Én annak a tesztoszteronfüggő korosztálynak vagyok
a tagja, amely ehhez hasonló filmeken nőtt fel, bár eme művet sosem láttam (imdb).
Van ugyebár egy Conanuk (Svájcinéger), aki
kénytelen egy kőbányában felnőni, miután a családját a szeme láttára mészárolták
le (jé, 82-ben is működtek már ezek a dolgok). Naná, hogy az ősellenség,
aki ezt a galád tettet elkövette, nem más, mint Thulsa Doom (az ördögi James Earl
Jones), a kígyókkal táncoló. Persze főhősünk addig nem nyugszik, még el nem
pusztítja az ellent, mert ugye bár ilyen a barbár (osztrák-amerikai) vér. Ez a
pofon egyszerű történet abban a korban még elég jól működött. A szenátor muszklija és egy pár jó ötlet (pl
James Kígyóvá változása vagy a kígyó nyíl) megelőzte korát. Tulajdonképpen, ha azt nézzük, hogy 1982, az apró hibákat (néha Svarczi lába iszonyú vékony!) leszámítva korrekt munka. Gondolom
extra részes verziót néztem ezért éreztem, hogy egy kicsit vontatott lett a
mozi, de néha nagyon élveztem azokat a részeket, amikor nem beszélt senki.
Most már
rájöttem, gyerekként miért is nem engedték megnézni. A sok meztelen női test
biztos jobban érdekelt volna, mint a matek óra.
tás