet rajta izgulni, vannak benne érdekes karakterek (az érdekes szó Emily Ratajkowski esetében nem igazán helytálló) és meglepő fordulatok, szóval egy nézésre mindenképpen megéri. Otthon, a fotelből, ha szereted a családi drámát.

Az áldozat (1980)

„Az enyim, a tied mennyi lármát szűle …”

Igazi fullasztó kriminek harangozták be anno. De valahogy félre siklott az évtizedet homályában.

Kristály Zoltán (Gábor Reviczky) a munkamániás nyomozó egy kíméletlen sorozatgyilkos után kutat. Az egész ügyosztály sötétben tapogatózik, de Kristály mintha előre érezni, hogy hol fog lecsapni az illető vagy ki lesz az Áldozat. Mint ha nem is Magyarországon, de még nem is csak e világban játszódna a történet, hanem inkább valamiféle szürreális álomban.

A sorozat gyilkos motívumok ebben a filmben csak másodrendű adalékok, az igazi fűszer a lázas szerelem és az ezzel járó ideológus megalkuvások. Revicky már fiatalon megmutatta, hogy nem kell egy kis drámai alakításért a szomszédhoz becsöngetnie.

Retró thriller élmény!