Megmondom őszintén, annyi rosszat olvastam a Hobbitról, hogy majdnem elhittem. Megpróbálom nem kiírni a dühömet.
A film sztoriját nem írnám le, ha megbocsájtotok (akik olvasták, azok ismerik, akik meg nem, úgyis mindegy!) A történet egy aranyos kis visszautalással kezdődik, de pár perc után belecsap a lecsóba. Parádés a törpök megjelenése és rendbontása, talán csak Bilbó (Martin Freeman) egy kicsit haloványabb, mint a könyvben (a mosogatás is inkább jópofa, mint irritáló). Onnantól, hogy a szövetség útra kel, megindul az akció dömping. Főhőseink egymás után esnek különböző kalamajkákba (hűen követve a könyvet), a csöbörből-vödörbe szindróma. Ezek a csaták mindent felülmúlnak, iszonyú látvány áradatot és izgalmat kapunk a nyakunkba. A mozi legjobb része a köteleken táncolás az orkoknál, még Móriát is hajazza. Gandalfra (Ian Mckellen) igazán nem lehet panasz, többet varázsol, mint a trilógiában összesen, ezt is megemlíteném a fanyalgóknak. Talán a Barna mágusos résznél ül le egy kicsit a fim. Az ember nyakizmai az első félóra után megszokják a kameramozgást és a képkockák gyorsaságát, utána csak élvezni kell, mert erről a rendezőnk gondoskodott. A tűéles kép és flashback-ek egy kicsit rontanak a mű meseszerűségén, de aki gyerek matinét akar nézni, annak nem ajánlom, hogy jegyet vegyen rá.
Kedves kritikusok, anti –jacksonostiták és egyéb rosszmájúak, nem tudjátok elrontani, hogy az emberek mozi élményét. A film ott van szorosan elődei nyomában (cseppet sem rosszabb, mint a Két torony), mert azért iszonyú nehéz lett volna űberelni bármelyiket is. De mutasson nekem valaki egy olyan fantasyt ami látványba és történetben felveszi a versenyt új-zélandi rendezőnk műveivel.
