Ahogy közeledik az új Terminátor film bemutatója, úgy derül ki egyre több érdekes részlet a régiről, például, hogy Cameron egy római utazása során érezte olyan elveszettnek magát, mintha egy másik dimenzióból érkezett volna. Árulta el ezt a titkot a rendező az első Terminátor-film harmincéves jubileumára készítettet interjúban. (?)
Két férfi érkezik a jövőből az egyik egy iszonyat erős, de mégis cool csávó (Arnie) aki látszólag a város összes Sarah Connorjára vadászik. Viszont a másik csak egyszerű halandó, aki Kyle Reese néve hallgat és ő az eredeti Sarah-t (Linda Hamilton) érkezett istápolni. Ez a férfi egy csomó sületlenséget hord össze jövőről, háborúról, terminátorokról és John Conorról, aki a nő fia és ő lesz majd a gépekkel harcoló ellenállás vezetője. Még főhősnőnk se hiszi el ezt a mesét mindaddig, még a Halálosztó rém rá nem szolgál a nevére és ki nem írtja szőröstül-bőröstül az egész városi rendőrőrsöt. Megkezdődik a Terminátor elől menekülés, hiszen nem kevesebb a tét, mint a jövőnk megmentése.
James Cameronak köszönthetjük, hogy a Terminátor film már az első résznél kilépett a B kategóriából. Még ha mosolyogtatóak is a modell Herlivel abszolvált jövő jelenetek vagy idétlenek a robotok mozgása. De olyan filmtörténeti pillanatokkal ajándékozott meg cserébe, hogy pl. hazánk fia, Pindroch Gábor beveri egy kocsi szélvédőjét vagy tetoválásra ingerlő kar „javítás”. Ja és az osztrák akcentusos „All be Back”-ről nem is beszéltem.
Mindenképpen időt álló akció, amely a pofonegyszerű zenéjével megalapozta egy egész generáció ingerküszöbét.
