The Others (2001)

Ódon kastélyos, rémiszgetős vasárnap délutáni matiné.

Alejandro Amenábar története középpontjában az Anglia ködösebbik végén lakó Stewart család áll. Grace (Nicol Kidman) és fényérzékeny gyerekei egy régi kastély falai mögött élik hétköznapi életüket. Egy napon új szolgálók érkeznek a birtokra, hogy segítsenek az egyedül maradt asszonynak a házkörül. Rá is fér a segítség Gracre, mert a gyerekei egyre többször beszélnek a házban lakó „idegenekről”.

Szokványos stílusgyakorlat egy igazi drámarendezőtől, nemi pikantériával. Ilyen típusú mozinál az ember felkészül a legrosszabbra és még is elég egy jól kivitelezett ajtó becsapódás, hogy a frász kerülgessen. Még egy nagyadag filozófiai fejtegetés is bele fért a rém-romos történetben.
Hatásos, de ugyanakkor egyszerű iparosmunka.

Más világ (2001) on IMDb

RED 2 (2013)


Annyira, de annyira nem szeretem ezt a filmet. Csináljunk egy folytatást, mert az első résszel nagyot szakítottunk alapon ismét a nyugger szuperügynökök mentik meg a világot és hozzák el a Világbékét.


Bruce Willis állatira unja a szerepet, szerintem azt sem tudta, most éppen melyik filmet forgatják. Expendables, Die Hard sokadik része, bármi jöhet, ő lenyomja azt is.
Rohadtul unalmas, a viccek inkább szánalmasak, a szerelemes civódás (Willis, Parker és Zeta-Jones között) pedig idegesítő.
Bele-bele tekertem, a végére már így sem voltam kíváncsi. Kíméld magad.

The Wolverine (2013)


Az X-Men egyik legjobb és legkidolgozottabb karaktere Rozsomák...akarom mondani, Farkas (hülye fordítók). Mogorva és sokszor prosztó, de aranyból van a szíve...vagy adamantiumból. Ő az X-Men között a Dr. House. A lényeg, hogy egy olyan karakter, ami önállóan is megállja a helyét, hálás alapanyag, hogy baromi jó filmeket hozzanak vele össze.
Az első rész óriási bukó volt, nem csak nálam, úgy világszerte is. A folytatásban már jobban bíztam, de a reményeim csak félig-meddig találtak meghallgatásra.
A Rozsi gyerek (Hugh Jackman) visszatér Japánba, hogy búcsút vegyen egy haldokló ismerősétől. Ám az ismerős halála után elszabadul a pokol, nindzsák, jakuzák, ellenséges szupermutánsok kereszttüzében találja magát, közben elveszíti öngyógyító képességét is...így azért lényegesen csökkennek Rozsi esélyei. 
Ez lenne nagyvonalakban a film története, ami sajnos idegesítően sok logikai bakival van tele. Ki ez a Vipera (a másik mutáns), mé'csinálja azt, amit csinál? A főgonosz pedig sokkal-sokkal egyszerűbb tervet is kieszelhetett volna, csomó szükségtelen dologgal lett telepakolva a sztori, hogy kitöltsék a játékidőt. 
A csimm-bumm jól működik, Rozsit talán egy kicsit többször verik el a kelleténél (ehhez elég pár vidéki nindzsa is...ez most komoly?), de hát kellenek a kihívások, teher alatt nő a pálma.
A színészekre nem panaszkodhatunk+ hogy Japánban játszódik a történet, fel is dobja a filmet.
Jobb mint az első rész, de így is csak egyszer nézhető kategória.

The Place Beyond the Pines (2012)

A „kib***ott kúl” Ryan Gosling összeakad a „ügyeletes közeg” Bradley Cooperrel és még csak negyed óra telt el filmből.

Luke (Gosling) a motoros Forrest Gump megtér az ő Rominájához (Eva Mendes) és titkolt közös gyermekükhöz. Hogy eltartsa a csonka családot, ahhoz a pénzt bankrablásból szerzi a sebesség megszállott főhősünk. Sajnos az ilyen miliőben felnövő gyermeknek nem sok reménye van a tisztességes életre. Bezzeg a pisztoly túloldalán álló államügyész apuka által pátyolgatott minta rendőr (Cooper) a tökéletes pályafutás előtt áll. Szinte kapóra jönnek a korrupt társak stikliei, amit nem rest felhasználni az előmenetelés érdekében. Egy ilyen apával megáldott fiúnak csak megszületni volt nehéz, ellentétben a nehéz sorsú Jasonnal.

A négy központi karakter körül elhomályosodik a világ és csak a velőig hatoló dráma marad. Nem az ártatlanság mintaképei, de a maguk módján szerethetőek ezek a szomorú emberek. Derek Cianfrance pedig remek kézügyességgel keveri a két generáció életútját. Ilyen rezsicsökkentős időszakba igazán kifizetődő film, hisz egy áráért rögtön hármat kapunk!

The Place Beyond the Pines (2012) on IMDb

The Last Days on Mars (2013)


Kis költségvetésű, fapados sci-fi, de lehet, pont ezért jött be. Sok az "átfedés" a Prometheus és az Alien filmek között, ez vitathatatlan. 
A Marson kutakodó kutatók készülnek hazafelé, amikor is az egyikük élő organizmusra bukkan. Nagy az izgalom, főleg akkor, amikor a szerencsés megtaláló visszasétál a bázisra, szakadt szkafanderben. Pedig az a klíma állítólag árt a bőrnek.
Adott az izgalom, érdekes a környezetben, sok ember kis helyen összezárva, aprítják őket rendesen, szóval... 
Tetszik, hogy nem válnak űrbéli Rambóvá, a veszély legapróbb jelére is futnak a szélrózsa minden irányába. Mégiscsak tudósokról van szó.
És vannak ám benne igazán borzongató részek is, uh. nem éppen egy délutáni matiné.
Egy szó, mint száz, egyszer gond nélkül nézhető.


Avatar (2009)

James Cameron nagyszabású Sci-fije volt az első 3D-és élményem, mondhatni letaglózott. A napokban egy kereskedelmi csatorna is a műsorára tűzte filmem, gondoltam ennek apropóján klaviatúrát ragadok.

Dzsékszuli’ (Sam Worthington) a morci tengerészgyalogos egy bevetés után tolószékbe kényszerül, de újabb esélyt kap a sorstól. A Bátyja helyébe lépve a Pandorára utazik ahol különleges lények laknak, a Na’vik. Zsoldosunk feladata lesz, hogy beépüljön közéjük Grace doktornő (Sigourney Weaver) segítségével. Sajnos a kutatás nem csak békés ismerkedés szól, hiszen a finanszírozó konszern ki akarja szipolyozni az őslakosokat. Ezek után borítékolható egy két pity-puty, na meg némi szerelem és becsületességesség.

Rendezőnk nagyvonalúan tér vissza (a pletykák szerint mostanra lett kivitelezhető a film technikai része.), grandiózus Sci-fit hozott össze. Csodálatos a bolygó növény és állatvilága, plusz a harci effektekkel se spórolt. A kutyát se érdekli, hogy a történet lopott e vagy sem.
Ezt a filmet élvezni kell és kész!!!

Avatar (2009) on IMDb

Warlock (1989)

A korai éveim fantasy fellángolásának utolsó koporsószöge a mű.

Adott egy boszorkány (mester) Warlock (Julian Sands ), aki a viktoriánus Boston egyik rettegett börtönébe sínylődik. Ura és parancsolója egy különleges feladattal bízza meg a 200 évvel későbbi Los Angelesben. Az idő viharba bele kerül a sátán szolgájának egyetlen ellensége a jószívű lovag Redferne is. Ő az egyetlen, aki meg tudja akadályozni, hogy a mágus egyesítse Lucifer bibliáját. Főhősünk segítséget is kap a csinos Kassandra, aki maga is összeakad a Warlockkal egy átok erejéig.

Remekbe szabott kis
történet, tele spékelve az irodalmi-mágia apró titkaival, de sajnos kivitelezés hagy némi kivetni valót. A 90-es évek gagyi trükkjei, a C64-es zenevilág és közhelyes romantika, sajnos sokat ront az összképen. Kapott még két részt a frencsájz’, de sikerült Z kategóriává süllyeszteni a többi epizódokat. Sajnos ez idő tájt csak ilyen filmeket fogyasztott a misztikumra éhes társadalom.
Tipikus Halloween-i szórakozásnak ajánlom.

Warlock (1989) on IMDb