Egy fiatalokról szóló, de nem tucat szerelemes filmnél mi lehet könnyfakasztóbb?
Ha a főszereplők gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és még is szomjazzák a valódi érzelmeket.
Miért ne lehetne boldog egy tizenhét éves, rákban szenvedő kamasz lány? Teszi fel a kérdést a kissé különc Hazel Grace (Shailene Woodley), aki a hátizsákjában egy méretes oxigénpalackkal éli a tinik szokásos életét. Az unalmas mindennapok után, mint egy villámcsapás, úgy csap le rá Gus, az életvidám, helyes srác.
A két szerelmes először csak kóstolgatja egymást, majd egy kalandos amszterdami utazás után beteljesül a két fiatal románca.
Csakhát betegségük réven életük nem oly egyszerű, mint az átlag kortársaiknak.
A két szerelmes először csak kóstolgatja egymást, majd egy kalandos amszterdami utazás után beteljesül a két fiatal románca.
Csakhát betegségük réven életük nem oly egyszerű, mint az átlag kortársaiknak.
Az alkotók jól lovagolták meg és gondolták át a Now Is Good vagy 50/50 című filmek sikereit, de figyeltek arra is, hogy ne legyen főszereplő maga a betegség. De azt mondom, mégis filmjük fő erényét, Shailene Woodley-t teszi le elénk. Ahogyan az esendő karakterét éltre kelleti, szinte hátborzogató látni az egyszerű játékát. A forgatókönyv íróknak apró csetléseket-botlásokat fel lehetne hozni, még ha egy régi vágású romantikus mozit akartak is írni.
Amit viszont nem lehet elvenni tőle, hogy az év legjobb melodrámáját látjuk, hiszen senki nem fogta meg és ültette ennyire egyszerűen a szerelem fogalmát ilyen jól a vászonra.
