Sorozatok - Jessica Jones (2015)

Marvel, marvel és a marvel már a spájzban (is) van. Jobbnál jobb, vagy inkább monumentálisnál monumentálisabb mozikat csinálnak és most be akarnak férkőzni a szürke hétköznapokba is. Ott legalább nyugtunk volt.
Néha jött egy komplett városokat egymásra hajigáló mega' mozi, de utána hónapokig semmi. Nagyságukat és ravaszságukat dicsérve egyszerre, belekóstoltak a hétköznapokra való sorozatok világágba, ott sem hagyva nyugtot nekünk. És dühítően jól csinálják.
Itt van pl. a Daredevil. A karakterek végre kidolgozottak, a forgatókönyvet nem egy poháralátétre írták és sikerült jó színészgárdát összeszedni hozzá. A legjobb viszont a sötét, nyomasztó hangulat. Batman kisöccse a Pokol Konyháján a sous chef.
A fenti sémát követi a Jessica Jones is. Nincsenek nagy emberek nagy problémái, csak kis emberek nagy problémái. Nem a világot mentik meg, hanem a sarki fűszerest. A szuperhős univerzum szakmunkásait látjuk, akik minden nap melóba indulnak és fáradtan jönnek haza (és még egy rohadt hideg sört sem ad nekik senki az esti tévézés közben). Nincs szuper high-tech bázis, ahol megpihentethetik fáradt szárnyaikat.
Az általam kevésbé ismert Jones-nak (Krysten Ritter) pár apró ügy mellett a nagy főgonosszal, Kilgrave-vel kell megküzdenie...majd a végén. Jones masszív alkoholista, nagyjából utál mindenkit, legfőképpen magát. Amikor taj másnaposan felszárad a lakása valamelyik részén és éppen nincs hülyére verve, felkap egy fehér trikót és legurít egy pohár whiskeyt. Tiszta Bruce Willis. Legalább olyan jól is csinálja. Ő is menekül a múlt elől, de ezt szépen és ízlésesen. Nem szándékozik megmenteni mindenkit, mivel még magát sem nagyon tudja.

Lassan csordogál a történet, sok titokra fény derül, de a vége felé lesz csak teljes a kép. Az első éved mindenképpen a bemutatkozásra koncentrált, ki ő, honnan jött, kik a barátai és mellesleg lepofoz pár rossz arcot. Kilgrave (David Tennant) karaktere jól sikeredett, bár nekem sokszor inkább hisztis kölyöknek tűnt, mint egy vérbeli szociopatának. A képessége viszont állat, ebből kifolyólag tényleg elég nehéz elkapni, még Jones-nak is.
Külön dicséret Jones kispajtásának, a minden hájjal megkent ügyvédnek, Carrie-Anne Moss-nak. Eszméletlen karakter, vérbeli cápa, aki inkább úszik, minthogy elsüllyedjen.
Érdekes, hogy a női karakterek mennyire ki vannak dolgozva, a srácok (Kilgrave kivételével) inkább biodíszlet, jól jönnek, ha valakit meg kell menteni, vagy nehézséget okozni Jones-nak, de ennyi is a szerepük.
Még annyit, hogy a szuperhős képességek kevés kivételtől eltekintve nincsenek az arcunkba tolva, ami nagyon ember közelivé teszi a karaktereket. Két repülés között csak el kell menni egy üveg tejért a boltba, oda meg sétálni kell, ha nem akarod, hogy mindenki bámuljon és fényképezgessen.
Jön a második évad, a Daredevil meg majd a Megtorlóval pofozkodik. Zűrös hely ez a Pokol Konyhája, de ettől lesznek izgalmasak a hétköznapok.

The Imitation Game (2014)

Kódjátszma

Az egyetemes világtörténelemnek mindig is lesznek vakfoltjai, de évről-évre kiderül valami meg döbbentő dolog, ami felforgatja eddigi teóriánkat. Alan Turning II világháborúban betöltött szerepét a brit kormány 50 évig titkolta. De ez már maga történelem!

Anglia egyik tragikus hőséről szól eme történet, aki megváltoztatta második világháború állását. Alan Turing amellett, hogy kiváló matematikus, megfejtette a németek megfejthetetlen kódját, az enigmát. Viszont eme tettét sosem hozhatták nyilvánosságra, ezért nem is kiáltották ki hőssé, inkább mássága miatt kínozták évekig. Ugyan is ezen időszakban királyságilag támogatott volt a homofóbia.

Ez a film után Benedict Cumberbatch csuklóból eljátssza majd azokat a csodabogarakat amelyeket Selymour már sajnos nem játszhat el. Felettébb érdekes maga a történet, amellett, hogy egy rögeszmés, különc és egysíkú matematikus életéről szól a játékidő nagy része. Sajnos a mellékszereplőkre ez nem igaz, talán túlságosan is nagy teret hagynak a jutalomjátékot összehozó főszereplőnek. De ez persze nem vesz el a film nagyszerűségéből semmit.

Southbound (2015)

Öt lazán egymáshoz kapcsolódó történet egy világ végi kisvárosban és a nagy büdös pusztában. Két csuromvér férfi menekül "valami" elől. Betérnek egy út menti pihenőbe, de számukra az lesz a végállomás.
Ebből a pihenőből indul egy egy lánybanda, három csini csaj, akik lerobbannak a hippi WV kisbuszukkal a sivatag közepén. Egy idősebb házaspár felveszi őket és szállást ad a csajoknak. Kicsit zűrös a családi életük, ez már az éjszaka ki is derül. A hajnal az egyik lányt már az út közepén találja, akin sikeresen áthajt egy csóka. Mivel lövése sincs, hol van éppen, felmarja a lányt és irány a legközelebbi kórház. Arra viszont nem számított, hogy egy lélek sincs ott (biztos ott is jobban teljesít az ország) és bizony neki kell lebonyolítania a műtétet.
Majd nem messze a kórháztól egy, a húgát kereső férfi fenyegetőzik egy bárban a puskájával. El is vezetik hozzá, de nem lesz benne sok köszönet.
Egy kis család (apa, anya, nem is olyan kislány) éppen vacsizna és borozgatna, amikor három férfi tör be hozzájuk, akik valamiért nagyon mérgesek.
Egy kis horror-csokrot kap a néző, mindenből egy kicsit. Vannak itt démonok, sátánisták, vámpírok, bosszúálló gyilkosok. Némelyikből túl sok, némelyikből indokolatlanul kevés. Nem a fent felsoroltakra értettem, hanem a sztorikra. Egynémely unalmasra sikeredett. A lánybandát elnéztem volna még, noha elég közhelyes sztoriba csöppentek. Mondjuk, amikor megláttam az asztaltársaságot a vacsoránál, én már szúrtam is volna a késsel...vagy bármivel...bárhová, csak fájjon.
A kiscsalád a végén egész izgalmasra sikeredett, szeretem a nem cicózó csajokat...apa és anya székhez kötve szűköl, a kiscsaj meg odacsap egyet-kettőt. Nincs az a néző, aki ilyenkor nem rándul össze örömében. Vagy ez csak nekem tetszik? Amikor visszanyal a fagyi és megszívja az ellen? Kezdjek el aggódni?
Sokszor mondtam már, az nem baj, ha csak "belecsöppenünk" a filmbe és később, a történet folyamán derülnek ki a dolgok. Itt átestünk a ló túloldalára, a borzongáson kívül a nézőnek nincs dolga, mert rohadtul nem ért semmit. Persze ez a film szerkezetéből eleve adódik, de annyira vakon vagyunk és annyira idegen némelyik karakter, hogy ez bizony elvesz a mozi hangulatából, nem is keveset. Kevésbé érdekel valaki halála, ha nem ismered. Persze ettől még szomorú, de így működik az ember.
Ennek ellenére tudom ajánlani, lehet rajta izgulni. Lelkes vidéki versenyzőnek nevezném.

Whiplash (2014)

A tavalyi (2015) legtöbb fórumon az évfilmjének megválasztott nem éppen bohókás zenei drámája vajon elég hangsúlyos-e ahhoz, hogy elvigye az évet?! Legalább is nálam…

Andrew (Miles Teller) nem az nyár polgár amerikai kezdő zenészt, aki megfélemlíthet a tanszék fura ura (J.K. Simmons). Véresre vert kezek és verejtékben úszó dob felszerelés is kevés ahhoz, hogy a jazztanárok atyaúristenét meghassa. Ha valaki a legjobb akar lenni, az haljon meg sikerélt és tartassa végi a ritmust!

Nehéz az élete annak aki Amerika leghíresebb zenetanszékét válassza ugródeszkává a világhírnév felé. Tök egyszerű, de még is átütő játékok és több a jazz, mint egy 50-60-as évekbeli musicalben. Életszagú frázisok, vér és verejték, avagy hogyan legyél a világ legjobb jazz dobosa. Hát ne a Hungáriba szülessél lehetőleg!

Solace (2015)

Merriweather (Jeffrey Dean Morgan) és Cowles (Abby Cornish) ügynökök egy rázós ügyön dolgoznak. Egy sorozatgyilkos tartja rettegésben a várost és a nyomozásban nem jutnak egyről a kettőre. John Clancy (Anthony Hopkins) orvos/biológus/műkedvelő mindentudó és nem utolsósorban médium segítségét kérik az ügy felderítéséhez. Mint médium, számos ügyben segédkezett már, de a lánya halála után visszavonult.
A nyomozás során Clancy rájön, a gyilkos azért jár előttük mindig egy lépéssel, mert neki is hasonló képességei vannak.
A leírás alapján akár izgalmas is lehetne, de nem az. Megsúgom (mert amúgy is gyorsan kiderül), a gyilkos csak a halálos betegeket "menti" meg a szenvedéstől. Látja a halálukat és inkább gyorsan végez velük, még a sok kín és fájdalom előtt.
Érdekes, sőt, előnyös lett volna, ha úgy írják meg a forgatókönyvet és rendezik a filmet, hogy megkedveljük a csókát, így amikor a fináléban majd egymásnak esik a két jós, legalább lehetett volna izgulni valamelyikért. Viszont Farrell (a gyilkos) inkább tűnik egy tutyimutyi alaknak, Hopkins meg egy búskomoran néző vén trottynak. Ennek a kettőnek a szenvedése kevesebb izgalmat takar, mint a Derrick búcsú epizódja.  Igazi hétköznap késő éjszakás, fim+ kategória
Hogy egyébként jó színészeket vásárolsz össze, utána meg őket felvéve képeket illesztesz össze, nem jelenti azt, hogy filmet csináltál. Jó filmet meg pláne nem.
Ritka nagy vicc, szóval esetleg akkor nézd meg, ha Farrell, vagy Hopkins rajongó vagy és éppen nincs meg a London Boulevard, vagy a Fracture.

Star Wars: Episode VII - The Force Awakens (2015)

Ébredő erő

A karácsony előtti forgatagban az ifjak és idősebbek mind átvehették régóta várt ajándékukat, hiszen a moziba kerül kedvenc űrmesén újabb epizódja. Kíváncsian vártuk jó néhány millió, rajongó társammal együtt, hogy vajon J. J. Abrams meg ugorja-e az előzmény trilógia színvonalat.

Na szóval a történet, meg próbálom spoiler mentesen:

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban, egy poros koszos kisbolygón él egy árva fiú lány, aki arról álmodik, hogy egyszer nagy pilóta lehessen. Minő véletlen, hogy pont az ölébe pottyan egy csipogó droid, a belerejtett fontos információkkal, amelyre a maréknyi ellenálló kívül a gonosz birodalmiaknak elsőrendnek is fáj a foga. Persze nem egyedül vág neki a kalandnak, hogy eljuttassa a robotot és tartalmát az avatott kezeknek, ha nem rég is új cimborák is mellé csapodnak. Persze egy csomó misztikumról is fény derül, lézerkardok és jedi-energiák szegélyezik főhősnőnk útját.

Kit érdekel, hogy a történet egy az egyben az első rész koppintása vagy, hogy a tele van tisztelgéssel. A rendezők ugyanazt a koszos, fém ízű látványvilágot tárta elénk, amit 77’ óta vártunk. A sztori vonalvezetése néhol meg inog, de egy-két jó helyen eleresztett poén visszahúz a filmbe. A régiek nagyon jól hozzák a kultikus figurákat, az újak pedig pont olyan tiszták és sallang mentesek, hogy szerethessük őket.

Rangsor: 3

Mr. Holmes (2015)

Egyszer mindenki megöregszik, még a nagy Sherlock Holmes is. Eredetileg mondjuk erőszakos halált halt volna a Reichenbach vízesésnél a nagy Moriarty professzorral együtt. Mivel közfelháborodásban törti ki a fél világ (a másik fele ekkor még olvasni sem tudod, azért nem közfelháborodott), Doyle visszahozta, majd nyugdíjas koráig egyengette a nagy nyomozó életét. Amit most szépen végig is nézhetünk.
Holmes (Ian McKellen) már bőven a kilencvenedik évtizedét tapossa, egy egyedülálló nő (Laura Linney) és fia, Roger (Milo Parker) viseli gondját. Watson, Mrs. Hudson már nem élnek, az idejét a méhészkedés és az írás tölti ki. Roger hatására ugyanis meg akarja írni az utolsó esetét, ahogy az valójába történt, nem úgy, ahogy azt a jó öreg Watson látta.
Egy megoldott ügyről van szó, így a legnagyobb ellenfél a történetben ő maga, mivel alig emlékszik már a harminc évvel ezelőtt történtekre. Szinte csak annyit tud, ezután akasztotta szögre a pipáját és a sapkáját, hogy ezután csak a méheknek éljen.
Szeretek mindent, ami Holmes. Csak rossz látni illetve elképzelni, hogy megvénült, ettől keserű a szám íze.
A rendező szándéka, hogy reálisan bemutassa, milyen volt a "valódi" nyomozó, a színes történetektől eltekintve. Ez teljesült is, minden felesleges közhelytől mentesen. Nem nevettette ki a könyvbeli Holmes-t és jelentette ki, hogy az teljes hazugság volt, de nem nem is volt gond neki lekapni róla a keresztvizet, ha az kellett ahhoz, hogy a nyomozó emberibbnek tűnjön.
A színészek óriásiak, Parker sem idegesítő gyerek és ha nem is fordulatos a történet, a kellemes angol vidéki légkör és McKellen bőven elég, hogy lekösse a figyelmet.
De hogy nem nézem meg még egyszer, az biztos. Nekem Holmes ott hegedüljön a Baker street  221B-ben, Maigret felügyelő koptassa a flasztert Párizs utcáin, betérve egy lokálba, hogy felhörpintsen egy pohár calvadost, Bécsben meg Rex felügyelő lopkodja tovább Stockinger sonkás szendvicseit. Így kerek a világ.

Star Wars: Episode VI - Return of the Jedi (1983)

A jedi visszatér

„I am Jedi” – Luke Skywalker

Nincs már min spórolni, gondolták az alkotók, amikor belevágtak a projekten. De ha hinni lehet a pletykáknak, Lucas csak akkor kapta meg a filmre a zsét, amikor biztosította a vezetőket, hogy lesz benne egy pár aranyos, új karakter, amit rögtön piacra lehet dobni.

Miután Han-t lefagyizták, jégkoporsója a hírhedt Jabához kerül. Ide sietnek szép sorjában a társai, hogy kiszabadítsák a csempész barátjukat. Az immár jedivé érett Luke is a segítségükre siet és elbánik egy-két hatalmas és nem annyira gonosz szörnyeteggel. De ennél nagyobb feladat is várat a frissen szabadult csapatra: a rohamos léptekben épülő halálcsillag elpusztítása. Miközben a főhőseink az Endor nevű bolygó különös lakóival szövetkezve harcolnak a gonosz birodalmiak ellen, addig Luke az tervet eszeli ki, hogy megpróbálja áttéríteni apját a jó oldalra.

A jedi visszatérrel a kör bezárult Luke Skywalker kalandjai itt véget ért. A nagy drámáké volt ebben filmben a főszerep, még a cinikus kalandor, Han Solo is beállt egykét percre a tragikák közé. Még nem tudni, hogy karácsonykor honnan fog folytatódni a történetük, de egy-két cameonál többre már tutira nem futja az egykori ácsnak. Talán az utolsó (első) három rész közül ennek a filmnek fut a cselekménye legtöbb szálon, és digitális felújításnak köszönhetően itt a leglátványosabb a csata is.

Van egy jó hírem már csak pár hónapig kell kibírnunk „cséhá” őrület nélkül, hiszen Abraham homályban burkolt folytatása nem sokára a mozikba kerül és végre lehull a lepel a féltve őrzött titkokról. (Bocs, már vetítik!)

Rangsor: No.2