A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Seth Rogen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Seth Rogen. Összes bejegyzés megjelenítése

Neighbors (2014)

Mac és Kelly egy átlag harmincas pár, szép házzal a kertvárosban, gyerkőccel, munkával, kocsival, miegymással.
Nagybetűs amerikai középosztály.
A szomszédjukba költözik a delta pszi gamma béla géza' egyetemi szövetség, ami eleinte nem tűnik túl rossz dolognak, még át is mennek bulizni, egyszer...talán kétszer.
Viszont ezután már nem bírják a gyűrődést, a gyereke mellett nemhogy a buli, de még az alvás is nehéz. Hátha még non-stop parti van a szomszédban. Ráhívják a zsarukat a fiatalokra, ezzel kezdetét veszi a háború. 
Elérkeztünk az év újabb kakis/pisis/fingós/hányós/dugós filmjéhez. Seth Rogen simán hozza az Adam Sander szintet, vagyis minden filmben magát, esetünkben egy túlsúlyos, infantilis idiótát játssza. Rém erőltetett poénok tömkelege, amin inkább sírtam, mint röhögtem. A "tejes" jelenet nálam már horrorba fordult, nem értem, Rose Byrne hogy adta a nevét ehhez a rakás szarhoz. 
Úgy látom, kezdi beszippantani ez a Rogen-féle kaki/pisi örvény, amiért nagy kár. Rogen és Bryne ellenfelei, Teddy (Zac Efron) és Pete (Dave Franco) viszont meglepően jók, mármint magukhoz képest. Azt azért furcsa volt leírni.
Szóval, ha tizenhat éves vagy, úgyis megnézed és még tetszeni is fog, de ha már elmúltál kb 25, legalább egy éve már adót fizetsz és nem minden nap tudsz bulizni (sőőőt), akkor keress valami más filmet, ha jót akarsz.
Ja, egy jó ötlet van benne, mégpedig a "blue meth" készítése Gatorade-ből. All Hail the King.

Rossz szomszédság (2014) on IMDb

This Is The End (2013)


A 127 órás James Franco (James Franco) házavató partit tart, amire Seth Rogen és egy csomó 'elvileg ismernem kellene, mert úgy viselkednek' színész és énekes is hivatalos. A buli közepén eljön a Világvége, de szó szerint. Tűzeső, szörnyek/démonok, földrengés, stb. A szűkebb haveri kör a házban ragad, megpróbálják túlélni az Apokalipszist. Mert az túl lehet...


Ha a filmben Seth Rogen és Rihanna is szerepel, akkor az figyelmeztető jel lehet. Vagyis ekkora fost még nem láttál, gondolnád. És részben igazad is van. Kakis/fingós/baszós/beszívós/böfögős/szexista "viccek" tömkelege, amit megpróbálnak spontánnak és lazának is feltüntetni. Mert ők ilyen ám igazából. 
Összességében viszont, ha nem is korszakalkotó az ötlet, az eredetiség halvány lenyomata azért látszik a filmen, de ehhez nagyon kellett erőlködniük.
Kevin Smith és munkássága jutott eszembe (talán a téma miatt is, lásd Dogma) az állandóan együtt szereplő, vagy feltűnő Ben Affleck, Matt Damon, Chris Rock, stb, emitt meg Seth Rogen, Jonah Hill, Michael Cera, James Franco és más arcok miatt + ehhez jön még hozzá egyfajta "nem szokványos, újhullámos miliő". 
Egy biztos, Emma Watsont akkor sem fektetném meg, ha eljönne a világvége (mellesleg egy ripacs) és Seth Rogen látens meleg, más magyarázat nincs a sok "nagyon vicces" fallikus szimbólumra.
Csak akkor nézd meg, ha a valamelyik színész a kedvenced és nagyon-nagyon pihent vagy.

50/50 (2011)

Fifti-fifti
Joseph Gordon-Levitt, most nagyon felkapott színész lett. 7.9 áll az IMDB-n a film, ez már figyelemre méltó.

Adam (Gordon-Levitt) újságíró/riporter egy kislapnál dolgozik, művész barátnőjével szeretné elmélyíteni (összeköltözés, gyerek) a kapcsolatukat. Egy szép napon kiderül, főhősünknek gerincrákja van, puff neki. Élete párja inkább egy másik férfi karjaiba menekül, édesanya pedig túlaggódja a dolgot. Csak a barátja, Kyle (Seth Rogen-t meglátva már tudom, hogy lesz egy gusztustalan szál is) egyetlen támasza, aki bulizással, füvezéssel akarja átsegíteni Adamot ezen a nehéz időszakon. Jöhet a kemoterápia és mellé még egy csinos pszichiátert (Anna Kedrick) is kap betegünk.

A filmben a mélabús részek és vad parti hangulat követi egymást. Elég durva mondjuk, hogy a rákkal lehet csajozni is. Sokszor volt a filmnézése közben rám tört Az utolsó óra hangulat.
Igazi romantikus-komédiás-dráma, érdemes mindenképpen megnézni, ritkán készülnek ilyen intelligens mozik mostanában.

50/50 (2011) on IMDb