Winter's Tale (2014)

A Téli mese az az a film, amiben csodák mégis lehetnek.

Egyszer volt, hol nem volt, egy csavargó, Peter Lake (Colin Farrell) aki nem tudta, hogy kiemelt szerep vár rá a jó és rossz mindent eldöntő harcában. Híres tolvajként állandó meneküléssel telik az élete, míg nem egy szép nap egy csodás ló megmenti a kerületi rendfenntartó (Russell Crowe) és serege karmaiból. Ezután az árva fiú sorsa meglepő fordulatot vesz, összeismerkedik a gyönyörű Beverly Pennel, aki mellesleg halálos tüdőbajban szenved. De ki tudja, segíthet-e még valamilyen misztikum a két szerelmesen?!

Az alkotók nem akartak nagyszabású romantikus mozit csinálni, inkább a jó és a rossz harcát akarták nekünk bemutatni korunk legjobb férfi színészei tolmácsolásban. Tehát felejtsük el azt, hogy a film forgalmazói ezt az alkotást becsomagolták egy színes, csillogó papírba és betették a karácsonyfa alá.

A Téli mese az az a film, amelyben csodák még is léteznek.

Edge of Tomorrow (2014)

Amin már elmélkedtem az Obilvion-nál, az most is teljesen helytálló. Tom Cruise nem tud hibázni, bármilyen here is az életben, a filmjei egytől-egyig jók, minimum nézhető kategória, vagy feljebb. Ezek között persze van jobb-rosszabb, de nagy mellényúlása még nem volt. 

Doug Liman rendező bizonyította már a Bourne filmekkel, hogy tud feszes akciófilmeket csinálni, de ez a szinte patikamérlegen elkészített, minden korosztályt a vászon elé kötő, kicsit meghökkentő, akciódús, csomószor vicces látványorgiát nem néztem ki belőle. 

Ez a film az év sci-fi-je (nem is emlékszem legalább nézhetőre ebből 2014-ből). 

Meredek kijelentés, Tom Cruise filmre értve meg pláne. De ez van, engem megvett kilóra. Még olyan szitokszavakat is a számra vennék, mint a karakterfejlődés. Mert nála az is van ám. Rég volt ilyen jó formában a kicsit Tommy.

Emily Blunt olyan tökös robotkabátos menyecske Cruise oldalán, hogy csodálkozom, az Omaha Beach miért nem adta meg magát egyből, amikor rohamra indult. Tuti csaj és tuti színész, tuti választás. 

Feleslegesen nem húzták az időt a szerelemi szállal, egy jó helyen, jó időben elcsattant nyelves puszi az egész, ami történt köztük, de ennek ellenére sem maradt bennem hiányérzet egy nagy szerelmi dráma iránt. 

Kezdetben, az első pár képsor egyébként kicsit fapadosnak tűnt (hasonlított a 28 nappal később stílusára), gondoltam, itt sem lesz nagy látvány, Cruise elvitte a büdzsé 90 százalékát. Tévedtem, a látvány tuti, az idegenek ugyan kicsit Mátrixos csápos robotra hasonlítanak, de ez még bőven belefért.

A történetről nem írok semmit, én sem olvastam róla egyátalán, így tényleg meglepő volt, mi is a lényeg igazából. Persze azon kívül, hogy irtják az idegeneket, akik ellepték a Földet. Csak a szokásos. 

Hülye vigyor volt a képemen, amikor vége lett. Mert egy tényleg szórakoztató filmet láttam, ami alatt nem nézegettem az órámat, vagy tekertem át a lényegtelen részeket. Meg tudnám szokni ezt az érzést. 

Saját műfajában szinte tökéletes.

Out of the Furnace (2013)

A harag tüze

Ennyire ellentétes véleményeket rég olvastam már egy filmről.

A Baze fivérek teljesen ellentétes módon próbálnak meg egyről a kettőre jutni egy lepukkant pennsylvaniai iparvárosban. Russel (Christian Bale) egy igazán egyszerű éltre vágyik, keményen dolgozik a helyi gyárban, ahol az apja is dolgozott egészen a betegségéig. Rodney (Cassey Affleck) viszont egy forrófejű háborút is megjárt balhés gyerek. Sajnos elköveti azt a hibát, hogy összeáll Petyvel (Willem DaFoe) aki illegális bokszmeccset szervez neki Északon. Ezután viszont egy szemvillanás alatt megváltozik a békés történet, hiszen öcsike hirtelen eltűnik. A helyi seriff (Forest Whitaker) a maga módján mindent megtesz, hogy előkerítse az eltűnt bárányt, ám Russell nem bízik exe új pasijában ezért saját kezébe veszi az irányítást. 

Hű de jó kis film lett a végére. Igazán realisztikus, lassan hömpölygő mozi, hihetetlenül erős színészi aktivitással. Felfoghatatlan, hogy egy második filmes rendező mennyire jól kordába tudta tartani ezt a sok Oscar díjas bagázst. Viszont a kritikusok és filmes portálok iszonyúan lehúzták az akotást, talán azért mert nem annyira eredeti a forgatókönyv. A filmben szereplő karakterek tényleg más filmekből köszönnek vissza, de kit érdekel amikor kisebbik Affleck istenien hozza megkeseredett iraki katonát.

Zseniális színészek egy nem hibátlan, de igazán friss gengszteres-thrilleres moziban.

A Million Ways to Die in the West (2014)

MacFarlane legújabb agymenése a Vadnyugaton játszódik, főszereplője maga MacFarlane és a poénokat írta maga MacFarlane. Ennyi elég is lett volna, hogy messziről kerüljem, na de mégis csak western, szerepel benne Liam Neeson, Charilze Theron, Giovanni Ribisi. Ennek fele sem tréfa, egy sanszot megér.

Szóval abban igazom volt, hogy a fele sem tréfa, noha vígjátékról van szó (talán rom-kom kategória), baromira nem találtam viccesnek. Persze bennem van a hiba,kezdve azzal, hogy a Ted nevű förmedvény utána még esélyt adtam ennek a valaminek.

Történet katasztrófa, szegény juhászlegény összebarátkozik és belehabarodik a főgonosz asszonyába, jól megtanul lőni, együtt jól beszívnak, vicceseket beszélnek, főként altesti poénokat, amik jól megnevettetik a tizenkét éves korosztályt, majd a végső harcban, "óriási csavarral" győz a jó oldal. 

Csak az a gond vele, hogy a film első és az utolsó perce közé beszorult egy másfél órás böfögéstől/fingástól/fűtől és fekáliától bűzló közjáték. 

A közönségességet nem mindig lehet eladni polgárpukkasztásként.

Isteni műszak (2013)

Sok fórumon azt olvastam, Bodzsár Márk a honi mozi új üdvöskéje (Vajda is felfigyelt rá, juj!) és hogy a magyar filmgyártás megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez…

Milán (Ötvös András) a horvát szakadár emigráns, miután hamar kiderül, hogy van némi orvosi VÉNÁJA, rögtön a honi mentősök között találja magát. Ezek az angyalok a maguk módján istent játszva döntenek a perifériára szorul lelkek sorsáról. Hiszen a magyar egészségügyben jelenlévő hála pénz után senki ne higgye, hogy a temetkezési vállalkozók között nem dúl ádáz csata. Főhősünknek viszont irtóan szüksége van pénzre, mert az odaát forrongó délszláv háborúból szeretné kimenteni ápolóként dolgozó barátnőjét. Milán először hezitál, hogy elfogadja a pár ezer márkát az eutanáziáért cserébe, de végül annyira belejön a mentős életben, hogy elkezdi élvezni kisstílű kollégái társaságát. E közben pedig lágyan szól a tévéből az éppen virágkorát élő Szomszédok című sorozat bölcseletei.

Az első gondolatom az volt, ahogy felálltam székből, hogy egy iszonyat jó filmet láttam. Mintha a Kontrollt hangulata találkozott volna az Üvegtigris főhőseivel. A film igazán friss, még ha vissza is röpít bennünket a 90-es évek bizonytalan időszakába, emellett humoros, ironikus és néhol groteszk, mint maga az évtized. Érdekes párhuzam, hogy Martin Scorsese 99'-ben leforgatta Holtak útja című opusát, amely nem lett akkora siker, de mégis minőségi alakításokkal lopták be szívünkbe magukat a főszereplők.

És lám, 2013-ban valami hasonló kibontakozás történt itthon. De Bodzsár Márk jött, látott, győzött, legalábbis engem igen. Van még valami apró remény ott, ahol már azt hittük, minden elszállt.

Kill Your Darlings (2014)

Allen Ginsberg (Daniel Radcliffe) 44'-ben kezdi meg tanulmányait a New York-i Columbia Egyetemen. Még nem is igazán pakolt be a szekrényébe, máris Lucien Carr (Dane DeHaan) társaságában rója az utcákat. Carr és barátai, William Burroughs és Jack Keoruac között Ginsber úgy érzi, megtalálta a neki való, lelki és szellemi (lassan fizikai) társakat. 

Lázadnak a konformista irodalmárok költők és írok ellen, büdös fogyasztói társadalom, tetves rímek, születőben van a be-be-be-beat generation.

A film ennek szentel egy kis figyelmet. Tényleg kicsit, sajna, pedig örültem volna, ha többet megtudok a beat kultúráról annál, mint amennyi most a fejemben van. Ami nagyon kevés, Kerouac Úton és Ginsberg Üvöltésén kívül nem igazán ismerem őket. 

Szóval ettől a filmtől sem lettem okosabb. 

A történet fő mozgatórugója Lucien, aki maga köré gyűjtötte a  "nagy" elméket, ösztönzi a többieket, ugyanakkor féltékeny is rájuk tehetségükért, neki ez ugyanis nem adatott meg. Kapott viszont egy reménytelen szerelmest, az irodalomtanár Kammerer-t (Michael C. Hall), akivel se veled, se nélküled a viszonya, Ginsberg megjelenése után pedig inkább már a se veled a helyzet. 

Ez a központi szál, a beatt kultúra szárnybontogatása, a korabeli New York és az egyetem irodalmi közege - ami ellen éppen lázadnak - csak ímmel-ámmal van megjelenítve, maga a lázadás is egy-két bor és canabis gőzös éjszakában fullad ki, jobbára. Csak karcolja a felszínt, de a rendező megalkuvó volt, kár érte, konformista lett a nonkonformisták bemutatása közben.

Számomra pozitív, hogy C.Hall és Radcliffe játéka láttán nem jutott folyton eszembe, hogy Dexter és Harry Potter egy filmben. Jól ment nekik, látszott, hogy nagyon bizonyítani akarnak. Nincs is ezzel gond. Én elhittem.

Anchorman: The Legend of Ron Burgundy (2004)

A híres Ron Burgundy legendája

Az Adam McKay-féle univerzumtól egyetlen egyet nem lehet elvárni, azt hogy komolyan vegyük.

A 70-es évek tévés sztárbemondói annak idején egy kaptafára készültek: vörös öltöny és mikrofonfej. Ron Burgundy (Will Ferrell) sem kivétel ez alól, sikeres, gazdag és szerelmes, de sajnos a rossz lányba. Választottját Veronicát (Christina Applegate) éppen bemondó társának nevezik ki szeretett csatornájánál. Ezzel kezdetét is veszi a macska-egér harc, hogy kliséktől nem mentes, borítékolható végkifejletet éljünk át végig bámulva a filmet.

Hogy miben más, mint egy átlagos romantikus mozi, arra McKay stílusa adja meg a választ, ugyan is az groteszk humor minden elemét beveti, hogy visítva kaparjuk a humuszt. A mű egy igazi hullám vasút, mert amikor már úgy érzed, ez már tényleg egy romantikus komédia akar lenni, akkor hirtelen jön valami eszement gusztustalanság, amitől a pop-corn kólástól kiürül a gyomrodból.

Lehet szeretni, lehet gyűlölni, de egyetlen egyet nem lehet vele kapcsolatban: elmenni mellette.