Game of Thrones Season 2 (2012)

Spojler: Az első évadban lefejezték a Stark házat és meghalt Robert király, ja és oda az igazság. Van kit utálnunk hisz Cersei (Lena Headey) és a fattyú Joffrey él és virul, akik persze kínozzák a szegény-szegény északi lányokat. Kedvenc Ördögfiókánk (Peter Dinklage) hatalmat kap végre, viszont Mr. Szőke az ellenség tömlöcében csúnyul.

A Hét-tengeren innen és túl látszólag béke honol, de nem lenne a sorozat címe ez ha nem kezdene senki a trónra ácsingózni. Jogosultsága van Vesterosra a szépen lassan felnövő Sárkányos Daenerysnek (Emilia Clarke) aki keleti kereskedők között kénytelen fészkelődni. A Bartheon ház is egymásnak esik, hiszen a meleg Renly és az ördöggel paktáló Stenis is ácsingózik a vastrónra. Rob Stark viszont nem akar mást csak legyőzni a Lanistereket, de hiába az apróbb sikerek, ha serege lassan elvékonyodik akár a kevés vaj túl nagy kenyéren. Akkor ne is beszéljek az ebben az évadban nagyobb teret kapó kisebb házakról.

Sárkánykő új helyszínként belépésével fokozódik a mű fantasy jellege, még falon túl rettegünk addig az újoncok megkeverik a kártyalapokat és osztanak. Az eddig a hátérben lavírozgató karakterek Brien, Jamie, Baelish, Tywin és John főszereplőkké avanzsálódnak és újabb intrikák szövevényébe találja magát a néző.


Nagy pozitívum viszont, hogy előző részekben mellőzőt csatajelenetek után a Fekete-vízi ütközet, méltó lezárása az évadnak.

Trónok harca (2011– ) on IMDb

Child 44 (2015)

Hardy, Oldman, Rapace és Kinnaman. Igen jó szereposztás, azt sem tudom, melyikre figyeljek. Amikor néztem a filmet, akkor se tudtam, ez viszont már nekem nem volt oké. Hozzáteszem, tetszett, nem fogom lehurrogni, de tény, azért vannak negatívumok is bőven.
Az első és legnagyobb, hogy már az akárhanyadik filmként csak ebben az évben, nem tudom, mire akar fókuszálni a történet. Van benne egy történelmi szál, amerikai megközelítéshez képest szerintem aránylag hiteles korrajz, a szereplőkről pedig annyit, hogy Hardy a legkirályabb, Rapace-val már a The Drop óta működő párost alkotnak, Oldman és a rendező kedvence, Kinnaman viszont kicsit mellőzve volt, kár érte.
Szóval van egy titkosrendőrünk (Hardy), aki nagyon hű a rendszerhez, legalábbis nagyon dolgozik, a Sztálin érában rengeteg a "belső ellenség", mert "a forradalom felfelfalja saját gyermekeit"
Szokás szerint a véresre vert áldozat köpi a neveket és mennek tovább, amíg egy szép napon Raisa (Rapace), a felesége kerül a célkeresztbe. 
Tovább bonyolítja az eddig egyszerűnek kinéző történetet, hogy Moszkva utcáin egy őrült gyerekekre vadászik, Hardy barátjának (Fares Fares) fia is áldozatul esik a gyilkosnak. Mivel a "paradicsomban nincs gyilkosság', az eseteket különálló ügyként, ráadásul balesetként tálalják.
Hardy-t és asszonykáját áthelyezik (száműzik) egy isten háta mögötti bányavároskába, ahol is Nesterov rendőrparancsnokkal szövetkezve nyomozásba kezd.
Itt a mozi nem vált át egy nyomozós thrillerbe, a gyilkos-szál csak másodlagos, Hardy önmagával, a rendszerrel, a feleségével "harcol", az utolsó tíz percben megkapjuk a gyilkosunkat, kis hiányérzettel, hogy "ennyi volt?". Miközben nagyobb hangsúlyt kap a homoszexuális vasutas, aki a rendszer szerint csak azért gyilkos (pontosabban ő ölte meg a gyerekeket), mert nem nőket visz az ágyába. 
Értjük, már az első fél órában leesett, milyen a rendszer, nem kell ennyire sulykolni.
Mint mondtam, tetszett, nem is tekertem bele, szóval bátran ajánlom, hangulatos film.


A 44. gyermek (2015) on IMDb

The Hottest State (2006)

Miután Ethan Hawke-t elkerülték a nagy költségvetésű mozi eposzok, úgy döntött filmre viszi saját regényét. Ami egy romantikus mese gyönyörről és fájdalomról, azaz az első szerelem elkerülhetetlen velejáróiról. Puff!

William (Mark Webber) éppen átbukdácsolni készül az amcsi felnőtt kor küszöbét, amikor is találkozik Sarával (Catalina Sandino Moreno) a gyönyörű énekesnővel. Ezek után ami kettőjük között történik a simán bele illik a világirodalom legszenvedősebb szerelmi történeteibe. William szülei (Ethan Hawke és Laura Linney) persze próbálják megóvni szeretet gyermeküket az élet borzalmas csalódásaitól, de ezt a csatát főhősünknek egyedül kell megvívnia miközben Norah Jones búg halkan a fülünkben.

A filmet nézve elöntött a rég múlt szerelmeinek és gyalázatos párkapcsolataimnak minden keserve. Viszont annyira nem megindító a mű, hogy valamiféle számadásra is rászánjam magam. Hawk önmagát rendezi első filmjében és talán sokat is merít a saját sorsából a svindlis kinézetű színész. Nem sallang mentes, de egyszer mindenképpen nézhető szerelmi dráma, amely mintha csak saját magára koncentrálna és egy percre se vonja be a nézőt a szenvedés játékába.

Mi a gond velem? (2006) on IMDb

Kvinden i buret (2013)

Amikor Wallander leugrik Dániába nyomozgatni kicsit. Nikolaj Lie Kaas nem olyan szerencsétlenül szomorú karaktert alakít, inkább dühös és frusztrált, akinek egy jó szava sincs a másikhoz. 
Skandináv krimiként a készítők sokat törőnek a karakterekkel (bár semmi újat nem adnak hozzá a közhelyes morcos, de zseni nyomozó és az új színes bőrű társa első ügyes-nyomozós toposzhoz) és a hangulattal (olyan, hogy élni sincs kedve utána az embernek:)).
Carl Mork (Kaas) nyomozót egy sikertelen akció után lefokozzák és megkapja a Q ügyosztályt, melynek feladata a lezárt ügyek újbóli ellenőrzése és Assad-ot, a szervezetben ugyancsak feketebárány arabot társnak. És az első ügyben egyből beletenyerelnek a tutiba, vagyis az öngyilkosság nem is biztos, hogy öngyilkosság, mindenki ellenük van, a munkatársak nem hisznek nekik, stb. Nem egy nagy durranás a sztori, legalábbis újat nem mond, ez nyilvánvaló, de nem is ez az erőssége. Viszont húsz perc után sem bírtam volna kikapcsolni, a film a végéig odatapasztott a képernyő elé.
Mork és Assad jó páros, most néztem, Kaas és Fares Fares a 44. gyermekben is játszik.
Nagyon jó, ha nem is a legjobb a műfajban ha nem is a legvidámabb mozi. Nem negatívumként említem, hogy tényleg kicsit "sorozatos" a stílusa, vagyis olyan érzete van az embernek, ennek nem kell mozivászon. Tényleg nem kell és a sorozat jelleggel sincs baj, ebből/ezekkel sokat részt meg tudnék nézni.

Nyomtalanul (2013) on IMDb

The Detective (1968)

Szerintem kevesen tudják, hogy Sinatra előbb volt John McClane, mint Willis. Ugyan is a Drágán add az életed film alapjául szolgáló Nothing Lasts Forever című magándetektíves ponyvaregény egy folytatás volt, amelynek az első részét, a The Detective-t 1968-ban megfilmesítették a híres énekes-színész főszereplésével.

Joe Leland (Frank Sinatra) egy tipikus keménykezű detektív, aki élvezi, ha a szennyet takaríthatja New York City  utcáiról. Legújabb melója miatt megint rázósabb terepre keveredik: egy homoszexuális férfi gyilkosát kell elkapnia. A nyomok persze olyan kínos helyre vezetnek, mint a városháza. Az idő meg ketyeg és főnöke pedig ott lohol a nyakán. Eközben otthon sincs rendben, csinos felesége nem igazán az a monogám típus.


Sinatra régi vágású mozija nem sok mindenben tért el a kortárs nyomozós-detektíves alkotásoktól. Tabukat döngöl úgy, hogy közben nem foglal állás, még ha az akkori közvélemény ezt másképp várta volna el. A bájos hölgykoszorúval körül vett főhősünknek most nem család vagy munka dilemmával kell karöltve együtt élnie, inkább megmaradni az egyenes útnál, még ha a sötét oldal könnyebb is meg simább is, ahogy Yoda mestert mondaná. A színész-énekesnek játéka abból áll, hogy mélabús képet vág a totál közeli felvételeken. Sajnos színészeti szempontból alulmarad Bogartal szemben, neki sokkal jobban ment a karakterei keserűséggel és rokonszenvvel megtöltése.

A detektív (1968) on IMDb

A csirke, a hal és a királyrák (2008)

Gasztró-akciófilm a szakács Olimpiáról. Főszerepben Jesús Almagro, Spanyolország legjobbja, aki 23 nemzet szakácsával méri össze erejét és tudását. 
A Bocuse d'Or az egyik legrangosabb verseny, már részt venni rajta is megtiszteltetés. 
A címben szereplő három alapanyagból kell valamit "összerottyantani" cirka öt és fél óra alatt. 
Végigkísérhetjük hősünket a felkészüléstől egészen a verseny végéig. A konyhaművészet velejébe kukkantunk be, ami már annyira nem "földközeli", az ételek annyira nem fogyasztásra, mint inkább látványra és ízre készülnek, hogy az már szinte elidegeníti a nézőt. 
Míg felzabáltam volna a Chef (2014) egész büféskocsiját, itt legjobb esetben is csipegettem volna. Már ha engednék.
És amennyi kritikát kapott a felkészülésen szerencsétlen Jesús, korábbi győztesektől és azoktól, akiket a helyi selejtezőkön pont ő győzött le, csoda, hogy eljutott a versenyre és nem omlott össze idegileg. 
Jó kis film, aki szeretne bekukkantani a konyha magas művészetébe, annak mindenképpen ajánlom.

A csirke, a hal és a királyrák (2008) on IMDb

Game of Thrones Season 1 (2011)

A párom unszolására én is belevágtam fejszémet a manapság kultusszá emelt sorozat első évadjába. Anti-sorozatista lévén (no persze Jóbarátok, Al Bundy és az Alkesz Casanova botlásai nem maradt ki az életemből) nehéz volt rávennem magamat, hogy olyan sorozatot kezdjek nézni, amely világának (fantasy) csak egy koronázott királya(háza) létezik és hiába jönnek (a)Mások, szerintem jó darabig fog csücsülni a CGI-trónon. Persze, hogy Peter Jacksonra gondolok!

Szóval van ez Baratheon házból való Robert, ki első e néven, az andalok … aki régi barátját megy kíséretével meglátogatni messzi északra. Jövetelének persze hátsó szándéka is akad, hiszen Deres urában a királyság védelmezőjét látja. Ezért a jószívű Ned (Sean Been) kénytelen áttenni székhelyét királyvárba, ahol míg a király vadkanokkal hál és szajhákat űz (vagy fordítva ...) addig szembesül, hogy nem fenékig tejfel az élet a trón körül. És ugye bár Vesteroson is állja a régi a bölcsesség: aki korpa közé keveredik azt megeszik a disznók!

A készítők nem lacafacáztak már az első évadban felkavarták a lecsós fazék tartalmát. Van itt kérem minden ármány, intrika és vérfertőzés. Ha túltettük magunkat azon a tényen, hogy nem értjük a Nagyházak(Baratheon, Stark, Lanister,Targaryen) keszekusza kapcsolódási pontjait, rögtön át is adhatjuk magunkat a szappanopera filling’-nek.

De hogy mondjak valami jót is: a karakterek kidolgozása igazán ütősre sikerült, a néző rögtön tud azonosulni velük, legyen akár jó vagy gonosz. Néhány jelentéktelen figurán kívül mindenki teli találat a színészek közül és hatalmas meglepetés a Tyriont játszó törpe színész Peter Dinklage. Milyen meglepő, hogy apró termete ellenére néhány jelenetben szinte betölti a vásznat.

Ha nem rettentett el bennünket, hogy jó néhány szimpatikus karakterünk lebénult, száműzetésbe vonult vagy ne talán meghalt, akkor jöhet a következő epizód adag.

Trónok harca (2011– ) on IMDb