Wyrmwood (2014)

Talán ez lehetett a Mad Max "előzménye". Legalábbis egy magyarázat, miért halt ki majdnem az egész emberi faj, a maradék meg miért rallizik' az utakon, benzint hajkurászva. Ok, ez durva csúsztatás volt, annyiban Max, hogy ausztrál...itt is keresnek üzemanyagot, a fél emberiség kihalt, van hokimaszkos csóka, nitrós kocsi és nagy hentelés.

Kitört a zombi apokalipszis, Barry kénytelen menekülni a városból, először a családjával, utána már nélkülük. Egyetlen célja van, eljutni a tesójához, Brooke-hoz, az egyetlen emberhez, aki megmaradt neki. Alkalmi útitársakon és felspécizett járgányokon át vezet az út a tesóhoz, akit közben katonák használnak fel zombikísérletekhez. Mármint beoltják ezzel-azzal és várják a hatást. 

Kellemes csalódás, bejön az egyszerűsége és a hangulata. Friss hús a zombipiacon, érdemes rápróbálni.

Terminator 2: Judgment Day (1991)

Terminátor 2 - Az ítélet napja

„3 milliárd emberélet hunyt ki 1997. augusztus 29-én. A túlélők úgy emlegették a nukleáris tüzet: az Ítélet Napja. Röviddel utána új rémálommal kellett szembesülniük: a gépek elleni háborúval. Skynet, a gépeket irányító komputer két Terminátort küldött vissza az időben. A feladatuk: megölni John Connor-t, az ellenállók vezérét. A fiamat. Az első Terminátor engem vett célba 1984-ben, John születése előtt. Kudarcot vallott. A második John-t akarta megölni gyerekkorában. Az ellenállás azonban egy magányos harcost, egy védelmezőt küldött John számára. A kérdés csak az volt, melyikük talál rá előbb.” (Sarah Connor)

Ennél jobban én sem tudnám összefoglalni!!!

Cameron papa büdzséjét az első rész után igen csak feljebb tornásztak ezért futotta jó néhány spec trükkre és így megszületett az újkori intelligens akció film zsánere. Vannak benne robotok, Swarczi, Hi-tech kütyük Sci-fi, no meg a pityuk. Az időtálló filmkészítés egyik gyöngyszeme, amellett hogy iszonyú aktuális a mondanivalója igazán magával ragadó akció spotokkal sikerült megspékelni a végterméket.

Köszönöm istenem, hogy megtermetted a helikopter gépágyús osztrák akcióshőst és mi ennek szemtanú lehettünk.

Kingsman: The Secret Service (2014)

Jól öltözött angol kémek megmentik a világot a pusztulástól. Menő öltönyben, csak stílusosan. Nem a régi Bond vonal, aki a sok extra kütyü és fantasztikus kaland ellenére is "próbál" a realitás talaján maradni, ám mégiscsak mese marad), nem is az új, Jason Bourne-féle új-Bond vonal, ahol szinte érezzük az izzadságszagot, az angol úriember már eltűnt, maradt a hatékony, ugyanakkor esendő ember, aki bizony néha hibázik (mondjuk nem Bourne, ő tévedhetetlen robot).

A Kingsman visszatér az alapokhoz, de olyan szépen használja fel a kémes közhelyeket, hogy az "ezt is láttam, meg ezt is láttam már" eszembe sem jutott, helyette maradt a színtiszta szórakozás. 

Matthew Vaughn (Kick/Ass, The Layer Cake) minőségi mozija egy percig sem veszi magát komolyan, ezért eddig ez az év legjobb akció-vígjátéka. Colin Firth egy betonkemény ügynök? Karakteridegen szerep, ha pl a Brigitte Jones-ra gondolok. Ennek ellenére úgy áll rajta az öltöny, mintha ráöntötték volna, úgy verekszik, mint Jet Lee és lehengerlő, mint...mint Colin Firth. Ha már itt tartunk, le a kalappal a harcjelenetek előtt, minden látható, nem adták a kamerát egy epilepsziás operatőr kezébe.

A történet szerint Eggsy (magyarul Töki, sztem a Tojci jobb név), a dél-londoni nagypofájú proli, apja bajtársának köszönhetően bekerül a legszupertitkosabb kém előképzőbe, ahol bizonyíthatja rátermettségét. 

Miközben küzd a feladatokkal és a magasabb oszályba tartozó vetélytársakkal, egy multimilliomos őrült (Samuel L. Jackson) ki akarja irtani az emberiség nagyobb részét. Kell a hely. 

Természetesen a jó erői vesztésre állnak, Tojcinak is be kell segítenie, ha meg akarják menteni a világot. Fiatalok és öregek együtt, hogy aztán a fiatal, magáévá tegye a Kingsman stílust és átvegye a stafétát jelentő esernyőt. 

Remek választás, másfél óra szórakozás.

Interview with the Vampire (1994)

Interjú a vámpírral

A 2000-es évek elején megszületett egy olyan vámpír univerzum, ami szakított az addigi Drakulás klisékkel és felforgatott mindent, amit a vérszopókról eddig tudni lehetett.

Hihetetlen, de ez filling’ ma is állja a sarat az évtizedek Alkonyatában.

Történetünk elején Luis (Brad Pitt) a szomorú tekintetű férfi mesél egy riporternek, hogy ő valahol 18. század végén vesztette el emberi mivoltát és azóta élőholtként bolyong a világban. Valaha tehetős

mississippi-i aranyifjú volt, mígnem találkozott Lestattal (Tom Cruise) aki megismertette a vámpírléttel. Ezekután élete teljesen felfordult és kővé vált szívére csak a bájos gyermek, Claudia (Kirsten Dunst) hozott vigaszt.
Együtt eljutnak Franciaországba, ahol az "új élet" reményében kutatják közösen korcs történelmük eredetét.

Neil Jordan filmje mindenképpen korszakalkotó műnek számít, holott az alapanyag Anne Rice novellája már régóta sikoltozott a megfilmesítésért. Az alkotóknak a kiváló forgatókönyv mellé sikerült megnyerni a kor két tehetséges szépfiúját, akik, ha hinni lehet a pletykáknak, rühellték egymást a forgatások alatt. Mégis olyan parádésan hozták a maguk karakterét, hogy minden más eltörpül mellettük.
Dicsérjük meg a magyar fordítást is, mert szinte versszerűen beszélnek és mégsem hangzik Shakespeare bohózatnak.
A siker titkához még hozzájárult a gyönyörű reneszánsz díszlet és fülbemászó dallamvilág. No meg a dráma, mert egy olyan jellegű szenvedést ismerünk meg Luis karakterén keresztül, ami szinte lecsorog a vászonról.

Top Five (2014)

Andre Allen (Chris Rock), volt stand-up komikus, jelenleg filmsztár, aki folyamatában gyártja a sikeres vicces-lövöldözős filmeket, legújabb filmjének reklámkörútján New York-ba érkezik. 
Pár tv és rádióműsor mellett találkozik a Times riporternőjével (Rosario Dawson), aki egy napra a nyomába szegődik, hogy egy korrekt interjú legyen a vége. 
Azonban semmi nem megy úgy, ahogy azt Allen elképzelte, a jövendőbeli celeb feleségével nem nagyon találják az összhangot, az új filmje a kutyát sem érdekli, ráadásul a riportercsaj, Chelsea elég csinos...és a jövendőbelijéhez képest normális és okos is.

Írta és rendezte, Chris Rock. A főszerepben pedig Chris Rock. Akinek még nem láttam stand-up műsorát, akivel a Dogmában találkoztam először, majd a Halálos Fegyver 4-ben nyomta a vicces fekete zsaru szerepet. Akit mindig felháborít a fehérek rasszizmusa és akinek minden vicce és minden második mondta erről is szól. Visszagondolva, a Dogmában is ez van (Jézus fekete volt:)), a Halálos Fegyverben pedig a hátsó ülésről osztotta ki Leo Getz-t, akinél a minőség szuperg*ci. Tényleg nem tudom, ennyi a "művészete", vagy mindig csak ezeket a pillanatokat kapom el?!

A film persze önreflexió, jócskán pakolt bele a saját életéből is. A gond, hogy nem sikerült olyan nagyot mondania, mint ahogy akarta, kicsit erőlködik ugyan, de nem jön össze a nagy mutatvány, ami lerántja Hollywood-ról a leplet, milyen embertelen sztárgépezet működik ott. Pedig szegény művésznek lenne már saját hangja, de azt meg nem engedik hallatni. Szemetek. 

Nincs ott semmiféle lepel, csak megsúgom, Hollywood már régen meztelen. Így működik és ha nem tetszik, ne csináld és kész.

És akkor most mindenki azt gondolhatja, hogy ez egy rossz film, pedig egyátalán nem. Tetszett, mivel jók a karakterek, van egy jó kis sztori, ami lineáris és kiszámítható, de úgy minden a helyén van és még néha vicces is. Nem annyiszor, mint azt Rock akarja, de lehet rajta mosolyogni (bár a visszatérés show a stand-up világába jelenet remélem nem élete alakítása volt, mert akkor nem hiába nem ismerem az ezen a téren nyújtott teljesítményét).

Kellemes kis mozi, ahol a fekete herceg jön fehér lovon, rasszista/fehérfób humorbonbonokat puffogtatva.

The Terminator (1984)

A Halálosztó

Ahogy közeledik az új Terminátor film bemutatója, úgy derül ki egyre több érdekes részlet a régiről, például, hogy Cameron egy római utazása során érezte olyan elveszettnek magát, mintha egy másik dimenzióból érkezett volna. Árulta el ezt a titkot a rendező az első Terminátor-film harmincéves jubileumára készítettet interjúban. (?)

Két férfi érkezik a jövőből az egyik egy iszonyat erős, de mégis cool csávó (Arnie) aki látszólag a város összes Sarah Connorjára vadászik. Viszont a másik csak egyszerű halandó, aki Kyle Reese néve hallgat és ő az eredeti Sarah-t (Linda Hamilton) érkezett istápolni. Ez a férfi egy csomó sületlenséget hord össze jövőről, háborúról, terminátorokról és John Conorról, aki a nő fia és ő lesz majd a gépekkel harcoló ellenállás vezetője. Még főhősnőnk se hiszi el ezt a mesét mindaddig, még a Halálosztó rém rá nem szolgál a nevére és ki nem írtja szőröstül-bőröstül az egész városi rendőrőrsöt. Megkezdődik a Terminátor elől menekülés, hiszen nem kevesebb a tét, mint a jövőnk megmentése.

James Cameronak köszönthetjük, hogy a Terminátor film már az első résznél kilépett a B kategóriából. Még ha mosolyogtatóak is a modell Herlivel abszolvált jövő jelenetek vagy idétlenek a robotok mozgása. De olyan filmtörténeti pillanatokkal ajándékozott meg cserébe, hogy pl. hazánk fia, Pindroch Gábor beveri egy kocsi szélvédőjét vagy tetoválásra ingerlő kar „javítás”. Ja és az osztrák akcentusos „All be Back”-ről nem is beszéltem.

Mindenképpen időt álló akció, amely a pofonegyszerű zenéjével megalapozta egy egész generáció ingerküszöbét.

Jupiter Ascending (2015)

A kis orosz bevándorló, Jupiter Jones (Mila Kunis) budit takarít, anyával él egy lakásban, semmire nincs pénze és jaj de nagyon rossz neki. A messzi űrben meg az Ambrasax család megmaradt tagjai csatároznak egymással. És ez úgy jön ám ide, hogy a kis Jupiterről kiderül, hogy az Ambrasax mama inkarnációja, vagy valami ilyesmi. 

A megmentésére siet a hosszúfülű Caine (Channing Tatum) röpködő cipellőjével, de ennek ellenére a film minimum háromnegyedében a kozmosz Hamupipőkéjét össze-vissza rabolgatják és öltöztetik az Ambrasax családtagok.

Van itt tűzharc meg lézer, a bolygó megint egy nagy "farm" csak az idegenek kezében (persze, mert a Wachowski nővérek írták és rendezték) és majdnem megsemmisül, de az igaz szerelmesek jól megmentik és repülő cipellőjükön elszállnak a pics*ba.

Kell ennél többet mondanom? Kivételesen unalmas, amit még az akciójelenetek és Kunis kreatívnak tűnő, de valójában nevetséges ruhái sem dobnak fel. 

Egy normális jelenet, színész, vagy momentum sincs benne, amiért érdemes lenne megnézni. Erre kár az időt pazarolni.

Sophie's Choice (1982)

Sophie választása

Napjainkban Meryl Streep átlagon felül alakításokat tesz le szinte minden filmjében, ezzel kimagaslik a mai színésznők sorából. De mikor a 80-as években olyanokkal kellett megküzdenie a vásznon, mint Bette Davies, Katharine Hepburn, Susan Sarandon vagy akár Jessica Lange, vajon közülük is kimagaslott-e? Talán erre a kérdésre választ adhat a következő művecske.

Filkó a „tejfölösszájú” író szemszögéből ismerhetjük meg a film főhősnőjének életét, a Lengyel virágszálat: Sophie-t (Streep). Nathan-nal (Kevin Kline) látszólag boldogan élnek egy Brooklyni házban, ahogy a francia klasszicista regénybe szokás a társasház lakóit ábrázolni. A fiatalok hamar összebarátkoznak és az édes hármas kibontakozásával bohókásan késleltetik a forgatókönyvírók ezt a fejezet. Ahogy szaporodnak az életvidám, mókamester Nathan dühkirohanásai úgy válik a film hangulata egyre borúsabbá. De hát ez a történet még is csak a koncentrációs táborban megkeseredett Sophieról szól, ezért meg kapja néző azt is igazán realista képkockák kíséretében.

Nehéz mű az már bizonyos, a parádés szereposztás ellenére még is csak Streep az, akinek egy párszor a vásznon össze kell törnie már karaktere sorsából adódóan is. Alan J. Pakula viszont remekül megoldotta, hogy színes, de még is nagyon élvezhető bohózattá váljon a műve és ne egy kortárs kőkemény drámában szülessen meg korunk egyik legtöbbet méltatott alakítása.

Terminator Salvation (2009)

Terminátor – Megváltás

Nem éppen szerencsés az utolsó epizóddal kezdeni egy quadrológiát. De a Terminátor filmeknél kb. a farkába harapó kígyó esete áll fenn.

Ebben a részben a középkorú John Conornak (Christian Bale) az a legnagyobb gondja, hogyan találja meg Kyle Reese-t, aki majd később az… (nem lövöm le a poént, hátha akad még olyan lény a földön, aki nem ismeri az alapmű történetét).
Közben azért megy a csata a gépek és emberek között.
Sajnos a főhősünk is elköveti azt a hibát, hogy megbízik egy báránybőrbe bújt farkasban. Na sebaj, az ifjú Reese-ről meg még kiderül, hogy nem éppen az a félős nyápic alak, mint amilyenek első ránézésre tűnik.

Ezzel a filmmel csak egyetlen egy apró gond van, hogy nincs meg benne a kellő spiritusz. Az első két résznél még csodálkoztunk, ha kiesett egy szemgolyó vagy elfolyt az ellen. Itt meg repkednek az élő szövetek és bénábbnál bénább robotok nehezítik meg a főszereplők életét. Pedig korunk két legkiválóbb, legkarizmatikusabb színésze segített az eddig csak sorozatokkal brillírozó rendezőnek.

St. Vincent (2014)

Vincent (Bill Murray) egy megkeseredett, végtelenül házsártos és bunkó vénember, aki apró stiklikből és fogadásokból tartja el magát. A szomszédba költözik az éppen váló anyuka (Melissa McCarthy) és nem éppen életre való fia, Oliver. 

Mivel anya sokat dolgozik, Vincent valahogy bébiszitterré lép elő és gondolom, nem lepődik meg senki, ha elmondom, összebarátkozik a sráccal. Együtt járnak ki a lovira, kocsmába, szedik fel Vincent csaját, az "éjszakai pillangó" terhes orosz prostit (Naomi Watts).

Bill Murray majdnem minden mennyiségben jöhet (kivéve talán Wes Anderson filmjeiben, bocs), attól függetlenül, hogy az első három percben már láttam, ez is a fiatal gyerek felfedezi, a vén hülyének aranyból van ám a szíve, aztán hirtelen nagyon nem lesznek barátok, majd a végén happy end és pont sémára épül 

Ha ez is lesz (ez lett), legalább Murray majd lubickol a szerepben, mint kisvárosi Dr. House. Meg Watts, mint prosti és McCarthy, mint állandóan szenvedő és idegesítően ugyanazt a témát felhozó anyuka. Na meg a pap Oliver iskolájában. Ő is megér egy misét.

Nos, ez félig-meddig teljesült. Átlagon felül, pontosabban sablonon felülit nyújtottak a szerepben, talán maga Murray volt kicsit bizonytalan, de mindenki hozzátett valamit a karakterhez (Watts félelmetesen közönséges, a csuhás kúl' csóka, az uzsorás kedves és türelmes).

Csak ne lenne annyira egyenes és kiszámítható a történet. Egyszerűen fantáziátlan. És ez kinyírta az egész filmet.