Ilyen jelzőkkel került a hazai mozikba: sokkoló,
brutális, megrázó.
A neurotikus Eva (Tilda Switon) kedvesével, a
bohókás Franklinnel (John C. Reily) családalapításon törik a fejüket. A kis Kevin születése után már a tökéletesnek
látszó idillbe érkezik, de Eva már ideje korán megbukik anyaságból. A cseperedő
fiú még rá is tesz pár lapáttal, hogy igazi rémálom legyen az anyai öröm. A
mindennapi gondok a beszéd, a szobatisztaság, nem egészen úgy alakul
főhőseinknél, ahogy lenni szokott. Az évek múlásával Kevből intelligens férfiú cseperedik,
erre viszont nem biztos, hogy a társadalom készen áll. Az idősíkok kevergetése
kellő feszültséget teremt már a mozi elején és ez, ahogy haladunk előre, egyre
fokozódik. A történet szorgalmasan összerakott mozaik egy olyan társadalmi
eseményről, aminek a másik oldala nem igazán érdekli az embert. Vajon a
pszichopatát is anya szülte, vagy maga az ördög ez a fiú? Ilyenek foglalkoztatják Swinton karakterét is, aki a szokásos érzékenységgel hozza a
szeretetre vágyó anya szerepét.
Még biztos, hogy sokáig fogunk beszélni Kevinről!
tás