Nekem és a korosztályomnak az igazi retró-élmény, ha szocializmus személyi kultuszát a vásznon láthatja, minden cinizmusával együtt.
Berlin 1989: az itteni acélerős szocializmust már rágják a maga férgei. A példás elvtársnő, Kernerné egy utcai tüntetés láttán szívinfarktus kap. Nyolc hónapra komába esik, ezalatt ledől a Fal és a beton blokkok közé beférkőzik a rendszer mumusa: a kapitalizmus. A Kerner család, élükön Alexszel (Daniel Brülh) azon munkálkodik, hogy a mama nyugalma érdekében fenntartsa a hónapokkal ezelőtti biztonságos rendszert. Persze ebből rengeteg humor és dráma születik, nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, hogy főhősünkre is rátalál a szerelem.
A filmet tulajdonképpen, amellett hogy eszméletlenül jól elkapott hangulat jellemzi, mégis főhősünk humoros narrációja viszi el. A képvilág könnycsatorna próbáló, a zenei aláfestés pedig a francia Yann Tiersen mesterműve.
Korszakromboló mestermű, zseniális!
