Robocop (2014)


Alex Murphy (Joel Kinnaman) szolgálatteljesítés közben félig-meddig elhalálozik, testének maradékát pedig az OCP megavállalat felhasználja, hogy kifejlessze a tökéletes rendőrt. A tökéletes robot rendőrt. Ugyanis Amerika nem bízza magát csak robotokra, kell bele az emberi szövet is, hogy megnyugodjanak, vannak a pléhdoboznak érzelmei. 
A Verhoeven-féle 86-os Robocop feldolgozással állunk szemben, ha ez nem lenne nyilvánvaló.
Az eredetit vagy tucatszor láttam, nagy kedvenceim közé tartozott (az Amerikai Nindzsa mellett, természetesen). Véres volt, nagyon félelmetes is, a végső, gyártelepi leszámolás borzongató volt, tehát minden benne volt, ami kell egy fejlődésben lévő szervezetnek.

Az új részről hirtelen nem jutott eszembe semmi. Főként, hogy nézhető-e!? Olvasgattam a kritikákat is, ami általában negatív + megtudtam, hogy a rendező José Padilha (Tropa de Elite). Ami baromi jó, de még a rendező miatt sem tudtam eldönteni, jó-e a film.
Látom, hogy kicsit érzelmesebbé tették a Robit, sír is meg minden és szerintem a Killing-ből ismert Kinnaman nem rossz a szerepben, bárki bármit is mondjon. A főtetű, Keaton és hű társa a gonoszban, Gary Oldman (oké, nem is annyira szemét) szerintem a film legjobbjai, Keaton-t jó volt nézi az OCP vezér szerepben. 
Több akció kellett volna, ebben biztos vagyok. Dokumentum szerűen bemutatni, hogy Robi végzi a dolgát, kissé unalmas. A sok cctv bejátszás, amikor " nyomoz" illetve keres valakit, a huszadik alkalommal már ásításra késztet. 
De a régi borzongás csak bennem volt, amikor felcsendült a jellegzetes robotzsarus zene és nyírja a bűnözőket (elég korhatárosan, sajnos).
A katarzis hiányzik. Az izgalom hiányzik. Nem volt tétje a harcnak, hidegen hagyott és ez a legrosszabb. Középszerű lett, amit a nosztalgia tett nézhetővé, maximum egyszer.

Robotzsaru (2014) on IMDb

Rush (2013)

A sportfilmek készítéséhez napjainkban nagy bátorság kell, hiszen ezeket a műveket szinte csak a rajongók értékelik. De ez kétélű fegyver, hiszen a drukker nagyon kritikus fajta népség, és jaj annak a csapatnak amelyik nem tud győzni!


Niki Lauda (Daniell Brühl) és James Hunt (Chris Hemsworth) vetélkedése már az alsóbb osztályban elkezdődik. Az autós sportágaknál megszoktuk, már hogy itt nem csak egy versenyző kvalitása számít itt jó járgány is elengedhetetlen kellék a győzelemhez. Ezért két főszereplő ellentétes pályán kering még bekerül a technikai sportok császárának is tekinthető Forma 1-be. James a rocksztár kinézetű playboy, olyan vakmerő a pályán is mint az életében. Szereti élvezni sikert és bírja a gyors meneteket is. Vajon a tehetség elég, hogy valaki a csúcsra érjen? Másik oldalon ott van dús gazdag patkányképű Lauda, aki naná hogy pénzzel kerül be a kategóriában. Viszont mérnöki pontossággal állítja be versenylovát és a higgadt versenyző típus. Ami még igazán naggyá tette, hogy abból merített erőt ha legyőzték. Az 1976-os évre végre egyenlő feltétel kap a két hajhász és megkezdődik a szarv összeakasztás. Vajon ki lesz a bajnok?
Ron Howard megteszi nekünk azt a szívességet, hogy semmit nem hagy ki a forma 1 aranykorából. Van itt kérem archív és tű éles kép, dráma és vidámság, feszültség és megkönnyebbülés és nem szokványos romantika. Gyorsan behatol a lelkünkbe a korszak fíling'-je és a benzingőz illata.

Minden benne van ami egy jó sportfilmben, talán még egy kicsit többi is.
Rush (2013) on IMDb

Coming out (2013)


Csányi Sándor most egy celeb rádiós műsorvezető, aki történetesen meleg. Jól érzi magát a bőrében, egészen addig, amíg egy balesetben jól be nem üti a fejét és nem kezd el érdeklődni a nők iránt.
Jönnek a tipikus magyar romkom limonádé már jól bevált fogásai: esetünkben az élettárs háta mögött találkozgatás egy NŐVEL, jaj, de poénos helyzetek is adódnak ebből és a vége egy elsöprő vallomás után a hepiend'! Remélem ezen most nem lepődött meg senki, nem írtam ki, hogy spoiler veszély, de nagyon kevés magyar közönségfilmet nézett az, aki meghökkentő befejezést várt.
Sok minden zavar a filmben. A magyar "sikerfilm" ismétlődő bevésődéseit már említettem. 
Aztán van ez a meleg sztereotípia, hogy járás közben kisujj ki, selyítve beszélés és csípő rázás. Nos, én nem azon a pályán játszom, de ezek a hülyeségek még engem is idegesítenek. Csak hab a tortán, hogy fejbevágás után ki lehet gyógyulni a homoszexualitásból. Mert ez egy betegség. Nem vagyok a téma szakavatott ismerője, de jelenlegi tudásom szerint szerint nem az.
Zavar a vicc is. Zavar, mert nincs. Percet nem nevettem rajta, így viszont elgondolkodom, mint néző, milyen műfajba illik bele a film. Vígjátéknak semmiképpen nem nevezném. Egy jó romantikus filmhez pedig túl felületes. Drámának ostoba. Botrányfilmnek pedig megalkuvó. Mindenből kicsit, de semmi igazán kényes kérdés. Kényes válasz meg pláne.

Feldob egy témát, adódik egy-két jó lehetőség és nem tudják kihasználni szinte egyiket sem. Nekem pl. bejött a Für-Gyabronka páros, indokolatlanul mellőzték a kibontakozó kapcsolatukat. Kiváló mellékszál lett volna. Jó a Mucsi szomszédnak, majdnem vicces, de mindenképpen élmény nézni, lehetett volna benne több és lényegesebb szerepe is. 
Ott van a szégyenlős vonal, amire lehetett építeni (Balázs, Csányi eredeti párja a munkahelyén nem nagyon örül a szerelme látogatásának, mintha szégyellné, hogy meleg). Ez is jó lehetőség, hogy értelmet és mondanivalót csempésszenek a filmbe.

A két főszereplő között nem vibrál a levegő, Tompos és Csányi karakterei unalmasak, ellentétben Karalyos Gáborral, aki mindenkit lejátszott a színről. 
Nem tudom, van-e olyan néző, aki nem neki drukkolt a Csányiért vívott csatában. Ami viszont elég egyoldalú volt, őt úgy dobták félre, hogy még egy veszekedős jelenetet sem kapott. Ez volt a nagy szerelem, Csányi és Orosz Dénes (rendező) szerint? 
Javaslom, Karalyos legyen a továbbiakban a magyar romkomok Csányija, ő sokkal jobb lenne minden szempontból.
De ne fikázzunk, mégiscsak 100 ezer ember vett már jegyet a filmre. Mert magyar - olyan nyári Budapest fílinges', fura zenével aláfestett üngyi-büngyi' és munyumunyu' film, ahol a végén mindenki boldog - és a miénk. Mert végre bemennek az emberek a magyar filmre. 
Mondjuk nem mindegy, mit néznek.
A magyar ember újságolvasási hajlandósága is magas, de ha megnézed, mit lapozgatnak, akkor már nem olyan vidám a kép.
Nagyon mellélőttek ezzel a mozival és nem csak a meleg téma amatőr és dilettáns feldolgozása miatt.
Orosz előző nagyfilmje, a Poligamy ennél azért kilométerekkel jobb.

Coming Out (2013) on IMDb

The Twilight Samurai (2002)


Seibei Iguchi (Hiroyuki Sanada) egy alacsony rangú szamuráj, aki felesége halála után egyedül neveli két lányát és vigyáz a beteg édesanyjára. Egy élelmiszer raktárban dolgozik, hogy aztán munka után - ahelyett, hogy a tárasival menne borozgatni - egyből induljon haza a családjához. Anyagi gondja vannak, minden vagyonát felemésztette a felesége temetése és a háztartás fenntartása.
Seibei barátjának húga, Tomoe elválik a brutális férjétől, így a két magányos ember szépen lassan egymásra talál. 
Nos, nem egy látványos akciófilm, az már biztos. A történet leírása nem teljes, de a lényeg ez. A 19 századi Japánban járunk, a bezárkózás utolsó éveiben, ahol már a szamurájok sem a régi, bushidót követő hősi harcosok. A kard is csak dísznek van az oldalukon, már ha egyátalán van és el nem adták pár mérő rizsért. 
A régi világ végnapjait látjuk Seibei történetén keresztül, ugyanakkor egy kis metszetet az unalmas hétköznapokból. A teázás, az öltözködés, a hajvágás szertartása, az ismerkedés, illetve a munkatársi, illetve az alá-fölé rendeltetés mikéntjéről kapunk egy elég részletes képet. És ez nekem nem volt unalmas, a fene az ízlésemet. 
Akad két harcjelenet a filmben és mindkettő éles ritmusváltás az addig lassan csordogáló, keserédes történetben. Kizökkenti a nézőt ugyanúgy, mint magát Seibei-t is. Nem igazán hiszi el - legalábbis először - hogy párbajoznia kell,  annyira nem illik ez hozzá, mint mondjuk a kocsmázás, vagy nők hajkurászása. Ahogy a néző is azt gondolja, hát most ezt miért, most aztán mi lesz, ez a kis béna hogy vágja le az ellent? Igen, itt és ekkor már nem magától értetődő, hogy minden szamuráj baromi jó harcos. 
A küzdelmek pedig minden szamuráj párbaj antitézisei is lehetnének akár. A rendező a hősi harc ideáját lerángatta az égből, megtaposta és rá is pisált (Seibei először egy bottal harcol, mert a törvény tiltja a párbajt és nem akarja véletlenül megölni ellenfelét, majd a következőben már egy részeg szamurájjal kell kiállnia, mindezt pedig egy malacbökővel, mert a kardját eladta, hogy rizst vegyen belőle).
Okos film nagyon jó hangulattal, de csak a stílus kedvelőinek ajánlom.

Az alkonyat harcosa (2002) on IMDb

Flipped (2010)

A kétezres évektől egyre nagyobb igény lett az úgynevezett intelligens romantikus mozikra. Ennek a stílusnak a kiváló képviselője Rob Renier, aki csak úgy ontja magából a közönségkedvenc filmeket.
 
Bryce és családja éppen beköltözni készül a kertvárosi idillbe, amikor letámadja őt a szomszéd kislány, Julie. A lány rajongása az általánostól egészen a közép suliig elkíséri főhősünket, aki viszont legszívesebben a föld alá süllyedne szégyenében. Egy nap viszont egy nem várt fordulat következik be a párocska életében. Julie az évek múlásával csinos és intelligens hölgyé cseperedett és Bryce meg azon kapja magát, hogy belezúgott az utálata tárgyába. Csakhogy addigra szerelme tárgyát már annyira megbántotta hülyébbnél-hülyébb cselekedetivel, hogy most a lány menekül ő előle.

Cuki kis habkönnyű romantika bontakozik ki a vásznon, miközben a két édes főszereplő narrálja a saját véleményét a másikról. S eközben szembesülnek az élet apróbb buktatóival és nyűgeivel.
Bájos és tökéletes minden perce, meleg szívvel tudom ajánlani a stílus kedvelőinek. (pl. Jucinak!)

Flipped (2010) on IMDb

Amerika kapitány: A Tél Katonája

Röviden: a Bosszúállók óta nem bújt ki belőlem ennyire a kisgyerek.
Kifejtve: ugyan a Kapi sosem volt a kedvenc Marvel-hősöm (csillagoksávok, szuperszérum, haggyámár), és az első film sem muzsikált úgy, ahogy azt az előzetesek sugallták (Indiana Jones-fíling, szépia, náciverés, híj, de jó lesz, ja nem lett), a Tél Katonája beütött, mint egy vibrániummal acélötvözött adamantium frizbipajzs.
Kevin Feige, aki azóta bábáskodik a Marvel-mozik felett, mióta a Vasember először lecsapta a Jeff Bridgest, valami guruféle lehet, amolyan Doctor Strange: mert könyörgöm, kik azok a Russo testvérek? És miért bízza rájuk a Feige az új Amerika kapitány-filmet, ha eddig nem csináltak kábé Happy Endings-epizódokon kívül semmit?
Hát ezért. Mert ezek a kölkök meglátták, merre érdemes hajlítgatni a lassan befáradó szuperhős-zsánert - a csontig patrióta Kapi például most a Keselyű három napjában találja magát, mindenütt politikai cselszövés meg ármány, a hőskultusz idejétmúlt maszlag, ezt pedig ugye egy erős jobb-horoggal nehezen lehet megoldani. Nem véletlen persze, hogy a Keselyűt emlegetem: Robert Redford azon túl, hogy kapcsolódási pont, egy szemrántással komolyba rakja az alapvetően spandex-mókát. És van megint náciverés (a Hellboy óta nem volt ennyire lúdbőrős ez egyébként), kőkemény autósüldözések, önirónia, tökös Chris Evans, Scarlett Johannson pedig ott domborul, hogy férfi legyen a talpán, aki nem hisz neki. Ráadásul akad egy baromi vicces sírkő is a végén. Kell több? Nem kell.
Jómagam imádom, ha egy film nem akar tőlem semmit, csak kikapcsol, szórakoztat, és tömi belém a popkornt. A Tél Katonája pont ilyen. A stáblistát pedig tessék kivárni.

Amerika Kapitány: A tél katonája (2014) on IMDb

The Other Guys (2010)


Azért erre ráhúzni a Pancser police címet azért még tőlünk is sok.
Allen (Will Ferrell) és Terry (Mark Wahlberg) a New York-i zsaruk szokványos életét éli. A zsaruk nagyobb részének szokványos életét, vagyis papírmunkával töltik el a napot, míg az osztály két csúcskopója halomra öli a gengsztereket és kapják érte a kitüntetéseket.
Amint ezek a nagyágyúk eltűnnek a képből, a két aktatologató, ha nagy nehezen is, de megpróbálja magára erőltetni a szuperzsaru szerepet. Eleinte nem sok sikerrel...és később se.

Valamiféle buddy-cop műfaj kifigurázása, több-kevesebb sikerrel. Will Ferrell-t nagyon finoman szólva sem becsülöm sokra, szóval nem számítottam katarzisra.
Ha már görbe tükröt állít az 'először utállak, de a nagy ügy érdekében összefogunk, legyőzzük a gonoszt és BFF leszünk' filmeknek, akkor illik ezt a sztori végéig fenntartani. Akkor legyen minden csak egy nagy poén, vicceljék el az egészet, minden karakter legyen habókos és így kapunk egy nézhető vígjátékot. 
Ez viszont kb. a felénél elkezdi komolyan venni magát, kicsit megpróbál akciófilm is lenni, amihez viszont gyenge a sztori, valamint ha nem poénkodnak, már idegesítőek a karakterek. 
Marky Mark megtett mindent, hogy nézhető legyen (még balettozik is, ami pl nem rossz:)), de ennek ellenére megnézni csak részegen ajánlott, haverokkal, ha már semmi más nincs.

Pancser police (2010) on IMDb

The Squid and the Whale (2005)

Woody Alllen nem lehet másolni vagy utánozni, de még is sokan megpróbálják.

A New York-i kertváros egyik szebb napokat is megért csodabogarai a Berkman família. Hiszen a felnőttek és a gyerekek is levegővétel nélkül képesek órákat beszélni Kafkáról vagy más híres szerzők műveiről.  (Mondtam, hogy tiszta vúdi' ) Viszont a család széthullása elkerülhetetlen, anyuci (Laura Linney)a teniszedzővel (az egyik Baldwin) kamatyol, apuci (Jeff Daniels) pedig egyik helyes tanítványát (Anna Paquin) készül felcsípni. A gyerekek a saját szexuális forrongásaik közt próbálnak kötődni valakihez vagy valamihez (macska), van aki az egyik szülőt gyűlöli és akad aki a Filiszteusokat.

A feltörekvő tehetségek és öreg rókák próbálják felszítani a páratlan forgatókönyv tüzét, de sikertelenül. Sajnos nem áll a kamera mögött egy olyan karmester, aki „ízt” tudna bele vinni a filmbe. Néhol lapos és unalmas, mint sehova se akar kilyukadni, vagy nem merne állást foglalni. Na ne már, hogy a kommersz társadalom hibája a családszéthullás, ugyan ezt a buta amerikaiak se kajálják be. Sőt, nincs eleje se vége.
Talán csak a tanulság miatt nézhető, de főleg azoknak, akik már átestek ilyen szituáción.

The Squid and the Whale (2005) on IMDb

In the Blood (2014)


A karibi nászúton a férj (Sam Gigandet) eltűnik, a felesége pedig (a női Jason Statham, vagyis Gina Carano) elindul megkeresi. Szétcsap az idióta nemamerikaiak' között, ott, ahol minden ház egyforma, mindenki drogból és a rosszlányokból él. Így megy ez arrafelé.
Nagyon jó film lenne...ha betartaná az íratlan szabályokat. Az akciófilm íratlan szabályait. Pl nem szabad túl sokat drámázni, sem Carano, sem az aktuális társak nem túl jó színészek, Gigandet meg keveset szerepel, de mondjuk ő sem egy színész óriás. 

Szóval van egy újnak nem mondható, de hálás alapanyag (ismerős eltűnik külföldön, mindenki nem angolul vartyog, senkire nem számíthatsz, minden rendőr korrupt, közben egy szuper harcias amazon vagy, aki kellő erővel oda tud ütni), de pont nem azt csinálták vele, mint amit kellett volna. 

Bunyózni, lövöldözni, autósüldözni'. Igényes akciófilm nem attól lesz valami, hogy abban kevesebbet verekednek és elrévedve tekintgetek a naplementébe, "jaj, vajon hol lehet az én kis férjecském, akinél én kétszer vastagabb és keményebb vagyok"?!
Látom, mit akartak, pontosabban mit szerettek volna kihozni belőle, de nem jött össze, katyvasz lett csak. Kár érte, kellenének a csajos akciófilmek is, amik azért elég ritkák a moziban.
Egy aranyköpés azért megmaradt, ez egész jó: "Survivorrs have scars! Losers have funerals!"
Amúgy inkább nézzétek meg ezt, itt is Carano a főszereplő, de ennek ellenére jó kis film lett.

In the Blood (2014) on IMDb

Europa Report (2013)


Alapmű, a szó nem kultfilm' értelmében. vagyis vissza a sci-fi alapjaihoz, igazi tudományos-fantasztikus vonal. Semmi űrlény, űrharc, időugrás, vagy hasonló amerikaiasságok, Alien helyett leáll a kommunikáció a központtal, ami legalább annyira veszélyes, benzin kerül a szkafanderre űrséta közben, szóval idegen offenzíva nélkül is lehet veszélyes és izgalmas a világűr. 


Követjük a tudósokat a Jupiter Európa holdjára, hogy a feltárt jégmező alatti vízben az élet jeleit kutassák. Ha nem is hangzik túl izgalmasnak, attól még az, uh. nyugodtan nézd meg.

Az Europa-rejtély (2013) on IMDb

Cashback (2006)

Az alacsony költségvetésű művész mozik általában nem szoktak vonzani. Meg is indoklom, hogy miért.

Főszereplőnk egy nap úgy dönt véget vet a végsőstádiumú párkapcsolatának. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha ezek után nem gyötörné koros álmatlanság az egyetemista fiút. Ezért úgy dönt, kihasználja a megmaradt nyolc órát és éjszakai műszakot vállal a közeli szupermarketben. A hosszú unalmas műszakok túlélésére egy különleges képességet fejleszt ki, megállítja az időt. Így éli ki a bolt vendégein művészi hajlamait és eközben rájön, hogy a bánatára legjobb gyógyír a pénztároslány (Emilia Fox). Sean Ellis direktor úr kis költségvetésű filmjét az teszi naggyá, ahogy az ismeretlen színészeket szinkronba hozza. Az angolos nyerseséget vegyíti az álmosító kamerával megkomponált nyújtásokkal és valami életszerű cukormázzal vonja be.

Hogy jó film-e, szerintem nem! Hogy különleges-e, meglepően igen! 
Cashback (2006) on IMDb

Feketeország

Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete
fekete
fekete, fekete, fekete
Fekete ég és fekete tenger
fekete ház és fekete fák
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.

Idáig egy levegővel, fekete helyett fekete-fehér norvég mintával helyettesítve, mondd el, kérlek.
Ha nem megy, nézd meg inkább a Feketeországot, ha nem is élőben, a jutúbon' mindenképpen.

Ádám almái (2005)


A helyszín egy vidéki plébánia, a szereplők pedig Adam, a 12 hét közmunkára ítélt neonáci, Khalid, a multigyűlölő iszlám bevándorló, Gunnar, a piás-kleptomán ex-teniszező, Sarah, a szexmániás, a cinikus helyi orvos és nem utolsó sorban, Ivan, egy másik valóságban élő plébános. 
Amikor Adam megérkezik, még kissé tanácstalanul szemléli az ugyancsak deviáns viselkedésük miatt odakerült csapattagokat, ám hamar rájön, mi is az ő küldetése. Minden erejével igyekszik megtörni Ivan (Mads Mikkelsen) hitét. 
Be akarja bizonyítani, ha valóban a Sátán műve a sok rossz, ami a világgal történik - ahogy azt Ivan hiszi - akkor is Isten hibája az egész, mert ő szolgáltatja ki a gonosznak (a világot...és persze Ivánt). A világ beteg és az egész Isten miatt van, Ivan pedig hazudik önmagának, ha ezt nem látja be. 
Ezt igyekszik Adam (Ulrich Thomsen) beleverni - sokszor szó-szerint - a pap fejébe. 
Ám mint a Bibliában Jób, Iván sem törik meg, a "gonosz" minden próbálkozása ellenére kitart Adam mellett és ösztönzi az általa ráruházott küldetés befejezésére. 
Adam feladata, hogy süssön egy pitét abból az almából, ami a kertben lévő fán terem. 
Persze a fát férgek lepik el, villám és betegség sújtja, de Ivan ennek ellenére rendíthetetlen. Adamnek sütnie kell, Adam pedig nem akar sütni...

Abszurd helyzetek és sötét humor-féleség jellemzi a filmet. Néha vicces, de mire felnevetnél, már inkább sírnál. 
Ha egy percig komoly is, utána hirtelen vált és történik valami olyan, amire nem számítasz, például elpoénkodik egy véres jelenetet, vagy meglepetéssel csavar egyet a sztorin. 
Vitathatatlanul az egyik legjobb film, amit az elmúlt pár évben láttam, óriási alakításokkal, de ugyanakkor annyira szívfacsaró, hogy még nem bírtam rászánni magam a rendező (Anders Thomas Jensen) többi, (általunk is ajánlott, pl. Zöld hentesek) filmjére, pedig itt sorakoznak a polcon. Állítólag azok nem ennyire "könnyedek". Hát kösz.
Ettől függetlenül nagyon ajánlom!

Ádám almái (2005) on IMDb

Gravity (2013)

Az álomgyári filmkészítés már eljutott arra szintre, amikor bármilyen absztrakt történetből tud grandiózus mozit varázsolni.
A történetből felesleges bármit elárulni, mert lényegtelen, hogy mi mozgatta a szkript írókat. Adott a két főszereplő (Sandra Bullock, George Clooney) különleges kapcsolata, a helyszín a gyönyörű űr. Ellenség a gravitáció, az egyedüllét és persze isten útjai kifürkészhetetlenek. A színészek szinte a mozi 80%-át szkafander alatt töltötték, tehát olyan nagy bravúrokról azért nem beszélhetünk. Sandra hozta a Féktelenül szériából a szokásos karakterét, a rendező meg közben azt ordibálta: „Riplisebben'!” A zseniális képeken már egy vállrándítással átmegyünk, hiszen alap dolog egy sci-finél. Talán az atomszféra, ami odaszegezi a tenyereket a szék karfájához és moziból kijőve ha volt is a fejünkben űrutazási kényszer, ezután biztos kitörüljük a bakancslistáról.

Látni kell az biztos, de szerintem jó darabig elég lesz egyszer.

Gravity (2013) on IMDb