Jack Ryan: Shadow Recruit (2014)

A híres krimiíró, Tom Clancy pengeagyú ügynöke, Jack Ryan visszatér egy új, tisztázó sztoriban. Ryan (Chris Pine) a történet szerint még csak link egyetemista, amikor a repülők berobbannak a tornyokba szeptember 11-én. 

Egyből katona lesz belőle, hogy védje az igazat, de egy támadás következtében megsérül és rehabon megkísérti a CIA Kevin Costner képében. Pár év múlva már a Wall Street-en nyomja, mint a Cég elemzője, a nagyvállalatokat tartja szemmel. Amikor anomáliát észlel pár excel táblában, hirtelen operatív ügynökké léptetik elő és irány Moszkva,  egy helyi oligarchát helyre kell rakni.

Vissza a hidegháborúhoz, de az oroszok most gazdaságilag akarják romba dönteni Amerikát. És nincs más, aki ezt kiszúrja, csak Jack Ryan! Nincs is ezzel gond, egy porbafingó megmenti a világot (Amerikát). 

Minden hibája ellenére tetszett. Kenneth Branagh jó kis akciófilmet rendezett, attól függetlenül, hogy a legtöbb akció a filmben pár diagram komoly képel való bámulása. Kicsit felületes, jó pár sablont belepakoltak, szóval egyedinek nem nevezném, de egy működőképes mozit csináltak. 

A csajos-munkámateltiltkolós'-drámázás nem feküdte megy a gyomrom, Pine becsülettel megállta a helyét, ehhez jött Costner, aki itt is tuti, Branagh meg külön kedvencem, szóval elfogult vagyok. 

Szeretem az olyan kémes' filmeket is, amikben nem szuperügynökök ugrálnak háztetőről-háztetőre. Ez, az utolsó 15 perc kivételével ilyen - itt mintha feleszméltek volna, hogy kevés az akció -  uh. nem bántam meg, hogy megnéztem. 

Nem a legjobb, de a készítők biztonsági játéka - mindenből kicsit - nagy átlagban bejött a kasszáknál és a nézőknél. Jöhet a második rész.

3 Days to Kill (2014)

Ethan Renner (Kevin Costner) szuperügynök, sikertelen bevetése és halálos betegsége miatt otthagyja a CIA-t. Párizsba utazik, hogy volt feleségével és lányával töltse utolsó napjait.

A meló azonban közben szól, Vivi Delay (Amber Heard) ugyancsak szuperügynök munkát ajánl, cserébe Renner kipróbálhat egy kísérleti gyógyszert, amivel kicsit tovább szenvedhet a földön. 

Nagyon kemény történet, annyi szent. Luc Besson és a forgatókönyvíró sokat agyalt rajta, de hogy bírták ki röhögés nélkül, gőzöm sincs.

Besson elvárása mostanában a családi vonal (pl The Family), biztosan azért, mert öregszik és kezd kissé szentimentális lenni. De azért rakjunk bele ügynököket, robbanást és sok verekedés autósüldözéssel, ez lesz ám a meglepetés. Olyan Besson-féle.

Annyira fájdalmasan közhelyparádé, hogy az már fogalom. Apa szuperkém, de a család (mondjuk a lánya) nem tudja. Bringázni tanítja a kiscsajt, előtte-utána lever pár fegyvercsempészt és közben azon kesereg, miért nem lehetett eleget a családjával.

Ezt már sokszor láttuk, jobb kivételben.

Heard nevetséges kellék, amikor nem volt mit mondania, kitette valamelyik testrészét. De ennyi nem elég a boldogsághoz.

Costner miatt - és tényleg csak miatta - egyszer nézhető, ha szereted a apa-lánya-kém-terrorista konfliktusokat agyatlan kivitelben.

The Postman Always Rings Twice (1946)

A postás mindig kétszer csenget

James M. Cain világhírű regénye sok feldolgozástárt ért már meg a mozi történelemének évtizedei során. De a cím hallatán még is mindenkinek a Jack Nicholson nevével futtatott verzió ugrik be, pedig létezik egy negyvenes évekbeli változat is.

Frank Chambers egy országúti csavargó, akinek a lába sosem tud megállni egy helyen sem. Szerencséjére (vagy szerencsétlenségére) egy világvégi poros fogadóban vállal állást, aminek a tulajdonosa tenyérbemászó képű Nick és bájos, de jóval fiatalabb felesége. A két fiatal egy idő után szenvedélyesen egymásra talál, és együtt kitervelik, hogyan lehetnének boldogok életük végéig.

Hogy mi teszi naggyá a filmet? Talán a tökéletesen elkapott hangulat, vagy szép adagokban felszabaduló feszültség, de megemlíthetném a nyitva hagyott kérdéseket is.

Ha igazán össze akarnám foglalni a film erényéit, akkor csak ennyit írnék: egy noir hagyományokon alapuló etalon.

Lone Survivor (2013)

Az Operation Red Wings célja, hogy Ahmad Shah talibán vezért elfogják illetve likvidálják. A Navy Seal különleges egység négy tagját dobják le ellenséges területre, hogy lecsekkoljanak egy falut, ahol Shah feltűnhet. 

Az akció azonban gallyra megy, megfigyelés közben pár afgán pásztorba botlanak. 

Mivel elengedik őket, visszavonuláskor kapnak is vagy félszáz tálib fegyverest a nyakukba.

Hiba az van tömkelegével, tagadni meddő próbálkozás lenne. A kritikák viszont - az ajnározók és a köpködők egyaránt - szerintem elvesznek a részletek között. 

Szar, mert milyen már a történet (ami persze megtörtént esemény, hát hogyne) és a karakterek is egysíkúak. Szar, mert bűzlik a Pentagon propagandájától és amúgy Marky Mark Wahlberg van benne. 

Jó, mert annyira érzékeny és naturális. Jók a színészek (Hirsch, Bana, Foster). És hősies. Stb.

Mint film, összességében szerintem oké. Ha tényleg így történt akár a fele is, hogy elengedték a kecskepásztorokat, akkor Darwin elmélete továbbra is helytálló, aki hülye....és meg is halnak. Nem mindenki, de nyugi, a túlélőt már az első 2 percben megmutatják. Erről ennyit, én hagytam volna a levegőben a végéig, izgalmasabb lett volna.

Kissé PR szagú, de annyira azért nem volt zavaró. 

Az afgánok persze agyaggalambként funkcionáltak az egész film alatt, a vége 15 percben pedig két mondatot (képet) odavágtak, hogy nem is minden afgán terrorista, naaa. 

És rendezőnk büszkén kihúzta magát a székében, "basszus, de rohadtul mélyrétegű és árnyalt ez a film".

A katonák hülyeségén kívül sok zavaró tényezőt én nem találtam, az akciójelenet baromi jó, a film legnagyobb és talán egyetlen erőssége. 

Egyszer simán nézhető, akinek meg nem tetszik az hősiesen harcolunk és szép, lassított képeken meghalunk stílus, ne nézze meg. Amúgy látva a rendező eddigi filmjeit, mégis mi mást várhattunk volna?

Snowpiercer (2013)

A globális felmelegedés, majd lehűlés után 17 évvel az emberiség maradéka egy vonatra szorul, ami folyamatosan száguldozik a Földön, soha nem áll meg, mert akkor jól megfagy. 

A maradék emberiség hű önmagához és a kasztokra tagolódik a vonaton. 

Hátul vannak a csórók, elöl a gazdagok, átjárás egyátalán nincs, erre fegyveres őrök vigyáznak. Curtis (Chris Evans), a szegények hangadója viszont az IC kocsikat akarja, elege van a hátsó traktusból. 

Harcba szállnak és elindulnak előre, kocsiról-kocsira tárul fel előttük a gazdagok burzsoá világa. 

Hát nem rossz. Csípem a jó ötleteket, ehhez jön még pár normális színész (Jamie Bell, Tilda Swinton, Ed Harris) egy keleti, vagyis kicsit mindent máshogy néző rendező, Joon-ho Bong és kész is egy jó kis poszt-apokaliptikus sci-fi. 

Gondom nincs vele, mint már mondtam, nem rossz, egyszer végig is ültem, de semmi több. A vége katarzis elmaradt, pedig nagyon gyúrtak rá, de ettől függetlenül nézhető.

A társadalomkritika az társadalomkritika a vonaton is, meg azon kívül is. Nem estem tőle hasra, láttam már jobb kivitelben is. 

A logikai buktatókon is döccen néha a vonat (pl. a kiscsaj' misztikus tudása meg sehogyan sem illett a történetbe, stb), de azért nem siklik ki.

A képi világ Jeunet filmjeire (pl Elveszett gyermekek városa) emlékeztet, de piszkosul. Ugyanaz a sötét, groteszk, néhol meseszerűen eltúlzott, fémes és koszos környezet, karikatúrába hajló karakterek.

Szóval érdemes rászánni az időt.

Defiance (2008)

Ellenállók

Az amerikai háborús filmek 21. századi nagymestere egy bibliai szerű igaz történetet hozott a Holokauszt emlékévtized megnyitására.

A Bielski fivérek (Daniel Carig és Liev Schreiber) a háború előtt piti kis bűnözésből élteket. Azonban a szüleiket meggyilkolták a helyi (lengyel) náci szimpatizánsok. Ők ahelyett, hogy bevonulnának a gettóba, inkább az erdőbe bujkálnak és bosszút forralnak. Arra viszont nem számítanak, hogy többen csatlakoznak hozzájuk, akik közt akad olyan, aki partizánná akar válni és van, aki csak túl akarja élni a borzalmakat. A két legidősebb fivér vállalják, hogy oltalmazzák és megvédik a helyi kolónia tagjait.

Zwick filmjén meglátszik Mózes történetének nyomai, sőt nem is titkolja, ő bizony ezekből a klisékből építkezik. Egy naturalista filmet akart készíteni gyönyörű képekkel és kiváló alakításokkal.

Nem emelkedik ki a háború borzalmait bemutató filmek közül az biztos, de nem lehet neki felróni, hiszen annyira lenyűgöző, hogy magával ragadja az embert.

JFK (1991)

Oliver Stone-nak fiatalabb éveiben még volt bátorsága botrány témákat előhúzni a nyuszis kalapból. A kritikusok meg feszengve székeikben, figyelték ahogy zsenink kicikizi mindenki Amerikáját. 

Született július negyedike sikerei után még mélyebbre hatolt Stone, a jenki politika posványában. Elővette JFK aktát fogta és jól leporolta, majd kigondolt egy közfelháborodást keltő filmet. Aztán gondosan kiválogatta a megfelelő színészeket és az egyszerű honpolgárok orra alá dörgölte a megmaradt nyitott kérdéseket. Meglátszik, hogy az alkotók ízzé-porrá szedték a történetet, a „fekete lyukakat” pedig okosan meghagyták. Ezáltal egy olyan filmet kaptunk, ami nem foglal állást inkább több összeesküvés-elméletet préselt amúgy is rengeteg kérdés közé.

Miért is olyan lélegzetelállító akkor ez film? 

Szinte hihetetlen, hogy Kevin Costner milyen erőteljes alakítással ugrik fejest a műbe, én még speciel nem láttam soha ilyen jól játszani. A rendező zsenialitását dicséri, hogy a dokumentarista részek mindegyike eredeti kópia, szóval aki nem élt még a merényletkor az most végig izgulhatja.

Miről is szól akkor mozi? 

Garison szenátor (Costner) nem tud bele nyugodni, hogy eltusolták az igazságot Kenedy halálával kapcsolatban. Felkerekedik régi cimboráival és újra végig járja gyilkosság helyszínét és szépen lassan kibontakozik a felismerés, hogy nem lehetett a tettes csak Oswald (Gary Oldman).

Egyetlen hibája talán a játék idő kívül (Egy seggel végig ülni lehetetlen!), hogy ez a téma Amerikán kívül a kutyát sem érdekli!