A következő címkéjű bejegyzések mutatása: varázslat. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: varázslat. Összes bejegyzés megjelenítése

Seventh Son (2014)

A mesebeli legkisebb fiú megmenti a világot a gonosz boszitól (Julianne Moore) és a sárkányoktól (CGI). Először persze tanonckodnia kell egy alkesz lovagnál (Jeff Bridges), akinek a feladata a szörnyek üldözése, hogy a népek biztonságba legyenek.
Tehát közhelyesebb nem is lehet, alkesz mester, kisfiú, aki megmenti a világot, de az elején ez még nem biztos. 
Ennek ellenére lehetne jó film, de a forgatókönyvnek és a rendezésnek köszönhetően egy katyvasz az egész. Össze-vissza mendegélnek, néha felbukkan egy szörny, aki majdnem megöli a legkisebb fiút, olyankor azonban a vén Bridges felpörög mint Yoda mester Dooku gróf láttán és lenyomja az ellent, majd jön a hősies végső harc. 
Merő unalom, a felétől már újságot olvastam, valami nagy várban harcolnak, erre biztosan emlékszem. Hát ennyi.
Bridges és Moore nagyon meg lehet szorulva, hogy aláírtak erre a mozira. Kétségbeejtően rossz.

A hetedik fiú (2014) on IMDb

The Hobbit: The Battle of the Five Armies (2014)

Az öt sereg csatája
Mikor ezeket a sorokat írom, fájó szívvel gondolok arra, hogy talán ez az utolsó kaland, amit Középfölde mesebirodalmából láthatok. A sokszor kritizált A Hobbit a legtöbb mozirajongó bánatára sajnos az utolsó fejezetéhez érkezett.

Miután a mohó törpéink kikergették Smaugot békés vackából, ő először inkább Tóvároson szándékozik bosszút állni. Némi bemelegítő izzadságszagú harcolgatás után, jöhet a mindent eldöntő csata. Amit először nem világos még, hogy ki fog ki ellen harcolni.
Az biztos, hogy a törpök aranyából mindenki le akarná csípni az őt megillető részt, de Thorin (Richard Armitage) a rajta elhatalmasodó sárkány-kór miatt egyetlen egy régi ígéretét sem hajlandó megtartani.
Míg a Bárd (Luke Evans) és a törpkirály alkudozik, kicsiny de Középfölde legerősebb különítménye indul a sötét erők fogságában rekedt szürke Gandalf (Ian McKellen) megmentésére. Szarumán, Galadriel és Eldrond utolsó csepp erejüket is kénytelenek bevetni, hogy kiszabadítsa az öreg mágust. Még ha sikerül is a szinte láthatatlanan ellenséget messzire űzni, az orkok előrenyomulását nem tudják megállítaniuk.
Ezt nem is sejtve Erebornban a kis tolvaj, Zsákos Bilbó (Martin Freeman) megpróbál közvetíteni a segítséget váró emberek, a jussukat követelő büszke elfek és az elborult elméjű Thorin között, a maga egyszerű módján. De hiába az észérvek és nemes lelkű hobbit fáradozása, sajnos az öt sereg csatája elkerülhetetlen.

Ezen szinten már nincs üres járat, "A király visszatér" óta tudjuk, hogy a záró epizódra nem érdemes a zúzással spórolni vagy a drámát erőltetni. A Babó csekély történetét lezáró film első percétől beindul a csata fáradhatatlan gőzhengere és nagy jelenetekben harcolnak egymással ezek a mitikus lények.
Jackson mester nem rest még összetettebbé varázsolni ezt az élményt, újra és újra bedobni valami váratlan, hogy egy pillanatra se lankadjon a figyelmünk. A történethez kötelezően hozzáfűzött romantikus száll nem tolakodó, simán belefér ebben az univerzumban egy ilyen jellegű kapcsolat.
Nem hinném, hogy ennél jobban be lehetett volna fejezni ezt az utazást, ami 2001 óta egy új-zélandi mesternek hála szinte minden évében díszes dobozban a karácsonyfánk alá került és sikerült mozizásra csábítani sok millió embert.
A hobbit: Az öt sereg csatája (2014) on IMDb

Beautiful Creatures (2013)

Én már abban a hitben éltem az alkonyatos nyúlós tészta után végre megtisztulnak a mozik a tizenévesen „olyan akarok leni, mint Bella” jelmondatú tiniktől. De tévedtem sajnos az általam eddig komoly rendezőnek tartott Richard LaGravenese (P.S. I love you) valamilyen megmagyarázhatatlan késztetést érzett, hogy rendezzen egyet Margaret Stohl négykötetes varázslós rettenetéből.

Gaitlin városa egy dög unalmas helynek tűnik első ránézésre, még is az itt felcseperedő fiút különös álmok gyötrik. Ethan viszont csak akkor lepődik meg igazán amikor a sulijába érkezik a fantáziálásnak élethű mása, Léna. A lány viszont nem az elkényeztettet fruska, aki beáll jópofizni a helyi sületlen társadalomba. Sajnos a családjának híre is annyira irritálja a helyieket, mint ha az Antikrisztus öltött volna alakot a birtokon. Sőt miután Ethan rájön, hogy a prűd társadalom feltevése nem is alaptalan el is szabadul a pokol rögtön.

Eltúlzóan klisés misztikus szirupot sikerült az alkotóknak varázsolni az üres alapanyagból. De még is remény teli próbálkozásnak tűnik, hogy a nagy öregek (Irons, Thompson) némi színészkedéssel töltik meg a vásznat és ehhez alkotók kitűnően adagolják a különleges effekteket aláfestésnek.
Ha nem lenne, ennyire erőltet és mélyenszántó dialógusokkal megspékelve a történet, még elég kellemes mozi is lehetne belőle. De hát elődei már lefektették a kijelölt utat.

Beautiful Creatures (2013) on IMDb

The Brass Teapot (2012)

A csóró fiatal pár, Alice és John életét felemészti a mindennapi küzdelem a sárga csekkekkel. Hiába az Alótőgyesi' főiskolai végzettség, Alice nem kap munkát sehol, John pedig egy sales cégnél öreg embereket zaklat telefonon, hogy vásároljanak. 
Egy autóbaleset után a kábult Alice betéved egy boltba, ahonnan meglovasít egy csillogó teáskannát.
Mire John hazaér, hogy közölje, kirúgták, Alice rájön, ahányszor fájdalmat okoz magának, a csoda teáskanna ontja magából a dollárokat. 
Előkerülnek tehát az ollók, kalapácsok, fűrészek és akkor még nem is mondtam a durvább dolgokat. Egyre jobban belemelegednek a fájdalom okozásba, a fájdalmas vég elkerülhetetlen.
Ötletes a sztori, ez mindenképpen pozitív. Végig is néztem, habár a teásköcsögből a film közepére elszállt a kraft, amiért kár, a jó színészek és a tuti ötlet megvolt. 
Nem igazán tudta belőni a film, hogy mi is akar lenni igazából. A vicces jelenetek ellenére sem nevezném vígjátéknak, drámának sem, ahhoz túl sekélyes. 
A nagy konklúzió, hogy a pénz nem minden, a töménytelen pénz pedig meghülyít, bele van tolva a néző arcába, sokat gondolkodni nem kell. 
A megvalósítással van bajom, túlontúl hülyék a karakterek, hogy szerethetőek legyenek, így a végére már inkább idegesítettek a csetlés-botlásaik.
Adj neki egy esélyt nyugodtan, hátha neked jobban bejön. Unalmas estére megfelelő lehet.

Dollár, kanna, szerelem (2012) on IMDb

The Mortal Instruments: City of Bones (2013)


Nem láttam egy trailer-t sem, cikk és kritika sem tűnt fel sehol. Aztán amikor megnéztem, derült ki, hogy ez is egy túlhirrigelt tini film 9-17 éves, valamint a 40+ hölgyeknek és emós fiúcskáknak, akik Twillight-mentes időszakban sírni akarnak egy béna, de nagyon heroikus sztorin. 
Ja, a túlhirrigelést arra értettem, hogy egy könyv alapján készült (állítólag sorozat, uh rettegjünk) és Nyugaton ez már az új őrület. 
Csak gratulálni tudok. 
Ennél még az Éhezők viadala tinifilm is színvonalasabb.
Az egyéb negatív jelzőt, amit írtam (amikor belőttem a film célcsoportját), az már a filmnézés következménye.
Kislányból szuper boszi válik, közben szerelmes is lesz. Szép bőrcuccos lányok és bőrcuccos emós fiúk egyikévé válik és meg kell akadályoznia, hogy valami gonosz visszatérjen a Földre...valahonnan. De ki nem sz*rja le! 
Kb fél órát bírtam, utána tekergetni kezdtem, a végét már nem értem meg. Iszonyat. Ha csak nem vagy Alkonyat vagy Éhezők viadala fan, óvakodj tőle. Idegesítően ostoba film.