Cooper (Matthew McConaughey) és kis családja valahun' délen délen éldegél a kukurica'rengeteg kellős közepén. Régen szuper pilóta volt, most pedig farmer, akinek mindig elromlik valamelyik kombájnja.
Esténként, munka után vágyakozva néz fel a csillagokra és sajnálkozik az elszalasztott lehetőségek utána.
Az ökológiai katasztrófa után neki és a fiának is az a sors jut, hogy a világot elborító porvihar és a növényeket elnyelő penész ellenére is termeljen, mert az emberiségnek az újrakezdéshez nem okoska mérnökökre, hanem kajára és az azt megtermelő dolgos kezekre van szüksége (mert "komoly ember környezetvédelemmel nem foglalkozik", ugye, törzsfőnök??)
Porosan telnek a napok, amikor véletlenül (oké, nem is annyira véletlen az) rátalálnak egy kutatóbázisra, ahol Brand professzor (Michael Caine) elmagyarázza Cooper-nek, biztos eljön a világvége, a por és a penész mindent felfal, az egyetlen lehetőség, ha Cooper és egy válogatott csapat űrbe megy, egy Einstein-Rosen híd (aka féreglyuk) segítségével egy másik galaxisba jutnak, ahol van pár élhetőnek kinéző bolygó. Az utolsó reménység, de nem mindenkinek.
A faj túlélése az elsődleges szempont.
Nolan monumentális űrmeséje az emberiség egy lehetséges jövőjéről és a megmentők próbálkozásairól. Óriási munka volt elkészíteni és ugyanolyan nagy munka megemészteni is a filmet.
Látványban pazar, olyan, amilyennek lennie is kell. Mert ugye nem egy lézerharcos kalandfilmet nézünk, hanem egy lehetséges jövőt, vagyis inkább úgy fogalmaznék, egy technika szempontjából lehetséges jövőt.
A filmen bábáskodott, mint szaktanácsadó, Kip Thorne, Stephen Hawking és a néhai Carl Sagan nagy cimborája, a fekete lyukak és féregjáratok nagy szakértője.
Ha már szóba hoztam, akkor kiemelném ismét a lehetséges szót. Sok kritika érte a filmet, mert "nem felel meg a valóságnak". Szóval egy elméleti fizikus munkáját ítéli meg egy legtöbbször az alkalmazott fizika tanszékről megkérdezett fizikus. Mint amikor egy építész megálmodik egy baromi nagy, újszerű és rendhagyó épületet, a kivitelező (kőműves) pedig köp egyet, hogy aszongya', "rogyna rá az ég arra, aki ezt kitalálta, mert az könnyű volt, de ezt a sz*rt kivitelezni a valóságban lehetetlen). Bocs, ha megsértettem valakit (kőművesek, fizika tanszék dolgozói, stb).
Én személy szerint hálás vagyok Thorne-nak, aki miatt szinte kézzelfogható a relativitás elmélet, a fekete lyuk, a téridő és nem utolsó sorban az űrutazás megdöbbentően egyszerűnek látszó, mégis szinte megoldhatatlan problémái.
Aki meg azért fanyalog, mert nem lett teljesen kocka a film, az elfelejti, hogy hollywood-i produkcióról van szó, Nolan rendezte, a bumogós'zenét meg Zimmer. Van benne könny és kis nyál, fel kell dobni valamivel az unalmas elméleteket, különben senki nem venne rá jegyet.
Ez az érzelmesség azonban nem bukik át a tűrőképességem határán, bár amikor Hathaway odahányta az űrhajó belsejébe, a tudósok fülének kellős közepébe, hogy a negyedik dimenzió az maga a szeretet, ami át tud lépni téren és időn, az egészen elképesztő volt. Hogy estél volna bele a fekete lyukba, teee.
Damon beszari negatív figurája és Cooper felnőtt fiának csökönyös hülyesége pedig kellett a filmbe és bár tényleg nem kaptak sok időt a vásznon, szükséges karakterek voltak, hogy bemutassák az emberi gyarlóságot és kicsinyességet. Negatív figurák, aki miatt ökölbe szorul a kezünk. Így izgalmasabb. Pont.
