Hello, Dolly! (1969)

Karácsonyi bejgli evés közben és két Reszkessetek betörők rész között jól esik egy kis táncos bohóckodás amolyan 70-es évek módra.

Dolly (Barbara Streisand) egy amolyan szélhámos nőszemély, aki bájosságával behálózza az embereket, aki kérdés nélkül követik és kedvére cselekszenek. Horace Vandergelder (Walter Matthau) is egy ilyen ügyfél, aki éppen házasodni készül és mellé még jómódú is. Az igen csak ravasz némber minden követ meg mozgat végül, hogy úgy tűnjön a sors őt szánta nőül a gazdag agglegénynek. Közben sok dalolászás és remekbe szabott táncbetétek követik egymást, ahogy ennek akkoriban lenni kellet.

Mindenki kedvenc Barbarája lubickol a szerepében, annak ellenére, hogy csak félve mondott igent a forgatókönyvre. Viszont a jó öreg Waltról ugyan ez nem mondható el, de azért könnyeztető volt, ahogy énekelni és táncolni próbált a vásznon. Mindenki legnagyobb megnyugtatására a pályája innentől kezdve másfelé indult és így lett minden idők legjobb zsémbes éltes mackója.

Talán az utolsó nagy zenés-film rendezője pedig tökéletesre koreografált minden egyes lépést, hisz ő vele kezdődött minden, ami egyszerre táncos és zenés.

Igazi nagy klasszikus, ott van a helye minden musicalrajongó polcán. Rendhagyó páros, egy örök sláger, csodálatos kosztümök és díszletek, ez maradt az utókor számára.

The Salvation (2014)

Soká éljen a western, mégpedig olyan minőségben, ahogy mostanában kapjuk a mozikban. Lehet, egyoldalúan választok kategórián belül is, de amiket láttam, egytől-egyig minőségi filmek (bizonyíték itt, itt).

Hogy azt hittem, Mads Mikkelsen mindent el tud játszani, de azért egy vadnyugati bosszúálló szerepe enyhén karakteridegen? Nem jól hittem. 

Azt viszont tudom, hogy baromi jó színész, ahogy Eva Green és Jeffrey Dean Morgan is, a forgatókönyvet Anders Thomas Jensen (is) írta, tehát azt hiszem, nem kell több egy 90 perces kikapcsolódáshoz.

Jon (Mikkelsen) már évek óta kint él az ígéret földjén. Van háza, földje, miegymás, így már át tudja hozni a feleségét és a gyerkőcét is Európából. 

A postakocsin azonban két férfi megzavarja a családi idillt, aminek tragikus következményei lesznek, minden résztvevőre nézve. 

Jon kivégzi a banditákat, ám ezzel magára haragítja a főbanditát, Delarue-t (Morgan). 

A város ugyan tudja, mit tettek Jon családjával, de félelemből Delarue mellé állnak, legalábbis senki nem segít Jon-nak.

A történet ugyan elég szokványos, de feldobja a dán minimalista stílus. Ezek olyan emberközeli és valóságos vadnyugatot teremtettek, hogy az amcsik Koppenhágába fognak járni a receptért. Van itt első hallásra már unalmasnak tűnő postakocsi, gőzmozdony, kisvárosi sheriff, gonosz banda és vezére és maga a bosszú motívum, ám ezt olyan szépen és egyszerűen tálalják a nézőnek, minden túlzás nélkül, hogy az valami elképesztő.

Ja és Eva Green végre nem vetkőzik le...sose gondoltam volna, hogy ezt egyszer pozitívumként fogom felhozni.

Alapfilm, ha western hangulatod van, de a nem rajongóknak is tetszeni fog.

The Guest (2014)

A Peterson családhoz egy hívatlan vendég állít be. A háborúban elhunyt fiú legjobb barátja, aki megígérte bajtárásának, hogy ránéz a családra, minden rendben van-e. Mindenkinek elmondja, a fiú mennyire szerette őket, puszi, brühühü, sírás, miegymás.

A család életébe szépen lassan beépülő vendég, David ott segít, ahol tud. 

A kamasz srácról leszedi a zaklatókat, a kiscsajról meg a zűrös barátját. 

Besegít apa karrierjének felívelésébe is, szóval tevékenyen telnek a napok. 

Ezzel párhuzamosan viszont egyre több dolguk van a környéken a mentőknek és a rendőröknek.

Nemigen van olyan mozzanat a filmben, amint ne láttunk volna máshol, vagy tízszer. Szimpatikus idegen a család életében, akiről kiderül, hogy nem az, aki és rohadt nagy para lesz belőle. Igazi pszichothriller alapanyag, sokszor feldolgozva.

Ami miatt tetszik, az a hamisítatlan 80-as évek hangulat, ami már a főcímnél az arcunkba csap. Lilás-kékes ormótlan betűs cím, gagyi zenével... óriási. 

Aztán a szokásos elkezdi terrorizálni a ház lakóit forgatókönyv pszichó helyett elkezdődik a kemény gyilok, ami újra egy szép felütés, nagyon nem erre számít az átlag néző. 

Az már mellékes, hogy a Bradley Cooper kisöccsének kinéző Dan Stevens kissé logikátlanul cselekszik, miközben ő lesz a kisvárosi Jason Bourne, de hát ezt a filmet nem a tökéletes vonalvezetésért szeretjük. 

A hangulatával, az aláfestő zenéjével (a történet közhelyességével és ennek kapcsán az önkritikájával) egy főhajtásnak tudom be a 80-as évek filmjei előtt.

Nem egy családbarát mozi, a keményebb filmek kedvelőinek azonban ajánlom.

The Hobbit: The Battle of the Five Armies (2014)

Az öt sereg csatája
Mikor ezeket a sorokat írom, fájó szívvel gondolok arra, hogy talán ez az utolsó kaland, amit Középfölde mesebirodalmából láthatok. A sokszor kritizált A Hobbit a legtöbb mozirajongó bánatára sajnos az utolsó fejezetéhez érkezett.

Miután a mohó törpéink kikergették Smaugot békés vackából, ő először inkább Tóvároson szándékozik bosszút állni. Némi bemelegítő izzadságszagú harcolgatás után, jöhet a mindent eldöntő csata. Amit először nem világos még, hogy ki fog ki ellen harcolni.
Az biztos, hogy a törpök aranyából mindenki le akarná csípni az őt megillető részt, de Thorin (Richard Armitage) a rajta elhatalmasodó sárkány-kór miatt egyetlen egy régi ígéretét sem hajlandó megtartani.

Míg a Bárd (Luke Evans) és a törpkirály alkudozik, kicsiny de Középfölde legerősebb különítménye indul a sötét erők fogságában rekedt szürke Gandalf (Ian McKellen) megmentésére. Szarumán, Galadriel és Eldrond utolsó csepp erejüket is kénytelenek bevetni, hogy kiszabadítsa az öreg mágust. Még ha sikerül is a szinte láthatatlanan ellenséget messzire űzni, az orkok előrenyomulását nem tudják megállítaniuk.
Ezt nem is sejtve Erebornban a kis tolvaj, Zsákos Bilbó (Martin Freeman) megpróbál közvetíteni a segítséget váró emberek, a jussukat követelő büszke elfek és az elborult elméjű Thorin között, a maga egyszerű módján. De hiába az észérvek és nemes lelkű hobbit fáradozása, sajnos az öt sereg csatája elkerülhetetlen.

Ezen szinten már nincs üres járat, "A király visszatér" óta tudjuk, hogy a záró epizódra nem érdemes a zúzással spórolni vagy a drámát erőltetni. A Babó csekély történetét lezáró film első percétől beindul a csata fáradhatatlan gőzhengere és nagy jelenetekben harcolnak egymással ezek a mitikus lények.
Jackson mester nem rest még összetettebbé varázsolni ezt az élményt, újra és újra bedobni valami váratlan, hogy egy pillanatra se lankadjon a figyelmünk. A történethez kötelezően hozzáfűzött romantikus száll nem tolakodó, simán belefér ebben az univerzumban egy ilyen jellegű kapcsolat.

Nem hinném, hogy ennél jobban be lehetett volna fejezni ezt az utazást, ami 2001 óta egy új-zélandi mesternek hála szinte minden évében díszes dobozban a karácsonyfánk alá került és sikerült mozizásra csábítani sok millió embert.

A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (2013)

Általában megpróbálom kiírni az eredeti címeket, de azért mindennek van határa.

Egy igazi öröm filmmel gazdagodtunk, az első percétől az utolsóig élveztük, hogy a százéves Allan Karlsson eltűnik a számára rendezett buliból az öregek otthonából és egy "véletlenül" talált aktatáskányi pénzzel és pár új baráttal nyakába veszi Svédországot.

A rendőrség és a táska tulajdonosai persze utána, a történetszálak néha keresztezik egymást, sokszor nagy szerencse árán Allan mindig megússza a veszélyes helyzeteket.

Kedvesen együgyű karakterekkel van tele a film, egyiket sem lehet igazán kedvelni, mert nem ismerjük meg őket túlságosan, de jókat el lehet kuncogni a néhol rendkívül penge párbeszédeken és a helyzetkomikumokon. 

Kicsit olyan, mintha Guy Richie megrendezte volna a Forrest Gump-ot a svédeknek. Old-school stílusban.

Ajánlom mindenkinek.

The Equalizer (2014)

Tatás akciófilm a Fuqua-Washington párostól (előző közös munkájuk a Kiképzés). Nem olyan öregen is rohadtul kemény vagyok, mint Stallone vagy Swarci' old-school akciózása, inkább fáradtan és lelkiismeret furdalások közepette szétrúgok pár orosz segget, igényesen és szépen, olyan Bourne-féle stílusban, csak már hatvan felett. Van különbség a kettő között, tényleg.

Érdekes, hogy Denzel Washington-ról egyátalán nem az akciósztár szerep jut eszembe, de ha jobban belegondolok, az előző filmjeinek legnagyobb része kemény akció kategória, de minimum krimi/thriller (Man on Fire, 2 Guns, Safe House). Biztos kézzel formázta át magát gyilkos nyuggerré, aki ugyan klasszikusokat olvas és Monk-szerűen monomániás, mégis megkattan egy orosz prosti (Chloe Grace Moretz) hülyére verése miatt és lezúzza az orosz maffiát, mint a pinty. 

Igen, a sztorira mondhatjuk, nincs már új a nap alatt. Már régen nincs, legalábbis az akció kategóriában. Ennek ellenére nagyon is nézhető, egy-két jelenetet leszámítva az igényes akciófilmek közé sorolnám. 

Amikor felrobbantja a hajót és lassítva elsétál, de nagyon keményen, vagy mikor áll a lassítva csepegő esőben, nos, az finoman szólva is nevetséges. Helyes viszont, hogy nem tarkították tökéletesen felesleges áldozat-védelmező nyáladzással, mélabús visszaemlékezésekkel, vagy hosszú túszdrámával. Ez tetszik.

A gonoszok kellően gonoszok, így a néző remekül tud azonosulni a főhőssel, morálisan szinte megalapozva a kegyetlen vérengzést. Az ő hibájuk, miért lettek ilyenek, na?! 

Itt kiemelném Marton Csokas-t, hazánk kiszakadt fiát, aki a főellenséget alakítja, nem is rosszul. Félelmetes, igazi szociopata, néztem volna akár többet is belőle, de mégsem ő a főszereplő. 

És akkor Marton kapcsán elérkeztünk a film legnagyobb hibájához. A főhős a legjobb, mindig a bűnözők előtt jár egy lépéssel, egy percre sem tudják megszorítani. Magyarán egy pillanatra sem izgulsz, mert eszedbe sem jut, hogy a végén nem a jó győz. Pedig ez azért kellene egy jó akciófilmbe, mert ez teszi izgalmassá. 

Majdnem mindegyik akciómoziban azért ott van a kacsintás, hogy "szenved, vérzik, de úgyis ő nyer". Nem nagy titok, de kell az illúzió, aminek itt még a nyomát sem találtam, így a film a maga 132 percével előbb-utóbb az unalommal hadakozik. Ha kicsi a tét, a kedvem sötét, ugyebár.

Kényelmesen egyszer nézős.

Paths of Glory (1957)

Dicsőség ösvényei

Egy mindenkiért, mindenki egyért. Tartja az ősi mondás Franciaországból. Minő véletlen, hogy történetünk is a sajtzabálók országából érkezik és a főtémája a hazafiság.

Az első világháború elején Párizstól nem messze, a Marnie-folyó mentén kialakul egy úgy nevezett merev front. Itt vetik be elsőként a háború egyik legnagyobb találmányát, a lövészárok rendszert. Ezekben a kanyargós zegzugokban állomásozik Dax ezredes (Kirk Douglas) katonáival, aki felettese parancsára megrohamozza az ellenséges vonalat. Az öngyilkos akció végül mészárlásba torkollik és ráadásul a túlélők közül néhány katonáknak saját hadbíróságuk előtt kell felelnie gyávaságáért.

Érdekes, hogy film szinte teljes játék idejében egy olyan frontot látunk, ahol egyetlen egy ellenséges katona sincs. Ugyan is a feszültség forrása inkább szereplőink lelkivilágában dúló belső háború. Még is sor kerül a nagy csatára, ami inkább csak arra szolgál, hogy előre vetítse a film második felében való történéseket. Nagyszerű színészek keltik életre a magas rangú tiszteket, talán csak annyit lehet felróni, hogy egy kicsit sem franciásak.

A mű utóéletéhez hozzátartozik, hogy Franciaországban betiltották a vetítését.

Kubrick rendezése minden szempontból lehengerlő. A drámaiság, mint egy vízesés úgy zúdul bele a néző anyakába. Az utolsó jelenet mindenképpen film történelmi momentum.

Cold in July (2014)

Richard Dane (Michael C. "Dexter" Hall) éjszaka furcsa zajokat hall a házban. 

Mivel egy déli állam polgáráról van szó, fegyverrel néz utána, mi is lehet a gond. Szétloccsantja a rajtakapott betörő agyát se perc alatt.

Nem is lenne gond, azért nem rossz, ha hősként ünnepel a kisváros. "Jól megadtad a mocsoknak"-mondják.

Az áldozatnak vagy egy apja is, aki nem rég szabadult a sittről? Még ez sem probléma. 

Hogy bosszút akar állni? Na, itt már kezdődik a bonyodalom, de messze nem ez lesz a film története.

Hála'istennek, mert ez a Rettegés foka dramaturgia már nagyon lerágott csont, bámulni, hogy elrabolják a családot, nagy nehezen megtalálják őket, mindenki boldog, stb. 

Ettől még nem lenne jó film.

Az első kellemes meglepetés a történeti csavar, utána a remek déli hangulat, a retró 80-as évek fíling'

Kiváló színészekkel pakolták tele, 

Hall a kis bajszával és a bundesz' sérójával remekel a hétköznapi polgár erőszakos ügybe keveredik szerepben, Sam Shepard mindig tökéletes, Don Johnson pedig tud színészkedni. 

Igazi meglepetés. Nem kell ide fehér öltöny és rózsaszín póló:)!

Imádom a hangulatát, ettől függetlenül nehezen emészthető film. Becsület és igazság? Kemény dolgok ezek. És ha rendet kell tenni, akkor rendet kell tenni. 

DragonHeart (1996)

Sárkányszív

Látván a Jakson által felépített Gyűrűk ura és Hobbit gigaeposzait, nehéz olyan fantasy filmet találni ami egy napon említhető lenne az univerzum látványmesterének műveivel. De én még is megpróbálkozom lehetetlennel.

Bowen (Dennis Quaid) az Ősi Törvény utolsó lovagja aki Einon herceget és családját szolgálja. De sajnos az ifjú trónkövetelőt halálos sebet kap egy csatában, édesanyja az utolsó reményeként felkeresi a hegy mélyén megbúvó sárkányt. A bestia megmenti az esküdöző ifjoncot, de sajnos ígéretét megszegvén az évek múlásával Einon zsarnok királlyá változik. Bowen dühében megfogadja, hogy addig nem nyugszik, amíg el nem pusztítja az összes sárkányt a földön.

A film kezdete teljesen belesimul a kilencvenes években tonna számban készült kaland filmjei közé. Az izgalom onnan kezd tetőre hágni, ahogy megjelenik a vásznon Drako. A tökéletesen életre keltett animáció és a különleges hanghordozás (Sean Connery – Sinkó Imre) elementáris erővel hat a valamire való Fantasy falóra. A történetre kár szót pazarolni, ami ebben a műfajban nem is alap követelmény, de valahogy a műbe ékelődő misztikum átlendít a holtponton és ezután már nagyon élvezhető a dolog.

Korát meghazudtoló "one-dragon-show", de még is olyan gyermeki bájossággal vegyül, hogy az szinte már könnyfakasztó.

Predestination (2014)

A szuper időügynök (Ethan Hawke) a híres bűnözőt, a sorozatgyilkos Sistergőt kergeti minden szabad percében időn és téren át. Az egyik küldetésen majdnem elkapja, de megsérül. A lábadozása és műtétei alatt teljes átalakuláson esik át, új fizimiskával várja a legutolsó küldetését.

Nálunk nem jutott el a mozivetítésig, dvd-n lehet kapni, azt hiszem. 

Ezen nem is csodálkozom, ennek a filmnek a vetítése nem nagy vászonhoz kötött. Az első háromnegyed óra egy kocsmában játszódik, két személy beszélget, illetve az egyik meséli el az addigi életet. Hát nem egy Transformers-féle látványorgia.

A film, annak ellenére, hogy bukó, nagyon tetszett. Itt fokozottabban érvényesek a csúnya logika szabályai, úgy értem, az időutazós filmeknél. Már egy sima sztorit is nehéz buktató nélkül végigvinni az "időfolyosón", de ha csavargatnak rajta egyet-kettőt, végképp borul a már eleve lehetetlen helyzet.

Paradoxon ez mindenképpen, de itt a szót nagy betűvel kell írni, mert annyira kilóg a lóláb. Haver, ez így nagyon nem oké, rohadtul sántít.

Viszont úgy magával ragad a minimál képi világ és a nem az arcod közepébe tolt, ízléses sci-fi elemek, hogy szinte észre sem veszed, hogy katyvasz a sztori. 

Még egy óvodás is kiszúrja a csavart, ám ez benne a szép, hogy továbbra is maradsz a képernyő előtt. Tetszik a minimál stílus és a kicsit kémfilmesre sikeredett hangulat.

Van stílusa a filmnek. Jobban ezt nem is lehetett volna megcsinálni, rosszabbul biztosan.

Dracula Untold (2014)

Téli popcorn mozi sok CGI-vel, kevés ésszel, sok akcióval.

A gonosz törökök megfenyegetik a nagy Vlad Tepes-t, ha nem küldi el a kölkét és még vagy ezret nekik, hogy jóféle janicsár legyen belőlük, szétcsapják Vlad uradalmát.

Nincs más hátra, Vlad "szövetkezik" a sötétség erőivel, hogy megvédje az övéit. Azt hiszi, ő lesz elég erős, hogy ellenálljon a csábításnak. 

Tévedett, természetesen.

Tényleg látványos, de ez mellett egyszerű, mint a faék. Sok a kesergés. Meg a hiba a sztoriban. 

Ezek szerint a világ legostobább hadserege a török, pedig elvileg a fél világot meghódították. 

Hogy hogyan jutottak be a hegytetőn lévő várba az asszonyért és a gyerekért és a gyerek két perccel később hogy van lent a völgyben, kétezer méterrel lentebb, még most is agyalok. Ráadásul piszkál az ezüst, pedig én nem is vagyok vámpír. Csak már megint keverjük a szezont a farkasemberrel.

Azon kívül, hogy van benne nagy hentelés, nem igazán tudok pozitívumot mondani a filmről. Néha ez is elég, néha nem.

Megdönteni Hajnal Tímeát (2014)

Hazacsábítani a szép karriert befutó kanárinkat a digóktól, nem kis feladat (pénz?) lehetett!

A forgatókönyvírók nem voltak valami kreatívak: Hajnal Tímea (A mi Andink), a külföldről hazatért szupermodell csak elmegy a suttyó vidéki osztálytalálkozóra, mert őt tényleg érdekli, mi van a többiekkel. Egykori szerelme is feltűnik a rendezvényen, aki éppen házasodni készül. Persze nem felejtette el, hogy mennyire rajongott anno a lányért. Aztán a ruhatárban együtt töltött légyott után beindul a gőzhenger, az osztály hülyegyereke', Bögöcs videóra veszi a két fiatal közös … jelenetét és elkezdi zsarolni Danit, a vőlegényt. És, hogy mit kér a tapló a felvételért cserébe? Hát meg akarja dönteni Hajnal Tímeát.

Ezután az egykori jóbarátok összefognak a nemes cél érdekében.

Néha becsúszik egy-két értékelhető darab a magyar rom-kom tömkelegében, a Megdönteni Hajnal Tímeát is tipikusan ilyen.

Hamvas, friss, csak hát a külföldi sztorybordok teljessége köszön vissza az arcunkba. De azért jó, hogy vannak még intelligensebb honi komédiák, melyek egyszerre könnyeztetnek és nevettetnek.
Osvát meg igazán tökéletesen tud színtjátszani, nem csak olaszul.
Én még is inkább a csetlő-botló partnere helyet inkább a Bögöcsöt játszó Szabó Simont emelném ki, aki üdítően hozza a kretént, akit lehetne akár a Moszkva tér-beli karakterének felnőtt énje is.

Sablonos amerikai love-story magyaros köténybe bújtatva.

The Maze Runner (2014)

A Legyek Ura egyik legye beköpte' a Suzanne Collins lagymatag tini drámáját...így születhetett meg ez a film. Vagy még mindig azt hiszik Hollywood-ban, a gyerekek rohannak moziba, ha tinik és világvége a téma, főleg, ha minimum trilógia és nagyon látványos. 

És mennyire igazuk van! 

Állítólag nagy siker, nemcsak a könyv, a film is. A rohadtparadicsom kritikusai szerint 60 százalék, ami egy ilyen típusú mozinál egyátalán nem rossz, a közönség pedig majd 70 százalékra értékelte. Az IMdB pontozást alól találjátok.

Na szóval, adott egy tini főszereplő (nem egy kalácsképű jány'), hanem egy normál kinézetű siheder fiatalember, aki hirtelen egy mozgó liftben ébred. A végállomás a külvilág, valamiféle fallal körülvett tisztás, ahol sok siheder fiatalember vár már rá. Mindenki ugyanabban a cipőben jár, vagyis a nevükön kívül nem emlékeznek semmire és senkire. 

Annyit tudnak, hogy a lift havonta hoz egy srácot, a nagy Fal pedig reggelente kinyílik, este meg becsukódik. Valamint a fal mögött egy baszott nagy labirintus van, sok gyilkos lénnyel.

Napközben a futkosók beszaladnak a labirintusba és próbálják feltérképezni, a többiek meg melóznak, a felállított szabályok szerint. 

Persze az új fiú felkavarja az állóvizet, szarik a szabályokra, eléggé kíváncsi és nem igazán hallgat a többiekre. 

Nem tökéletes, de mérföldekkel jobb, mint az Éhezők viadala, vagy a Beavatott. 

Érdekes a sztori, nem játsszák túl egy kölykök, látványos akciókat kapunk, noha a vége meglepetés kicsit sekélyes, megfelelően előkészíti a második részt. 

Nem szeretem az olyan filmeket, amik "csak" töltelékek a következő részhez. Ha nem állja meg a helyét egy az egyben, az egész nem ér egy kalap epret sem.

Amit hiányolok, egy kis tesztoszteron túltengés az elvileg kamasz fiatalok között. Olyan alfahím, új fiú konfliktus. Megvan ugyan a filmben, de nem dolgozták ki nagyon és ezért kár. Ezt lehetett volna ötvözni az ismeretlentől való félelemmel és így sokkal árnyaltabb lett volna.

Egyszer nyugodtan nézhető és még kicsit izgulni is lehet rajta. Ettől a műfajtól ez már valami.

Párizs, Texas (1984)

Párizs, Texas

A lassan oldód titkok nagymesterének mozija igazi szürrealista belső utazást rejt.

A Texasi sivatagban kivert kutyaként bolyong az elgyötört arcú Travis (Harry Dean Stanton). Öccse, Walt indul megmentésére, aki elviszi Los Angelesi modern városi életébe, ahol újra találkozhat szépen cseperedő fiával. Apa és fia gyorsan egymásra talál, majd együtt indulnak útnak, hogy felkutassák a hiányzó családtagjukat.

Az aktuális DeNiro helyettes Stanton iskola munkát mutat, ahogyan életre kelti a rászabott egyszerű (együgyű) karakterét. A rendezőt nagyság viszont a film utolsó félórában rejlik, addig az ember csak egyszerű kertvárosi családot lát a vásznon némi roadmovie-feelinggel. Viszont a film utolsó harmadában, aztán meg kapja a néző a velős igazságot, egy igazán ütős kamaradarab formájában kellemes színészi és operatőri játékkal fűszerezve.

A film arcon köp a valóság hideg tényével és egyes percei még sokáig motoszkálnak elmédben.

You Will Meet a Tall Dark Stranger (2010)

Férfit látok álmaidban

Kedvenc rendező fenoménunk aktuális (évente minimum kettő) párkapcsolati komédiája hozzánk is megérkezett.

Szokásosnak mondhatóan ebben a filmbe is egy narrátor vezeti fel a cselekményt, bemutatja Alfiet (Anthony Hopkins) és Helenát, akiknek éltes korukra megromlott a házasságuk. De még ők a saját életük rendbe tételén fáradoznak (egyik jósnőhöz jár a másik Call-gril-hez). Kiderül, hogy a műértő karrierista lányuk (Naomi Watts) és sikertelen író férje (Josh Brolin) között sincs minden rendben. Főleg, ha szomszédban egy olyan csinos lány lakik, mint Dia vagy az embernek olyan charme-os főnöke van, mint Greg (Antonio Banderas).

A neurotikus történetek megálmodója megint egy sor olyan színészt csábított a kamerája elé, akiről nem feltételeztük volna, hogy beillik a rendező repertoárjában. Itt van például Hopkins és karaktere, ezt simán Woody-nak kellet volna játszani ehhez képest át adta a stafétabotot jóval tehetségesebb kollégájának. Megint csak nehéz megítélnem, hogy Freud-an széthulló család története jó film e, de egy biztos, hogy Allenre lehet számítani, jöhet gazdasági válság vagy nukleáris katasztrófa, rendezőnk hozza az elvárt szintet.

Ne várjunk tőle felhőtlen szórakozást, de azért egy apró örömök okozhat.

Transformers: Age of Extinction (2014)

A harmadik részt nem láttam, de Chicago városát abban jól lerombolták a robotok. A negyedik rész már azzal kezdődik, hogy az emberek üldözik a robotokat, az Álcákat és az Autobotokat egyaránt. És mindezt egy titokzatos harmadik fél tanácsára.

Cade Yeager (Mark Wahlberg) házi feltaláló rendbehozza a sérült Optimus fővezért, így ő és "kis"lánya, majd később a lányka barátja is üldözötté válik.

Van ebben a filmben ratatatatatatatatata és csim-bum, durr, durr és csók is, robbanások, Dinóbotok és az Álcáknál is gonoszabb robotok, rossz emberek és korrupt ügynökök.

Közhelyes apa-cseperedő lány konfliktus, a végére már majdnem érthetetlen sztori (oké, nem bonyolult, de nem érdekelt egyátalán), texasi pajta baromi nagy amerikai zászlóval, mi emberek vagyunk, nem mindig jók, de így szeressetek minket konyhafilozófiával.

Egy több, mint két és fél órás akciófilm, amiben semmi extra sincs, csak Stanley Tucci a "gonosz" tudós szerepében. És Nicola Peltz minál rövidebb nadrágokban. Legfeljebb.

Ez a mozi is azért született meg, mert Michael Bay képes volt megcsinálni CGI segítségével és össze tudott kalapozni 165 misit.

Csak azért fanyalodtam rá, mert másnaposan jó ilyen sz*rokat nézni. Kikapcsolnak...legalábbis ezt kellett volna elérnie, de a felétől elkezdtem beletekerni. Ne erőltessétek.

The Babadook (2014)

Egyedülálló anyuka próbálja nevelni viselkedészavaros, idegesítő fiacskáját, Robbie-t. A férje meghalt, mikor a gyerkőc született. Egyedül élnek egy nagy házban, Robbie miatt egyre távolabb a barátoktól, ismerősöktől.
Mire kölköt kicsapják a suliból, Amelie már az idegösszeomlás határán egyensúlyozik.
Csak ne beszélne annyit a gyerek Babadook-ról, a mesekönyvben szereplő szörnyről.

Nem egy szokványos horror film, meg kell hagyni. Nagyon jól fel van építve, azt sem tudjuk sokáig, Babadook az képzelet szüleménye-e, vagy tényleg "létezik". Szépen araszol a sztori előre, a paranoid hangulat egyre erősödik a nézőben és miután a magánytól és a fáradságtól félőrült anyuka megkattan, gőzerővel indul a daráló. 
És ehhez nem kellenek olcsó hatásvadász horror klisék. Mert olyan nincs benne egyátalán.

A félelmetes hangulathoz a remek kép világ és a színészek is hozzátesznek. A gyerek rohadtul idegesítő, anya nagyon kétségbeesett. Ennek a kettőnek a keveredése kis nyomás alatt is robban. Elég hozzá egy mesekönyv.

Húú, de jó kis film, ami ráadásul pitiáner összegből készült. És ausztrál. És mondtam már, hogy jó?

Full Metal Jacket (1987)

Acéllövedék

"Aki szalad az vietkong, aki helyben marad, az fegyelmezett vietkong"

Érdekes emberek ezek az amcsik, ugyan sokszor kimondták már Vietnámról, hogy elkúrtuk, mégis szinte minden erről témáról készült filmben egy nemzeti dicsőségként aposztrofálják

Stanley Kubrick 1987-es filmje egyből belecsap a lecsóba, még az is érzi a kiképző tiszt nyáltó fröcsögő leheletét, aki messziről elkerülte eddig a katonaságot. Bizony elég kemény képkockákon keresztül mutatkoznak be a jenki hangsereg mindennapjai. És amikor már a díszes társaság edzett gyilkológépekké vált, jöhet a háború. Joker (Matthew Mondie) honvéd viszont nem úgy gondol a frontra, mint egy átlag baka. Inkább megpróbál tűz közelben maradni és a dolgok mélyére ásni, mint újságíró vagy inkább haditudósító. Ezzel az érdeklődéssel viszont olyan üszkös sebet vakargat, amely túlmutat a hazafiasságon vagy a normális emberi magatartáson.

A filmet több szögből meglehet közelíteni, mert lehet róla beszélni drámaként és lehet háborús eposzként méltatni. De az viszont tény és való, hogy a film első fele annyira erős, hogy a második felén átsiklik a néző. Engem speciel szüntelenül Popey honvéd gyilkos vigyora kísértett a film nézése alatt. Annyira két ellenpólust jár be a mozi, hogy méltán emlegetik a legjobb háborús művek között.

Egy megnemértett' zseni nem  legbriliánsabb alkotása, de mégis helye van a sokat beszéljünk róla filmek között.

Calvary (2014)

James atya (Brendan Gleeson) egy ír kisváros plébánosaként küzd a lakók lelki üdvéért nap mint nap. Egy nap a gyóntatószékben különös vallomást hall...a gyónó hívőt megerőszakolták kiskorában is az elkövető egy katolikus pap volt. Mivel az elkövető már meghalt, nem tudja megbosszulni a tettet, így James atyát nézte ki magának. Bevallja neki, hogy pát nap múlva meg fogja ölni, mert ártatlan. 

Mert a világ nem figyel fel egy gonosz elpusztítására (még ha életben is lenne az elkövető), de felfigyel egy ártatlan, sőt, egy jó ember halálára.

James atyának tehát egy hete van, hogy elrendezze a dolgait, esetleg megtalálja és lebeszélje a gyilkost a szándékáról.

Amúgy vicces, hogy tudja, ki az, a feljebbvalójának legalábbis azt mondja. Így szerintem még érdekesebb a dolog.

A The Guard rendezőjének, (Martin McDonagh öccse, John Michael McDonagh) újabb, immár komorabb hangvételű, de mindenképpen élvezhető filmje. 

A tesók szinte állandó színésze, Gleeson nagyot alakít a "halálraítélt" pap szerepében.

Kiválóan megfogják a kisvárosi miliőt, az álszent környezetet és a hazug, képmutató lakókat, akikért az atya hiába is küzd. 

A falu szajhája, az erőszakos férj, a cinikus orvos, stb egyre csak elkövetik ugyanazokat a "bűnöket", James atya minden erőfeszítése ellenére is. 

És megérkeztünk a film számomra legfontosabb mondanivalójához, magának a papnak (egyetlen normális embernek a közösségben) az egy hetes számadásához.

Mi a fenéért erőlködjön, ha ezek az emberek nem is akarják az üdvösséget. Ha mindenki egytől-egyik leszarja, mi lesz. Miért ne mehetne el, hogy éljen? Ezekért felesleges meghalni! Le is akar lépni, de meggondolja magát. Szembenéz a végzettel, mert enélkül minden eddigi erőfeszítése a világ jobbá tételére értelmetlenné válna.

Mármint az atya szerint. 

Én leléptem volna.

Remek mozi, érdekes sztorival, súlyos mondanivalóval.

The November Man (2014)

Peter Devereaux (Pierce Brosnan) a legszuperebb ex-ügynök a CIA-nál. Pár év pihenő után akad egy ügy, amit csakis ő és neki más nem oldhat meg. Alice Fournier  (Olga Kurylenko) kész kész lebuktatni a leendő orosz elnököt, aki anno valami csecsen balhéban volt benne nyakig. 

Aztán már a CIA is kavar, az oroszok sem nyugszanak, mindeki halottnak akarja tudni a két menekülőt. A CIA ráadásul Devereaux egykori tanítványát küldi a mester után (Luke Bracey, aki úgy néz ki, mint Sean Bean 19 évesen).

Öregember nem vénember, gondolhatta Brosnan, amikor elvállalta a szerepet...pedig nagyon is az. Erről még a hosszú combú dögösbögyös' sem segít elvonni a figyelmet, pedig istentelenül igyekszik.

Szokványos történet az visszatérő ügynökről, aki annyira jó, hogy nagyon, mindenki át akarja verni, de aztán mégiscsak ő nyer. Sablonsztori, közepesnél jobb akciójelenetekkel és rohadt sok Fiat Stilo-val. Gondolom, a cég nagyon támogatta filmet, mert Moszkvától Belgrádig mindenhol van a képben egy Stilo, még ha éppen nem is abban menekülnek/lövöldöznek.

Őszintén szólva mérges lennék, ha moziban erre pénzt adtam volna ki, de egy délutáni bambulásra alkalmas lehet.

Dallas Buyers Club (2013)

Mielőtt meghaltam

Az elmúlt évek során egy fikarcnyi hitet sem vetettem volna abba, hogy M.C.. képes kilábalni a bárgyú romantikus vígjátékok ingoványából.

Ron Woodroof (Matthew McConaughey) egy öntörvényű, vérbeli texasi cowboy, aki nem igazán veszi komolyan az életet. Szereti rodeókat, a könnyűvérű csajokat és piti balhékat. Egy napon azonban szembesül vele hogy, hív fertőzött egy olyan korban ahol a meleg privilégiuma volt eddig ez a betegség. Az orvosok harminc napnál nem jósolnak többet neki, hiszen ekkor még nem sok csodaszer létezett fertőzés legyőzésére. De Ron nem veszi tudomásul a dátumot és elkezd kutakodni a szakterületén, azaz az illegális szerek piacán. A kezdeti ellenszenv után igazi barátság alakul ki az AIDS-es transzi Rayonnal (Jared Leto), akivel létrehozzák a vásárlói klubot a hasonló betegségbe szenvedők megsegítésére. Csak hát azért ebben az időben se volt könnyű veszélyes szerek legális árusítása.

A Dallas Buyers Club az élni akarás vágyáról szóló csontig hatoló alkotás, amely túlmutat a hasonló témájú hollywoodi katyvaszokon. Ugyanis a nyers erő megformálásában egyedül McConaughey jár az élen, a többi karakter elhalványul mellette (Vagy csak ennyivel tehetségtelenebbek?), a kacsaszájú Afflekné azon kívül, hogy szétver, egy falat nem sok mindent csinál. Matthew hazavitte a szobrocskát munkájáért ez nem kérdés, de ezt leszámítva van-e annyira erős ez a naturális film, hogy megállja a helyét a múlt zivatarában, ahol hasonló témájú szegényből királyfi szirupokkal kell harcba szállni. (pl. Wall Street farkasa)

Borzasztóan hatásos egy szereplős dráma, amelyből mindenki meríthet egy kis pozitív erőt.

Beautiful Creatures (2013)

Gyönyörű teremtmények

Én már abban a hitben éltem az alkonyatos nyúlós tészta után végre megtisztulnak a mozik a tizenévesen „olyan akarok leni, mint Bella” jelmondatú tiniktől. De tévedtem sajnos az általam eddig komoly rendezőnek tartott Richard LaGravenese (P.S. I love you) valamilyen megmagyarázhatatlan késztetést érzett, hogy rendezzen egyet Margaret Stohl négykötetes varázslós rettenetéből.

Gaitlin városa egy dög unalmas helynek tűnik első ránézésre, még is az itt felcseperedő fiút különös álmok gyötrik. Ethan viszont csak akkor lepődik meg igazán amikor a sulijába érkezik a fantáziálásnak élethű mása, Léna. A lány viszont nem az elkényeztettet fruska, aki beáll jópofizni a helyi sületlen társadalomba. Sajnos a családjának híre is annyira irritálja a helyieket, mint ha az Antikrisztus öltött volna alakot a birtokon. Sőt miután Ethan rájön, hogy a prűd társadalom feltevése nem is alaptalan el is szabadul a pokol rögtön.

Eltúlzóan klisés misztikus szirupot sikerült az alkotóknak varázsolni az üres alapanyagból. De még is remény teli próbálkozásnak tűnik, hogy a nagy öregek (Irons, Thompson) némi színészkedéssel töltik meg a vásznat és ehhez alkotók kitűnően adagolják a különleges effekteket aláfestésnek.

Ha nem lenne, ennyire erőltet és mélyenszántó dialógusokkal megspékelve a történet, még elég kellemes mozi is lehetne belőle. De hát elődei már lefektették a kijelölt utat.

Lucy (2014)

Luc Besson pszichedelikus agymenése egy csajsziról (Lucy aka. Scarlett Johansson), aki rohadt okos lett. Amikor még az agyának csak a 10%--át használta ki, Taipei-ben bulizgat a haverokkal, majd belekeveredik egy táska átadós buliba, valami olyasmibe, amiért általában Darwin díjat szokás adni, posztumusz ("figyu'má, add oda ezt a táskát azoknak a nagydarab, fegyveres öltönyösöknek, én addig elbújok itt, de egyébként nincs gáz, komolyan").

Lucy hipp-hopp, maffiózók között találja magát, a táska tartalma pedig hamarosan bele lesz varrva a testébe, hogy vigye el Nyugatra, az ottani fiatalok majd megőrülnek az új cuccért. Viszont indulását rásegítendő, nem picsán, hanem hasba rúgják, így a cucc bekerül a véráramba és Lucy elkezd pörögni, de úgy rendesen.

Ennél a filmnél is lehet agyalni, mi akar ez igazán lenni?! Ismeretterjesztő film, Morgan Freeman megnyugtató narrálásával? Akció Besson módra, francia rendőrautók ripityára törésével? Afféle pszicho utazás agyunk legeldugottabb részére?

Hogy katyvasz, az biztos. A katyvasz viszont nem látszik, ehhez túl profi a rendező és túl jó a Johansson és látványosak a díszletek. Ez egy nagy show egy raktárépületben, középen minden csillog, de ne nézz a díszletek mögé.

Én végignéztem és tetszett. Nem az év legjobb filmje, kapott rendesen negatív kritikát. A kedvencem, amikor azt mondják, felteszi a kérdéseket - pl az élet értelme, a világ keletkezése - de csak elmaszatolt választ kaptunk rá. Nos, elkerülte a kedves nézők figyelmét, hogy csak Lucy használja ki az agya 20-30-50... valahány százalékát, a rendező és a forgatókönyv író (Besson és ööö...Besson) nem. De egyébként sincs válasz. Elég baj, ha ez meglepő. Ennek fényében a film elmegy a határig, a CGI Föld születéséén túl az anyag keletkezéséig, de erősen látvány és nem ész orientáltan. Mert nem tudjuk, mi volt, így a film sem tudja, vágod?

Johansson jó választás volt, kellemesen meglepődtem, nem alibizte el el a szerepet. Egyébként is jó színésznek tartom, a Lost in Translation óta nincs vele gondom. 

Freeman a kötelező tudós, aki még a legnyilvánvalóbb dolgokra is úgy csodálkozik el, mintha mosta végezte volna el az általános iskola előkészítőjét. Min-sik Choi pedig minden szerepben baromi jó, bár itt nem igazán volt kidolgozva a karaktere, de összességében minőségi maffiózót hozott a vászonra.

A dokumentarista stílusjegyek az egyes jelenetekben (Lucy és Mr.Jang - préda és ragadozó bejátszása egy természetfilmből) kissé szájbarágósság tette a sztorit. Besson szerint a néző még a 10% agykapacitást sem érheti el, ezek szerint. 

Ráadásul Lucy találkozik a nagyjából 3 millió évvel ezelőtt élt, feltételezett ősünkkel Lucy-vel (Australopithecus afarensis, akinek az agya akkora volt, mint a csimpánzé, de már felegyenesedve járt). Értjük, möszijő' Besson, az alig burkolt célozást a két nagy "állomás" találkozása manyifik'.

Persze csak kötekedek, nekem bejött, látványos akció mellé kaptam látványos asztrofizika, geológia, neurológia, paleontológia és történelem leckéket is. Tanuljanak a buták a moziban is.

The Karate Kid (1984)

Karate kölyök

"Kend fel, töröld le. Kend fel, töröld le."

Ha valami oknál kifolyólag elfelejtettük volna, hogy mire tanít meg a két fentebb elhangzott mondat, akkor ideje elő venni és leporolni a 80-as évek karate klasszikusát.

Daniel miután új városba kerül nehezen sikerül beilleszkedni a helyi tinik megszokott kerékvágásába. Rögtön ellenséget is szerez az igazi genya helyi karatés ficsúr képében, aki jól helyben hagyja többször is. De ezért a szenvedésért főhősünk szerencsére egy igazán csinos lány érdeklődését kapja cserébe. Aztán elkezdődik az iskola és Danielt csak nem hagyják békén a helyi harci iskola növendékei. Viszont miután kiderül, hogy a toprongyos öreg házmester bácsi egy igazi harcmester, már egyből felcsillan a remény, hogy visszavághat, ezeknek az elkényeztetett barbároknak. Mesterünk igazi bölcs lévén egyességet köt a Kobra klán edzőjével, hogy a fiatalok egy viadal kertében mérjék össze karate tudásukat.

Az 1984-es mozi bája abban rejlik, hogy egyszerre szól a tini-szerelem és a küzdősport imádók körének. Koránt sem tökéletes az alkotás, de a film mondani valója és hatás az utókorra legyőzi a gyengén megkomponált film végi necces meccs jeleneteket.

A daru-rúgás mindent visz …