New Year's Eve (2011)

Szilveszter éjjel

Néha elgondolkodom rajta, hogy mennyire tudok még elmerülni a szennyben egy-egy film kedvéért.

Borítékolható sikerrecept alapján álmodta meg ezt a divatos tömegszerencsétlenkedést a romantikába beleőszült Marshall. Vett egy fél tucat romokom zsánert, például a tinilány elsőnek csalódik, a szerelem sosem késő, találkozunk egy év múlva ugyan itt, a rocksztár befordul, a fiatal hatalmas esélye, ünnepgyűlölőnek is van szíve, haldokló apa utolsó kívánsága, stb. Összegyúrta, szívecskésre formázta és karácsony előtt szétosztotta, a közönség meg jól megette. Egyszóval ragacsos befejezések közt bénábbnál-bénább alakítások és tömeges nyál csere. Swank egyszerűen irritá(ló), Bon Jovi nejlonabb, mint valaha és még sorolhatnám a lepukkant sztárokat és allűrjeiket. Két vén róka menti meg a filmet a süllyesztőtől, a szerethető vénlány Pfeiffer és a csökönyösen haldokló Bobby.

Az Igazából szerelem mintájára készült amerikai rémálom. Nagyfokú bátorság és kitartás kell a végignézéséhez.

The Purge (2013)

A nem is olyan távoli jövőben Amerika pár órára hivatalosan is megőrül, hogy utána a maradék 364 nap nyugalomban teljen. 12 órára mindent szabad, minden bűn elkövethető, bármi és nem lesz érte felelősségre vonás soha. Erőszak, gyújtogatás, gyilkosság...ha abban a 12 órás periódusban történik, olyan, mintha nem is történt volna meg. Szar lehet olyan főnöknek lenni, akit mocskosul utálnak a beosztottak.

James Sandin (Ethan Hawke) nagyot profitál az éves purgálásból, ugyanis hight-tech biztonsági rendszerekkel kereskedik, amit főleg a gazdagok engedhetnek meg maguknak. Jó biznisz, mint hajótulajdonosnak lenni árvíz idején. A gond, hogy sok az irigy és amikor este elkezdődik a gyilok, hozzájuk is bekopogtatnak. Kiderül, milyen jó is a legszuperebb biztonsági rendszer.

Ha nem is eredeti, de egy jó ötlet középszerű kivitelezése. Idegesített a család hozzáállása a gyilkos estéhez. Támogatják, de amikor ők kerülnek a célkeresztbe, már egyből  nem is annyira frankó ez az egész. Az aranyszívű kisfiú, aki mindenkit sajnál, az idióta és szerelmes nagylány, akinek a barátja pont azon az éjszakán akarja megbeszélni a faterral a problémákat, amikor a gyilkosságot meg lehet úszni?! Nem nézhetetlen a film, de jobb is lehetett volna. Tény viszont, hogy a "gonoszokat"  tényleg lehet tiszta szívből gyűlölni és amikor egy-egy elhullik, a néző is kéjesen borzonghat egyet, "megkaptad, mocsok"! Egyszer végig lehet ülni.
De én a végén akkor is b*szott nagy hentelést vittem volna végbe. Pfuj, ezek az álszent amcsik. Mindig az a sok nyál a végén...

Ultimo tango a Parigi (1972)

Utolsó tangó Párizsban

Hogyan beszéljünk úgy a szexről, hogy az már művészi legyen.

A film központja egy lerobbant hotel padlásszobája, ahol találkozik két kóborló, szeretetre vágyó lélek. Jeanne a fiatal egyetemista lány a felnőtté válás küszöbén fut össze a nála jóval idősebb Paullal. A férfiről kiderül, hogy nemrég vesztette el feleségét és ezért jó mélyen bezárkózott a saját világába. Az első légyott után a lánynak imponál a Marlo által zseniálisan életre keltett vulgáris, kakasként viselkedő figura. Az egyre magabiztosabbá váló Paul pedig nem hagyja ki a ziccert, hogy ne élje ki perverz hajlamait egy huszonéves lányon. Ezek után peresze borítékolható a végső tragédia.

Bernardo Bertollucci utolsó mozielőadásában megidézi A vágyak villamosából megismert szexuális ösztön démont. Brando pedig az egyik legerősebb játékával szinte kilép vászonról és erőszakolja meg a figyelmünket.

Iszonyú nagy önuralmat igényel a film végignézése, de a korszak zsenije miatt megéri.

Paranoia (2013)

Hol vannak már azok az idők, amikor egy darab 3.5-ös floppy-ra pakolták világrengető vírusokat? Sandra Bullock már két számítógépen nyomta egyszerre és egy kislemezen lévő programmal picsázta el a hackereket. 

Itt pedig már minden annyira hipszer-modern, hogy már nem is értem. Már telefont lopkodnak, alkatrészeket, hozzá való programokat, amik már minden személyes adatodhoz hozzáférnek. A magánszféra nem létezik, már csak az a kérdés, a meglévő adatokat 10 perc, vagy 5 perc alatt fésülik össze.

Adam Cassidy a nagy áttörésre váró informatikus, akit aktuális főnöke, Wyatt (Gary Oldman) éppen lapátra tett. Nem tetszett neki a nagy ötlet. 
Sok-sok ármány és cselszövés után Adam Wyatt nagy ellenfelénél, Goddard-nál (Harrison Ford) találja magát, aki a szárnyai alá veszi a fiatal zsenit. Azonban a rózsaszín álmoknak hamar vége szakad, két nagymenő között állni a végső összecsapás pillanatában nem csak karrier szempontból lehet gyilkos helyzet.

Nagyon tuti a telefonos nyomkodás a filmben, kár, hogy a lényeget nem tudták így megfogni. Lehetett volna egy jó krimibe oltott kis társadalomkritika is, de megragadtak a telefonról a Tv képernyőre főtójjuk'  a képet és akkor mindenki látja majd nagyban, hogy milyen tuti sms-t írok, vagy a fészen' csevegek stílusnál. 
A karakterek végtelenül egysíkúak, a végzet asszonya egy biodíszlet, csak arra kell, hogy jól nézzen ki és hogy a főhős majdnem elveszítse, hogy aztán mégse. 
A történet tele van logikai buktatókkal és ennek észrevételétől még Ford és Oldman sem ment meg.

Ha baromira unatkozol...

The Fugitive (1993)

A szökevény

Többször elgondolkoztam már azon, hogy a faarcú háttérszínészünk, hogy kaphatott Oscart bármilyen alakításért. De gondoltam kiveszem a szekrényből és leporolom ezt a merényletet bemutató művet.

Richard Kimble (Harrison Ford) egy igazi nagyágyú a doktori szakmában, szinte hihetetlen, hogy még nem elnök. Sajnos őt is elkapja a rossz-sorozat és egy borzalmas éjszakán a feleségét meggyilkolják, ezután ki más lehetne az első számú gyanúsított, mint főhősünk maga. A kiváló kapcsolatokkal megáldott orvosunk még hisz abban, hogy az igazság mindent legyőz, de valami véletlen folytán még is egy börtönszállító buszon találja magát. A vak szerencse még is csak létezik, mert járművet sikerül a rabtársaknak kisiklatni és legurítani a hegyoldalon, hogy pont egy vonatsínre essen kócerájt. Főhősünk csodával határos módon ebből a slamasztikából is kimászik és elindul, hogy igazságot szolgáltasson. Viszont a nyakába ott lohol egy igazi FBI-os buldog Samuel Gerard (Tommy Lee Jones), aki még hírből sem ismeri a tréfát. Megkezdődik a macska-egér játék és a végkifejlet egyelőre igen bizonytalan. A kétezres évek elején még szupersztár státuszban lévő Fordot imádta kamera, egy-egy intelligensebb akció film szerepét, mint ha csak rá öntötték volna. A film antikarakterének a kiválasztás már nehezebb dió volt, de megérte a balta mosolyú Jones szinte lubickolt a szerepében. Pörgős akció és újra és újra töltődő üldözések váltják egymást, miközben a kirakós játék szépen összeáll. Folytatás is készült hozzá, ami éppen súrolta a nézhető kategóriát. (Bocsánat Snipes rajongóktól!)

Vérbeli zsáner mozi, ami nem cicázik a figyelmeddel, bele szorít a fotelba és el nem enged onnan a film végéig.

Four Brothers (2005)

A négy örökbefogadott Mercer tesó (a főtesó' Marky'Mark Wahlberg) hazatér a szülői házba, hogy anyjukat eltemessék. A jóságos anyuka rablótámadás áldozata lett. 

A tesók eltemetik anyut és utánanéznek, ki húzta meg a ravaszt. Az ügyben nyomozó, régihaver' zsarut (Terrence Howard) ettől viszont kirázza a hideg. Ha a Mercer tesók beindulnak, a környékből semmi nem marad, a szó fizikai értelmében.

Wahlberg megint keménylegényt játszik, illetve játszott, ugyanis nem mai filmről van szó. Idegesítő, hogy nem is rosszul, ráadásul jók a partnerek is (Chiwetel Ejiofor, Garrett Hedlund, Sofía Vergara). Minden látszat és az érzelgős szál ellenére egy egyszerű bosszúmoziról van szó, de a külvárosi gettó hangulat egy pillanatra sem tolakodó, de mindig érződő jelenléte és a színészek miatt is nálam nézhető kategória, akár többször is. 

Humorból és akcióból nincs hiány, de azért akadnak olyan jelenetek, amikkel nem igazán tudtam mit kezdeni. Viccnek szánták, vagy komolyan gondolták? Pl. Wahlberg a befagyott tavon, iszonyatosan keményen közeledik (gyalogol) az égő hordó mellett, arannyal telepakolt, szőrmebundás főgengszter felé. Mé' nem autóval jött? Mert abban nem tud keményen közeledni, azé'!

On the Road (2012)

Úton

Jack Kerouac neve néhányuknak ismerősen csenghet, hisz az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója. A film két főszereplő kalandora valóban író és társának az alteregója. Szóval egy biopic-el van dolgunk.

Az írói vénával megáldott Sal (Sam Riley) apja elvesztése után találkozik a szélhámos Deanel. Együtt úgy döntenek, felforgatják a 40-es évek Amerikáját és kipróbálnak mindenféle drogot, ami az útjukba akad. Néha hozzájuk csapódik egy két érdekes karakter, mint bogaras Carlo vagy exhibicionista Marylou (Alkonyat Stewart), de leginkább a két fiatal útkereséséről szól a fáma. A film a második felére veszi fel a tipikus roadmovie fonalát és az eleje inkább egy konszolidált Trainspottingra hajaz. A központi szereplők elé jól hozzák a kötelezőt, mellékszereplőknek meg igazi géniuszokat (Buscemi, Mortensen, Howard) csaptak a csapathoz. Mi közben a főactorok sodrodnak a szerelemmel átszőtt amfetamin származékok közt, addig nagyon jól eltalált jazz betétekkel kényeztetik a néző hallását.

Lágyabb, hangsúlyosabb, mint elődei, ezért helye van önmegvalósító –életrajzi filmek között. Más szóval kedvet csinál a generációk könyvének elolvasásához.