
A napi rutint felkavarja a lánya betoppanása, valamint a helyi gengsztereknél is kihúzza a gyufát, mert elkalapál egyet-kettőt. Rossz helyen volt rossz időben. A lényeg, hogy felbolydul körülötte a világ és kénytelen szétcsapni pár fejet. A dolgok pikantériája, hogy ahogy a cím is utal rá, Jack nem igazán tud meghalni. Próbálta már, ahogy mások is próbálták őt kinyírni, de ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
Hát beskatulyázni a filmet elég nehéz. A kemény jelentetek miatt mindenképpen a horror műfaja felé kacsingat, de az egysoros poénok és maga Jack emberkerülő karaktere néhol annyira vicces, hogy már szinte vígjáték lesz.
Amúgy igazi one-man show a mozi, a karakteres arcú, szögletes mozgású Jack (Heny Rollins) simán elviszi a hátán az egész filmet, annak ellenére is, hogy a néző a történet felénél már nagyon-nagyon kíváncsi, ki a fene ez a csóka, honnan jön, mit láthatott? Fapofával bingózik, gyilkol, kajál, alszik. Semmi nem érdekli, csak annyit tudunk meg róla, hogy rohadtul öreg, minden volt már, még akasztott ember is. Unja a szöveget, unja az életet, át is aludná az egész hóbelebancot, ha hagynák.
Számomra pozitív, hogy Jack nekünk sem válaszol, a szűkszavúsága nem csak a filmbeli karaktereknek szól. Mi is sötétben maradunk végig, a kilétére is csak annyit válaszol vállvonogatás közben, hogy "benne vagyok a bibliában". Milyen kemény szöveg ez már?
Nekem élmény volt, egy nagyon kellemes meglepetés.
