By Bikfic Adamik-hammer
" - Szép gyűjtemény. Mind te ölted meg?
- Igen. Kivéve a bálnát. "
Komoly feladat lehet AndersThomas Jensen -nek lenni: a hűtőházba, ami nála a lélek, csak olykor-olykor
pislant be a hold, s aztán arról is kiderül, hogy csak a
mészáros jött le a zseblámpával, tele van-e vajh’ a patkánycsapda. Annyira sötét és bogáncsos világ ez, hogy a
láttán már csupáncsak vinnyogni képes az ember: hogy ez a mélyről jövő
pincedohos hangkép röhögés-e vagy jajszó, már velő dolga. Meg a májé, meg az
egyéb belső szerveké, mint például a szív.
Nem trilógia, de valahol
mégis az: az állandó szereplők (Mads Mikkelsen, Ole Thestrup) és a dramaturgia
össze nem téveszthető színkombinációja, ha egy sorozat részévé nem is, de
ugyanabba a bús, überdán galaxisba helyezi a Gengszterek Fogadóját, az ÁdámAlmáit és a Zöld Henteseket. Mindhárom emberhúst próbáló darab -„Ne fenyegessen azzal a zsiráffal.” -,
de a Hentesek talán a legkeményebb falat: ennyire szomorú viccen röhögni talán
nem is lehet. És közben mégis.
Aki látta a Delicatessent, a kannibalizmus
romantikájával nagyjából tisztában van – itt azonban már lerohadt a szépia, a
színek a temetőbe mentek virágot lopni, és mindenki kicsinyes és mindenki
kisgyerek, és játékból tépi ki a szarvasbogár lábait.
És mindenki boldogtalan,
és csupán a másik tépőfoggal való feldolgozása jelenthet ököruszálynyi
megváltást.
Nem fekete komédia, hanem
bánatszürke; nem groteszk, hanem kicsavart és torz: ilyen, amikor Örkény István
az esti pacal után sárkánnyal álmodik.
(Hülyéskedek, túlzok,
naná, kurva vicces az egész. Dánia vidám és felhőtlen vidék.)
(Nem, nem. )
(de igen)
