Laggies (2014)

Megan (Keira Knightley) a már nem is annyira fiatal csajszi a szokásos problémákkal küszködik, vagyis gőze nincs mit akar az élettől. Még mindig a papa cége előtt forgatja a marketing nyilat, mint diákkorában, miközben a barátnői házasodnak, babát potyogtatnak és körülötte minden happy. A legidegesítőbb számára mégis az, hogy flott környezetbe kissé gyerekes viselkedésével már nem nagyon illik bele, sőt, a barátok/barátnők ilyenkor jó szokás szerint mindenben segíteni akarnak neki.

A hab a tortán, amikor az életképtelen barátja egy esküvőn megkéri a kezét. Persze, hogy igent mond, de nemsokkal ezután megpattan, hogy elgondolkodjon az életén. Közben találkozik Annika-val (Chloe Grace Moretz) és apukájával (Sam Rockwell) és az amúgy sem egyszerű helyzet bonyolultabb lesz.

Sam Rockwell belecsöppent a rom-kom világába, a Better Living Trough Chemistry után ez már hirtelenjében a második hasonló tipusú film. Be is kajoltam megint, bár nem ő a főszereplő, nagyon lazán hozza a gyerkőcöt egyedül nevelő ügyvéd fatert, aki egész jól tűri, hogy a lánya barinője' kicsit húsz évvel idősebb, mint maga a kiscsaj.

Nem jött be Knightley indokolatlanül hülye viselkedése, kicsit túlpörögte a rendező utasításait. Finomabban is lehetett volna utalni rá, mennyire gyerekesnek számít a viselkedése az őt körülvevő "felnőttes" környezetben, de ezekkel a nagy kilengésekkel már nem tudtam azonosulni. Attól, hogy nem tudom, mit akarok, még nem kell "fullba nyomni a kretént"!

Amikor alapjáraton szomorkodik, akkor viszont jó a szerepben, kellően kétségbeesett és kicsit hunyorítva egész jó párost alkotna Rockwell komával.

Semmi meglepetés nincs benne, de kellemes film, talán holnap is emlékezni fogok rá.

2001: A Space Odyssey (1968)

2001: Űrodüsszeia

Stanley Kubrick Oscar-díjas kultfilmje minden Sci-fi ősatyja.

A rendezőnk filmjét három fiktív történtre bontja, hogy a Tér-idő-halál triumvirátusát bemutassa nekünk, egyszerű halandóknak. A háromszor 45 perc alatt a néző az ősembertől eljut az űrutazásig és e közben filmtörténelmi jelentőségű szcénákat lát a vásznon, amelyek nagy része más filmekből vissza-visszakacsint. Most nem mennék bele, hogy a film főszereplői, a fekete monolit vagy az utolsó szürreális álom minek lehet a metaforája, mert mindenkinek más-más az elképzelése ezekről a szimbólumokról.

A mű érdekessége, hogy forgatókönyvíró a neves Arthur C. Clarke a filmkészítése közben megírta a hasonló című regényét is, amely ugyebár a megint csak a műfaj alapkódexének számít.

Lassú és szívszorító végignézni, de csak annyit mondok: a Kék Duna keringő dallamára dokkoló űrhajó!

Frances Ha (2012)

Sok helyen olvasom, hogy Noah Baumbach rendező (A Tintahal és a Bálna) még nem igazán találta meg a saját hangját a nagy hollywoodi alkotások planétáján, de jó eséllyel nagyobb elismerésnek fog örvendeni, ha a nagy neurológus egyszer majd szögre akasztja a klarinétját.

Frances (Greta Gerwig)New York azon karrierista szinglijei közé tartozik, akik még csak az útkeresés elején járnak, és persze többet akarnak elérni az életben, mint egy egyszerű pincérnő. A film főtéma vezetésében meg találjuk a mélypontot és csúcson való eltöltött részeket is, eközben minden olyan huszonéves fiatalokat érintő problémával szembesülünk, ami a 30. év betöltésének frusztrációjával jár. Itt a barátság és a szerelem más más metaforát jár be, nem lehet azt mondani rá, hogy nem fontosak a főhősnő életében, de még is inkább a szenvedni vágyás és határozatlanság lengi be Frances karakterét.

Nem lehet nem észrevenni, hogy alkotóra nagy hatással volt Woody féle univerzum. Sőt egy kicsit bátrabban is hozzányúlhattak volna a társadalomból kissé kilógni vágyó különc Francis karakterének kidolgozásához. Nem mondom, hogy a film olyan időtálló lesz, mint az Annie Hall és a társai. De azért megidézi az óműveket, még ha nem is merül el annyira lélek rejtelmeibe, mint elődei.

Magával ragadó útkeresős mozi, telezsúfolva magvas gondolatokkal és életérzéssel.

Világ hipszterei egyesüljetek!

Kraftidioten (2014)

A norvég kisváros hókotróját, Nils-t (Stellan Skarsgard), aki szabadidejében hókotrógép-katalógusokat böngész, az év polgárává választják. Az élete nem is lehetne teljesebb, de nem sokkal ezután értesítik, hogy a fia kábítószer túladagolásban meghalt. Nils biztos benne, hogy a fia nem drogozott, ezért, mivel a rendőrség lezártnak tekinti az ügyet, maga indul el kideríteni az igazságot.

Nem kell sokáig keresgélnie, hamar meglesz a drogcsempész banda, akiknek innentől fogva gyakran bele kell nézni a visszapillantóba, nehogy hirtelen feltűnjön mögöttük egy agresszív hókotró.

Ismét egy északi film, amit nagyon tudok ajánlani. Eszméletlenül szép környezet, remek hangulat és érdekes karakterek. Nem egy sima bosszúmozi, megbolondítják még egy kis maffia (szerb-norvég) leszámolással is, csak hogy legyen egy kis kavalkád benne. 

Ettől függetlenül sem egy pörgős sztori, aki nem szokta még meg az északiak szűkszavú párbeszédeit és a lassú történetvezetést, annak fura lehet, de mindenképpen megéri végigülni. 

Véletlenül sem mondanám humoros filmnek (inkább groteszk), de egy-két jeleneten fogtam a hasam a röhögéstől, főleg a szerbek dumáin. Az alkotók általuk görbe tükröt állítanak a saját jóléti társadalmuk elé, ami jó humor forrás és nem mellesleg igaz is valamilyen szinten. 

Kedvencem a két töketlen közrendőr és az elmebeteg vegán bandavezér, aki elektromos autóval nyomul és úgy néz ki (és akkora tuskó is), mint Ibrahimovic. Róla mintázták, tuti.

Élmény volt, nem lehet kihagyni.

Cobra (1986)

Az old school akciófilmeken felnövő generációtól nem lehet azt az életérzés elvenni, amit az utcára kikerült, agyonra másolt VHS-es Swarci és Stallone filmek nyújtottak.

Ha a bűn betegség lenne, Kobra (Stallone) lenne a legjobb gyógyszer. Ő egy tipikus nagyvárosi zsaru, aki járja az utcákat és a becsületesség totem oszlopa. A lehetetlen helyzetekre specializálódott, őt csak akkor hívja a helyi szerv mikor már kilátástalan a helyzet. A 80-90-es években tele volt szennyel az utca és szüksége volt ilyen típusú kőkemény arcokra a bűnüldözésnek.

Stallone szűkszavú akcióhősei lágyabbak emberileg egy kicsit Piskos Harry karakteréről és nincs olyan jó humoruk, mint John McLane-nek. De mi mégis rajongtuk ezekért az esendő izomkolosszusokért a kilencvenes évek közepén. Egymondatos bölcsességeket ontó zsaruk, akik felsegítik az esendő lányokat a földről és kegyetlenül fullból nyomják le az ellent. Cobretti sem tér el cseppet sem ezektől sztereotípiáktól, először lő, aztán kérdez és meg sem rezzen közben a gyufa a szája szegletében. Halovány romantika és egyszerű mégis fülbemászó melódia dobj fel a nem létező forgatókönyvet.

Nosztalgiázni is kiváló alkotás, de hangulata és szövege páratlan.

The Hunger Games: Mockingjay - Part 1

Ugyan miért ne néztem volna meg? Úgy fest, szeretek szenvedni, de annyira, hogy a mostanában kevés szabadidőmben is ilyen baromságokat nézek.

Írnék valamit a történetről de az nincs. Kati, a fecsegő batáta (mondhatnám, ha ásotthalmi lennék:)) az egész film alatt össze-vissza futkos a körzetek között, kicsit rosszul érzi magát, sír, bátorítja a népet és szomorúan néz. 

Persze a Viadal sem ért egy marék lepkét sem az előző részekben, de tényleg minden csak viszonyítás kérdése. Nem is tűnnek olyan rossznak ehhez képest.

A producer meg dörzsölheti a markát, bejött a számítása. Díszcsomagolásban rakott trágyát sikerült összehozni, ami ráadásul igen kevés pénzbe került, nézve a helyszíneket és az egyetlen "harcnak" nevezett valamit nem kellett sokat invesztálni a moziba. 

És mennyit hozott? Rakás pénzt, az biztos. 

Ám úgy tűnik, kezd alábbhagyni a fecsegő batáta őrület, mintha ezt a részt már nem tolták volna annyira az arcunkba, mint az előző kettőt. 

Ez az egyetlen pozitívum.

Iskolapéldája a rohadt sokért eladott fércműnek.

The Drop (2014)

Dennis Lehane kortárs krimiagytörszt széles vásznon  feldolgozott regénye. A sokadik.  A Viharsziget, a Hideg nyomon, a Titokzatos folyó után. Hát emberek, ezek aztán az igazán fajsúlyos filmek krimi kategóriában az utóbbi években, szóval ideje lenne Lahane mesterrel könyvben is ismerkedni. 

Bob (Tom Hardy) egy bárban dolgozik pultosként. A bár, ami régen a nagybácsié (Marv kuzin, alias James Gandolfini) volt, most lerakóhelyként is funkcionál a csecsen maffia óvó keze alatt. Néha bejön valaki egy borítékkal, Bob és Marv elrakja a cuccot, amíg valaki nem jön érte. Ez Brooklyn egyik sötét kis titka.

Minden flottul megy, amíg két öngyilkos hajlamú marha ki nem rabolja a bárt és el nem viszi a maffia pénzét. 

Ez nagy gond, nem csak nekik, hanem a bárban dolgozóknak is. 

Valaki fizetni fog, nemcsak dollárral, hanem vérrel is. 

Közben Bob talál egy kiskutyát és kutyamentés közben megismerkedik Nadia-val (Noomi Rapace). 

Apró, de jelentős momentumai a filmnek, amikor mindkét sebezett ember a kutyának köszönhetően nyit a külvilág felé. Miközben néha úgy tűnik, Bob a világát sem tudja, körülötte zajlanak az események, csak az a kérdés, felszínen tud-e maradni, vagy elsodorja az ár. 

Kiváló színészek dobják fel az amúgy kicsit szegényes történetet. Erre is csak most jöttem rá, mármint hogy a sztori nem nagy durranás. A rövidke (és nagyon lassú) történet jól fel van építve, az utolsó fél órában jobban izgultam, mint a Pókember sokadik részén, mikor a hálóvetőből elfogy a patron (ja, az csak a képregényben van, bocs) és zuhan a föld felé, vagy majdnem nem ment meg valakit. Pedig nem verekedtek, nem lövöldöztek össze-vissza, nem ordibáltak. Mesteri.

Igazi bűnfilm, ami attól lehet még pikánsabb, hogy talán a való életben is így zajlanak a dolgok. Csak tudd, hol a helyed a táplálékláncban és nem lehet nagy gond. Ez a lényeg.

Tom Hardy rajongóknak, krimiőrülteknek, kutyabolondoknak kötelező. Meg aki egy jó filmet akar nézni, annak is.

Platoon (1986)

A Szakasz

Ezzel a művel Oliver Stone bebizonyította, hogy piszkos jó rendező és elindult a halhatatlanok felé vezető úton. Ezzel a művel Charlie Sheen-ből kihozták a színészt, aki ezek után még megmászott egy hegycsúcsot és elindul lefelé a lejtőn.

Egy csomó perifériára szorult önkéntes katona a vietnami borzalmak között találja magát. Ezek közül a megélhetési hazafiak közül erősen kilóg az ifjú Chris Taylor (Sheen) akiről rögtön lerí, hogy másfajta miliőből jön, mint szegényebb társai. A különc értelmiség srác nagyfokú bizonyítási kényszerrel küzd és a nagymamájának dokumentálja a vele történt eseményeket. Az ők kis háborújukban amúgy két teljesen más személyiségű felettese játssza főszerepet. Elias (Willem Dafoe) egy nyugodtabb típusú realista tiszt, aki nem rest betartani az előírásokat. Barnes (Tom Berenger) viszont egy tipikus tökéletes katona, aki szereti piszkosan játszani talpnyalóval a saját háborúját.

A mű gyönyörűsége az emberi borzalmak hatásit túlélő (viselő) katonák megfestésében rejlik. Mindegyik karakter remekül ki van dolgozva és a sok jó színész pedig remekül passzol a Stone-féle atmoszférához.
A dzsungel mögötti borzalom életre keltése igazi mestermű és így az egymásba olvadó két faktor(alakítás és hangulat) fim történelmi pillanatokat tár elénk.
Sheen az egész alkotás meglepetés embere, hiszen ahogy elmeséli a háború borzalmait és belső vívódásait amolyan „balladásan” az valami zseniális.

Aki még nem látta annak mindenképpen érdemes megnéznie, mert az újkori háborús filmek között alapalkotásnak számít, hatásos dráma és szépen megkomponált akció tökéletes elegye.

Son of a Gun (2014)

Az ausztrál filmek egyre jobbak, kezdenek kibontakozni a kamera mindkét oldalán.Vissza a déliekhez, pl ott van a  Szívtipró gimi;), The Babadook, a Rover és még egy tuti western is, amiről még nem írtam, de ami késik, az persze nem jön időben.

A történet ugyan nem bonyolult, minden részét láttuk már mindenhol máshol is, de mégis nézhető, sőt, élvezhető.

JR hat hónapra sittre kerül. A börtönben persze imádják a kisfiúkat, hamarosan rajongói is akadnak. 
A bajból Brendan (Ewan McGregor) húzza ki, védelmet ad a srácnak. Cserébe segíteni kell a szökésben, amikor kiszabadul. 
Valamit valamiért. 

JR állja a szavát, a szökés után pedig együtt néznek be egy aranybányába, hogy öreg napjaikra a megélhetésüket biztosítsák. 

Legalábbis megpróbálják, mert semmi nem egyszerű, még Ausztráliában sem. A maffiafőnök nem szereti, ha JR kerülgeti a nőjét, hogy Brendan kéri a részét a lopott aranyból, így a két szökevénynek már nem csak a rendőrökkel gyűlik meg a baja.

Egy börtönös/tolvajos/üldözős/gengszteres-leszámolós film, pontosan ebben a sorrendben. Semmiből sem kapunk túl sokat, mire rájöttem, hogy ez a börtönös szál már lerágott csont, már szöknek is, majd lopnak, ahol egy nagyon-nagyon jó tűzharc jelenetet is kapunk, szuper autósüldözéssel. Ekkor a Szemtől szemben jutott eszembe, rendőrök a menekülő rablók után, kelepelő géppityuk', csikorgó kerekek. 

Brenton Thwaites (JR) elég jól adja a nagyok között lavírozó zöldfülűt, a pálmát...bocs, az eukaliptuszt a filmben mégis McGregor viszi. Nagyon elhiszem, hogy egy kőkemény rabló, aki nem fél meghúzni a ravaszt, ha valaki közte és a szajré között van. 

Annak ellenére, hogy tényleg nem sok eredetiség van benne, jó film, kellemesen csalódtam.

Guardians of the Galaxy (2014)

A galaxis őrzői

Néha lehet kispézből is nagyot alkotni, tökéletes példa erre a kevés hírverést kapó, de szintén Marvel elemekből építkező James Gunn film.

A történet főhőse a földről elrabolt Peter, aki az űrtársadalomba beépülve közönséges tolvajjá nőtte ki magát. Egyik megbízása során egy különös kő kerül a birtokába, amire több humanoidnak is fája az egyik érzékszerve. Pár bevezető kaland után a tolvaj társakat is kap maga mellé, Groot az „entember”, Rocket Raccoon a „Mekgájver ’” mosómedve és Gamora a takonyszínű amazon. A nem mindennapi szedett-vedett csapatra az univerzum megmentésének feladata hárul.

A galaxis őrzői tipikusan az a sci-fi, amely inkább a jól begyakorolt komédia elemeket próbálja meglovagolni. Mondhatnám tipikus példának az Ötödik elemet, de én inkább az Ürgólyhók-féle katasztrófa csapatot említeném meg. Sablonos panelekkel operál, de a szerethető karakterek és überkemény főgonosz olyan kis aranyossá varázsolja a filmet. Saldana pedig nem is olyan jó csaj, csak ha kékre vagy zöldre van mázolva.

Simán kultusz gyanús filmmel van dolgunk, szóval „Én vagyok Groot!”

Born on the Fourth of July (1989)

Született július 4-én

Sok helyen olvastam, hogy micsoda kultusz lett ebből a filmből, még is nekünk európai nézőknek inkább csak egy másodvonalbeli önéletrajzi dráma maradt.

Poros amerikai államban is születnek hősök, még ha ahhoz hosszú és nehéz utat kell is bejárni. Ron Kovic (Tom Cruise) már kiskorában sikeres akart lenni, de sem a baseball, sem a birkózás nem hozta meg a várva várt sikert. Ezért inkább a tengerészgyalogság felé fordult. Vietnamban aztán szembesült a semmi értelmes dologról nem szóló háborúval. Csak, hogy főhősünk bénán tér haza és nem igazán akaródzik megbirkózni a tolókocsis léttel. Ron viszont kiáll az ő háborújáért és mindazok védelmére kell akik oda vesztek fölöslegesen a vérengzés oltárán, így lesz Amerika egyik legismertebb háborúellenes aktivistája.

Bár nem érzem, hogy a film erőssége Tom játékának köszönhető, inkább az akkor még aktuális Vietnam láz tudatos és hatásos megkomponálásában rejlik. Az első negyedórába kifejti a rendező mogul, hogy miért is volt a szörnyű a háború és ez után magára hagyja az eseményt. Minden pillant arra a momentumra van kihegyezve amit anyuci megálmodott, hogy fia még egyszer sok ember előtt fog beszédet mondani. Viszont amire most döbbentem rá, hogy ha ez a mozi nincs akkor nem születik meg a mái napig is dúló Forrest Gump kultusz.

Reális ábrázolásmód egy sokat vitatott háborúról, de kétségkívül Stone is azt akarja lenyomni az amerikai honpolgárok torkán, hogy ez megnyert diadalittas csatasorozata volt.

A Walk Among the Tombstones (2014)

Matt Scudder (Liam Neeson), kiszuperált zsaru a leszerelése után magánnyomozóként keresi meg a fizetését. Egy díler megbízza, hogy nyomozza ki, ki ölte meg a feleségét. 

A rendőrséghez ugye nem fordulhat (szakmai ártalom), hogy "hé, kifizettem a váltságdíjat, mégis kinyírták az asszonyt". A nyomozás során kiderül, más "ártatlan" dílerek és rossz emberek hölgy ismerősei tűntek el nyomtalanul.

Igazi magánnyomozó nyomozás, a szó hagyományos értelmében. Nincsenek meghekkelt számítógépek, okostelefonok, műholdas nyomkövetés, stb. 

Scudder baktat az utcán, mindenkinek mutogatja az eltűnt nő fényképét és szépen, a gyanús alakokat követve, sunnyogva, csúszva-mászva eljut A pontból B pontba. Régimódiasan. Érmés fülkét használ telefonálásra, könyvtárban nézegeti a régi újságokat. Talán nem kellene ennyire látványosan közölni vagy öt percenként, hogy irtózik a mobiloktól, a számítógép meg egyenesen az ördög műve és akkor egész jó lenne ez az old-school stílus. Túl harsány a közlés.

A kötelező segítő is inkább idegesítő elem, mint nem. Persze, hogy mindenhol ott van és a végén bajba kerül, mert nem azt csinálja, amit mondanak neki. 

Tetszik viszont a környezet, New York piszkosabbik fele, valamint hogy bűnözőknek dolgozik, akik nem éppen börtönbe akarják csukatni az emberrablókat.

Krimi, de nem a csihi-puhi, hanem a lejárjuk a lábunk a városban, mire találunk egy használható nyomot fajtából.

Egyszer kényelmesen meg lehet nézni, de csodát azért ne várj.

Big Driver (2014)

Tess Thorne (Maria Bello) író, éppen egyik szokásos hakniját adja elő vidéken. Hazafelé rossz emberre hallgatva, nem a járt úton megy, hanem kipróbálja azt, amelyiken még a térképészek is eltévednek. 

A defekt lesz a legkisebb baja, annál nagyon gond a "segítség", aki éppen arra járt. 

Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, túléli a megpróbáltatásokat és hazavergődik. 

Miután összeszedi magát, visszamegy, hogy bosszút álljon.

Stephen King novellája lapján készült a forgatókönyv, amit igen nehéz nem észrevenni. Kicsit rigolyás író (inkább nem is kicsit, beszélget a képzeletbeli karaktereivel, a gps készülékkel, stb), kisváros, lassú történetvezetés.

Maria Bello kivételesen jó színésznő, kivételesen jól szenved a vásznon és ennyi elég is a kivételes szóból. 

A többi maximum csak erős középszerű lehet. 

Sablonossága ellenére a történet könyvben egyébként akár még érdekes is lehet, de ezt a vászon már nem tudja visszaadni. A képzeletbeli barátok álldogálnak ott a nagy büdös semmibe (hehe, amúgy hol máshol "álldogálnának"??), a gonosz is inkább szánalmas, mint ijesztő, ráadásul nem nagy kunszt elkapni sem.

Ez nem mozi, hanem TV film kategória. Késő esti matiné. 

Csak ha nincs más.

Heaven & Earth (1993)

Ég és föld

Hogy miért éppen a Stone-féle Vietnami háborús „hangos könyv” utolsó fejezetével kezdem a sort?

Mert szerintem ez a trilógia leggyengébb darabja, a mozi szinte már tényleg a kor nézői és Oscar igényeknek készült.

A film főszereplője Le Ly (Hiep Thi Le), aki egy kis vietnami faluban él rizstermesztő családjával. A háború előszelével a lány családján belül egy olyan vihar indul el, ami szinte sosem csillapodik. Főszereplőnk élete során megismerkedik a kirekesztés, megalázás és nyomorúság érzésével a béke szigetének hitt hazájában. Majd egy jólelkű, de a háborútól megcsömörlött katonatiszt (Tommy Lee Jones) oldalán új életet kezd a lehetőségek hazájában.

Ebben a filmben kapja a legkevesebb képkockát a keleti konfliktus, inkább az emberi kapcsolatokon van a hangsúly. Lili karakterén keresztül érezhetjük át a szenvedő nép minden fájdalmát és ritkábban boldogságát.
Sok komédiai elem is bekerült a repertoárba, ilyen pl. a hűtős jelenet, ami akár az amerikai lét karikatúrája is lehetne.
A film vége felé egy kicsit soknak éreztem a kötelező nyújtást, szinte felesleges az Ázsiába visszatérő szál. Így viszont csúnyán áthajlik a színesebb keleti romantikus-háborús eposz egy nyugati családi drámába.

Csak ha van Könnycsatorna próbáló 140 perced!