Birdman (2014)

A mellőzés meglepő ereje

Az idei Oscar-gála nagy nyertese Alejandro González Iñárritu bizarr vígjátéka. Michael Keaton végre átvehette az első oscárját, az elképesztően hosszú snittekkel készült Birdmanért pedig megőrültek a kritikusok.

A film főhőse (szó szerint), Riggan Thomson (Michael Keaton) egy egykori hollywoodi celeb, aki szuper képességei lévén évekig csak madáremberként domborított a filmvásznakon. De sajnos karrierje leáldozott és inkább egy saját rendezésű színdarabbal próbálja új oldalát megmutatni. Nincs szerencséje, hisz a kritikusok utaznak rá, a tehetséges ifjoncok (Edward Norton, Naomi Watts) pedig szinte kitúrják a darabjából és ennek tétjébe meg kell találnia hangot is szinte már felnőtt gyermekével (Emma Stone).

Kimondom: Nekem ez a film nagyon nem jött be! Élettelen, néhol igen vontatott párbeszédek. Keaton túl ripacs, Norton túl harsány, talán Stone volt az egyetlen, akinek elhittem, hogy igazi ebben a világban. Szerintem nagyon idegesítő lett ez a forgó pörgő kamera mozgás és nyaka is belefájdult, pedig azt hittem, hogy olyan ez mint egy rossz cipő, majd megszokom,  de most nem. Az alapötlet nem rossz gondolat, hogy egy  meg csömörlött szuper hős aki emberré (színésszé) akar válni, de jó lett volna néhány flashbackkel többet látni Birdman múltjából.

The Man from U.N.C.L.E. (2015)

A világhírű tolvaj, később CIA ügynök, Napoleon Solo (Henry Cavill) küldetése, hogy egy ex-náci atomfizikus lányát menekítse ki Kelet-Berlinből. Gaby Teller (Alicia Vikander) talán közelebb juttatja a lány apjához. Az orosz fél is érdekelt az ügyben, a legjobb ügynökük üldözi őket fél Berlinen keresztül, de az amicsi és a lány átjut a falon. A két ügynök már másnap találkozik, a főnökeik azt akarják, együtt dolgozzanak a "nagy ügyön", vagyis buktassák meg azt a nemzetközi terrorszervezetet, akinek Gaby apja tervezi az atombombát. Elindul a kémesdi, országhatárokon át, az óra meg ketyeg.
Nincs új a nap alatt. Guy Ritchie-nek sem sikerült semmit hozzátenni a 60'-as években futó sorozathoz. Ahhoz nem volt szerencsém, a Mission: Impossible sorozathoz volt hasonló, elvileg. A főhőst, Solo karakterét maga Ian Fleming eszelte ki, amolyan amerikai James Bond-nak. Ehhez jött akkor (és most is) az orosz ügynök, Illya Kuryakin, az egyszerű recepthez hozzácsaptak egy jó csajt és mehetett is a széria vagy száz részen keresztül. Guy Ritchie pedig felrázva, de nem keverve szállítja nekünk a 2015. évi verziót.
Állítólag egy sorozat epizódot nyújtott el egy teljes estés mozivá. Ez meg is látszik a nem túl bonyolult történeten. Láttunk már ilyet elég sokszor. A mozi legnagyobb erőssége a korszak hangulatának megjelenítése. Annyira a hidegháborús 60'-as évek, hogy szinte már a szagát is érzem. Eszméletlenül korhűek a helyszínek, a ruhák, a szemüvegek, stb., a betétdalokról nem is beszélve. Erre még Calvill karaktere rátesz egy lapáttal, Solo szerepét egy úriszabó illesztette a széles vállaira. Annyira jól alakítja az nőcsábász/playboy ügynököt, hogy egynémelyik James Bond színész sírva könyörgött volna a receptért.
A nagy ellenpont meg olyan, amilyennek egy orosz ellenpontnak lennie kell (nagy, erős, kemény orosz akcentus, előbb üt és aztán kérdez személyiség).
A mindig aranyos Vikander sajnos nem látszik ki a két főszereplő mögött, sokszor a jelenete kimerül a pofavágásban és a fintorgásban.
És akkor jöhetne a helyzetkomikum, a két teljesen különböző karakter hogyan oldja meg a problémákat, hogy piszkálják egymást, kinek jobbak a kémes szerkentyűi? Na, itt már találunk hibákat, illetve mindenhol máshol sokszor látott közhelyeket. Ebből a szempontból semmi eredeti nincs benne, Ritchie saját stílusa meg pláne nem látszik.
Gyenge sztori és kiszámítható viccek vs. hangulat, stílus és látvány? Én döntöttem, magam is meglepődtem, de tetszett. Igazi egynyári akcióvígjáték. A berlini autós üldözés (trabant és wartburg csata) miatt már megéri megnézni.

Spring Breakers (2012)

Csajok szabadon

Ez fránya tavaszi szünet! Nekünk anno mi jutott, mehettél locsolkodni, és ha szerencséd volt, nem fagytál meg a fehér ingben! Bezzeg az amerikaiak lehúznak a tengerpartra bulizni, drogozni, na meg nagyokat szexelni.

A négy egyetemista „misszpicsa” úgy dönt, a szünidőt inkább Floridába vészeli át, mint otthon. Kezdésnek kirámolnak egy gyorséttermet, aztán a többi meg jön magától. A helyi gengszter srác, Alien (James Franco) is felfigyel a luvnyákra és bevezeti őket a még vadabb tivornyákba. Innentől kezdve nincs megállás, jöhet az erkölcsi fertő.

Ki ne akarná a jenki álmot kipróbálni, de úgy nézem, lehet ezt bűnhődés nélkül is művelni.
Selena Gomez ribanc udvarhölgyei kitettek magukért, úgy szétvágták magukat a játékidő alatt, hogy szinte már Francót sajnáltam, hogy meg kell fektetnie legalább kettőt. Ha alámerülsz drogok világában, szerintem kettős látásod lesz nem pedig kettős hallásod. Itt mindent elismételnek kétszer, mert az olyan művészi.
Nekem nem jött be a füstölők között megbújó bölcs életszemlélet káromkodva vászonra vitele.

Dögölj meg inkább kib…ot Spring Breakers!

Maze Runner: The Scorch Trials (2015)

A mai napon tanult rövidítés a filmvilágból: YA, vagyis Young Adult (movie).

Fémjelzi az összes rémes mozit, amit el tudsz képzelni, kezdve a Kalácsképű Katniss lánnyal, vagy a másik agyament Beavatottal, aki az unalmas ostobák rendjébe tartozik, ha jól emlékszem. És persze a kezdet kezdetén ott van a zsebkendőket nedvesítő Alkonyat-széria. Nem is kellene többet mondanom. 

És mégis vannak olyan stúdiók, producerek és rendezők, akik látnak ebben a műfajban valamit. Pénzt, jobbára, szakmai elismerést aligha. De ha erre van igény, akkor most ki az idióta? Ha ezzel beéred, ő meg hülyére keresi magát, akkor Hölgyek/Urak, én/te/mi vagyunk az idióták. Erről ennyit.

Egy év után már meg is érkezett a Maze Runner folytatása. A labirintusból szabadult tiniket sebtiben megmentik és elviszik egy szuper helyre, ahol több labirintusból szabadult tini várja már őket. Innen minden nap párat kiválasztanak és elviszik őket egy "boldogabb helyre". 

Thomasnak nem tetszik ez a hirtelen jött boldogság, nyomozgatni kezd és rájön, ugyanaz a gonoszcég' (WICKED) működteti az a helyet is, aki bezárta őket a labirintusba. 

Megszöknek ugyan, de a kinti világ sem móka és kacagás, vannak kint vírussal megfertőzött zombik, különböző bandák, bazi nagy sivatagok, mert ugye a világ, mint olyan, már nem létezik, csak nagy, elhagyott városok, félig betemetve homokkal. 

Elfutnak az egyik bandához, ott hallanak valamit, elfutnak egy másikhoz, utána egy harmadikhoz. Hát nagyjából ennyi. 

A történet, mint olyan, nem létezik. Ahogy a Sziámi mondja: "sodródni kell, sohase tudni a célt..."! Itt ezt szó szerint értik, mennek az orruk után, a néző meg vakarja a fejét, hogy most mi is van. A végére leesik, hogy van a gonosz gyógyszergyár, meg vannak a többiek. 

És Thomas meg különleges, nem tudjuk miért, de nagyon az, mert mindenki úgy néz rá és kész.

Millió hibája van és kevés a pozitívum. Először is annyira nem volt maradandó az első rész, hogy egyből felvegyem a fonalat, mi is történik kezdetben. 

Talán az tetszik benne a legjobban, korhatáros mozi ellenére meglepően ijesztő is tud lenni, valamint nem spórolták ki az akciót sem. Sőt, igazából a majd két órás műsoridő csupa akció, amikor meg nem az, akkor tartalmatlan párbeszédek és jellegtelen karakterek untatják csak a nézőt. 

Ettől jobb film ez, mint az Éhezők viadala. Ott nézhettük a Kalácsképűt órákon át szenvelegni, közben fekete szerkóban lenyilazott egy repülőt. Akció vége. Ez a mozi legalább bevállalja, agyatlan, de próbálja fenntartani a figyelmet. Többé-kevésbé sikerül is. 

Egyszer még majdnem fel is nevettem, amikor a főgonoszt és a főhőst egy vastag, zárt ajtó választja el és akkor Thomas (a főhős) olyan jóízűen és lazán befakkol' a gonosz felnőttnek, hogy ihajj! Abban benne volt a YA mozik minden mondanivalója.

Nagy jóindulattal nézhető kategória, esetleg ha láttad az előző részt, vagy csak tetszik a poszt-apokaliptikus háttér.

Before I Go to Sleep (2014)

Amnézia

SJ Watson regényíró pályafutása elindulása előtt egy londoni kórház orvosaként dolgozott. Nem véletlen, hogy több munkájának egy különös betegség a főszereplője. Saját bevallása szerint ehhez a könyvhöz egy gyászjelentés adta az ötletet, amit egy súlyosan amnéziás férfiról olvasott.

Volt már olyan a filmtörténelemben, hogy valaki minden nap újra éli az életét, mert a memóriája reszttel még alszik, na Christine (Nicole Kidman) is egy ilyen betegségbe szenvedő 40-es nő. Reggelente egy idegen férfi (Colin Firth) próbálja elmesélni eddigi életük romantikus történetét. De van ez bibi a történetben, ugyan is főhősnőnket egy pszichiáter (Mark Strong) kezeli egy ideje és a két történet nem mindenütt egyezik. Christine, hogy kiderítse az igazságot titokban videónapló kezd vezetni.

Hiába próbálták elvinni filmünket a thriller irányába, de az igazán ütős jelenetek és nagy fordulatok most elmaradtak. Annyiszor került már ki efféle gyengécske pszicho-mozi az álomgyárból, hogy már a cím után átsiklunk rajta. Színészek pocsékok, legalább is ebben a környezetben Firths se találja helyét, Kidman pedig nem volt soha nagy tragika. Hát nem egy Hitchkoki mű, az biztos!

Hazárdjáték (2014)

Hazárdjáték

A játék-függő filmeknek sajátos kultusza van a tengerentúlon. A nézők imádják is rendesen a lecsúszott, lezüllött, de még nyomorukban is szerethető figurákat és ha nyernek is a végén, akkor az aztán a boldogság.

A kettős életű Jim Bennett (Mark Wahlberg) nappal kiváló óraadó egy egyetemet, de éjszaka mélyen elmerül a szerencsejáték bugyraiba. És általában sokat veszít, de a kőgazdag szülei mindig kipengetik a tartozásait és elősegítik ezt luxusnak nevezhető életvitelt. Viszont egy nap Anyucinál (Jessica Lang) elrúgja főhősünk a piros pöttyöst. A fizetési határidő meg ott ketyeg a feje fölött, erre Jim örült alkudozásba kezd a helyi uzsorásokkal és még egy tanítványát is beleviszi a mocsokba.

Walberg játékosa megteszi nekünk azt a szívességet, hogy kianalizálja saját menekülési stádiumának a folyamatát, sőt még rátesz a leszarom érzésre egy lapáttal. Mégis valahogy ez a meg akarok halni, mer’ nem én vagyok a „Jani” dolog most nem állt össze. Ugyanis vagy öt film eszembe jutott, amelyek jobban hozzák a játékbarlangok nyomasztó atmoszféráját.

VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan (2014)

Szentesi Áron a piacképes diploma megszerzése után csak teng-leng a nagyvilágban. A barátnője elhagyta, munkája, életcélja nuku. Az albérletet a szülők fizetik, meg a zsebpénz is, amivel esténként a bulinegyedben iszogat a haverokkal és az élet nagy dolgain agyalnak.
Miután a fészbúkon meglátja a volt csaját egy másik férfival, keményen felöntenek a garatra és másnap arra ébred, satu részegen rendelt egy csakoda' repjegyet Lisszabonba.
És akkor most menjen, vagy ne menjen?
Vagy keresse meg az azt a csinos ellenőrcsajt, akibe két pillanat alatt belehabarodott a négyes-hatos villamoson?! Maga sem tudja, a néző sem tudja, úgy néz ki, néha a rendező sem tudja. 

Kapunk egy jó nagy adag Budapest a legjobb hely életérzést, ami a kritikák szerint annyira megfogta a főváros lényegét, hogy az már csuda. Ezzel ugyan nem tudok azonosulni, elhiszem nekik, ezért viszont még nem kiáltanám ki az év, mit az év, az évtized magyar filmjének. 

Azért viszont már lehetne "generációs film" a "harmincasok Moszkva tere", ha mondjuk frankón bemutatná a fentebb említett harmincas korosztály problémáit, a munkakeresés buktatóti, a reménytelen szélmalomharcot, majd a behódolást és  végül a sorba állást. 

Szó se róla, egyedi stílusban ugyan ezek meg is jelennek, de nagyon súlytalanul, vicceskedve, úgy néz ki, Áront pont nem érdekli, végül is mint fog mondjuk dolgozni, egy étteremben mosogatni kb. ugyanaz, mint egy multi irodájában csücsülni és pecséteket nyomkodni. 

Félreértés ne essék, értem, mit akar ezzel megmutatni a rendező, átérezzük Áron tanácstalanságát de hogy is mondjam csak finoman...rohadtul idegesít is egyben. 

A sztori egy helyben topog, semmi fejlődés semmi előrehaladás, vagy valamerre haladás, se a történetben, se a főbb karakterekben. Nekem ez kell, kész, ennyi, tudom, hogy bennem van a hiba. Van, amikor a filmet elviszi a fíling', ez talán a pestieknek meg is van, de én csak egy tesze-tosza kócos gyereket látok, aki nem halad semerre. Nagy eséllyel mindenkinek van egy hasonló ismerőse, de hogy ezt még nézzem is?

Nem mellékesen a főszereplő, Ferenczki Áron tökéletes a szerepre, remek lúzer típus, elhiszem neki, hogy nem tudja, merre van az arra és a másik kedvencem (kár, hogy nem sokat szerepel), Áron faterja, Kovács Zsolt, aki annyira Apa archetípus, hogy szinte érte megéri végigülni a mozit. 

A Lisszabon szín kicsit elkapkodott szerintem, de ez már csak hab a tortán. 

Összességében azt mondanám mindenkinek, nyugodtan nézze meg a filmet, magyar alkotáshoz képest viszonylag egyedi és érdekes is, látszik rajta valamiféle amatőr báj, így megérdemli, hogy jegyet váltsunk rá.