Whiplash (2014)

A tavalyi (2015) legtöbb fórumon az évfilmjének megválasztott nem éppen bohókás zenei drámája vajon elég hangsúlyos-e ahhoz, hogy elvigye az évet?! Legalább is nálam…

Andrew (Miles Teller) nem az nyár polgár amerikai kezdő zenészt, aki megfélemlíthet a tanszék fura ura (J.K. Simmons). Véresre vert kezek és verejtékben úszó dob felszerelés is kevés ahhoz, hogy a jazztanárok atyaúristenét meghassa. Ha valaki a legjobb akar lenni, az haljon meg sikerélt és tartassa végi a ritmust!

Nehéz az élete annak aki Amerika leghíresebb zenetanszékét válassza ugródeszkává a világhírnév felé. Tök egyszerű, de még is átütő játékok és több a jazz, mint egy 50-60-as évekbeli musicalben. Életszagú frázisok, vér és verejték, avagy hogyan legyél a világ legjobb jazz dobosa. Hát ne a Hungáriba szülessél lehetőleg!

Solace (2015)

Merriweather (Jeffrey Dean Morgan) és Cowles (Abby Cornish) ügynökök egy rázós ügyön dolgoznak. Egy sorozatgyilkos tartja rettegésben a várost és a nyomozásban nem jutnak egyről a kettőre. John Clancy (Anthony Hopkins) orvos/biológus/műkedvelő mindentudó és nem utolsósorban médium segítségét kérik az ügy felderítéséhez. Mint médium, számos ügyben segédkezett már, de a lánya halála után visszavonult.
A nyomozás során Clancy rájön, a gyilkos azért jár előttük mindig egy lépéssel, mert neki is hasonló képességei vannak.
A leírás alapján akár izgalmas is lehetne, de nem az. Megsúgom (mert amúgy is gyorsan kiderül), a gyilkos csak a halálos betegeket "menti" meg a szenvedéstől. Látja a halálukat és inkább gyorsan végez velük, még a sok kín és fájdalom előtt.
Érdekes, sőt, előnyös lett volna, ha úgy írják meg a forgatókönyvet és rendezik a filmet, hogy megkedveljük a csókát, így amikor a fináléban majd egymásnak esik a két jós, legalább lehetett volna izgulni valamelyikért. Viszont Farrell (a gyilkos) inkább tűnik egy tutyimutyi alaknak, Hopkins meg egy búskomoran néző vén trottynak. Ennek a kettőnek a szenvedése kevesebb izgalmat takar, mint a Derrick búcsú epizódja.  Igazi hétköznap késő éjszakás, fim+ kategória
Hogy egyébként jó színészeket vásárolsz össze, utána meg őket felvéve képeket illesztesz össze, nem jelenti azt, hogy filmet csináltál. Jó filmet meg pláne nem.
Ritka nagy vicc, szóval esetleg akkor nézd meg, ha Farrell, vagy Hopkins rajongó vagy és éppen nincs meg a London Boulevard, vagy a Fracture.

Star Wars: Episode VII - The Force Awakens (2015)

Ébredő erő

A karácsony előtti forgatagban az ifjak és idősebbek mind átvehették régóta várt ajándékukat, hiszen a moziba kerül kedvenc űrmesén újabb epizódja. Kíváncsian vártuk jó néhány millió, rajongó társammal együtt, hogy vajon J. J. Abrams meg ugorja-e az előzmény trilógia színvonalat.

Na szóval a történet, meg próbálom spoiler mentesen:

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban, egy poros koszos kisbolygón él egy árva fiú lány, aki arról álmodik, hogy egyszer nagy pilóta lehessen. Minő véletlen, hogy pont az ölébe pottyan egy csipogó droid, a belerejtett fontos információkkal, amelyre a maréknyi ellenálló kívül a gonosz birodalmiaknak elsőrendnek is fáj a foga. Persze nem egyedül vág neki a kalandnak, hogy eljuttassa a robotot és tartalmát az avatott kezeknek, ha nem rég is új cimborák is mellé csapodnak. Persze egy csomó misztikumról is fény derül, lézerkardok és jedi-energiák szegélyezik főhősnőnk útját.

Kit érdekel, hogy a történet egy az egyben az első rész koppintása vagy, hogy a tele van tisztelgéssel. A rendezők ugyanazt a koszos, fém ízű látványvilágot tárta elénk, amit 77’ óta vártunk. A sztori vonalvezetése néhol meg inog, de egy-két jó helyen eleresztett poén visszahúz a filmbe. A régiek nagyon jól hozzák a kultikus figurákat, az újak pedig pont olyan tiszták és sallang mentesek, hogy szerethessük őket.

Rangsor: 3

Mr. Holmes (2015)

Egyszer mindenki megöregszik, még a nagy Sherlock Holmes is. Eredetileg mondjuk erőszakos halált halt volna a Reichenbach vízesésnél a nagy Moriarty professzorral együtt. Mivel közfelháborodásban törti ki a fél világ (a másik fele ekkor még olvasni sem tudod, azért nem közfelháborodott), Doyle visszahozta, majd nyugdíjas koráig egyengette a nagy nyomozó életét. Amit most szépen végig is nézhetünk.
Holmes (Ian McKellen) már bőven a kilencvenedik évtizedét tapossa, egy egyedülálló nő (Laura Linney) és fia, Roger (Milo Parker) viseli gondját. Watson, Mrs. Hudson már nem élnek, az idejét a méhészkedés és az írás tölti ki. Roger hatására ugyanis meg akarja írni az utolsó esetét, ahogy az valójába történt, nem úgy, ahogy azt a jó öreg Watson látta.
Egy megoldott ügyről van szó, így a legnagyobb ellenfél a történetben ő maga, mivel alig emlékszik már a harminc évvel ezelőtt történtekre. Szinte csak annyit tud, ezután akasztotta szögre a pipáját és a sapkáját, hogy ezután csak a méheknek éljen.
Szeretek mindent, ami Holmes. Csak rossz látni illetve elképzelni, hogy megvénült, ettől keserű a szám íze.
A rendező szándéka, hogy reálisan bemutassa, milyen volt a "valódi" nyomozó, a színes történetektől eltekintve. Ez teljesült is, minden felesleges közhelytől mentesen. Nem nevettette ki a könyvbeli Holmes-t és jelentette ki, hogy az teljes hazugság volt, de nem nem is volt gond neki lekapni róla a keresztvizet, ha az kellett ahhoz, hogy a nyomozó emberibbnek tűnjön.
A színészek óriásiak, Parker sem idegesítő gyerek és ha nem is fordulatos a történet, a kellemes angol vidéki légkör és McKellen bőven elég, hogy lekösse a figyelmet.
De hogy nem nézem meg még egyszer, az biztos. Nekem Holmes ott hegedüljön a Baker street  221B-ben, Maigret felügyelő koptassa a flasztert Párizs utcáin, betérve egy lokálba, hogy felhörpintsen egy pohár calvadost, Bécsben meg Rex felügyelő lopkodja tovább Stockinger sonkás szendvicseit. Így kerek a világ.

Star Wars: Episode VI - Return of the Jedi (1983)

A jedi visszatér

„I am Jedi” – Luke Skywalker

Nincs már min spórolni, gondolták az alkotók, amikor belevágtak a projekten. De ha hinni lehet a pletykáknak, Lucas csak akkor kapta meg a filmre a zsét, amikor biztosította a vezetőket, hogy lesz benne egy pár aranyos, új karakter, amit rögtön piacra lehet dobni.

Miután Han-t lefagyizták, jégkoporsója a hírhedt Jabához kerül. Ide sietnek szép sorjában a társai, hogy kiszabadítsák a csempész barátjukat. Az immár jedivé érett Luke is a segítségükre siet és elbánik egy-két hatalmas és nem annyira gonosz szörnyeteggel. De ennél nagyobb feladat is várat a frissen szabadult csapatra: a rohamos léptekben épülő halálcsillag elpusztítása. Miközben a főhőseink az Endor nevű bolygó különös lakóival szövetkezve harcolnak a gonosz birodalmiak ellen, addig Luke az tervet eszeli ki, hogy megpróbálja áttéríteni apját a jó oldalra.

A jedi visszatérrel a kör bezárult Luke Skywalker kalandjai itt véget ért. A nagy drámáké volt ebben filmben a főszerep, még a cinikus kalandor, Han Solo is beállt egykét percre a tragikák közé. Még nem tudni, hogy karácsonykor honnan fog folytatódni a történetük, de egy-két cameonál többre már tutira nem futja az egykori ácsnak. Talán az utolsó (első) három rész közül ennek a filmnek fut a cselekménye legtöbb szálon, és digitális felújításnak köszönhetően itt a leglátványosabb a csata is.

Van egy jó hírem már csak pár hónapig kell kibírnunk „cséhá” őrület nélkül, hiszen Abraham homályban burkolt folytatása nem sokára a mozikba kerül és végre lehull a lepel a féltve őrzött titkokról. (Bocs, már vetítik!)

Rangsor: No.2

The Lobster (2015)

By Bikfic Adamik-hammer

Az ember nem is tudja eldönteni, mit lát: Monty Python-szkeccset, beteg fantasztikusfilmet, tanmesét a szerelemről - aztán rá kell jönnünk, hogy valójában mind a hármat egyszerre. 

A jövőben (nem derül ki, mikor, és igazából a „jövő” itt csak idézőjelben érvényes) aki nem szerez magának párt 45 napon belül, azt állattá változtatják. Hozzá kell tenni, az illető választhat, milyen állattá. A Colin Farrell által játszott férfi (nincs neve, senkinek nincs neve, fú, hát akkor ez valami allegória lesz), akit a felesége hagyott el, például homár szeretne lenni, ha nem jön össze a biznisz a bizarr szállodában, ahová a szingliket viszik. 
Ha most mi lennénk a Hunter S. Thompson, akkor egyrészt ideírnánk Dr. Johnson idézetét: aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmából, másrészt viszont már rég fejbelőttük volna magunkat, szóval inkább maradjunk annyiban, hogy Yorgos Lanthimos filmje földhözragadt, de mégis felemelő. Színpadias. Túljátszott (megjegyezzük: színésznek direkt túljátszani talán a legnehezebb feladat: úgy kell csinálni, hogy a lóláb ki ne lógjon.) 
Azért nem sci-fi, mert örkényi groteszk, és az, amin nem tudjuk eldönteni, röhögjünk-e vagy sírjunk, mindig erősebb, mint a dolgok kihelyezése. Mert abból táplálkozik, ami minket esz. Nem hagy nyugodni. Egy szerelmes moziban a „Te mit tennél meg azért, akit szeretsz” kérdés megmarad annak, ami, itt azonban folyamatosan, jelenetenként (amiből úgy hisszük, négy nagy stáció van) változik. „Szereted te egyáltalán azt, akivel vagy? És ha szereted, akkor mi van? És mi lesz? Miért szereted? És miért szeretsz?” 
A kezünket nem tennénk rá, de tippünk bőven van arra, Yorgos Lanthimos kikkel szocializálta magát a mozivászonra: Stanley Kubrick, Terry Jones, Pedro Almodovar, Terry Gilliam, és oké, a Homár nélkülük is éppen elég erős, de velük még inkább. Erős darab, mivel sci-fi(be oltott tanmesébe oltott allegória-szerű fantáziakálvária), olykor kicsit leül, de nem ereszt el, és nézni akarod. És utána lesznek kérdéseid, haj de mennyi, például hogy Rachel Weisz még most is hogy lehet ennyire rohadtul gyönyörű.

Star Wars: Episode V - The Empire Strikes Back (1980)

A Birodalom visszavág

Eme mozi érkezése után megváltozott a véleménye mindenkinek a Sci-fi-tündérmeséről. Végre hangsúlyos lett a rossz oldal és csúnyán rádöbbentünk, hogy nem csak a happyend létezik. Nem kétséges, hogy a szakértők és rajongók is eme művet tartják a legtöbbre a frencsájzból.

Egy réges-régi messzi galaxisban, nem ér véget hőseink kálváriája. A feloszlani látszó társaság egy kietlen hó bolygón állomásozik, de a birodalom űrszondái elől nincs menekvés. Leila, Han és Luke sikeresen elmenekül mielőtt Vader és csapat elfoglalja a lázadok bázisát, de a barátok sorsa külön utakon folytatódik. Az ifjú Skywalker a Dagoba rendszerben keresi meg Yodát, a nagy Jedimester, a többiek pedig kénytelenek Han egyok régi cimborájához beugrani a Bespinre némi segítségért.

Az bizonyos mondat után minden egyes nézőben valami megváltozik. A szuper látványvilághoz, még hozzá vesszük azt a sötét atmoszférát, amely a dzsungelbolygón csúcsosodik ki, nem vitás az a kijelentés, hogy az egyetemes filmgyártás egyik legnagyobb mozijával van dolguk.
Megkel még említeni a film zenéjét jegyző John Williamst, aki lenyomta a Beethovent a telefoncsengőhangokért folytatott versenyben. :)
Mindent egybe véve: Galaktikus!

Rangsor: abszolút 1.