Strange Days (1995)

Bigelow kisasszony a háború vászonra vitele előtt megpróbálkozott néminemű utópisztikával.

Nero (Ralph „bradleycooper” Fiennes), a pandúrból lett szélhámos jól lovagolja meg a 2000-es évek újabb cyber őrületét, a transz által adott lehetőséget. Ez egy agyra kapcsolódó mini tévé, ami forradalmasította a szórakozást. Főhősünk 30 percnyi megtörtént kalandokkal (csoportos szex, betörés) kereskedik, az üzlet meggyeget, de nem életbiztosítás. Főleg amikor egy olyan kópia akad a keze ügyébe, amelyiken egyik barátját végzik ki éppen. A szálak az ex barátnőjéhez (Juliette „punkrocker”Lewis) és új pasijához, az alvilági Philó-hoz (Michael Winscott) vezetnek. Persze a régi érzelmek is fellángolnak ilyenkor, amit senki nem néz jó szemmel. Az aggódók között ott van a sofőr, Mace és ex-kolléga Max (Tom „pornstar” Sizemore), ők segítenek Nerónak a helyes út kiválasztásában. A nyomozás közben Los Angeles forrongó lakosai az ezredfordulóra készülnek és ez is nehezíti dolgokat. Egy képzelt világ 95-ből, hogy miként fogja érinteni az embereket az évezredváltás.

Kicsit nyúlósra sikerült a film első fele, érthetetlen miért kell kétszer egymás után meghallgatni Lewis művésznő rikoltozásait 3 percen keresztül. A második felére azonban bepörögnek az események, nő a feszültség, elszabadulnak az indulatok. Néhány érthetetlen klisé is bekerült végére, lezárva feszengéseinket.
A 90-es évek meghatározó színészeivel tűzdelt, cyberpunk melodráma.

Strange Days (1995) on IMDb