Dumb and Dumber To (2014)

A klasszikus Dump és Dumper az évtizedek alatt nem veszített varázsából, remek szórakozás még napjainkban is. Esetleg elő lehet venni például szilveszterkor is haverokkal vagy csak úgy, esetleg egybe nézni a kettőt.

A két lúzer az utóbbi húsz év alatt legnagyobb megnyugtatásunkra mit sem változott. Dumb (Jim Carrey) élőhalott állapotban egy szanatóriumban múlatja az időt, mióta álmai asszonya elutasította. Dumberről (Jeff Daniels) viszont kiderül, hogy vese dialízisre lesz szüksége, és minő véletlen, hogy van egy felnőtt lánya (tökéletes donor), már csak meg kell találni őt. Az idióta páros megint felkerekedik, hogy belevágjon a nagy kalandba és persze garantált, hogy útjuk során, kő kövön nem marad.

Idétlen, kíméletlen néhol kínos, de egy biztos nagyon is szerethető. És ha már mindenképpen el akarunk határolódni attól, hogy ez egy kakis-pisi-fingós poénokkal operáló film, akkor nagyon ügyesen és logikai buktatók nélkül követték el az írók a forgatókönyvet. Van az alkohol mennyiség, amiért újra megnézném az alkotást. Ja és BUÉK!

Dumb és Dumber kettyó (2014) on IMDb

Sicario (2015)

Kate Macer (Emily Blunt) az FBI túszmentő egységének vezetője egy rajtaütés során darázsfészekbe nyúl, túszok helyett rengeteg hullát és pár halott ügynököt kap. 
Az akció után adódik az alkalom a bosszúra, "bizonyos kormányszervek" együttműködése révén beveszik egy frissen felállított akciócsapatba, hogy megtalálják a felelősöket. 
A cél az egyik mexikói drogkartell fejének kivonása a forgalomból.
A csapat vezetője Graver (Josh Brolin) és a titokzatos tanácsadó, Alejandro (Benicio Del Toro) viszont nem túl közlékeny, Kate már az első fél óra után azt sem tudja, hol van, hová mennek, ki az ellenség igazából, akire végre fegyvert foghat.
Realista drogellenes-dokumentumfilm nevezném, aminek van egy-két akciójelenete. Az első mindjárt az elején, amikor átruccannak Mexikóba "kimenteni" egy kartell fejest abból a városrészből ahol minden egyes ember a kartellnek dolgozik. Kiváló akciójelent, több volt a feszültség, mint három Terminátor filmben együttvéve.
Blunt, Brolin és Del Toro simán lekötött a több, mint két órára, noha a filmnek vannak vontatott részei. Maradjunk annyiban, nemcsak Maver unja, hogy nem tud semmit és állandóan sodródik az árral, a néző is hamar beleunhat ebbe a tudatlanságba. 
Persze pont ez volt a rendező célja, világos, de én egy kicsit soknak éreztem.
Szóval élmény a tanga papucsos, szarunk a szabályokra, csak eredmény legyen Brolin, a szótlan szociopata Del Toro és a szabálykönyvvel együtt alvó idealista Blunt csatáit nézni. Mert ennek az eredményét látjuk Macer képén. Itt a törvénynek semmi keresnivalója, ha nekem nagyobb a csúzlim, akkor egy ideig én leszek felül. Ennyi. Csak nézünk ki a fejünkből mi nézők is Macer szemén keresztül és próbálunk értelmet találni abban a káoszban. Nem érti, hogy az ellenségem ellensége miért a szövetségesem, ha közben ugyanolyan rossz, ha nem rosszabb, mint maga az ellenség. 
film, de nekem nem az a többször megnézős fajta, nem szereti az emberfia, ha az arcukba tolják, hogy nincs abszolút igazság, csak valakinek az igaza.

Sicario - A bérgyilkos (2015) on IMDb

Ex Machina (2015)

Ha 2015 legkülönlegesebb filmjét keressük, akkor mindenkinek a nálunk csak dvd kijövő furcsa sci-fi alkotás ugrik be hirtelen. Igazából az Ex Machinára még az sem lehet ráhúzni, hogy igazi sci-fi lenne. De akkor mi is?!

Caleb (Domhnall Gleeson) a fiatal programozó a világ legnagyobb internetes cégénél dolgozik. A vállat atyaúristene meghirdet egy verseny, amelynek a nyereménye egy világvégi privát hegyi nyaralóban eltöltött hétvége a főnökkel. A félénk főhősünk itt találkozik egy gyönyörű lánnyal, akiről el kell döntenie, hogy vajon robot-e vagy hovatovább már inkább ember.

Gleeson már megint képes kihozni a maximumot előnytelen fizimiskájából, ugyanis jelent esetben ő kapta a legtöbb játékidőt. Szépen megkomponált képek és a szándékos, lassú monotonitás most meghozza a gyümölcsét, jó választás lett a film hátterének megálmodott luxuslakosztály, amely erősíti a sci-fi vonalat. Nem mondom, hogy zseniális, de igazán ütősre sikerült iparos munka.

Ex Machina (2015) on IMDb

Circle (2015)

Egy baromi egyszerű filmecske, amiben 50  ember ébred fel egy teremben, egy nagy kört alkotva. Mozdulni nem lehet, mert meghalnak. Két percenként ráadásul így is, úgy is meghal valaki közülük. 
Pár ember halála után rájönnek, "szavazhatnak" és akire legtöbben adják a voksot, a két perc elmúltával annak vége. Utána óra újra indul.

És akkor jön a nagy kérdés, ki mennyit ér?! A munkanélküli haljon meg (előbb), a fehér orvos, vagy a kismama? A kisgyerek élje túl? Mert nagyon úgy néz ki, csak egy maradhat.
Érdekes mozi, egyátalán nem unalmas, attól függetlenül, hogy végig egy helyben áll egy csomó, később egyre kevesebb ember és hazudnak, csalnak, színlelnek, könyörögnek, hogy ne rájuk essen a választás. 
Kicsit fapados, de távolról sem rossz.

Circle (2015) on IMDb

Stalag 17

A film nyitányaként felhangzik a mondat, hogy soha nem csináltak még háborús filmet a hadifoglyokról. Szegény narrátorunk ekkor még nem sejthette, hogy a 21. századra több tucat remekmű készül ezen apropóból. (Schindler listája, Menekülés a győzelembe, Hart háborúja …)

Javában dúl a második világháború, mi közben egy sereg amcsii katona nyögi a szokásos hadifoglyok életet a híres német 17-es fogolytáborban. Persze a napi rutinon túl csak egyetlen egy cél lebeg előttük, megszökni a barakkból. Többnyire azzal töltik az idejüket, hogy azon mesterkednek, hogyan segíthetnének egymásnak megszökni. De a Fritzek is rafkósak annyira, hogy minden ilyen nemű kísérletet megakadályozzanak. J. J. Sefton őrmester (Holden), az éles nyelvű jenki katona mind addig ki marad a buliból, még rá nem terelődik a spiclisség gyanúja.

A több mint 60 éves alkotás az amerikai reményt lovagolja meg, amely már sokszor kihúzta őket a csávából. Nincs fölösleges szál csak a tiszta hazafiasság és bajtársiasság. William Holdenről pedig mindenki tudja, hogy korának Harrison Fordja volt. Bármilyen svindlis vagy csibészt életre tudott kelteni és nem rémült meg a honvédségtől sem.

A 17-es fogolytábor (1953) on IMDb

Bone Tomahawk (2015)

Horror western, ami valószínűleg el sem jut a magyar mozikba. Szóval a western csak azért "horror", mert igen valóságosan ábrázolják benne az örök vadászmezőkre való távozás folyamatát.
Egyszóval nem idegen lényes, szörnyes filmről van szó, marad a realitás talaján...bár ha ilyen volt a valóság , akárhogy szeretem is a vadnyugatot (és ábrándozok, hogy "de jó is lehetett akkor élni"), kösz, inkább kihagyom.
Egyből egy laza gyilkossággal kezdődik a történet. Az első tíz percben azt látjuk, hogy két rabló legyilkol pár cowboy-t, majd bekóvályognak valami kísérteties völgybe, ahol az egyikbe valaki egy-két nyílvesszőt ereszt. A másiknak sikerül meglépnie, egészen Bright Hope városáig jut, ahol Franklin Hunt (Kurt Russel) sheriff egy lábonlövés után egy cellába tessékeli. Éjszaka viszont megjelennek az üldözők a városban, elrabolják a sheriff helyettest, a sebesült rablót és a doktornőt, aki éppen gyógyítaná.
Másnap Hunt, a másik helyettese, Chicory (Richard Jenkins), a doktornő törött lábú férje (Patrick Wilson) és a nyalka indiángyűlölő legény, John Brooder (Matthew Fox) elindul a Vadnyugat egy, még felfedezetlen tája felé, hogy megmentsék a túszok életét.
A film több, mint két órájából a 90% százalék a cél felé lovaglás, majd gyaloglás (és sántikálás). Ez viszont senkit ne rémisszen meg, kivételes hangulatú és látványvilágú westernt kapunk a rendezőtől, a Blackthorn, vagy a True Grit méltó párja lehet. Ebben a morcos egymás mellett lovaglásban benne van a western minden búja és bája.
Szépen lassan megismerjük a karaktereinket, egyet-kettőt meg is kedvelünk, így amikor az utolsó felvonás iszonyatos gyilkolászásában karakterünknek egy szempillantás alatt egy bárd áll a homlokába (és még nagyon jól járt vele, ez legalább gyors volt), az majdnem úgy fáj a nézőnek is, mint neki.
És itt mutatkozik meg a mozi kettőssége. Nem csak az érzelmi hatás üt nagyot, hanem a naturalista látvány. Mintha két rendező dirigált volna, a nyugodt és az őrült vérszomjas állat.
Bizton állíthatom, ha még egyszer megnézném, lenne benne új rész, mert többször inkább félrenéztem, mint a képernyőre. Nem gyenge film, nem gyenge idegzetűeknek.
Mindenképpen érdemes rápróbálni, ha rákapsz a hangulatára, talán a finálét is meg mered nézni.
Ha nem, azt is megértem.

Bone Tomahawk (2015) on IMDb