Spike Jonze mint rendező először egy a tudatalattin jócskán túllépő mozival dobott nagyot (John Malkovich menet). Majd később egy a gyermeki érzékenységgel operáló drámát tolt elénk. (Ahol a vadak várnak) Legújabb alkotásában pedig első hallásra mintha ezeket elegye lenne.
Theodore (Joaquin Phoenix) egy olyan világban éli megkeseredett napjait, ahol a személyi számítógépekkel már társalogni is lehet. Válása után szeret elvonulni a világ zajától és visszaemlékezni a boldog, de ég is szívszorító időkre. A legújabb specifikus rendszer installálása után, Samantha lesz az aki segít kilábalni főhősünknek az érzelmi válságból. De nem is akár hogyan…
Ha túltettük magunkat azon a sokon Phoenix egy OP. rendszerrel kavar a vásznon, akkor egészen jól is fogunk rajta szórakozni. Rendezőnk kellően szívszorítóra lőtte be a legújabb filmjét, szinte a Plasztik szerelem bájossága ötvöződik Az elveszett jelentés hangulatával. (Bátrabbak kereshetnek párhuzamot a két film között!) Aktorunk pedig egy újabb oldalát mutatja meg az a részletekben elvesző romantikus hős életre keltésével. A gondosan köré gyűjtött hölgykoszorú (Amy Adams, Rooney Mara, Meglepetés) megint csak magáért beszél.
Lehet, hogy csak nézőpont kérdése az az út, ahogy valaki rá talál a tökéletes boldogságra. De én speciel inkább szeretek a stabil realitás talaján maradni.
