Godzilla (2014)

Van a nagy gyíkszörnymutánsistenség', a Godzilla, ami...khöm...aki elintézi a másik gyíkszörnymutánsistenségeket', akik az emberiségnek ártani akarnak. Izgalmas kezdés után ásítós befejezés, röviden. Az elején Bryan Cranston és Juliette Binoche párosa már frankó volt, mivel sok reklámot és trailert nem néztem a filmről, azt hittem, ők lesznek a főszereplők. 

Hát azok is voltak vagy tíz percig, utána jól meghalnak és átadják a stafétát két rohadtul béna színésznek. És ha már ezek "játszanak", innentől a forgatókönyvíró is lazított, innentől már nézzétek a Godzillát, a többi nem érdekes. Majd a grafikusok lekötnek.

Csak azzal van a probléma, hogy maga a film a történet szerint nem "csak" Godzilláról szól. Ez egy családi dráma, amiben a családtagok elszakadnak egymástól, valami földrengés, árvíz, gonosz űrlények támadása miatt, a film végére pedig egymásra találnak és újra nagyon szerelmesek egymásba (vagy apa még jobban szereti a fiát, stb.). 

Ez egyébként nem rossz ötlet, tetszik, hogy történnek az emberi események, és csak úgy mellesleg, Godzilla ott van a háttérben és éppen péppé ver egy mutáns rovart. Mindezt úgy látjuk, mintha az akciótól éppen elfutó ember hátán lenne a kamera. 

Egészen jó lett volna, ha az ezek szerint fő-főszálat jó színészekkel és izgalmas jelenetekkel tudták volna feltölteni. Aaron Taylor-Johnson és Elizabeth Olsen egyszerűen katasztrófa, ráadásul akkora logikai bakik vannak a filmben, hogy az még egy hat éves kisgyereknek is feltűnik a film közben ("apaaaaa, mié' viszik az atombombát ugyanazon az útvonalon a városba, amin az egyik szörny is vaaaan? És miért nem tudják, hogy kiszagolja a mellette éppen elhaladó atombombát, amikor pontosan tudják, hogy a szörnyek atomot eszneeeek?! Ha a B terv az, hogy ha nem tudják hatástalanítani a bombát, akkor kiviszik a nyíil vízre, hogy ott robbanjon fel, akkor a katonaság a faszért nem rakott oda egy hajót járó motorral?" 

Ehelyett mikor odaérnek, szétnéznek, van-e hajó, majd az egyiket elkötik,(szó szerint baszkurálják a vezetékeket, mint a tolvajok). 

Az külön pont, amikor a tudós archetípus, Watanabe és asszisztense, xy hölgy baromi nagy felfedezést tesz, két szomorú és ijedt nézés között: a hím és a nőstény szörny tán' nem azért közelednek egymáshoz, hogy...na, érted....hinnye', mekkora felfedezés a biológiában.  

És ezért a sztoriért valaki pénzt kapott?

Én a végső, ugyanakkor látványos csatajelenetre már elfáradtam, uh. azt kell mondanom, semmi pénzért nem nézném meg újra.

All Is Lost (2013)

Minden odavan

A mai Hollywoodban mostanában úgy spórolnak az egetverő gázsikkal, hogy inkább egyszereplős drámákat forgatnak. De vajon ez kinek jó?!

Egy szótlan, 70-es férfi (Robert Redford) hánykolódik valahol "a nagy-büdös semmin”(óceánon). Balszerencséjére nekiütközik egy konténerének és a hajóját elönti a víz. A műszaki berendezések tropára mennek, ezek után jöhet a keserves szivattyúzás és lékfoltozás. Mikor már mindennel elkészült az öregúr, jön egy elsöprő erejű vihar és kezdheti előröl. Így telnek a napok egymásután és a főszereplőnket az összes létező katasztrófa eléri, amiről valaha is rettegett egy tengerész.

Nehéz írnom bármit is egy olyan filmről, ami direkt lassítva van, hogy a néző minden idegszála bele görbüljön a néma tengeren való hánykolódásba. De a Keselyű azért nem teszi meg nekünk azt a szívességet, hogy félvállról vegye a mondanivalóját. Meglett kora ellenére elhiszünk, hogy egy "Tata" még képes egyedül elevezni egy kishajót...vagy megtölteni érzelemmel egy egész estés mozit. Mikor már tényleg „minden odavan”, akkor persze lenyomják a torkunkon a kötelező heppiend'-et. Nagy ászok ezek a jenkik!

Csak unalomra éhes Redford rajongóknak!

Don Jon (2013)

Joseph Gordon-Levitt miután többször (Batman, Eredet) látta Nolan mestert munka közben, úgy döntött, már eltanulta a mesterséget és akkor most már ő is rendez egyet. Bemutatkozásul össze is dobott egy romokomot. Hipijéjjááá!

Főszereplőnek magát rakta be, hogy eljátsszon egy tipikus bájgúnárt, aki igazán menő a lányok körében. De nem lenne semmi kraft a történetben, ha nem lenne vele kapcsoltban valami simlisség. Jelen esetünkben ez a pornófüggőség, hisz főhősünkhöz hiába dörgölődzik a Scarlett Johnasson által kiválóan hozott, gyönyörű buta (szőke) nő, neki ez sem elég(ugye simán kinyírnátok érte?!). Jön viszont egy dögös és okos MILF (Julianne Moore), aki megmutatja hogyan döglött a légy a hetvenes évek „Szerelmeskedj, ne háborúzz!” tivornyákon.

Egy tipikusan olyan mozival van dolgunk, amiben a rendezőben még buzog a bizonyítási vágy és ezáltal valami hatalmasat akar dobni. De ez azért nem nagyon jött össze, mert a forgatókönyv megragad a biztonságos (szex) hagyományok keretén belül. Azért dicsérni is lehet kicsit Levitet, mert ragacs mentes és egy néhol izgalmas filmet hozott ki az anyagból, miközben igazából mozi nem szól máshol, mint hogy milyen az ideális család vagy egy tökéletes párkapcsolat.

Kézenfekvő első randis mozi. Arra viszont figyeljünk, hogy ne csorogjon a nyálunk amikor Johansson kisasszony domborít egyet a vásznon.

The Brass Teapot (2012)

A csóró fiatal pár, Alice és John életét felemészti a mindennapi küzdelem a sárga csekkekkel. Hiába az Alótőgyesi' főiskolai végzettség, Alice nem kap munkát sehol, John pedig egy sales cégnél öreg embereket zaklat telefonon, hogy vásároljanak. 

Egy autóbaleset után a kábult Alice betéved egy boltba, ahonnan meglovasít egy csillogó teáskannát.
Mire John hazaér, hogy közölje, kirúgták, Alice rájön, ahányszor fájdalmat okoz magának, a csoda teáskanna ontja magából a dollárokat. 

Előkerülnek tehát az ollók, kalapácsok, fűrészek és akkor még nem is mondtam a durvább dolgokat. Egyre jobban belemelegednek a fájdalom okozásba, a fájdalmas vég elkerülhetetlen.

Ötletes a sztori, ez mindenképpen pozitív. Végig is néztem, habár a teásköcsögből a film közepére elszállt a kraft, amiért kár, a jó színészek és a tuti ötlet megvolt. 

Nem igazán tudta belőni a film, hogy mi is akar lenni igazából. A vicces jelenetek ellenére sem nevezném vígjátéknak, drámának sem, ahhoz túl sekélyes. 

A nagy konklúzió, hogy a pénz nem minden, a töménytelen pénz pedig meghülyít, bele van tolva a néző arcába, sokat gondolkodni nem kell. 

A megvalósítással van bajom, túlontúl hülyék a karakterek, hogy szerethetőek legyenek, így a végére már inkább idegesítettek a csetlés-botlásaik.

Adj neki egy esélyt nyugodtan, hátha neked jobban bejön. Unalmas estére megfelelő lehet.

JCVD (2008)

Vándámm' legjobb filmje a kétezres évek eleje óta. Mondjuk nem is láttam tőle semmit, nagyban nyomja, csak a dvd piacra gyártja a 3 havonta megjelenő ZS kategóriás remekműveket. 

A belga spárgakirálynak nem jött be az új évezred, ha hinni lehet az újságoknak és saját magának, mivel ez a bankrablós sztoriba oltott számadás tényleg róla szól, vagyis a színészről, a nagy Van Damme-ról. 

Önmagát játssza és meglehetősen jól, ami nem meglepő, ha már magát sem tudja eljátszani, tényleg mehet a levesbe.

Szóval Van Damme éppen pereskedik a lányáért Amerikában, az ügyvédek minden pénzét lenyúlják, a következő "nagy jövőjű" akciófilm főszerepét Steven Seagal kapja meg, uh. sztár nincs jó passzban. 

Hazatér Brüsszelbe és két autogram kiadása között beugrik a postára, kell egy kis kápé. És kezdődik a hacacáré, úgy néz ki, Van Damme végső elkeseredésében kirabolja a postát.

Önkritika a javából, főleg a néző megszólítása egy majd' hatperces monológban, ahol a tönkrement házasságait, zátonyra futott karrierjét, a droghasználatát vesézi ki, meglepő alapossággal. Nem bűnbánó, inkább helyzetérékelő módban van, ami tetszik, nem kell ide a rinya', mégiscsak Van Damme-ról van van szó, aki lemegy spárgába egy másodperc alatt és úgy tökön nyom a tatamin, hogy eldőlsz, mint a krumpis'zsák.

Jó volt látni, élmény a film, de főként annak, aki a 90-es években végigülte a pörgő rúgásokat a moziban.

Blue Jasmine (2013)

Woody Allenről mindenkinek egy neurotikus lecsúszott pacák jut az eszében, akinek még ráadásul állandó szófosása is van. Na most tegyük át ezt személyiséget Cate Blanchett-be és padam .. . meg is született a Blue Jasmine.

Jasmine (Blanchett) egy tipikus elkényeztetett gazdag feleség a New York-i újgazdagok csoportjából. Kifinomult ízléssel válasz magának divatos ruhákat vagy rendez színvonalas partikat. De élete egyszer csak darabokra hull, amikor a férjecskéről kiderül néhány apró turpisság. Ezek után főszereplőnk úgy dönt San Franciscóba költözik testvéréhez Gingerhez. Itt viszont megtapasztalja az alsó-középosztály rút és kiábrándító világát, ahol sehogy nem találja saját helyét.

Jasmine karaktere épp oly idegbeteg, mint sok középszerű Allen film főszereplő, csak itt Blanchet kivalló játéka elviszi a filmet, az ő one man show-ját öröm látni. A mozi a felső tízezer és a szolgalét közötti szakadék bemutatása helyezi a hangsúlyt, de valahogy ez az alkotás nem lett olyan muris, mint a rendező többi munkája.

Kőkemény dráma imádóknak ajánlanám, mint a rendező zseniálisabb filmjeiért rajongóknak.

El rey de la Montana (2007)

Quim az exéhez tart, keresztül az országon, egyedül a nagy semmin át. Egy benzinkútnál összegabalyodik Bea-val, a zsebtolvajjal, aki meg is szabadítja a pénzétől. Bea miatt letér az útról, ám eltéved és puskás emberekbe botlik, akik mindenáron szarvasnak nézik. A kocsi tropára megy, térerő nuku, megsebesült, szóval nehéz lesz túlélni az éjszakát a hegyek között.

Az Open Grave rendezőjének egy régebbi munkája, minimál stílus, jó színészek és szép tájak. A történet hálás, messziről jött, a közepébe belecseppent embert üldöznek a gondolom helyiek (bár ez nem derül ki), szóval az izgalom faktor emelkedése adott. 
Lenne, ha egy kicsit is szimpi lenne a főszereplő, vagy a csajszi. Viszont kicsit sem, így meg nem érdekel annyira, elkapják-e őket. 
Legalább kapja el az üldözőket és kegyetlenül intézze el őket. Ez még elvárható, ha már unalmas a fél órás futkorászás a hegyek között. Ezt sem kapjuk meg.

A film vége felé, hogy felébredjen a kedves néző, más szemszögből látjuk a történéseket, konkrétan az üldözőkéből, ez bejött, kell a változatosság.

Iparosmunka, szódával elmegy, ha szereted az üldözött vad nagyon menekül filmeket.

Shadow Dancer (2012)

Kettős játszma

Clive Owen azoknak a színészeknek a prototípusa, akik mindig egyenletes és megbízható teljesítmény nyújtanak a legrosszabb filmekben is.

Írország akkor persze, hogy az IRA a főszereplő. A forrongó Belfastban Mac (Owen) ügynök elfogja terrorszervezet egyik tagját és örült kettős játszmára kényszeríti a fiatal és törékeny Collettet (Andrea Riseborough). Aki viszont idejekorán rájön, hogy a saját bőrével játszik, ha információkat csepegtet a terror elhárításnak. Az ügynökünknek viszont egyetlen esélye a nő, hisz eléggé kicsúszott az utóbbi időben az egész ügyosztály lába alól a talaj.

Film alkotói az ír harcos mentalitást sikerült olyan okos és egyszerű megoldásokkal tenni a vászonra, mint a késleltetés vagy éppen a kihagyás (a gyilkosságokat szinte sosem látjuk). A két főszereplő játéka remekül kertezi a sok érzelemmel körített történetet és ezért a szájukból hangzó minden mondatot elhisz a néző. Talán a témaválasztás ami igazából nem fekszi a gyomromnak, mert ugye én nem igazán vagyok ír és polgárháborút se láttam még közelről.

Kémes, nyomozós filmnek nem elég feszes, egy drámának viszont sokkal karakter központúbbnak kellene lennie.

Neighbors (2014)

Mac és Kelly egy átlag harmincas pár, szép házzal a kertvárosban, gyerkőccel, munkával, kocsival, miegymással.
Nagybetűs amerikai középosztály.
A szomszédjukba költözik a delta pszi gamma béla géza' egyetemi szövetség, ami eleinte nem tűnik túl rossz dolognak, még át is mennek bulizni, egyszer...talán kétszer.
Viszont ezután már nem bírják a gyűrődést, a gyereke mellett nemhogy a buli, de még az alvás is nehéz. Hátha még non-stop parti van a szomszédban. Ráhívják a zsarukat a fiatalokra, ezzel kezdetét veszi a háború. 

Elérkeztünk az év újabb kakis/pisis/fingós/hányós/dugós filmjéhez. Seth Rogen simán hozza az Adam Sander szintet, vagyis minden filmben magát, esetünkben egy túlsúlyos, infantilis idiótát játssza. Rém erőltetett poénok tömkelege, amin inkább sírtam, mint röhögtem. A "tejes" jelenet nálam már horrorba fordult, nem értem, Rose Byrne hogy adta a nevét ehhez a rakás szarhoz. 
Úgy látom, kezdi beszippantani ez a Rogen-féle kaki/pisi örvény, amiért nagy kár. Rogen és Bryne ellenfelei, Teddy (Zac Efron) és Pete (Dave Franco) viszont meglepően jók, mármint magukhoz képest. Azt azért furcsa volt leírni.

Szóval, ha tizenhat éves vagy, úgyis megnézed és még tetszeni is fog, de ha már elmúltál kb 25, legalább egy éve már adót fizetsz és nem minden nap tudsz bulizni (sőőőt), akkor keress valami más filmet, ha jót akarsz.

Ja, egy jó ötlet van benne, mégpedig a "blue meth" készítése Gatorade-ből. All Hail the King.

Young & Beautiful (2013)

Fiatal és gyönyörű

A 2013-as Cannes-i filmfesztiválon Francois Ozon szolgáltatta a legújabb botrányfilmet.

A történet főszereplője Isabelle, aki egy átlagos 17 éves francia lánynak látszik, így első ránézésre. A felnőtté válásának lépcsőit érzelem nélküli arccal vészeli át, mint például a szüzességének elvesztését. A film maroknyi cselekménye négy évszakban elevenedik meg, hogy azért a néző érezze az idő múlását. A főszereplőnk igazán érdekes kalandokat él át, eközben feszegeti önmaga korlátait és szülei jó ízlésének határait.

A film rendkívül jól megeleveníti az elkényeztetett lány szindrómájának árnyalatait és ezt teszi úgy, hogy nem utáljuk meg a főszereplő szépséget. Marine Vacth érintetlen bájosságával elvarázsolja a nézőt, de emellett kitűnően hozza üres fruskát.

Egyszerűsége és klisémentessége teszi jó filmmé, néhol elgondolkodtató, ráadásul jó nézni a franciásan megkomponált képeket.

Double Indemnity (1944)

Gyilkos vagyok

"Pénzért öltem és egy nőért. A pénzt nem kaptam meg és a nőt sem"- Walter Neff

Billy Wildert filmográfiájában a vígjátékok vannak túlsúlyban, még is két akkora filmnoir mesterművet alkotott, hogy az már csuda.

Walter Neff egy esős éjszakán érkezik meg hosszú ballonkabátjában főnöke irodájában, és egy különös története mesél el nekünk. Főhősünk nincs jó bőrben, ugyan is szerelemből eltette lábalól kedvese zsémbes férjét és a legtökéletesebb vonatbalesetnek álcázta. Ugyan is kiváló ügynök lettére kitervelte a legtökéletesebb biztosítási csalását, de sajnos ravasz főnöke, Barton Keyes (Edward G. Robinson) ugyan is kifundálta miben mesterkednek a fiatalok.

A filmfőszereplője a tökéletes bűntény megálmodása és kivitelezése, de megdöbbentő, hogy a gyilkosság után még izgalmasabbá válik a történet. A film fővonala szép ívet jár be a narráció hátborzongató, az atmoszféra pedig rém erős, ami ugye bár ehhez a stílushoz kötelező. Színészek közül Robinson emelném ki, nagyon hatásosan alakítja a belső ellenőrt, szinte tapintható a feszültség ahogy Neffel beszélget a bűntény után.

Film történelmi jelentősége elvehetetlen, a filmnoir nagykönyvébe örökre beírta magát. Szorosan ott van az Alkony Sugárút mögött.

Wu xia (2011)

Liu Jinxi (Donnie Yen) egyszerű munkás egy kis faluban, feleségével és két fiával. A helyi kisboltot rablók támadják meg és Liu véletlenül, önvédelemből megöli őket. Egyből ünnepelt hős lesz, akit a falu a hátán hordoz. 

Az ügy kivizsgálását Xu nyomozó kapja, aki lassan sejteni véli, több van Liu-ban, mint amit a falusiaknak megmutat. A nyomozása során, egyre veszélyesebb terepre téved, mert mások is kezdenek hinni neki, miszerint Liu egy hírhedt, körözött bűnöző. 

És azt a bűnözőt nem csak a rendőrség szeretné elkapni, hanem a régi bandája is.
Jó sztori, jó színészek, Yen személyes kedvencem és a műfajt is szeretem, uh. nézős kategória. Sejtelmem sem volt, mi lesz a vége, hogy Liu az-e, akinek mondják, vagy az, akinek magát mondja. 

A dialógok remekül tartják a bizonytalanságban a nézőt, Liu egyszer úgy beszél mint egy ősöreg, megfáradt bölcs, egyszer meg mint egy helyi egyszerű ember, aki mást sem akar, csakhogy békén hagyják. 

És akkor döntsd el, hazudik-e, vagy sem. 

Nem tipikusan műfaj klasszikus sok és látványos verekedésekkel, nagy hangsúlyt kap a drámai vonulat is, a család, mint szenvedő fél a rendőrök és banditák között. 

Messze nem olyan jó film, mint az Yip Man, de kikapcsolódásnak, rajongóknak tökéletes.

Need for Speed (2014)

Aaron 'bitch' Paul egy vidéki keménycsávó, aki legalább annyira van otthon a kormány mögött, mint a kocsi motorterében. 

Egy versenyen azonban a gazdag és nagyon-nagyon gonosz Dino felülteti és Bitch barátja meghal, amiért ráadásul Bitch megy börtönbe. 

Amikor leüli a büntetést, benevez a nagy versenyre, hogy bosszút álljon a barátjáért. 

Sokat gondolkodni nem kell rajta, ne tessenek aggódni. Hátha még a kocsikat se szereted, akkor ez tényleg nem a te filmed. Ha szereted a kocsikat, de kellene azért egy jó sztori és értékelhető színészek, ugyancsak ne nézd meg. Szóval elég szűk rétegnek készült ez a mozi. 

A karakterek sablonosak, a szomszédlány' kinézetű lány, aki csak ott van, mert kell bele, ahogy a vicces karakter is, meg a néger haver. 

Jesszusom', egyszerű mint a faék. Ehhez képest a Halálos iramban egy-egy...nem is tudom, nem ugrik be semmi monumentális, ami kocsikkal kapcsolatos.

És hogy apááááááááám, nem használtak benne CGI-t. Na bumm, ahogy színészeket, forgatókönyvírót és eredeti kocsikat sem.

Confidence (2003)

Jake (Edward Burns), vérbeli svindler, kis csapatával, kellő felkészüléssel azt vág át (és csalja ki a pénzét), akit akar. 

A gond akkor kezdődik, amikor kiderül, a legutóbbi áldozat a helyi kiskirály, King embere, ahogy a pénz is, amit elcsaltak a szerencsétlentől. 

King (Dustin Hoffman) úgy néz ki, eltekinti nekik ezt a kis malőrt, ha megcsinálnak neki egy munkát. Jake hirtelen egy maffiózók közötti csetepatéban találja magát, ami károsan hathat ő és a társai egészségére.

Délutáni matinénak kiváló, de mondjuk egy vasárnap esti nagy filmnézéshez ez a mozi már kevés. Nagyon "csavaros" szeretne lenni, de csak az izzadság szagot érzem.

Burns (a szegény ember Ben Affleck-je) és Rachel Weisz derekasan harcol, hogy ne aludjak el, de a rohadtul szokványos történet sajnos már unalmas. Én átvertem, ő átver, én akkor jobban átverem, de amaz' már számít erre,stb. Kár, hogy nem érdekel ki kit ver át, mert annyira nem jók a karakterek. 

Dustin Hoffman viszont ász, mint maffiózó, mindig jó látni a vásznon Mrs Robinson bikáját.

Mondom, unalmas délutánra ajánlott.