Birdman (2014)

Az idei Oscar-gála nagy nyertese Alejandro González Iñárritu bizarr vígjátéka. Michael Keaton végre átvehette az első oscárját, az elképesztően hosszú snittekkel készült Birdmanért pedig megőrültek a kritikusok.

A film főhőse (szó szerint), Riggan Thomson (Michael Keaton) egy egykori hollywoodi celeb, aki szuper képességei lévén évekig csak madáremberként domborított a filmvásznakon. De sajnos karrierje leáldozott és inkább egy saját rendezésű színdarabbal próbálja új oldalát megmutatni. Nincs szerencséje, hisz a kritikusok utaznak rá, a tehetséges ifjoncok (Edward Norton, Naomi Watts) pedig szinte kitúrják a darabjából és ennek tétjébe meg kell találnia hangot is szinte már felnőtt gyermekével (Emma Stone).

Kimondom: Nekem ez a film nagyon nem jött be! Élettelen, néhol igen vontatott párbeszédek. Keaton túl ripacs, Norton túl harsány, talán Stone volt az egyetlen, akinek elhittem, hogy igazi ebben a világban. Szerintem nagyon idegesítő lett ez a forgó pörgő kamera mozgás és nyaka is belefájdult, pedig azt hittem, hogy olyan ez mint egy rossz cipő, majd megszokom,  de most nem. Az alapötlet nem rossz gondolat, hogy egy  meg csömörlött szuper hős aki emberré (színésszé) akar válni, de jó lett volna néhány flashbackkel többet látni Birdman múltjából.

Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (2014) on IMDb