Lehet szeretni vagy utálni, de egyet nem lehet, vélemény nélkül elmenni mellette.
Chaplin (Robert Downey Jr.) sanyarú gyermekkorával indít a film, már ekkortájt is ki akart tűnni a tömegből. A film második felében az amerikai sikerek és szerelemek játsszák a főszerepet, közben az öregedő sztár visszaemlékezései színesítik az amúgy sem hétköznapi történetet.
Egy 'biopic'-ről nehéz megmondani, hogy jó vagy rossz, ha szeretjük a főszereplő életét. Downey piszkosul jól játszik az biztos. Főleg annak a fényében, hogy két elvonó közt hozta össze filmet.
Az a kérdés szereted-e a két fentebb említett úriember valamelyikét?
Több, lazán egymáshoz kapcsolódó történet, melyben jobbára harmincasok (vagy páran, akik csak annak akarnak kinézni) szeretnek, házasodnak, válnak vagy éppen csak unják egymást. Van egy narrátorunk, Gigi (egy kalácsképű hölgyike, mellesleg olyan balf*sz, hogy az már idegesítő), aki végigvezet a történeten és minden szép közhelyet elmond, amit csak lehet.
Egy amerikai Igazából szerelem, kevesebb poénnal, több lerágott csonttal. Vagyis csak próbálna az lenni.
Igazi sztárparádé, itt van mindjárt Jennifer Aniston, Ben Affleck, Scarlett Johansson, Bradley Cooper, satöbbi, satöbbi. Azt hittem, hogy egy jó kis rom-kom, semmi több. Az, hogy a nőket itt csak és kizárólag a házasság érdekli és a szex, már engem is zavart, pedig nem vagyok nő és a másodikkal nincs is semmi gond. Próbálnak viccesek lenni, de a lerágott csontok nyáltengerében a próbálkozás léket kapott.
A lángoló érzelmekből sem láthatunk sokat, Affleck és Ansiton párosa rettenet, egy hóember párban több a tűz, mint bennük.
Megnéztük, igaz, két részletben. Kíváncsiak voltunk a végére, ha már 80 percet feláldoztunk rá az életünkből. De még vagy 50 percig húzták.
Nem tudnának annyit fizetni, hogy újra megnézzem. Vagy hogy valami jót találjak benne.
Paul Kemp (Johnny Depp) Puerto Rico egyik
kisvárosába érkezik, hogy karriert csináljon a helyi lapnál. Az elején simán elvan a
horoszkópírogatással és a helyi löttyök kóstolgatásával de szinte rögtön észreveszik főhősünk tehetségét ezért előléptetik és helyi maffia is megtalálja egy
különös kéréssel. Kemp viszont inkább a földi jóknak (szex, szesz, szipo)
hódolna...
Kicsit önéletrajzi ihletésű
film, koszos, hányás szagú életérzéssel. Deppre igazán nem lehet panasz, jól hozza figurát, a többiek is jól csapódnak mellé. Sajnálom, hogy történetben
csak ennyi van, nagyon hiányoznak belőle a vizuális elmerülések, amik az elődjét
zseniálissá tették.
Ha csíped Johnny-t és csalódni akarsz, akkor
nyugodtan vágj neki.
Egy rejtélyes csoport misztikus erővel próbálja szétválasztani az egymásba habarodott politikust (Matt Damon) és balerinát (Emily Blunt). Az áldozatok ennek ellenére is egymásra találnak, hogy utána együtt próbálják megváltoztatni azt, ami már elvileg előre meg vagyon írva...ilyenek ezek a fiatalok. Csak a szex, a szipu' meg a villanygitáros zene kell nekik.
Nem dicsérem halára Phillip K. Dick urat, mivel ez a film is az ő novellája alapján készült. Ötletességben, színészi játékban (Damon egészen jó színész lett) meg úgy általában is kiemelkedik a szokásos romantikus komédiák tengeréből (lásd Timberlake meg Kutcher). Nagyon is nézhető, barátnővel ideális esti választás.
Úgy látom, visszajöttek a divatba letűnt sztárok és a vadon típusú filmek. (pl. A fehér pokol)
Martint (Williem Dafoe, ritkán látni főszerepben) egy különös cég bízza meg valami kihaltnak hitt faj felkutatására a tasmán vadonban. A helyi csodabogár családnál kap szállást, ahol anyuci delíriumban van, apuci eltűnt, a kisebbik gyerek pedig néma. Különös barátság szövődik zárkózott vadászunk és a gyerekek között, valamiféle abszurd romantikát rakva a történetbe. A helyiek persze nem csípik az idegeneket, főleg hogy Martint aktivistának hiszik, a falubeli favágók. Egyetlen normális ember talán ebben a kavalkádban Jack (Sam Neil), aki mindenesként segíti a családot. Kezdetét veszi a főhősünk harca a természettel és legfőképp önmagával. A film képi világa igazán elragadó, de más pozitívum nincs benne. A forgatókönyvből sugárzik a tanácstalanság, hogy dráma legyen vagy inkább thriller. Mintha direkt a nyugtalanítás végett rámentek volna, hogy ne derüljön, ki mi lehet a háttérben.
Összecsapott, sablonos mozi, amit Dafoe se tudott megmenni.
Még anno azzal kezdtem a blogot, hogy gyorsan írok erről a filmről, mivel mindjárt jön a remake.
Csak részeben volt igazam, vagyis legalább írtam róla, mielőtt moziba került volna, de abban nem, hogy feldolgozás. Előzmény ez kérem szépen, ami azért egy fokkal jobb.
Persze azért nincs olyan jó, mint az "erdeti", de kellemesen csalódtam. Eléggé fosatós, a CGI-nek köszönhetően élethű és félelmetes az a "Dolog"!
A film tempójával van egy kis bajom, persze csak a Carpenter-féle verzióhoz képest.
Ott több az elzártságból adódó feszültség és annak fokozása...oké, oké, mert ő meg 82-ben nem tudott a látványban kiteljesedni.
Muszáj volt inkább a pszichológiára rámennie (mondhatnánk, ha akarnánk).
Nekem az előzményben hiányzott ez a fajta para...amikor együtt vagyunk a társalgóban, bárkiben benne lehet az idegen, egymást gyanúsítjuk, feszültség van a levegőben, ami után a gyilok is nagyobbat szól.
Itt nem használja ki a rendező, hogy egyedül vannak a világ végén, itt a vihar és be vannak szarva egymástól.
Amúgy meg tényleg nem rossz, a mostani horror felhozatalban ez egy jó választás lehet estére.
Feszes kis politikai thriller, a jobb fajtából. Szegény képviselő (Ben Affleck) heroikus küzdelme a nagy lobbi ellen. Segítségére van újságíró cimborája (Russell Crowe), aki nem rest kideríteni az igazságot akkor sem, ha ezzel nem csak a gonosz cégnek tesz keresztbe.
Árulás, gyilkosság, szerelem és hűtlenség, van itt minden. Ez is csak egy átlagos hétfő este az amerikai kongresszusban.
Jó kis film, annak ellenére is tetszett, hogy nem vagyok a műfaj rajongója. Mellékszerepekben sem kismiskák játszanak, itt van mindjárt Helen Mirren, Robin Wright, Rachel McAdams.
Ha bejött a Pelikán ügyirat, vagy a Közellenség (bár ez inkább akciófilm), akkor ez is mehet.
Kevin Smith sosem tudta nálam annyira kihúzni a gyufát, hogy a soron következő filmjét ne nézzem meg. Én is azt szeretném, amit minden néző és kritikus, hogy egy jó rendező pár kult film után is maradjon jó rendező. Ha nem is világmegváltó filmet, de legalább nézhetőt csináljon (pl nekem a zuhanó tendenciában is tetszett a Jersey Girl)
Kevin Smith viszont nagyon igyekszik elvenni a kedvem a Kevin Smith filmektől. A polgárpukkasztás, a társadalmi konvenciók felrúgása, illetve kiröhögése alapmotívum volt a filmjeiben. Pont ezért szeretem. Ez a film meg azért nem tetszik, mert mára én lettem a "polgár" és engem pukkaszt?? Ha 14-18 éves lennék, tízszer nézném meg? Nem hinném.
Már megint a kakis-pisis poénok, amik hogy szépen fejezzem ki magam, dramaturgiailag indokolatlanok. Öncélú fekália fétis a film, semmi más. Romantikus filmnek obszcén, vígjátéknak ugyancsak. Ugyan a két főszereplő új arc ebben az aberrált Smith világban, de nem sikerült elhozniuk a várt megújulást (akkor már inkább Affleck és Damon).
Mélyrepülés ez kérem szépen és csak remélhetem, hogy elértük az alját.
Az alább a Stop Shop 2 egyik ász jelenete látható, inkább ezt nézzétek.
Sherrie (ügyeletes szőke maca) azért jött a
nagyvárosba, hogy pincérnő legyen. A picsát, azé, hogy metál lady legyen. Annak
rendje módja szerint bele botlik Drewba (ügyeletes szépfiú), aki viszont
Stacee Jaxxra akar hasonlítani. (De hát ki nem akar rá hasonlítani, hisz ő TomKrúz). Persze kornyikálnak egy sort, elő adnak egy pár régi nagy slágert és
közben megtudhatjuk, miért szeretik és gyűlölik a hányadékszagú metál istent.
Az aláfestés borzalom: erkölcsök, vissza gyökerekhez, igaz szerelem. Giamatti(már megint!) igazán jól tolja a pofátlan menedzsert, Cruisnak meg csak elő kellet venni a régi
arcát. A többiek meg inkább maradtak volna csöndbe. Egy két jelenetben elkapták
a fonalat az alkotók, aztán meg jól leromboltak mindent. A nagy finálé egyszerűen
borzalmas.
Remélem, unokáink nem ez alapján fogják megítélni
a 90es évek zenéit.
Takaros kis "akció"-vígjáték angol stílusban. Az iszonyat kemény, szabálybuzi rendőrt ledobják vidékre, egy álmos kis angliai faluba/városba, mert túl jó Londonnak, mellette a jó rendőrök is bénák és ügyetlenek.
Kisváros= no izgalom, gondolja szerencsétlen Nicolas (Simon Pegg).
Először a legnagyobb ügye egy szökött szárnyas kergetése és pár gyorshajtás, de a hősünk rájön, a falu néhány lakója sötét titkokat rejteget...:D
Jókat kacarásztam rajta, egyedi stílus, jó színészek. Annyira azért nem estem tőle hasra, mint amennyire ezt világháló-szerte dicsérik, de tényleg nem rossz.
Az alábbi videó a teljes film, amint a tecsövön' megtaláltok.
Ha dráma, akkor Giamatti, vonzom, mint mágnes a vasat.
Kis család, kis ügyvédi praxis, kis birkózó csapat edzése ez nem más, mint Mike Flaherty (Paul Giamatti). Szűkös anyagi helyzete végett nem éppen jogász-etikusan cselekszik, amikor elvállalja módosabb ügyfele gyámságát. Az extra pénzt a zsebébe, az öreget pedig egy otthonba rakja. Mint aki jól végezte dolgát élvezné a könnyebb életet. De hát tudjuk, ez nem egy tündérmese, tehát meg is érkezik a feszültség faktor, először Kyle, az unoka személyében, aki beénekli magát rögtön a Flaherty család szívébe. Micsoda véletlen, hogy mellesleg kiválóan birkózik. Másodsoron anyuci is beállít, akinek nem másra, mint a nagypapa pénzére fáj a foga.
Egyszerű családi dráma és sportfilm keveréke. Alacsony költségvetés, ismeretlen arcok, mondjuk a történet még ér valamit.
Talán ha szereted a birkózást, vagy Giamatti-t, akkor megnézed.
...és a si-cu. A magyarok aztán tudnak címet adni a filmeknek! Martin McDonald rendezőt pedig különösen utáljuk, címadás szempontjából rájár a rúd! Előző rendezése az In Bruges, magyarul Erőszakik. Igen, pontosan, nem azt jelenti. No comment
McDonald mesterre jó lesz figyelni, de ez nem újdonság, az Erőszakik után a kritikusok nagyon várták a filmet! Vajon megugorja-e a az általa igencsak magasra rakott lécet!?
De meg ám, csont nélkül.
Eredeti történet, kiváló színészek, Colin Farrell feltámadt hamvaiból, ahogy azt én, mint látnok, megjövendöltem (pl itt)!
Elsősorban ő lehet hálás a most már a fajsúlyos rendezők közé emelkedett McDonald-nak. A show-t viszont nem ő viszi el, bármennyire is ő a főbb'szereplő, hanem Sam Rockwell és Christopher Walken.
Egész egyszerűen olyan őrültek, hogy azt már élmény nézni és hallgatni. A párbeszédek, bármilyen ostobának is tűnnek első hallásra, tele vannak tartalommal és utalással, mint ahogy a képi világ is. Nem szeretném a párbeszédek stílusát és tartalmát Tarantino-hoz hasonlítani, de valamit hasonlót képzeljetek el.
Vicces kiszólás Hollywood-ból, ugyanakkor beszólás is Hollywood-nak (a történet szerint Farrell forgatókönyvíró, aki válságban van, így a haverja megihleti egy kis akcióval és közben kutyákat lopkod). Arról agyalnak a filmben, hogy milyen egy jó forgatókönyv, mi a giccses, a lerágott csont, már egy jó lehetőség a görbe tükör állítására és filmes 'alapvetések' kimondására, pl: " You can't let the animals die in a movie...only the women", vagy miután Billy előadja az ő film verzióját, miszerint mindenhol robbanások, gyilkolás, öldöklés és rengeteg vér, a végső leszámolás egy temetőben a szakadó esőben...és közben nagyon komoly arccal kijelenti: " ...it's really emotional!"
Mellékszerepekben Tom Waits (vérbeli akárhanyadik pszichopata egy fehér nyúllal) és Woody Harrelson, akinek csípőből hozza az őrült állatot.
Az elején azt mondtam, kreatív a történet, de igazából nem sok minden történik. A filmet a szereplők viszik a hátukon. Fele cselekménnyel is nézhető lenne, ilyen szöveg mellett! Régen nevettem ennyit.
Nagyon jó, de ha választanom kellene, még mindig az In Bruge vezet egy hajszállal. És a kutya nem sokat szerepel benne...kár.
1980 körül egy angliai kisvárosban a helyi fiatalokban felerősödik a nacionalizmus. Magukat skinhead-nek való
fiatalok először csak a buli kedvéért csinálják a fesztivált, majd később rájönnek, hogy ez
véresen komoly. Ezen társadalmi 'átalakulás' előszobájába lép be a szinte még
gyerek Shaun, aki örül, hogy végre nem a kis taknyost látják benne, hanem
átérzik a kirekesztett sorsát. Egy napon megismerkedik a sittről haza térő
Combóval (Stephen Graham), aki meglátja fiúban azt a nemzeti lángot, ami erősebb
mindannyijukénál. Nyomasztó társadalombírálat érződik a filmen, főleg a
rádióból hangzó Thatcher monológok miatt. Erőteljes alakítást tesz le az
asztalra Graham, látszik, hogy 98-as Derek a példa.
A történet szerint Wilee (Levitt) egy megállíthatatlan biciklisfutár, akinek lételeme a fék nélküli száguldozás New York utcáin. Megtehetné, hogy ügyvéd lesz, de nem, ő nem áll be az öltönyös birkák közé. Fiatal, menő, a legjobb futár, mi kell még?! Aztán egy csomag kiszállításánál gondok adódnak, túl sokan akarják maguknak a tartalmát...egy kis üldözés, egy pár taknyolás, egy kis dráma.
Bepillanthatunk az amerikai bicajos szubkultúrába. Hogy ez jó-e nekünk, azt nem tudom. Összességében egyszer talán nézhető film, de ha van más, ami biztosan jobb (mondjuk a fent említett két film), inkább azokat nézd meg. Halovány, de szódával elmegy.
Helyszín egy üveg palota ahol mindenféle kockázat
elemzők, kereskedők, vezetők tobzódnak négyzetméterenként. De hát ők is
emberek, nekik is eljön egyszer a vég, ezen a szép napon az iroda nagy részét puff
kirúgják. Minden menne szépen tovább, ha
az éppen az egyik távozó főmufti (Tucci) nem adna valamiféle titkot az ifjútitánnak
a maradók közül. Hoppá már is beütött is krakk, a nagy górék (Spacey, Irons, Moore)
már dughatják is össze a fejüket, hogyan maradjon talpon a cég. Nagyban megy a
játék a számokkal. Izgalmas, csak egy kukkot se értesz belőle (kínai), csak úgy
vagdalódznak a millió dollárokkal. Sok kiváló színész egy rakáson, egy aktuális
gyengécske drámában.
Nem vagyok Family Guy fan, néha belefutok egy-egy jó részbe, de nem túl gyakran. Nem is adok neki sok esélyt. Seth Macfarlane most egy egész estés vígjátékot rendezett, főszereplőnek ott van Mark Wahlberg és Mila Kunis és egy beszélő (hát még ha csak beszélne) játékmackó.
A kisgyerek megkapta a csodamacit és boldog majd felnő és még mindig boldog, mert egy infantilis pöcs maradt a dinka medvével együtt, a csaja pedig ezt nem viseli el és ebből lesznek a bonyodalmak. Vége a barátságnak? Nem lesz több buli, haverkodás? Hát sokkal közhelyesebb már igen nehezen tudna csak lenni. Az Én, a nő és plussz egy fő ugyanez a sztori, csak itt egy medve a zavaró harmadik fél. És több a kakis-pisis-fingos-szopós-baszós poén. Ja és sokat füveznek. Húú, de jó!
A viccesnek szánt utalások a 80-as évekre nem dobják fel a filmet, az altesti poénokról nem is beszélve. Sajnos még Mila Kunis sem emeli a film nívóját.
Ilyen ostoba filmet már régen láttam.
Mondhatod azt, hogy tetszett, mert a "Family Guy meg az Amerikai Fater meg"...blablabla...de hogy jó film, azt nem. Azt bizony nem.
A Millennium trilógia befejező része a skandi-rejtély záró fejezete.
Lizbeth Salander (még mindig…) az események (lelőttek,
megverték, félholt)után, egy kórházban lábadozik. De a múltjában történt
dolgok miatt úgy nézz ki, senki nem akarja, hogy kikerüljön onnan. Viszont a rendőrség már nagyon várja, hogy a lány
elmesélje a maga verzióját a bíróság előtt Egy kis rehabilitáció után jöhet a
törvényszéki dráma. Mikel most is ügyesen nyomoz, hogy kiderüljön az igazság, még
ha mindenki élete veszélyben van a közvetlen környezetében. Méltó befejezés egy kis
közhellyel a végén. Ügyesen adagolt feszültség, a tetovált lány visszatérése
még egy kicsit poénos is.
Újévi fogadalom: szemmel tartani a skandináv filmeket!
Kevés hírverést kapó viszonylag új magyar filmként kevés filmes portálon lehet róla hallani valamit.
1957 karácsonyán járunk, a forradalom után minden
ügynököt felül kell vizsgálni. Nem kivétel ez alól Jung elvtárs se, aki az
ügynökség legjobbja. Felettese az élő legenda Markó Pál (Kulka János) aki
minden piszkos kis trükköt bedob, csak védje mentoráltját és még asszony is
várja otthon a halászlével.
Abban nagy a film, amibe kis országunk: történelembe
és színjátszásban. Feszes kis kevés szereplős történet, inkább dráma, mint thriller.
Kiemelkedő alakítások jellemzik, Kulcsár szerepében Scherer Péter parádés.
A tetovált lány hivatalos svéd folytatása, a Millennium
trilógia második része.
Mikael Blomkvist kedvenc újsága éppen egy nagy
dobáson ténykedik, ami a korrupció, zsarolások, maffia világáról rántaná le a leplet.
Amikor új kollegájukat brutálisan meggyilkolják, és ki más lehet a fő gyanúsított,
mint Lizbeth Salander (Noomi Rapce), kedves ismerősünk. Főhősnőnk nem sokáig
élvezheti az új életét, mert rögtön mindenki őt akarja elkapni. Ő viszont elkezd áskálódni
a saját múltjában, hogy miért is került bele az ügybe.
A film felveszi amerikai
társaival versenyt, sőt néha még feléjük is kerekedik. Kliséktől mentes,
izgalmas csavaros történet, talán egy kis misztikum hiányzik belőle, ami az
előző részben megvolt. A fanyalgó még az elején még keresgeti a hibákat,
de végül belefeledkezik. Abszolút korrekt kis thriller.
Úgy látszik, most már mindig Skandináviába kell
menni egy jó thrillerért.
A film alapötlete annyira jól hangzott, hogy Will Ferrell ellenére, akit csak Adam Sandler színtiszta tehetségéhez lehet hasonlatos, rászántam magam. Harold Crick egy szürke kis adóellenőr, akinek minden napja ugyanolyan, mígnem egyszer arra ébred, hogy egy női hang kommentálja minden mozdulatát. Természetesen ezt a hangot csak ő hallja, ráadásul a hang sokszor tesz utalást a történet befejezésére és naná, hogy annak egyes részei Haroldnak nem tetszenek.
Az ötletes sztori mellett úgyis eldöcög a film, hogy a közepe felé kicsit lankad az izgalom. Emma Thompson és Dustin Hoffman remek választás az írónő és a kicsit zakkant irodalomtanár szerepére na és ott van még Maggie Gyllenhaal a cuki cukrászlány szerepében. Nem állt még ilyen jól semmilyen másik nőnek a felkar tetoválás, mint neki.
Remek kis romkom, kiemelkedik az ócska kis vígjátékok tengeréből.
Chaplin (Robert Downey Jr.) sanyarú gyermekkorával indít a film, már ekkortájt is ki akart tűnni a tömegből. A film második felében az amerikai sikerek és szerelemek játsszák a főszerepet, közben az öregedő sztár visszaemlékezései színesítik az amúgy sem hétköznapi történetet.
