New World (2013)

A koreiai filmeket nem lehet megunni, főleg, ha ennyire jók.

A Goldmoon cég vezére - mely cég több maffia klánt egyesít és tünteti fel tevékenységüket...khöm.. "legális üzletként" - autóbalesetben meghal. A főnök halála után, mivel nincs egyértelmű örökös, a klánok között elindul a harc, ki legyen a legfőbb vezér.

Kang (Min-sik Choi, aka: Oldboy, I Saw the Devil) felügyelő szerint két lehetséges örökös jöhet szóba, Jung és Lee. A kettő között csak egy különbség van a rendőrség szempontjából mégpedig, hogy Jung első embere és barátja, Ja-sung beépített zsaru. Elindul tehát egy nagy szabású rendőrségi akció, az Operation New World, amiben nem kisebb célt tűznek ki célul, mint hogy egymásnak ugrasztják és romba döntik...nem, pontosabban irányítás alá vonják a Goldmoon-t. Mert tudják, ha teljesen eltűnik, előbb-utóbb ismét létrejön egy szerveződés, amire ők már nem lehetnek befolyással.

Elkeződik a harc a rendőrség és a klánok között a trónért. Ja-sung pedig a szarvihar kellős közepében találja magát.
Kang, a főnöke nem tűr ellenkezést, ahogy a másik főnök, Jung sem, szóval nem lenne könnyű neki életbiztosítást kötni.

Az elején már elárultam, nagyon tetszett, szóval oda a meglepetés:)!

Az Infernal Affairs-hoz hasonlítják, illetve ennek koreai változatát emlegetik a kritikusok. Önmagában is kiválóan megállja a helyét, összehasonlításra csak pozitív értelemben lehet igény. Nálam ez így szólna: "Majdnem annyira jó film, mint az Affairs."

Ami nekünk zavaró lehet, a sok hasonló név és arc, szóval megéri koncentrálni kicsit a film közben, mert ha nem így teszel, a közepére könnyen elveszítheted a fonalat.

A fordulatos sztorit kiváló zene kíséri, ami még nekem is "fület szúrt", pedig nem erre szoktam figyelni. 

A film felétől, történéstől és alakítástól függetlenül egy dolog járt a fejemben. Mégpedig, hogy maffiózó és rendőr között csak a jelvény a különbség. A módszerek, a hozzáállás, a hatalom akarása ugyanúgy működik mindkét szervezetben.

Kiváló mozi.

Red Riding Hood (2011)

Lány és a farkas

„Az erdőközepén lakott egy aranyos kislány, mindenki szerette…” Találd ki melyik meséből idéztem?

Volt egyszer egy aranyos kislány, aki az erdő közepén lakott a családjával. Ezt a falut rettegésben tartotta egy gonosz farkas, akinek a szomját a békés polgárok áldozatokkal csillapították. Tíz évig ment minden a nyugodt kerékvágásban, amikor is egyszer csak a fenevad Piroska (Amanda Seyfried) nővérét ragadta el. A falu népe ezen felbőszülve, ide hozatja híres vadász: Solomon atyát (Gary Oldman), akinek többször sikerült már elejtenie egy ilyen démont. Direkt hagytam ki a romantikus nyáladzós részt, hiszen ha nem akartak volna az alkotók ennyire trendik lenni, akkor most egy igazi rémmesével lenne dolgunk. A film iszonyú látványos, jól hozza a gót mitikus-regék világát a zene pedig igazán magával ragadja a nézőt. Viszont a szerelmi szál kissé eltúlzott és látszik, hogy a mai kor fiataljait szerették volna maguk mellé állítani.

Kár érte, mert a történetben még lett volna elég kraft, hogy egy kiváló mozi legyen.

The Family (2013)

A Manzoni család tanúvédelmi program alatt áll, most éppen Franciaországban bujkálnak. A családfő (De Niro) rájön a nagy semmittevésben, hogy megírja a visszaemlékezését, aminek az értük felelős ügynök (Tommy Lee Jones) nem nagyon örül. A család közben éli "hétköznapi" életét, kicsit amerikaiasan az embertelen Európában. 

De Niro, ha olasz maffiózót kell alakítani, egyből rábólint a szerepre, legyen az akármilyen semmitmondó is. 

De nem is ez a legnagyobb baj, ha szeret bűnözőt játszani, hát rajta, ő néha még meg is tölti élettel a szerepet. 

A film viszont annyira nem szól semmiről, hogy az már fáj. Nem tudom eldönteni (szerintem Luc Besson, a rendező sem), milyen mozi akar ez lenni. Valamiféle vígjáték-családi dráma-akció mixtúra. 

A végén mintha rájöttek volna, hogy vígjátékot akartunk, de nem lett túl vicces, így pakoljunk bele egy bazi nagy lövöldözést sok robbantással és akkor tuti lesz. Hát nem lett.

Michelle Pfeiffer-re jó ránézni, más nem tudok felhozni a film mentségére.

You're Next (2012)

A Davison család házassági évfordulót ünnepel a hétvégén. Helyszín az isten háta mögött kettővel. A családi vacsora nem a hirtelen kirobban veszekedés miatt szakad félbe, hanem már maszkos fickó miatt, akik szó szerint rajtuk ütnek és halomra mészárolják őket.

Látszik a filmen a kis költségvetés, de ettől inkább bájos lesz. Nagyon meg akar felelni a nőzőnek, sok a meglepetés, az izgalmas fordulat. Van benne szerethető karakter és a gonoszokat pedig  lehet rendesen utálni és ezért nagyon lehet örülni is, mikor visszanyal a fagyi és a vadból lesz a vadász.

Nekem tetszett és majdnem nem vettem észre azt a sok logikai bakit, amivel sajna tele van a film. De minden közhelyes (mert az) mozzanata ellenére hangulatos slasher, egyszer meg lehet nézni, ha szereted a műfajt.

Rohadtul bírom, amikor a nagyon rosszak nagyon megszívják. És ebben rendesen megszívják.

Üvegtigris (2001)

Az újkori magyar film készítés egyik legnagyobb alakja valami olyan életérzést tett le az asztalra, hogy az már csuda.

Az első részben megismerhetjük Lalit (Rudolf Péter), aki isten háta mögötti büféjében tengeti napjait, viszont társasága akad bőven. Hű fegyver hordozója, Sanyi talán a legszerethetőbb karakter az egész bagázsból, a maga aranyos világával. Az Üvegtigris a hat ember közötti barátság egyetemes szimbóluma. Hisz Gaben (Reviczky Gábor) itt kereskedik rozoga autócsodáival, Róka (Gáspár Sándor) pedig a csencseléseinek selejt eredményeit hordja a büfé mellé. Csoki (Csuja Imre) viszont napestig a környéken keménykedik és szórja elmés bölcsességeit. Végül is történet nincs, vagy csak nagyon halovány, inkább az egyes részek próbálják egymás humorát űberelni. Még is valahogy ez katyvasz iszonyúan magával ragadja nézőt, aki szinte azonosulni akar a kétbalkezes szereplőkkel. Végére összejön azért egy hosszú epizód, ahol a főszereplők végső elkeseredésükben bankrablásra adják fejüket.

Ki kell mondanom, hogy Rudolf Péter, olyan filmet alkotott, ami túl fogja élni az évtizedek viharait és mindig alkalmat ad majd idézgetésre.

Frailty (2001)

Isten haragja

1995-óta igen kritikus vagyok azokkal a filmekkel, amire a pszicho-thriller elnevezést ragasztják az ítészek.

Egy esővel áztatott estén az FBI központban megjelenik egy különös idegen (Matthew McC.), aki az „Istene keze” nevezetű sorozatgyilkos öccséről jött mesélni. A történet onnan kezd érdekessé válni, hogy  a kisgyermekként egy szép napon apuci azzal állt elő, hogy álmában megjelent isten. A fater látomások után belekezd a küldetésébe és megszabadítja földet a gonosztól. Nyam-nyam finom kis cselekménnyel indult a film, már az elején rágtam a körmöm. Ezután elkezd bűzleni a dolog, hogy a nagy csavar elkészítésén munkálkodott színész-rendezőnk. Amit meg is kapunk talán csak azért nem üt annyira, mert annyira kézen fekvő lett volna. Végül is a nagyszerűen fűzi fel a cselekményt, Matthew barátunk megmutatja, hogy szokott színészkedni is néha. Talán egy kis misztikumot még lehetett volna az atmoszférába pumpálni és akkor egy igazi mesterművel néznénk most farkasszemet.

Nagyon szerethető filmecske, ha nem Hetedikkel próbálja párhuzamba állítani a laikus.

The Hunger Games: Catching Fire (2014)

A kaptafára készülő (éppen most valami sci-fi és nem vámpírfilm álruhába bújó) hisztérikus sikerű tini mozik következő állomása. 

Tudtam, hogy nem fog tetszeni, de ha már írni akarok róla pár sort (és amúgy is gondban vagyok, mert nem találok semmi normális filmet, amit megnézhetnék...normátlant sem nagyon), akkor az élménnyel gazdagodva köpködjek rá, legalább. 

Kalácsképű Jennifer Lawrence a nagy győzelem után kamu szerelmével hazatér, hogy ott elmélkedjen, mennyire nem jó ez így. A néző meg azon elmélkedhet ÚJRA, mi volt az első részben, mert kb a fim első másfél órája erről szól. Kösz, már láttam, az sem tetszett. Utána csak bedobják őket valami harcmezőre, mert a főgonosz kitalálja, most a viadal győztesei csapnak össze és csak egy maradhat. Elvileg itt izgalmas is lehetett volna, nem valami hikomat falusi szatócsot kell lenyilazni a Kalácsképűnek, hanem egy ugyanolyan győztest, mint ő maga. 

Nos, maradjunk annyiban, nem volt katarzis az elvileg baromira izgalmasnak szánt ütközet sem. De fára azért megint mászott. Ha a sivatagban harcolna egyszer, ott is találna egy fát és úgy megmászná, hogy még soha senki, ebben biztos vagyok.

Pozitívum, pozitívum. Van egy, illetve kettő...nem, három. Woody Harrelson, Elizabeth Banks és a mindenkinél tutibb, a show-t mások elől ellopó Stanley Tucci. Fergete...most figyelj... fergeteges. Rajtuk kívül a karakterek cseppet sem érdekelnek, én nem látom pl, hogy Kalácsképű annyira őrlődne rákényszerített példakép szerepében. A harcjelenetek (már az a kevés) gyengék, össze-vissza futkosnak és hülyeségeket csinálnak, de azt folyamatosan.

Nem kaptam kedved a könyvhöz, de az biztos, ennél csak jobb lehet.

Nagyon-nagyon unalmas. Nem látom értelmét, semmi nincs benne, ami egyedivé tenné, vagy akárcsak  egy kicsit is érdekessé.