Vándámm' legjobb filmje a kétezres évek eleje óta. Mondjuk nem is láttam tőle semmit, nagyban nyomja, csak a dvd piacra gyártja a 3 havonta megjelenő ZS kategóriás remekműveket.
A belga spárgakirálynak nem jött be az új évezred, ha hinni lehet az újságoknak és saját magának, mivel ez a bankrablós sztoriba oltott számadás tényleg róla szól, vagyis a színészről, a nagy Van Damme-ról.
Önmagát játssza és meglehetősen jól, ami nem meglepő, ha már magát sem tudja eljátszani, tényleg mehet a levesbe.
Szóval Van Damme éppen pereskedik a lányáért Amerikában, az ügyvédek minden pénzét lenyúlják, a következő "nagy jövőjű" akciófilm főszerepét Steven Seagal kapja meg, uh. sztár nincs jó passzban.
Hazatér Brüsszelbe és két autogram kiadása között beugrik a postára, kell egy kis kápé. És kezdődik a hacacáré, úgy néz ki, Van Damme végső elkeseredésében kirabolja a postát.
Önkritika a javából, főleg a néző megszólítása egy majd' hatperces monológban, ahol a tönkrement házasságait, zátonyra futott karrierjét, a droghasználatát vesézi ki, meglepő alapossággal. Nem bűnbánó, inkább helyzetérékelő módban van, ami tetszik, nem kell ide a rinya', mégiscsak Van Damme-ról van van szó, aki lemegy spárgába egy másodperc alatt és úgy tökön nyom a tatamin, hogy eldőlsz, mint a krumpis'zsák.
Jó volt látni, élmény a film, de főként annak, aki a 90-es években végigülte a pörgő rúgásokat a moziban.
