A Peterson családhoz egy hívatlan vendég állít be. A háborúban elhunyt fiú legjobb barátja, aki megígérte bajtárásának, hogy ránéz a családra, minden rendben van-e. Mindenkinek elmondja, a fiú mennyire szerette őket, puszi, brühühü, sírás, miegymás.
A család életébe szépen lassan beépülő vendég, David ott segít, ahol tud.
A kamasz srácról leszedi a zaklatókat, a kiscsajról meg a zűrös barátját.
Besegít apa karrierjének felívelésébe is, szóval tevékenyen telnek a napok.
Ezzel párhuzamosan viszont egyre több dolguk van a környéken a mentőknek és a rendőröknek.
Nemigen van olyan mozzanat a filmben, amint ne láttunk volna máshol, vagy tízszer. Szimpatikus idegen a család életében, akiről kiderül, hogy nem az, aki és rohadt nagy para lesz belőle. Igazi pszichothriller alapanyag, sokszor feldolgozva.
Ami miatt tetszik, az a hamisítatlan 80-as évek hangulat, ami már a főcímnél az arcunkba csap. Lilás-kékes ormótlan betűs cím, gagyi zenével... óriási.
Aztán a szokásos elkezdi terrorizálni a ház lakóit forgatókönyv pszichó helyett elkezdődik a kemény gyilok, ami újra egy szép felütés, nagyon nem erre számít az átlag néző.
Az már mellékes, hogy a Bradley Cooper kisöccsének kinéző Dan Stevens kissé logikátlanul cselekszik, miközben ő lesz a kisvárosi Jason Bourne, de hát ezt a filmet nem a tökéletes vonalvezetésért szeretjük.
A hangulatával, az aláfestő zenéjével (a történet közhelyességével és ennek kapcsán az önkritikájával) egy főhajtásnak tudom be a 80-as évek filmjei előtt.
