The Lobster (2015)


By Bikfic Adamik-hammer

Az ember nem is tudja eldönteni, mit lát: Monty Python-szkeccset, beteg fantasztikusfilmet, tanmesét a szerelemről - aztán rá kell jönnünk, hogy valójában mind a hármat egyszerre. 
A jövőben (nem derül ki, mikor, és igazából a „jövő” itt csak idézőjelben érvényes) aki nem szerez magának párt 45 napon belül, azt állattá változtatják. Hozzá kell tenni, az illető választhat, milyen állattá. A Colin Farrell által játszott férfi (nincs neve, senkinek nincs neve, fú, hát akkor ez valami allegória lesz), akit a felesége hagyott el, például homár szeretne lenni, ha nem jön össze a biznisz a bizarr szállodában, ahová a szingliket viszik. 
Ha most mi lennénk a Hunter S. Thompson, akkor egyrészt ideírnánk Dr. Johnson idézetét: aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmából, másrészt viszont már rég fejbelőttük volna magunkat, szóval inkább maradjunk annyiban, hogy Yorgos Lanthimos filmje földhözragadt, de mégis felemelő. Színpadias. Túljátszott (megjegyezzük: színésznek direkt túljátszani talán a legnehezebb feladat: úgy kell csinálni, hogy a lóláb ki ne lógjon.) 
Azért nem sci-fi, mert örkényi groteszk, és az, amin nem tudjuk eldönteni, röhögjünk-e vagy sírjunk, mindig erősebb, mint a dolgok kihelyezése. Mert abból táplálkozik, ami minket esz. Nem hagy nyugodni. Egy szerelmes moziban a „Te mit tennél meg azért, akit szeretsz” kérdés megmarad annak, ami, itt azonban folyamatosan, jelenetenként (amiből úgy hisszük, négy nagy stáció van) változik. „Szereted te egyáltalán azt, akivel vagy? És ha szereted, akkor mi van? És mi lesz? Miért szereted? És miért szeretsz?” 
A kezünket nem tennénk rá, de tippünk bőven van arra, Yorgos Lanthimos kikkel szocializálta magát a mozivászonra: Stanley Kubrick, Terry Jones, Pedro Almodovar, Terry Gilliam, és oké, a Homár nélkülük is éppen elég erős, de velük még inkább. Erős darab, mivel sci-fi(be oltott tanmesébe oltott allegória-szerű fantáziakálvária), olykor kicsit leül, de nem ereszt el, és nézni akarod. És utána lesznek kérdéseid, haj de mennyi, például hogy Rachel Weisz még most is hogy lehet ennyire rohadtul gyönyörű.

A homár (2015) on IMDb

Star Wars: Episode V - The Empire Strikes Back (1980)

A Birodalom visszavág
Eme mozi érkezése után megváltozott a véleménye mindenkinek a Sci-fi-tündérmeséről. Végre hangsúlyos lett a rossz oldal és csúnyán rádöbbentünk, hogy nem csak a happyend létezik. Nem kétséges, hogy a szakértők és rajongók is eme művet tartják a legtöbbre a frencsájzból.

Egy réges-régi messzi galaxisban, nem ér véget hőseink kálváriája. A feloszlani látszó társaság egy kietlen hó bolygón állomásozik, de a birodalom űrszondái elől nincs menekvés. Leila, Han és Luke sikeresen elmenekül mielőtt Vader és csapat elfoglalja a lázadok bázisát, de a barátok sorsa külön utakon folytatódik. Az ifjú Skywalker a Dagoba rendszerben keresi meg Yodát, a nagy Jedimester, a többiek pedig kénytelenek Han egyok régi cimborájához beugrani a Bespinre némi segítségért.

Az bizonyos mondat után minden egyes nézőben valami megváltozik. A szuper látványvilághoz, még hozzá vesszük azt a sötét atmoszférát, amely a dzsungelbolygón csúcsosodik ki, nem vitás az a kijelentés, hogy az egyetemes filmgyártás egyik legnagyobb mozijával van dolguk.
Megkel még említeni a film zenéjét jegyző John Williamst, aki lenyomta a Beethovent a telefoncsengőhangokért folytatott versenyben. :)
Mindent egybe véve: Galaktikus!

Rangsor: abszolút 1.

A Birodalom visszavág (1980) on IMDb

Star Wars Episode IV: A New Hope (1977)

1977-es vetítése után egy újfajta őrület vette kezdetét, ennyien még soha nem rajongtak egyetlen filémért sem és ekkora marketing orientált kütyü mizéria sem volt még galaxisban. Sőt a későbbi részek megjelenése után még átkellet keresztelni a művet, hogy a Star Wars felirat globális legyen és ne csak egyetlen filmet jelentsen.

Akkor fussunk neki a történetnek, ami néhol (teljesen?) ismerős lehet.:
A film elején egy hatalmas birodalmi űrhajó cikázik az űrben, valakit követ. A fedélzetén egy bátor lázadó (Leila) elrejt valami titkosat egy csipogó kis doridban (R2D2) és szélnek ereszti, aki egy sivatagbolygón landol. A poros, koszos bolygón épp egy árván maradt, álmodozó tini (Luke Skywalker) ölébe pottyan az utolsó reményét magába hordozó centrifuga. Persze főhősünk meglátja benne a saját sorsának reményt, hogy az unalmas napi meló helyett egyszer ő is igazi pilóta lehet majd. Tehát jöjjön a nagy kaland, a várva-várt hatalmas lehetőségekkel teli űr. A titkos küldetésről csipogó droiddal és az idős mentorral (Obi Van Kenobi) egy rozzant teherűrhajón elmenekül a bolygóról a gonosz birodalmiak elől.
Miután a kalandvágyó tinink véletlenül belekeveredik az ellenállók harcának legvakmerőbb katonai akciójába, neki és a barátainak (Ben, Szőrös majom, Han) előbb ki kell szabadítani egy vagány leányzót a birodalom karmai közül, majd el kell pusztítania egy új, bolygópusztító szuperfegyvert. Közben hall mindenféle humbugot valamiféle misztikus erőről egy olyan öregembertő, akit a szeme láttára öl meg a piros fénykardos, maszkos gonosz. De végül az X-szárnyú vadászok elpusztítják az ördögi fémbolygót, aztán lehet örülni, fellélegezhet mindenki, akik végig a hitt a lázadók sikerében.

A kőkori űreposz mérföldkő volt a Sci-fi filmkészítés az idáig íródó történelmébe. Minden kis srác Jedi akart lenni, minden tini csajszi Leila hercegnő, a maradékok pedig űrhajót csináltak mindenféle kacatból Én is az utóbbi generációhoz tartoztam. Egyszeriben lett egy hátborzogató főgonosz és könnyen lehetett azonosulni a lázadók bármely karakterével. Varázsa sosem kopott, sőt újra meg elő került a sufniból egy-egy feljavítás vagy könyvadaptáció. Cselekményét nem egy nagy rendező felhasználta vagy csak megpróbálta másolni, ez idáig senkinek sem sikerült, még megálmodójának se.

Rangsor: 5.

Csillagok háborúja (1977) on IMDb

Spectre (2015)

James Bond (Daniel Craig) és nagy nemezise, Blofeld (Christoph Waltz) legújabb kalandjai Sam Mendes rendezésében. Nagyon nem vagyok szaki a Bond univerzumban, attól függetlenül, hogy minden egyes részt láttam.
Temettem a szériát, amikor jött a Casino Royale és a baltaarcú Craig, már majdnem koszorút is vettem, gondoltam, ennek annyi. A kellemes csalódás viszont nem kifejezés arra, amit a Casino után éreztem. Iszonyatosan bejött a Bourne-féle, a jelen korra reflektáló, céltudatos Bond.
A tökös karaktert ugyan vitték tovább a Quantum csendjében is, de ezt ugorjuk is át, az a film egy vicc, egynémely Monk epizód is jobban fel volt építve, mint az a katyvasz.
A Skyfall csapta fel Craig fejére a koronát. Vitathatatlanul az egyik, ha nem a legjobb Bond lett, mint film, mármint a Skyfall pedig a legjobb (a Casino Royale mellett). Az a szellemi rokkant, aki erre fanyalog, az húzzon Éhezők viadalát nézni.
Aztán meg itt van "ez". A túróba lehet így elcseszni a végét? Igaz, magasról lehet nagyot esni. Búcsúszaga van a dolognak, Craig és Mendes is hangoztatta, hogy elég volt + a filmben is van nem egy utalás. Ha én utoljára csinálok valamit, legyen már ugyan emlékezetes.
Craig becsülettel, de fapofával végigugrálta/lőtte/csajozta/menekülte a filmet. Állítólag, vicces, csibészes Bondot akartak csinálni. Hát nem sikerült.
Waltz élete legrosszabb alakítását nyújtja, nem félelmetes, teljesen hidegen hagyja a nézőt a szupergonosz terv is, szóval a Bond lányoknak kellene menteni a menthetőt, de Monica Bellucci jó, ha öt percig szerepel, Léa Seydoux pedig minden, csak nem a végzet asszonya.
Dühítő, hogy az "utolsó" részben belemagyaráznak egy olyan, mindenen (az első három részen) átívelő nagy összeesküvést, aminek a Bond általi leleplezése és felszámolása lenne elvileg a katarzis. Csak az a baj, hogy ez a nagy összeesküvés eddig nem létezett, mivel jobbat nem tudtak az írók, gyorsan kitalálták, hogy végül is itt minden mindennel összefügg, az előző főgonoszok is csak kisgonoszok voltak, akiket Blofeld irányított és ebben a részben, na most teljes a kép. Nem, az előző részekben nem volt benne Blofeld, még csak szürke eminenciásként sem, az egészet erre kihegyezni hülyeség volt, amatőr munka, hogy a Spectre még grandiózusabban hasson és Bond győzelmével (ugye senkit nem leptem meg) legyen lezárva a történetszál.
És ami a legrosszabb, unatkoztam a film alatt.
Akciófilmnek elmegy, de ennél jóval több kellett volna. A Skyfall után mindenképp, ha a Quantum után jön ki, aminél csak egy fokkal jobb, akkor talán nem csalódtam volna ekkorát.
Hogy valami pozitív dolgot is mondjak, Ralph Fiennes, Naomie Harris és Ben Whishaw miatt érdemes lenne megnézni...ha többet szerepelnének. Remélem, Craig nem ezzel a résszel akasztja fel a fogasra végleg a csokornyakkendőt.

007 Spectre: A Fantom visszatér (2015) on IMDb

Star Wars: Episode III - Revenge of the Sith (2005)

Három évnyi hánykolódás és álmatlan éjszaka után után egy messzi-messzi galaxisban pont került a történet végére. A pontszámok és kritikát igazolták, hogy rejt még a meggyalázott régimódi űr-odüsszeia marketing és egyéb bevételeket is majd a következő évtizedekben.

Anakin Skywalker (Hayden Christensen) rohan a sötét oldal felé, Doku és Buckalakók teteme fekszik az út mellet. Hiába Obi Van (Ewan McGregor) intelmei: "a sötét oldal könnyebb és simább", mi tudjuk az ifjú padavan nem kerülheti el sorsát. Az apokalipszis küszöbön!

A harmadik részre Lucas barátunknak nem marad más lehetősége, mint mindent egy lapra feltenni. Na ez többé kevésbé sikerült, ebben az epizódban elő kellet, hogy kerüljön főszereplőnk gonosz énje és mi megkaptuk végre Vadert. Sok érdekes és régi lény kap teret ebben az epizódban, de mindenki súlytalan. Az utolsó negyedóra, ami már morzsájában emlékeztet a 77-es folytatására. Az ősz hajú rendezőknek mindent fel lehet róni, de azt nem, hogy milyen elrontotta volna a kikacsingatós sztori végét.

Teljesen nem lett logikai buktatóktól mentes a "spin off" sorozat, nézzünk is egy párat.
-        Obi Van a Birodalom visszavágban többször Yodát emlegeti tanítómestereként (elitta az agyát! J)
-        Az új reményben Leia megkérdezi Luktól, hogy már törpéket is bevesznek rohamosztagosnak (lehet önkéntesnek is jelentkezni, nem csak a klónoké a világ!).
-        Leia emlékszik az anyjára, holott az már meghalt születése után pár perccel (jó memória!).


Rangsor: 4.


Star wars III. rész: A Sith-ek bosszúja (2005) on IMDb

Star Wars: Episode II - Attack of the Clones (2002)

Hajalj, jöjjön a pattanás Lucas hátán, ami egy éltre meggyötri majd, hiszen eme mozi óta a giccsből és gejj-ből már nincs visszaút. Mindenki nyugodjon le a … még van egy epizód az ősz mester ámokfutásából.

Obi Van (Ewan McGregor) és tanítványa Anakain (Hayden Christensen) a hírhedt Doku gróf (Christopher Lee) után kutat, miközben belebotlanak egy őket kereső árnyba. Eközben Amidala (Natalie Portman) saját csatáit kénytelen megvívni a galaxisok szenátusában. Minő véletlen, hogy az ifjú tanítványt és az egykori hercegnőt összehozza sors kifürkészhetetlen fintora. Silány előjáték után egy szappanoperát megszégyenítő romantika bolygón elkezdi Ani pufogtatni a közhelyeket a pillákat rebegtető topless képviselőnek. („Itt viszont minden puha és sima”- azóta szállóigévé nőtte ki magát) Kedvenc Obi Van-nunk pedig egy távoli bolygón olyan titokra bukkan, aminek köze van Jango Fetthez (Boba apucija) és klónozáshoz.

Karthágó együttes legnagyobb slágere első versszaka sokkal jobban össze tudja foglalni az aktuális rész tartalmát:
"Volt egy fiú és volt egy lány
A fiú elindult az álmok útján
Volt egy fiú és volt egy lány
A lány még most is várja talán
Elindult a fiú az álmok útján
Elhitte az álmok furcsa hangját
Csalóka színét"


A fantom románca cím jobban illet volna ehhez az enyelgős délutáni matinéhoz. A film csirájában már néhol kezdett felnőni a feladathoz, de így is nagy része még mindig csak egy csöpögős katyvasz. Sajnos a 70-es Lee is sótlan és Yoada mester pedig a pattogó zöld labda szerepe iszonyúan visszadobta karaktere eredetiségét. Még mindig McGregor játéka az egyetlen stabil pont az új szériában, bár a többi Jedi sem lóg ki nagyon a sorból nagyon. De kár, hiszen ebből az alapanyagból valami sokkal jobb is kisülhetett volna.

Rangsor: 7.

Star wars II. rész - A klónok támadása (2002) on IMDb

Star Wars: Episode I - The Phantom Menace (1999)

Kezdjük bele az egyetemes történelem legnagyobb film mítoszába, hogy megállapítsuk melyik a legjobb és legszörnyűbb rész. Kronologikus sorrendben kezdtem és az i-re pontot az Ébredő erő mozikba kerülése tette fel a pontot.

A film elején egy hatalmas birodalmi (kereskedelmi) űrhajóban járunk, ahol két bátor jedi (Obi-Wan Kenobi, Qui-Gon Jinn ) rájön, hogy valami titkos összeesküvésre bukkantak az aktuális bolygón. De sikerül a hercegnőt (Amidala) és kíséretét kimenekíteni egy sivatagbolygóra (Tatooine), mielőtt a fogságába kerülnének. Ezen a bolygón belefutnak egy félárván maradt, álmodozó kisfiúba (Anakin), aki itt tengeti mindennapjait, abban reménykedve, hogy az unalmas napi meló helyett egyszer ő is igazi pilóta lehet. A nagy kaland nem is várat magára sokáig, miután megnyeri a helyi űrfogatversenyt egy teherűrhajóval kell elmenekülnie a sivatagbolygóról egy Sith elől (Darth Maul).

Ezután a kalandvágyó kisfiú barátságot köt az ősz öregemberrel (Qin-Gon) és belekeveredik élete legnagyobb kalandjába. Neki és a barátainak egy vakmerőbb katonai akcióba kell megküzdenie a birodalmi (kereskedelmiek) űrhajó és csillagromboló századdal Sajnos ebben a csatában egy (két) piros fénykardos, maszkos gonosz megöli mindenki által bálványozott, mentorukat, de ez sem gátolja meg őket, hogy elpusztítsák az ördögi bádogblokádot. Nagy az öröm, fellélegezhet a hercegnő, barátai és droidjai (CRPO, R2), az utóbbiak kitartóan segítkeztek, mentették meg számos bajtól a főhőseinket és a szívük mélyén végig hittek a sikerben.

A legjobb része a fimnek!
Egy kiherélt Disney-féle móka, egy igazán fölösleges karakterrel (Jar-Jar), egy túlbonyolított biológia tézissel (midiklorianok) és az eddigi legütősebb fő gonosszal (Darth Maul). Mese nagyoknak, de nem rajongóknak. Kevesebb több lett volna kedves Lucas mester! Ekkor még azt hittük a hibákat a hibák javításra kerülnek.

Rangsor: 6.

Star Wars I. rész: Baljós árnyak (1999) on IMDb

Absolutely Anything (2015)

Simon Pegg és Terry Monthy Phyton' Jones angolnál is angolabb vígjátéka. Pegg egy közönséges pedagógust alakít, akit valamiféle űrbéli lények mindenható erővel ruháznak fel. 
Amit akar, megkapja, csak lendíti a kezét és kész. Mi legyen az első? Világbéke? A szomszéd csaj szerelme? Vagy hogy a tetves osztálya tűnjön el örökre?


Jones és Pegg nem birtokolta a szupererőt, hogy összehozzon egy tényleg vicces vígjátékot. Az alapsztori itt sem rossz, kis ember nagy hatalommal jár, ezt még Jim Carrey is össze tudta hozni úgy ahogy a Minden6óban (ott mondjuk Jennifer Anniston volt a lényeg, itt meg Kate Beckinsale, a szomszéd jócsaj'). 
A megszokott, lineáris történet is jól jön pihenésképpen, ha tele van jó poénokkal. Először mindenféle hülyeségre használná az erejét (pipa), utána megkomolyodna, de közben rájön, hogy sok galibát okozott (pipa), rendberakja a felfordulást (pipa), közben övé a jócsaj és happy end (pipa és pipa). És sok-sok poén bele, ami viszont hiányzik. 
Ami van benne, az inkább kínos, főleg Terry Jones-nak. A táncoló kutyakaiknál majdnem kikapcsoltam, a fene enné meg, aki ezt benne hagyta a filmben. 
Pegg csípőböl hozza a full kretént, Beckinsale arcán látszódik néha az "úristen, hogy kerültem én ide" kifejezés. Gagyi, semmi értelme nem volt sem elkészíteni, sem megnézni.

Absolutely Anything (2015) on IMDb

Crimson Peak (2015)

Edit Cushing (Mia Wasikowska), a gazdag amerikai iparmágnás lánya belehabarodik a befektetők után kajtató, bociszemeket meresztő angol lordba (Thomas Sharpe, alias Tom Hiddleston). Miután a lány apja hirtelen meghal és a lány örökök mindent, összeházasodik a jóképű idegennel és irány Anglia, ahol várja őket egy romantikus vidéki kastély. Ez eddig rendben is volna, de a kastély cseppet sem romantikus, a sógornője távolról sem normális, a férj pedig mindig a bányászgépeivel van elfoglalva. Ráadásul Edith még kísérteteket is lát. Mondjuk ez nem nagy szám, Amerikában is látta már őket, itt már nem is nagyon lepődik meg.
Szóval minden adott egy jó hangulatú, kosztümös horror filmhez. A nem gyenge szereplőgárda, a del Toro-féle látványvilág. Tökéletes példa lett arra, hogy csak a látványra koncentrálni hülyeség, parasztvakításnak elmegy, de ez önmagában nem képes fenntartani két órán át a figyelmet. Gyenge a forgatókönyv, béna dialógusokkal és ostoba karakterekkel van tele. 
A kastély tényleg bámulatos, össze-vissza nyikorog, a kísértetek is kellően "kidolgozottak", a megfelelő helyen és időben jelennek meg egy kis rémisztgetésre. A testvérpárról már az elején tudjuk, hogy rejtegetnek valamit, így a nagy meglepetés a végén nagyon nem meglepetés, ráadásul nem is lettek félelmetes karakterek inkább sajnálni való nyomorultak. 
Tehát nem félünk, ami a lényeg lett volna. A végén már csak a "vágd már bele a kést végre és haladjunk már" érzésem volt. Borzongás helyett ásítás, nekem nem ér meg két órát.

Bíborhegy (2015) on IMDb