Django (2012)

Django = múltja terhétől szabadulni kívánó, kirekesztett ember, aki a későbbiekben a nép hősévé válik.

A mi Jangónk (Jamie Foxx), szigorúan D nélkül a déli államok rabszolga kereskedőinek karmaiban sínylődik. Szerencséjére a kiváló fogorvosból lett fejvadász (Christoph Waltz) meglátja benne tehetséget, ezért ki - és felszabadítja. A néger és a fricc' igazán jó párossá érik össze a színészetet sem nélkülöző meló közben, míg fény nem derül Djangó titkára. Így végül elérkeznek a mesés Candylandben, hogy egy felettébb piszkos megállapodást kössenek a birtok piperkőc urával (Leonardo DiCaprio).

Átlagos western történet, de átlagon felüli tisztelgés Tarantino tollából, aki most egy kicsit lazábban tolja a megszokottnál. A balhét most Waltz (upsz,  már megint egy Oscar) egyedül viszi el, hatalmas teret kap a karaktere, bár nem annyira feszes, mint korábban. A film stílusa a Kill Bill sokoldalúságával mutat némi hasonlóságot, de vele nem veszi fel a versenyt. Az amerikai történelem sötét foltja, véres vadnyugati környezetben. Fox és Jackson közös jelenetei, Johnson cameója és a délies tájszólás mind-mind üde színfoltja a műnek.

Velősen humoros és szirupos akcióspagetti a vájtfülűeknek.

Oblivion (2013)

2077-ben a Föld már szinte lakatlan. 

Az idegen invázió elleni harc, bár győzelemmel zárult, tönkretette a bolygót. A maradék emberiség egy űrállomáson héderel, lent a földön pedig nagy-nagy gépek szipolyozzák ki a tengerekből az energiát, hogy a túlélők eljuthassanak a Titánra, ahol új életet kezdenek. 

Jack Harper (Tom Cruise) a bögyös-vörös asszonykájával egy tuti, minimál stílusú felhő villában él és nap mint nap leugrik a felszínre, hibás harci drónokat javítani, mivel maradtak még idegenek, a nagy erőműveket pedig meg kell védeni. Persze nem ennyire egyszerű a történet, vagyis próbál kicsit bonyolódni, több-kevesebb sikerrel.

Az igazság az, hogy nekem bejött. Cruise, ez a kis szektás törpe azért mindig hozzácsapódik egy jó filmhez, szerintem nem sok mellényúlása volt még a karrierje során. Mondjuk azt is meg kell említeni, hogy jó színész (és hogy melyik szektában csinál hülyét magából éppen, az legyen az ő dolga, csak engem hagyjon békén). 

A sztori nem fog meglepetést okozni senkinek, aki otthon van az elmúlt 20 év sci-fi műfajában. Innen is, amonnan is csórt egy kicsit. Ezt leplezendő, pazar látvánnyal boldogítanak minket és a hangzavar is nagyon illik a filmhez. 

Az első fél órában pl. semmi sem történik Jack Reacher...akarom mondani, Jack Harper egy átlagos napja a téma és egy kis törióra, de pont ezért tetszik, mert lekötött. Nem egy klasszikus sci-fi, de annyiban próbál hasonulni, hogy nem a csimm-bumm akción és a rohadt látványos űrhajókon/fegyvereken/lényeken van a hangsúly, hanem, mondjuk úgy, a fílingen'. Jaj, aki viszont csimm-bummot akar, az se ijedjen meg, van az is, nyugi;)! Ne rémüljetek meg.

Kellemes csalódás.

Point Break (1991)

Holt Pont

A kétezres évek akciói zsánereinek prototípusa: szerethető karakterek, igaz szerelem és az életérzés.

Johnny (Keanu Reeves) az ifjútitán nyomozó, a világot megváltani érkezik Eléjbe. Persze, hogy kap egy zsémbes ikont társnak maga mellé. A városban ez idő tájt amerikai elnöknek öltöző szörfösök rabolgatnak bankot. Együtt tervelik ki, hogy főhősünk épüljön be a Bermuda gatyás társadalomba. Elő a szörf deszkával és uccu a hullámokra, de ez azért nem ilyen egyszerű. Szerencséjére a parton a naplementében összetalálkozik a banda vezére (Patrick Swayze) és ő közte a kapoccsal, a gyönyörű Tylerrel.

Ekkortájt kerültek elő a tini képű hekusok és a bölcs tengerparti életművészek és rendezőnk erre két fajta alfa hímre építette a filmjét. Ezekben az időkben egy valamire való drámában még kötelező volt a szentimentalizmus, a jó győz a szerelem mindenekfelett és a bajtársiasság.

Kedves kortárs akció társadalom nem ismerős a történetet valahonnan, mondjuk A halálos iramból?!

Death at a Funeral (2007)

Egy vígjáték, amihez évente egyszer visszatérünk. Nem régi szokás ez, most nézzük másodszorra, de lesz még harmadik alkalom is. Van itt elcserélt koporsó, begyógyszerezett szerelmes, idióta nyugger, szarkavaró törpe és még sorolhatnám. 
Sok helyzetkomikum, amibe (szerintem amerikai hatásra) csak becsúszott egy kakis poén is...de egye fene, ettől még tetszett. Egy könnyed, szerethető kis angol film, semmi több.

Klitschko (2011)

Boxdoku, a kedvenc ételem, nyam!

Napjainkban a nehézsúlyú boksztörténelmet egy ukrán származású testvérpár írja. Wladimir és Vitalij Klitschko a szovjet blokkból tört ki, hogy aztán fényes karriert fussanak be, de nem Amerikában, hanem Németországban. Nem tündérmese az ő történetük, hanem inkább fejezetek a kitartásról és családról. Szívet melengető a filmben, ahogy az újságírók és a volt ellenfelek milyen elismerően nyilatkoznak erről a két srácról. Betekintést nyerhetünk a sportág mocskos titkaiba és láthatjuk, hogy ebben a sportban sokat jelent a józan ész. A mű megmutatja azokat a mélységeket, küzdelmet és szorgalmat, ami ahhoz kellett, hogy szupersztárok legyenek egy olyan világban, amit amerikai nagyszájú négerek uralnak.

Könnyed dokumentarista szórakozás két „favágóról”, akik mégis elismert sportolok lettek.

Stand Up Guys (2012)

Val (Al Pacino) 28 év után szabadul a sittről. A börtön előtt csak egy régi cimborája, Doc (Christopher Walken) várja, a régi banda odavan. 

Egy kis haverkodás után irány az éjszaka, Val 28 évnyi sitt után két marokkal kapkodja be a viagrát, dönti le a csajokat és be a piát...sietnie kell, mert másnap reggel 10-ig meg kell halnia és aki a ravaszt meghúzza, nem más, mint Doc, a régi és igaz barát.

Kellemes meglepetés lett, a botoxos/hajbeültetett Pacino visszatért a színészethez. Talán, mert kicsit róla, róluk szól a film. 

Kiöregedtek, nem kellenek már senkinek, utoljára még jól akarják magukat érezni együtt. Nagyon jó kis poénok vannak benne, egy kicsit Másnaposok, egy kicsit Maffiózók. Jót mosolyogtam rajta, Pacino gyónás jelenete hibátlan.

Kellemes szórakozás.

The Big Lebowski (1998)

Gengszter (felemel egy bowling golyót): Ez meg mi a f**z?
The Dude: Látom még sosem golfoztál.

Töki (Jeff Bridges) céltalan bowling játékos, nem igazán érdekli a világ múlása. Megragadt a hippi korszak előestéjén, egyfolytában szív és idétlen ruhákba jár. Egy nap becsöppen hozzá a nagy kaland, egy milliárdos Lebowski-vel (Tökit is így hívják) összekeveri egy kisstílű banda. Sajnos elkövetik azt a hibát, hogy levizelik a szőnyegét. Innentől kezdve főhősünk és bölcs háborús veterán barátja, Walter (John Goodman) felveszik a kesztyűt: emberrablókkal, tolvajokkal és a milliókkal teli miliővel. Tragédiák ugyan sújtják Lebowskit, de elegánsan és férfiasan mindig talpra esik. Cohen fivérek egy korai darabja, piszkosul jól eltalált dumák és abszurd karakterek, igazi igényes vígjátékká teszik a filmet. Vizuális téren is sikerült feldobni a filmet, elmélyülések és illúziók is a helyén vannak. Pazar filmzene ízig-vérig amerikai strófák és még a magyar szinkron is rendben. Tökéletes!

Ha szeretnél agyilag kikapcsolni, akkor bonts fel egy sört és tedd be kópiát.