Párizs, Texas (1984)

Párizs, Texas

A lassan oldód titkok nagymesterének mozija igazi szürrealista belső utazást rejt.

A Texasi sivatagban kivert kutyaként bolyong az elgyötört arcú Travis (Harry Dean Stanton). Öccse, Walt indul megmentésére, aki elviszi Los Angelesi modern városi életébe, ahol újra találkozhat szépen cseperedő fiával. Apa és fia gyorsan egymásra talál, majd együtt indulnak útnak, hogy felkutassák a hiányzó családtagjukat.

Az aktuális DeNiro helyettes Stanton iskola munkát mutat, ahogyan életre kelti a rászabott egyszerű (együgyű) karakterét. A rendezőt nagyság viszont a film utolsó félórában rejlik, addig az ember csak egyszerű kertvárosi családot lát a vásznon némi roadmovie-feelinggel. Viszont a film utolsó harmadában, aztán meg kapja a néző a velős igazságot, egy igazán ütős kamaradarab formájában kellemes színészi és operatőri játékkal fűszerezve.

A film arcon köp a valóság hideg tényével és egyes percei még sokáig motoszkálnak elmédben.

You Will Meet a Tall Dark Stranger (2010)

Férfit látok álmaidban

Kedvenc rendező fenoménunk aktuális (évente minimum kettő) párkapcsolati komédiája hozzánk is megérkezett.

Szokásosnak mondhatóan ebben a filmbe is egy narrátor vezeti fel a cselekményt, bemutatja Alfiet (Anthony Hopkins) és Helenát, akiknek éltes korukra megromlott a házasságuk. De még ők a saját életük rendbe tételén fáradoznak (egyik jósnőhöz jár a másik Call-gril-hez). Kiderül, hogy a műértő karrierista lányuk (Naomi Watts) és sikertelen író férje (Josh Brolin) között sincs minden rendben. Főleg, ha szomszédban egy olyan csinos lány lakik, mint Dia vagy az embernek olyan charme-os főnöke van, mint Greg (Antonio Banderas).

A neurotikus történetek megálmodója megint egy sor olyan színészt csábított a kamerája elé, akiről nem feltételeztük volna, hogy beillik a rendező repertoárjában. Itt van például Hopkins és karaktere, ezt simán Woody-nak kellet volna játszani ehhez képest át adta a stafétabotot jóval tehetségesebb kollégájának. Megint csak nehéz megítélnem, hogy Freud-an széthulló család története jó film e, de egy biztos, hogy Allenre lehet számítani, jöhet gazdasági válság vagy nukleáris katasztrófa, rendezőnk hozza az elvárt szintet.

Ne várjunk tőle felhőtlen szórakozást, de azért egy apró örömök okozhat.

Transformers: Age of Extinction (2014)

A harmadik részt nem láttam, de Chicago városát abban jól lerombolták a robotok. A negyedik rész már azzal kezdődik, hogy az emberek üldözik a robotokat, az Álcákat és az Autobotokat egyaránt. És mindezt egy titokzatos harmadik fél tanácsára.

Cade Yeager (Mark Wahlberg) házi feltaláló rendbehozza a sérült Optimus fővezért, így ő és "kis"lánya, majd később a lányka barátja is üldözötté válik.

Van ebben a filmben ratatatatatatatatata és csim-bum, durr, durr és csók is, robbanások, Dinóbotok és az Álcáknál is gonoszabb robotok, rossz emberek és korrupt ügynökök.

Közhelyes apa-cseperedő lány konfliktus, a végére már majdnem érthetetlen sztori (oké, nem bonyolult, de nem érdekelt egyátalán), texasi pajta baromi nagy amerikai zászlóval, mi emberek vagyunk, nem mindig jók, de így szeressetek minket konyhafilozófiával.

Egy több, mint két és fél órás akciófilm, amiben semmi extra sincs, csak Stanley Tucci a "gonosz" tudós szerepében. És Nicola Peltz minál rövidebb nadrágokban. Legfeljebb.

Ez a mozi is azért született meg, mert Michael Bay képes volt megcsinálni CGI segítségével és össze tudott kalapozni 165 misit.

Csak azért fanyalodtam rá, mert másnaposan jó ilyen sz*rokat nézni. Kikapcsolnak...legalábbis ezt kellett volna elérnie, de a felétől elkezdtem beletekerni. Ne erőltessétek.

The Babadook (2014)

Egyedülálló anyuka próbálja nevelni viselkedészavaros, idegesítő fiacskáját, Robbie-t. A férje meghalt, mikor a gyerkőc született. Egyedül élnek egy nagy házban, Robbie miatt egyre távolabb a barátoktól, ismerősöktől.
Mire kölköt kicsapják a suliból, Amelie már az idegösszeomlás határán egyensúlyozik.
Csak ne beszélne annyit a gyerek Babadook-ról, a mesekönyvben szereplő szörnyről.

Nem egy szokványos horror film, meg kell hagyni. Nagyon jól fel van építve, azt sem tudjuk sokáig, Babadook az képzelet szüleménye-e, vagy tényleg "létezik". Szépen araszol a sztori előre, a paranoid hangulat egyre erősödik a nézőben és miután a magánytól és a fáradságtól félőrült anyuka megkattan, gőzerővel indul a daráló. 
És ehhez nem kellenek olcsó hatásvadász horror klisék. Mert olyan nincs benne egyátalán.

A félelmetes hangulathoz a remek kép világ és a színészek is hozzátesznek. A gyerek rohadtul idegesítő, anya nagyon kétségbeesett. Ennek a kettőnek a keveredése kis nyomás alatt is robban. Elég hozzá egy mesekönyv.

Húú, de jó kis film, ami ráadásul pitiáner összegből készült. És ausztrál. És mondtam már, hogy jó?

Full Metal Jacket (1987)

Acéllövedék

"Aki szalad az vietkong, aki helyben marad, az fegyelmezett vietkong"

Érdekes emberek ezek az amcsik, ugyan sokszor kimondták már Vietnámról, hogy elkúrtuk, mégis szinte minden erről témáról készült filmben egy nemzeti dicsőségként aposztrofálják

Stanley Kubrick 1987-es filmje egyből belecsap a lecsóba, még az is érzi a kiképző tiszt nyáltó fröcsögő leheletét, aki messziről elkerülte eddig a katonaságot. Bizony elég kemény képkockákon keresztül mutatkoznak be a jenki hangsereg mindennapjai. És amikor már a díszes társaság edzett gyilkológépekké vált, jöhet a háború. Joker (Matthew Mondie) honvéd viszont nem úgy gondol a frontra, mint egy átlag baka. Inkább megpróbál tűz közelben maradni és a dolgok mélyére ásni, mint újságíró vagy inkább haditudósító. Ezzel az érdeklődéssel viszont olyan üszkös sebet vakargat, amely túlmutat a hazafiasságon vagy a normális emberi magatartáson.

A filmet több szögből meglehet közelíteni, mert lehet róla beszélni drámaként és lehet háborús eposzként méltatni. De az viszont tény és való, hogy a film első fele annyira erős, hogy a második felén átsiklik a néző. Engem speciel szüntelenül Popey honvéd gyilkos vigyora kísértett a film nézése alatt. Annyira két ellenpólust jár be a mozi, hogy méltán emlegetik a legjobb háborús művek között.

Egy megnemértett' zseni nem  legbriliánsabb alkotása, de mégis helye van a sokat beszéljünk róla filmek között.

Calvary (2014)

James atya (Brendan Gleeson) egy ír kisváros plébánosaként küzd a lakók lelki üdvéért nap mint nap. Egy nap a gyóntatószékben különös vallomást hall...a gyónó hívőt megerőszakolták kiskorában is az elkövető egy katolikus pap volt. Mivel az elkövető már meghalt, nem tudja megbosszulni a tettet, így James atyát nézte ki magának. Bevallja neki, hogy pát nap múlva meg fogja ölni, mert ártatlan. 

Mert a világ nem figyel fel egy gonosz elpusztítására (még ha életben is lenne az elkövető), de felfigyel egy ártatlan, sőt, egy jó ember halálára.

James atyának tehát egy hete van, hogy elrendezze a dolgait, esetleg megtalálja és lebeszélje a gyilkost a szándékáról.

Amúgy vicces, hogy tudja, ki az, a feljebbvalójának legalábbis azt mondja. Így szerintem még érdekesebb a dolog.

A The Guard rendezőjének, (Martin McDonagh öccse, John Michael McDonagh) újabb, immár komorabb hangvételű, de mindenképpen élvezhető filmje. 

A tesók szinte állandó színésze, Gleeson nagyot alakít a "halálraítélt" pap szerepében.

Kiválóan megfogják a kisvárosi miliőt, az álszent környezetet és a hazug, képmutató lakókat, akikért az atya hiába is küzd. 

A falu szajhája, az erőszakos férj, a cinikus orvos, stb egyre csak elkövetik ugyanazokat a "bűnöket", James atya minden erőfeszítése ellenére is. 

És megérkeztünk a film számomra legfontosabb mondanivalójához, magának a papnak (egyetlen normális embernek a közösségben) az egy hetes számadásához.

Mi a fenéért erőlködjön, ha ezek az emberek nem is akarják az üdvösséget. Ha mindenki egytől-egyik leszarja, mi lesz. Miért ne mehetne el, hogy éljen? Ezekért felesleges meghalni! Le is akar lépni, de meggondolja magát. Szembenéz a végzettel, mert enélkül minden eddigi erőfeszítése a világ jobbá tételére értelmetlenné válna.

Mármint az atya szerint. 

Én leléptem volna.

Remek mozi, érdekes sztorival, súlyos mondanivalóval.

The November Man (2014)

Peter Devereaux (Pierce Brosnan) a legszuperebb ex-ügynök a CIA-nál. Pár év pihenő után akad egy ügy, amit csakis ő és neki más nem oldhat meg. Alice Fournier  (Olga Kurylenko) kész kész lebuktatni a leendő orosz elnököt, aki anno valami csecsen balhéban volt benne nyakig. 

Aztán már a CIA is kavar, az oroszok sem nyugszanak, mindeki halottnak akarja tudni a két menekülőt. A CIA ráadásul Devereaux egykori tanítványát küldi a mester után (Luke Bracey, aki úgy néz ki, mint Sean Bean 19 évesen).

Öregember nem vénember, gondolhatta Brosnan, amikor elvállalta a szerepet...pedig nagyon is az. Erről még a hosszú combú dögösbögyös' sem segít elvonni a figyelmet, pedig istentelenül igyekszik.

Szokványos történet az visszatérő ügynökről, aki annyira jó, hogy nagyon, mindenki át akarja verni, de aztán mégiscsak ő nyer. Sablonsztori, közepesnél jobb akciójelenetekkel és rohadt sok Fiat Stilo-val. Gondolom, a cég nagyon támogatta filmet, mert Moszkvától Belgrádig mindenhol van a képben egy Stilo, még ha éppen nem is abban menekülnek/lövöldöznek.

Őszintén szólva mérges lennék, ha moziban erre pénzt adtam volna ki, de egy délutáni bambulásra alkalmas lehet.

Dallas Buyers Club (2013)

Mielőtt meghaltam

Az elmúlt évek során egy fikarcnyi hitet sem vetettem volna abba, hogy M.C.. képes kilábalni a bárgyú romantikus vígjátékok ingoványából.

Ron Woodroof (Matthew McConaughey) egy öntörvényű, vérbeli texasi cowboy, aki nem igazán veszi komolyan az életet. Szereti rodeókat, a könnyűvérű csajokat és piti balhékat. Egy napon azonban szembesül vele hogy, hív fertőzött egy olyan korban ahol a meleg privilégiuma volt eddig ez a betegség. Az orvosok harminc napnál nem jósolnak többet neki, hiszen ekkor még nem sok csodaszer létezett fertőzés legyőzésére. De Ron nem veszi tudomásul a dátumot és elkezd kutakodni a szakterületén, azaz az illegális szerek piacán. A kezdeti ellenszenv után igazi barátság alakul ki az AIDS-es transzi Rayonnal (Jared Leto), akivel létrehozzák a vásárlói klubot a hasonló betegségbe szenvedők megsegítésére. Csak hát azért ebben az időben se volt könnyű veszélyes szerek legális árusítása.

A Dallas Buyers Club az élni akarás vágyáról szóló csontig hatoló alkotás, amely túlmutat a hasonló témájú hollywoodi katyvaszokon. Ugyanis a nyers erő megformálásában egyedül McConaughey jár az élen, a többi karakter elhalványul mellette (Vagy csak ennyivel tehetségtelenebbek?), a kacsaszájú Afflekné azon kívül, hogy szétver, egy falat nem sok mindent csinál. Matthew hazavitte a szobrocskát munkájáért ez nem kérdés, de ezt leszámítva van-e annyira erős ez a naturális film, hogy megállja a helyét a múlt zivatarában, ahol hasonló témájú szegényből királyfi szirupokkal kell harcba szállni. (pl. Wall Street farkasa)

Borzasztóan hatásos egy szereplős dráma, amelyből mindenki meríthet egy kis pozitív erőt.

Beautiful Creatures (2013)

Gyönyörű teremtmények

Én már abban a hitben éltem az alkonyatos nyúlós tészta után végre megtisztulnak a mozik a tizenévesen „olyan akarok leni, mint Bella” jelmondatú tiniktől. De tévedtem sajnos az általam eddig komoly rendezőnek tartott Richard LaGravenese (P.S. I love you) valamilyen megmagyarázhatatlan késztetést érzett, hogy rendezzen egyet Margaret Stohl négykötetes varázslós rettenetéből.

Gaitlin városa egy dög unalmas helynek tűnik első ránézésre, még is az itt felcseperedő fiút különös álmok gyötrik. Ethan viszont csak akkor lepődik meg igazán amikor a sulijába érkezik a fantáziálásnak élethű mása, Léna. A lány viszont nem az elkényeztettet fruska, aki beáll jópofizni a helyi sületlen társadalomba. Sajnos a családjának híre is annyira irritálja a helyieket, mint ha az Antikrisztus öltött volna alakot a birtokon. Sőt miután Ethan rájön, hogy a prűd társadalom feltevése nem is alaptalan el is szabadul a pokol rögtön.

Eltúlzóan klisés misztikus szirupot sikerült az alkotóknak varázsolni az üres alapanyagból. De még is remény teli próbálkozásnak tűnik, hogy a nagy öregek (Irons, Thompson) némi színészkedéssel töltik meg a vásznat és ehhez alkotók kitűnően adagolják a különleges effekteket aláfestésnek.

Ha nem lenne, ennyire erőltet és mélyenszántó dialógusokkal megspékelve a történet, még elég kellemes mozi is lehetne belőle. De hát elődei már lefektették a kijelölt utat.

Lucy (2014)

Luc Besson pszichedelikus agymenése egy csajsziról (Lucy aka. Scarlett Johansson), aki rohadt okos lett. Amikor még az agyának csak a 10%--át használta ki, Taipei-ben bulizgat a haverokkal, majd belekeveredik egy táska átadós buliba, valami olyasmibe, amiért általában Darwin díjat szokás adni, posztumusz ("figyu'má, add oda ezt a táskát azoknak a nagydarab, fegyveres öltönyösöknek, én addig elbújok itt, de egyébként nincs gáz, komolyan").

Lucy hipp-hopp, maffiózók között találja magát, a táska tartalma pedig hamarosan bele lesz varrva a testébe, hogy vigye el Nyugatra, az ottani fiatalok majd megőrülnek az új cuccért. Viszont indulását rásegítendő, nem picsán, hanem hasba rúgják, így a cucc bekerül a véráramba és Lucy elkezd pörögni, de úgy rendesen.

Ennél a filmnél is lehet agyalni, mi akar ez igazán lenni?! Ismeretterjesztő film, Morgan Freeman megnyugtató narrálásával? Akció Besson módra, francia rendőrautók ripityára törésével? Afféle pszicho utazás agyunk legeldugottabb részére?

Hogy katyvasz, az biztos. A katyvasz viszont nem látszik, ehhez túl profi a rendező és túl jó a Johansson és látványosak a díszletek. Ez egy nagy show egy raktárépületben, középen minden csillog, de ne nézz a díszletek mögé.

Én végignéztem és tetszett. Nem az év legjobb filmje, kapott rendesen negatív kritikát. A kedvencem, amikor azt mondják, felteszi a kérdéseket - pl az élet értelme, a világ keletkezése - de csak elmaszatolt választ kaptunk rá. Nos, elkerülte a kedves nézők figyelmét, hogy csak Lucy használja ki az agya 20-30-50... valahány százalékát, a rendező és a forgatókönyv író (Besson és ööö...Besson) nem. De egyébként sincs válasz. Elég baj, ha ez meglepő. Ennek fényében a film elmegy a határig, a CGI Föld születéséén túl az anyag keletkezéséig, de erősen látvány és nem ész orientáltan. Mert nem tudjuk, mi volt, így a film sem tudja, vágod?

Johansson jó választás volt, kellemesen meglepődtem, nem alibizte el el a szerepet. Egyébként is jó színésznek tartom, a Lost in Translation óta nincs vele gondom. 

Freeman a kötelező tudós, aki még a legnyilvánvalóbb dolgokra is úgy csodálkozik el, mintha mosta végezte volna el az általános iskola előkészítőjét. Min-sik Choi pedig minden szerepben baromi jó, bár itt nem igazán volt kidolgozva a karaktere, de összességében minőségi maffiózót hozott a vászonra.

A dokumentarista stílusjegyek az egyes jelenetekben (Lucy és Mr.Jang - préda és ragadozó bejátszása egy természetfilmből) kissé szájbarágósság tette a sztorit. Besson szerint a néző még a 10% agykapacitást sem érheti el, ezek szerint. 

Ráadásul Lucy találkozik a nagyjából 3 millió évvel ezelőtt élt, feltételezett ősünkkel Lucy-vel (Australopithecus afarensis, akinek az agya akkora volt, mint a csimpánzé, de már felegyenesedve járt). Értjük, möszijő' Besson, az alig burkolt célozást a két nagy "állomás" találkozása manyifik'.

Persze csak kötekedek, nekem bejött, látványos akció mellé kaptam látványos asztrofizika, geológia, neurológia, paleontológia és történelem leckéket is. Tanuljanak a buták a moziban is.

The Karate Kid (1984)

Karate kölyök

"Kend fel, töröld le. Kend fel, töröld le."

Ha valami oknál kifolyólag elfelejtettük volna, hogy mire tanít meg a két fentebb elhangzott mondat, akkor ideje elő venni és leporolni a 80-as évek karate klasszikusát.

Daniel miután új városba kerül nehezen sikerül beilleszkedni a helyi tinik megszokott kerékvágásába. Rögtön ellenséget is szerez az igazi genya helyi karatés ficsúr képében, aki jól helyben hagyja többször is. De ezért a szenvedésért főhősünk szerencsére egy igazán csinos lány érdeklődését kapja cserébe. Aztán elkezdődik az iskola és Danielt csak nem hagyják békén a helyi harci iskola növendékei. Viszont miután kiderül, hogy a toprongyos öreg házmester bácsi egy igazi harcmester, már egyből felcsillan a remény, hogy visszavághat, ezeknek az elkényeztetett barbároknak. Mesterünk igazi bölcs lévén egyességet köt a Kobra klán edzőjével, hogy a fiatalok egy viadal kertében mérjék össze karate tudásukat.

Az 1984-es mozi bája abban rejlik, hogy egyszerre szól a tini-szerelem és a küzdősport imádók körének. Koránt sem tökéletes az alkotás, de a film mondani valója és hatás az utókorra legyőzi a gyengén megkomponált film végi necces meccs jeleneteket.

A daru-rúgás mindent visz …

Horns (2013)

Ig (Daniel Radcliffe) és Merin (Juno Temple) Alsótőgyes' legszerelmesebb szerelmesei. Már gyerekkoruk óta együtt vannak, a kis közösség alfa párja, egészen addig, míg Merin-t brutálisan meg nem gyilkolják. Ig gyásza sem tart sokáig, mivel a rendőrség szerint ő az elkövető. Az egész város ellene fordul, a legrégebbi barátai sem hisznek ártatlanságában.

Egy nagy kegyhely gyalázás után Ig arra ébred, szarvak nőttek ki a fejéből. A szarvak mellé, vagy a szarvak miatt különleges képességet is "kapott", ami az elején idegesíti, de később rájön, ezzel megtalálhatja párja gyilkosát. 

Nem szokványos sztori, Stephen King fiának Joe Hill-nek az agyából. Még csak behatárolni sem tudom a stílusát. Mindenből egy kicsi. 

Az első pár perceben Tim Burton-ra (esetleg Jeunet) gondoltam, az erdős jelenetek igen meseszerűek, a "szarvas" rész már inkább abszurd komédia (na nem mindegyik része), a nyomozós szál már thriller, a bosszú meg már horror. 

És persze ott vannak a visszaemlékezős romantikus jelenetek a legbutább arcú lánnyal Hollywood-ban (Temple). Ezek persze nem válnak el élesen egymástól, így viszont csak lestem, mit hozott itt össze a francia rendező, Alexandre Aja (The Hills Have Eyes).

Ja, és működik. Sőt, rohadtul élveztem. Imádom a stílusát, ami nincs is igazán. 

Tetszik a hangulata, jól megfogták a kisvárosok ájtatos, képmutató közegét. Viszont sec-perc alatt kimutatják a foguk fehérjét, amint egy kis nyomás alá kerülnek. Az ostoba és maradi pap, az agyalágyult és perverz háziorvos, a perc hírnévért hamis tanúzáson kapott pincérnő, a drogos zenész remek karikatúrái egy hasonló közösségnek. 

A történetben is van egy-két csavar, egészen jól előkészített meglepetések. Nem tudom, kit dicsérjek, a rendezőt, vagy Hill-t, aki megírta az alapanyagot. 

Egyenes út vezet a kegyetlen bosszúig (ami be is teljesül, nagy pacsi érte). A szülőkről és a legjobb barátokról megtudott igazságok egyre mélye lökik Ig-et a kétségbeesésbe. Gyönyörűen lefelé ívelő életút, minden apró rezzenését lehet érezni.

Butaképű' Temple kicsit idegesített, de semmi komoly. 

Radcliffe helyett lehet, egy kevésbé kölyökképűbb színészt választottam volna, mert őt még mindig nehezemre esik komolyan venni. Nem azért, mert ő volt a herripotter', hanem mert úgy néz ki, mint egy nyolc éves szakállal, kicsit kigyúrva és szőrös mellkassal.

Összességében viszont pokoli jó lett a film. Hajrá, Aja.

Secretary (2002)

A titkárnő

Már a film plakátja is kérdőjeleket hagyott bennem. Vajon tényleg Maggie Gyllenhaal hátsójával szemezek?

A huszonéves Lee (M.G.) teljesen átlagos lány lenne, ha nem éppen az elmegyógyintézetből szabadulna ki a filmünk elején. A babusgató szülők az örültbe kergetik a fiatal lányt, aki úgy dönt csak beilleszkedik a normális társadalmi életbe, ezért állást vállal a helyi könyvelő irodában titkárnőként. A szintén különös természetű (James Spader) főnökével egy idő után kialakul egy főnök-beosztottnál jóval bensőségesebb viszony.

A csodabogár Gyllenhall és a mindig unszimpatikus Spader olyan érzelmekkel túlfűtött szerelmi frusztrációt rittyentenek a vászonra, hogy a néző elhiszi, hogy ez a normális. Szerintem a rendezőnek nem sok dolga volt, csak szabadjára engedte ezt a két fekte bárányt és közben csak nyersanyagot adagolta gépben. Hogy végül mi lett belőle, az már "lőtéri vaút" sem érdekli, amikor az ember Lee Halloway vágyakozását láthatja a vásznon.

Tipikusan olyan film amin nem kell agyalni, csak hagyni hogy magával ragadjon.