Wrath of the Titans (2012)

Ennyire felesleges filmet nem láttam még ebben az évben. Mondanám hogy jobb vagy rosszabb, mint az első rész, de nem tudom, mert arra egyátalán nem emlékszem, pedig láttam. Két óra múlva nem fogok emlékezni erre sem. Lehet, azért, mert olvastam közben.
Ha lenyűgöz a bemutató látványa, nézd meg, rájössz, hogy igazam volt.
Ne pazarold az időd.
ignem

The Eagle Has Landed (1976)

A sas leszállt
Rég láttam már jó háborús filmet, gondoltam előveszek egyet a nagy klasszikusok közül-

Az alap történet jónak ígérkezett, a II. világháború vége fele járunk, amikor is Hitler fejéből kipattan a szikra, mi lenne ha elrabolnák Churchillt. A terv elkészítésére Radl ezredest (Robert Duvall) bízzák meg, aki elméletbe össze is rakja a tökéletes bandát. Az „ellenségem, ellensége a barátom” címszóval, részt vesz az akcióban az ír „csodabogár” Devlin (Donald Sutherland) és angolosan „jó németes” Steiner (Michael Caine) repülős osztagával, nekik jut a feladat, hogy ezt az őrültséget megvalósítsák. Pár formaság elintézése után a kis csapat tagjai egy angliai kisfaluba találja magát, ahová a brit államfő hamarosan tiszteletét teszi. 

Mind három főszereplő tökéletes választás, nem életük legjobb alakítása, de látszik a zsigerükbe van a szakma. A sztori elég pörgős, a kornak megfelelően az akciók is jók.
Összességben egy jó film, a műfaj kedvelőinek kötelező darab.

A sas leszállt (1976) on IMDb

Event Horizon (1997)

Az Event Horizon nevű űrhajó hét évvel az eltűnése után ismét jeleket kezd sugározni a messzi űrből. Egy mentőhajó, egy profi mentőcsapat és a Horizon tervezője indul, hogy megtalálják és ha lehet, hazahozzák a legénységet és a hajót.
A nagy herce-hurca azért van, mert a hajó tényleg hiper-szuper, tud ugrálni a térben+minden.
Kíváncsiak a szerencsétlenek, hol járhatott ebben a pár évben. Bár ne találták volna meg...


Ifjú korom egyik legfosatósabb filmje. Este értem haza, lefekvés előtt nyomkodom még a tv-t, az m1-en nyomták éjféltől...bele is feledkeztem, utána meg nem mertem kimenni a wc-re...ennyi!
Frankó, de csak erős idegzetűeknek!

Halálhajó (1997) on IMDb

Insomnia (2002)

Dormer nyomozó (Al Pachino) és a társa egy alaszkai kisvárosban nyomoz egy gyerekgyilkos (Robin Williams) után. Egy balul sikerült rajtaütés során Dormer véletlenül lelövi a társát. Persze ki más is lenne a szemtanú, mint maga a gyilkos. Kellemetlen helyzet, az biztos, főleg, hogy Dormer elég frusztrált, hogy az állandó nappali világosság miatt nem bír aludni.
Összességében jó film, nincs vele semmi gond! Pachino és Williams hozza a kötelezőt, ahogy szokták mondani, de nem tesznek hozzá semmi plusszt a karakterekhez. Haloványak, pedig jó a sztori. Baltaarcú Hilary Swank alakítja az izgága vidéki rendőrt...jó színész, de istenem, milyen arcszerkezete van...
Az azonos című norvég film feldolgozása. Nem lehet rossz az eredeti sem, ha már Stellan Skarsgard játssza benne az álmatlan nyomozót.
Másfél órát megér az életedből.

Anonymous (2011)


Több évszázad után is érdekli az embereket, hogy vajon ki lehetett ez nagyszerű író, ki is valójában Shakespeare!

Helyszín Erzsébet királynő (Vanesssa Redgrave) udvara. Ekkortájt a tudorokról, vérfertőzésektől és a színjátszástól volt hangos a viktoriánus Anglia. A uralkodónő halála már közeleg, mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét, közben a színházak megtelnek az elégedetlenkedő néppel, amikről köztudott, hogy egy "időzített bomba".

Ötletes az irodalmat összehozni a történelemmel. A film egész jónak mondható, kosztümös berkekben. Látványos, izgalmas és történetbe még mindig van annyi, hogy a néző elcsodálkozzon: Oh, ez tényleg így történhetett?
Csak egy egészen pici dolog hiányzik, hogy jó film legyen. Talán a csak velem van a baj! (nem szeretem a színházat)



The Adventures of Tintin (2011)

Tintin kalandjai
Mr Spielberg, „Csodállak, ámde nem szeretlek…”

Ki ne ismerné Tintin, a nagy sikerű francia képregény hősét. Más nem a kacsacsőr szerű frizurájáról, mindenkinek beugrik. Két nagyágyú (Spielberg, Jakson) az gondolta micsoda filmet lehet készíteni ezekből izgalmas, kalandos történetekből. Nem tudom kinek volt az ötletet, hogy animációs technikával csinálják, de jó húzás volt. Hiszen csak így tudták legyőzni a fizikai törvényeit ennyiszer. Történet egyszerű, kibontakozik egy ősi titok amely Haddockok kincse körül forog. Ebbe csöppen bele Tintin, az újságíró (Ifjú Indiana Jones) és persze rögtön a story nyomába indul, hogy minden féle slamasztikába kerüljön, hajótörött lesz, romba dönt egy ősi várost satöbbi.

Mondhatni, hogy tetszett, a legjobb motion capture technikával (Bewulf, Polár Expressz) készült film, amit láttam eddig. Indi rajongók biztos nem csalódnak benne.
The Adventures of Tintin (2011) on IMDb

The Debt (2010)

Azadósság
Mondom, jöjjön egy háborús, Moszados, tikosügynökös film, legalább is az előzetes erről szólt

Rachel Singer (Helen Mirren) valaha kiváló titkosügynök volt. Anno még sikerült a társaival eltenni a láb alól egy náci háborús bűnöst. Lánya papírra vetette a történetet, nagy sikerű könyv lett belőle, ma már ünnepelt sztárok az akcióba részt vevők. Egyszer csak az osztag egyik tagjával történik valami és fény derül egy „adósságra” régről. Ezek után felpörögnek az események és visszatérünk a múltba.

A három főszereplő zseniális alakítást tesz le az asztalra. Akcióban és fordulatokban bővelkedő filmet tár elénk a rendező.
Talán azért tetszett ennyire, mert teljesen másra számítottam, a beharangozó elolvasása után. Bátran ajánlom, … na nem kell félni tőle!

The Debt (2010) on IMDb