Sundays (2015)

Egy megdöbbentően szépen kivitelezett poszt-apokaliptikus sci-fi, aminek az elkészítéséhez a Kickstarteren szedtek össze kb 50 ezer dolcsit. 50 ezer! És ennyiből kihoztak egy ilyen minőségű (rövid)filmet, ami igazából csak ujjgyakorlat volt nekik. Saját bevallásuk szerint azért csak azért készítették el, mert képesek voltak elkészíteni.

Mit tennének a  Wachowski fivérek (nővérek, vagy transzneműek, ki tudja) ennyi tehetséggel? Vagy a fimet elkészítő csapat, a PostPanic (holland kreatívkodó banda), ezen belül pedig Mischa Rozema annyi pénzzel, amennyivel a hollywood-i rendezők és producerek dolgoznak?

A Sundays mellett egy 2014-es kisfilmjük, a Stardust, ami egyfajta tisztelgés a Voyager 1 űrszonda előtt, ami ezekben a pillanatokban is száguld a csillagközi térben, éppen most 130.6 csillagászati egységre a Földtől.

Bombasztikus képeket láthatunk a csillagokról, még ha csak fikció és ügyes megvalósítás is az egész. 

Jó lesz ezeket a srácokat figyelemmel követni a jövőben.

Boyhood (2014)

Sráckor

Valami oknál fogva Richard Linklater úgy álmodta meg aktuális filmjét, hogy ő elbíbelődik vele úgy tizenkét évig és eközben a színészek hagy öregedjenek kedvükre. Rizikós vállalkozás volt, de a szakma úgy látszik imádta.

Mason élete nem fenékig tejfel az biztos, Anyja (Patricia Arquette)
párválasztásai miatt szív egész életében. Állandó költözködés, piás pótpapa szívatásai, na ezért is veszi nehezen a srác az élet buktatóit, pláne, hogy ő azért szeretne kitűnni a sablonos világból. Jóravaló eredeti apja (Ethan Hawke) az egyetlen valamire való támasza, hiszen látszik a két különcre ugyan az életút vár. Mindeközben szívjuk magunkba a kor híres történelmi történéseit és hamisítatlan retró dalok szólnak.

Az alkotók nem teszik meg azt a szívességét, hogy megálljanak egy percre is. Csak tolják és csak tolják a felszínes sztereotípiákat. Az érdekesebb élethelyzeteket pl. verekedés kezdeményezése a vécében vagy az idősebb fiukkal való bandázás lényegét ki sem bontják, de egy egész jelenetet kap az apa-fiú beszélgetése az gimis-szerelem viszontagságairól. Sajnos a film készítői semmiben nem foglalnak állást, csak siklik, mint egy vészjósló hüllő és eközben egyre többször mutatják a szenvedő Anya (Még jó hogy nem szűz!) arcát. De jó, hogy ennyi magát tehetségesnek képzelő amerikai tini él a földön, így szinte minden filmdrámára jut egy ilyen történet. 

Mitől lett ez a családi dráma az év filmje? (Teszem fel magamnak a kérdést!) Talán mert Aruqette nem plasztikáztatott a 12 év alatt vagy csak azért, hogy jól hozza a kalácsképű lestrapált anyát. A többi segédszínésszel viszont jól elbánt a rendező: főszereplőnk mindig zsíros hajjal és idétlen vigyorral néz a kamerába, a Samet játszó hölgy frufrujáról (12 évig ugyan az frizu, na nee!)meg ne is beszéljünk. 

Egyetlen egy valamire való alakítás van a műben, az pedig Hawke-é, de ő már sokszor bizonyította, hogy hitelesen tudja eljátszani a jóképű világcsavargót.

Szimpla családi dráma, na jó a jobbik fajtából.

Wild Card (2015)

Nick Wild (Jason Statham) egy Las Vegas-i testőr/mindenen keményfiú. Nem nagyon látszik, melyik oldalon áll, de hogy mindig morcos, ugyanakkor aranyszíve van, az biztos.

A volt nőjét megerőszakolják és agyba-főbe verik, uh nagy kelletlen bosszút áll a főgengszter kicsi szadista fián. Természetesen ezután nemigen kapna életbiztosítást semmilyen cégnél sem.

Ennél a filmnél még a Crank is vagy kétszer jobb volt, pedig attól is kiráz a hideg. Az, hogy nincs benne sok akció, nem is bántana, ha normális szövegeket, vagy korrekt forgatókönyvet írtak volna. 

Ha Statham hülyére veri fél Las Vegast, akkor betudhatjuk a fél évenként Statham megint hülyére vert egy fél várost kategóriába és pont. 

Ezek meg itt elkezdenek drámázni, aminek ebben az esetben semmi értelme és olyan felesleges mellékvágányok vannak benne, hogy csak pislogtam. Szerintem Stevie Wonder vágta a filmet első ránézésre. Így tudom csak elképzelni egyes képkockák hogy kerülhettek egymás mellé.

Színtiszta katasztrófa.

Bocs, két pozitívum: Stanley Tucci három perces cameója nagyon jó, valamint Milo Ventimiglia kellően félelmetes, majd eléggé hisztis, magyarán kihozta a karakteréből a legtöbbet. Őket még elnéztem volna.

This Means War (2012)

Kémes hármas

A film alapötletét olvasva, vagy plakátját nézegetve csuklóból rögtön leírja az emberfia. Pedig Reese már egyszer megdolgozott az Oscárért és a partnere korunk igazán egyedi alfahímje, Mr Tom Hardy. Felcsigáztalak?!

Adott két szupertitkos ügynök és a közéjük éket verő aranyos szőke reklámtündér. A két bájgúnár a nő lenyűgözése végett nem rest bevetni a titkosszolgálat legújabb high-tech kütyüijeit és megindul a harc a macáért. Ennek tetejébe főhősnőnk nem igazán határozottságáról híres, mondhatni döntésképtelen, viszont van egy okos barátosnéja' aki ellátja olyan jó tanácsokkal, mint például feküdj le mindkettővel… Hihihi!

Szuper látványos akció-romantikus-komédia, amely nem rest jól belemászni az arcukban, hogy megmutassa, mit meg nem tehet egy hypertitkosügynök.
Az viszont már némi aggodalomra ad okot, hogy a szűkre vágott villódzó verekedős jelentekben már azt sem tudjuk ki kivel van. Sebaj, Witherspoon kisasszony annyira bájos, hogy el hisszük neki milyen nagy gondban van a párválasztás terén.
Egy-két kiváló mellékszereplő is feltűnik a vásznon, például a legjobb barátnőt alakító Chelsea Handler. Na meg persze a csajok legnagyobb örömére itt van Hardy meg az ő nagy boci szemei.

Néhol azért felveszi fonalat és működik a film. Simán ajánlhatod a csajodnak, te meg közben láthatod fehérneműben a Doktor Szöszit.

The Night of the Hunter (1955)

A vadász éjszakája

A 1900-as évek közepén Humprey Bogart ballonkabátos karakterihez szerves hozza tározó esős, éjszakai és fülledt képi világ elegyéből megteremtődött a noir, mint fim stílus. Még is ezektől a stílus jegyektől teljesen eltérő Robert Mitchum filmet tartják legnagyobb mérföldkőnek a krimi történelemben.

Harry Powell (Mitchum) nem csak egy gonosz szélhámos aki papnak kiadva garázdálkodik Amerika poros országútjain, de ez mellé olyan kegyetlen, mint maga az ördög. Legutóbbi börtönös kalandja után egy békés kisváros életét forgatja fel tízezer dollárért, amelyet „véres” munkával Ben Harper teremtett elő és a pénz kilétének titkát gyermekeire hagyományozta. Miután se John és se Willa hajlandó könnyen kiadni titkát a szélhámosnak, elkezdenek hullani a város polgárai.

Rober Mitchum egyszemélyes sója későbbiekben olyan mesterművekre volt hatással, mint például a Scorzeze rendezte Rettegés foka. A nyomasztó hangulatú film már az elején kiborítja bilit, pedig még csak 1955 írtak a készítésekor. A film második felében elkezdődő rettegős roadmovie egy afféle tündérmesés elemekkel telipakolt történet a jóról és rosszról. Na meg a főszereplő hátborzongató kántori éneke, húúú még most is feláll a szőr a hátamon.

Minden pillanata megér egy misét.

Horrible Bosses 2 (2014)

A három jómadár újabb és újabb bajba keveredik, pedig saját üzletet csinálnak, nincsenek szörnyű főnökeik. Aztán rájönnek, hogy a kis virág lelkületük az üzleti életben nem kifizetődő, rajtuk kívül mindenki szemétláda, nem véletlenül voltak a főnökeik is olyanok, amilyenek.

Próbálok egyébként visszaemlékezni az első részre még mindig, de nem nagyon megy. Biztos végigtekertem.

A második rész jobban tetszett, majdnem végig tudtam figyelni. 

Sajnos annyira nem volt vicces, de érdekelt a vége és Chris Pine egész jó "elrabolt", ellopta a show-t a főszereplők elől, uh mindenképpen kellemes csalódás a film. Volt honnan feljönni. Ezt csak én mondom, úgy látszik, mindenkinek az első rész tetszett, ez "nekik" már nem vicces. Hát igen, ebben kevesebb a kaki/pisi/kuki motívum.

Hibája számtalan (Jennifer Aniston és Kevin Spacey totál érdektelen a történet szempontjából mégis szerepelnek benne, vagy hogy idegesítően hülyék a karakterek), de ha nincs más, egy délutánra jó lehet. Moziban pénzt ezért viszont vétek lett volna kiadni.

Odd Thomas (2013)

Odd Thomas, fura szerzet, mint ahogy a neve is mutatja. Látja a halottakat, persze ezt csak páran tudják róla. A többség szerint egyszerűen csak fura. A halottak nézegetése mellett segít is neki mondjuk lebuktatni a gyilkosukat, megtalálni és megetetni az egyedül hagyott Mirci cicát, stb. 

A sok szellem mellett vannak még fura lények, amik csak akkor jönnek elő, ha valahol egyszerre sokan halnak meg. És ezek a lényeg most nagyon sokan vannak, ergó nagy mészárlás van kialakulóban. 

Thomas és kis csapara, a cuki barátnő és a helyi nyomozni kezdenek, hogy megtudják a válaszokat a ki, mikor, miért és hol kérdésekre.

Mintha a Hatodik érzéket telerakták volna fiatal színészekkel és a Buffy rendezője ült volna a direktori székben. 

Kellemes csalódás a film, aminek a legnagyobb pozitívuma, hogy nem veszi magát komolyan. Vannak benne halottak, szellemek és miegymás, látványban is elmegy, de nem görcsöl rá a nagy mondanivalóra és kellően vicces is. 

Mondjuk azért kijárt volna a főgonosznak is egy jobb indíték, amit nem intéznek el egy tőmondatban, de mindegy, így is működik a sztori.

Szórakoztató, nyomozós-szellemes matiné. Én bizony megnézném a második részt is, ha egyszer elkészülne...

Sex Tape (2014)

Szexvideó

A Rossztanár alkalmi párosa kapott még egy lehetőséget az élettől (Hollywood-tól), hogy alkossanak valami maradandót a romantikus vígjátékok nagy szürke egén.  

Kedves, aranyos középosztálybeli párocskánk 10 évnyi gyerekneveléssel töltött házasság után rájön, hogy a kapcsolatukból, csak úgy huss, elillant a szenvedély.
Mit lehet ilyenkor tenni?
Válni, terapeutához járni vagy megvan, szexvideót forgatni és forgatókönyvként használni a kámaszutrát (esetleg még blogot írni róla?). Jupijé, kész a film a házasság megmentve, de mi viszont már tudjunk Murphy óta, hogy az aminek nem kéne kikerülnie nagyvilágba, az tuti biztos, hogy végül a világhálón köt kit. Mit lehet ilyenkor tenni? Hát kínosabbnál-kínosabb szituációkba keveredni és szétverni a fájlmegosztó központot, csak úgy családilag (hopsz lelőttem a főpoént! Ezer bocs!).

Segel alakítása most is annyira semmilyen, hogy az már fáj, Diaz pedig álbájosságával próbálja megmutatni, hogy 40 felett még mindig dögös és otthon van a romokomok világában. Ebben a filmben nem meglepő módon a tökéletes szex körül forog cselekmény.
Az alkotók arra törekedtek, hogy egy intim „vallomásból” akkora cirkusz csináljanak, hogy az már mindenkink kínos legyen, ja meg szerintük elég csúnyán beszélni róla, hogy működjön (ízlések és pofonok). A film végül egy azonnal oldódó instant valami lett, amely csekély ideig jó szórakoztatást nyújt, de gyorsan elveszíti zamatát és valamiféle túl édes utóízt hagy maga után.

Csak a trendinek tűnni akaró, harmincas korosztály számára fogyasztható, de ők biztos élvezni fogják.

Interstellar (2014)

Cooper (Matthew McConaughey) és kis családja valahun' délen délen éldegél a kukurica'rengeteg kellős közepén. Régen szuper pilóta volt, most pedig farmer, akinek mindig elromlik valamelyik kombájnja. 

Esténként, munka után vágyakozva néz fel a csillagokra és sajnálkozik az elszalasztott lehetőségek utána. 

Az ökológiai katasztrófa után neki és a fiának is az a sors jut, hogy a világot elborító porvihar és a növényeket elnyelő penész ellenére is termeljen, mert az emberiségnek az újrakezdéshez nem okoska mérnökökre, hanem kajára és az azt megtermelő dolgos kezekre van szüksége (mert "komoly ember környezetvédelemmel nem foglalkozik", ugye, törzsfőnök??)

Porosan telnek a napok, amikor véletlenül (oké, nem is annyira véletlen az) rátalálnak egy kutatóbázisra, ahol Brand professzor (Michael Caine) elmagyarázza Cooper-nek, biztos eljön a világvége, a por és a penész mindent felfal, az egyetlen lehetőség, ha Cooper és egy válogatott csapat űrbe megy, egy Einstein-Rosen híd (aka féreglyuk) segítségével egy másik galaxisba jutnak, ahol van pár élhetőnek kinéző bolygó. Az utolsó reménység, de nem mindenkinek. 

A faj túlélése az elsődleges szempont. 

Nolan monumentális űrmeséje az emberiség egy lehetséges jövőjéről és a megmentők próbálkozásairól. Óriási munka volt elkészíteni és ugyanolyan nagy munka megemészteni is a filmet. 

Látványban pazar, olyan, amilyennek lennie is kell. Mert ugye nem egy lézerharcos kalandfilmet nézünk, hanem egy lehetséges jövőt, vagyis inkább úgy fogalmaznék, egy technika szempontjából lehetséges jövőt. 

A filmen bábáskodott, mint szaktanácsadó, Kip Thorne, Stephen Hawking és a néhai Carl Sagan nagy cimborája, a fekete lyukak és féregjáratok nagy szakértője.

Ha már szóba hoztam, akkor kiemelném ismét a lehetséges szót. Sok kritika érte a filmet, mert "nem felel meg a valóságnak". Szóval egy elméleti fizikus munkáját ítéli meg egy legtöbbször az alkalmazott fizika tanszékről megkérdezett fizikus. Mint amikor egy építész megálmodik egy baromi nagy, újszerű és rendhagyó épületet, a kivitelező (kőműves) pedig köp egyet, hogy aszongya', "rogyna rá az ég arra, aki ezt kitalálta, mert az könnyű volt, de ezt a sz*rt kivitelezni a valóságban lehetetlen). Bocs, ha megsértettem valakit (kőművesek, fizika tanszék dolgozói, stb).

Én személy szerint hálás vagyok Thorne-nak, aki miatt szinte kézzelfogható a relativitás elmélet, a  fekete lyuk, a téridő és nem utolsó sorban az űrutazás megdöbbentően egyszerűnek látszó, mégis szinte megoldhatatlan problémái.

Aki meg azért fanyalog, mert nem lett teljesen kocka a film, az elfelejti, hogy hollywood-i produkcióról van szó, Nolan rendezte, a bumogós'zenét meg Zimmer. Van benne könny és kis nyál, fel kell dobni valamivel az unalmas elméleteket, különben senki nem venne rá jegyet. 

Ez az érzelmesség azonban nem bukik át a tűrőképességem határán, bár amikor Hathaway odahányta az űrhajó belsejébe, a tudósok fülének kellős közepébe, hogy a negyedik dimenzió az maga a szeretet, ami át tud lépni téren és időn, az egészen elképesztő volt. Hogy estél volna bele a fekete lyukba, teee. 

Damon beszari negatív figurája és Cooper felnőtt fiának csökönyös hülyesége pedig kellett a filmbe és bár tényleg nem kaptak sok időt a vásznon, szükséges karakterek voltak, hogy bemutassák az emberi gyarlóságot és kicsinyességet. Negatív figurák, aki miatt ökölbe szorul a kezünk. Így izgalmasabb. Pont.

A legjobb sci-fi az évtizedben, megelőzve a Sunshine-t, ami kicsit direktebb és jóval rövidebb.

Before Sunrise (1995)

Mielőtt felkel majd a nap

Volt egyszer egy Richard Linklater aki megálmodott egy igazán gej romantikus alapszituációt (Egyéjszakás kaland az örökké valóságnak! Na nee....), aztán ahogy elkezdte kidolgozni, rájött, hogy a nő-férfi párkapcsolatot egy egész életúton keresztül lehet boncolgatni a néző felé. Ne felejtsük, hogy akár a Sráckor is lehetne ennek a történetnek folytatása.

Jesse (Ethan Hawke) az amerikai vagány srác leszólít egy francia egyetemista csajt (Julie Delpy) az Európaexpresszen. Eldöntik együtt, hogy leszállnak Bécsben és megpróbálnak rájönni vajon veszítettek-e volna valamit, ha ezt az éjszakát kihagyják. Ennél azért kicsit bonyolultabb a dolog, mert hiába akarják ők felnőttként feltartoztatni az érzelmeket, azért ha működik a kémia annak nem igazán lehet megállj parancsolni.

Ebben a napban (filmben?) minden benne van, ami a tökéletes kalandhoz kelletik, csak az baj ha minden tökéletes akkor az már szerelem. Főleg ha a két fiatal azonos érdeklődési körrel rendelkezik, és legjobban a másik felfedezésre vágyik. Titokban mindenki epedezett egy ilyen estérért, amikor csak elvessz a másikban. Viszont pont ezért iszonyúan nehéz dolga volt a két főszereplőnek, mert ugyanis kettőjüknek kellet elvinni a balhét. Mert ugye bár azt már Woody Allen óta tudjuk, hogy nem elég jól megírni a dialógusokat azokat hitelesen is elő kell adni. Ezek után naná, hogy kíváncsian várom a folytatást.

Csak azok kezdjenek bele ebbe az „éjszakába” akik szeretik a kevés szereplős, nagymonológos, de egyedi hangulatú romatikusműveket.

Maleficent (2014)

Demóna

Angelina Jolie az ezredforduló óta bármit eljátszathat, és 10 évente fogy vagy 10 kilót. Kíváncsi vagyok, ha már megkeseredett nyuggereket fog játszani, mennyit mutat majd a mérleg.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy, vagyis két szerelemes, aki persze soha nem lehetnek egymásért, mert egy ellentétes ingerszegény környezetből származtak. Ez a mondat alapján lehetne filmünk egy trendi romokom is akár. De az alkotók inkább a Grimm-mesevilág és a Dark-fantasy határán egyensúlyozó környezetbe próbálták bele skatulyázni művüket. A történet szempontjából nem lényeg ki gonosz és ki a jó, hisz a kedves is bűnhődhet és az elvetemült is megváltozhat.

A Demóna nem attól rossz a film, mert nem egyedi vagy kicsit túl gyerekes. Inkább az baj vele hogy valahogy nem ál össze egésszé. Ha eltekintünk a számos logikai buktatótól (például ezek szerint akár a holló is lesmárolhatta volna Józsikát) akkor sem hagy bennünk egy fikarcnyi maradandó szikrát se, pláne nem azt, hogy újra nézzük. Mondjuk a mai tini társadalom ezek után biztos, hogy gonosz tündér akar lenni az emós farsangon.

Egyszer volt … jó is, de maradjunk inkább a klasszikus változatoknál.