The Monuments Men (2014)

Ebben a filmben George barátunk már ötödik alkalommal áll a kamera előtt, s mögött. Úgy tűnik, lassan kezd eastwoodi magasságokba emelkedni vagy legalábbis szorgos hangyaként követi a mestert. Talán most állt a legnagyobb büdzsé a rendelkezése és rögtön hívta is haverokat, akik eddig a kispadról figyelték a hollywoodi közmunkát. De sajnos ezzel lehet a legnagyobbat hasalni!

A második világháború sújtotta Európa műkincseinek megmentésére egy szedett-vetett csapat (Clooney, Damon, Goodman, Murray) verbuválódik a tengerentúlon. Viszont a frontvonalak mögött ragadt értékek megvédése, megtalálása és visszaszerzése nem igazán ígérkezik sétagaloppnak. Nemcsak a szorgos náci műértők állnak ellen, hanem megkezdődik a versenyfutás a vörös szakbarbárokkal is.

A Műkincsvadászok sajnos nem tudott felnőni a háborús-kincskeresős elődei (Kelly hősei, Sivatagi cápák) szintjére, megrekedt egy sima bohózatnál. Talán leginkább a 21. századi műkincs-misztikum (elmélet) Dan Brown hatás érződik a legjobban rajta. A színészek se tudják eldönteni, hogy most mennyire súlyozzák karaktereiket, a néző pedig nem igazán tud hinni Bill Murray-nek, hacsak nincs egy whisky-s pohár a kezében.
Szimpla, szórakoztató varieté egy jobbra érdemes közegben.

The Monuments Men (2014) on IMDb

Joe (2014)

Tudom, unalmas már azt olvasni, hogy Nicolas Cage visszatért a vászonra és végre nézhető filmben szerepel. Csak az első állítás téves, ott volt ő az elmúlt tíz évben is, de olyan kritikán aluli filmekben, hogy az már csoda...le kell írnom párat, eszméletlenek: Szellemlovas, A varázslótanonc, Féktelen harag, Boszorkányvadászat. Nem is tudtam, hogy ezek léteznek, pedig nagyjából láttam is őket (vagy csak belenéztem). 
Az időjós óta egyetlen értékelhető filmben szerepelt, az pedig a Kick-Ass első része. 
Szóval egy fajsúlyos filmben nyújt végre egy remek, maníroktól mentes alakítást. Nagy nap ez a mai nekem is, végre leírhatom, Cage király volt a filmben, Semmi túljátszás, semmi felesleges drámázás. 
Hozta a délvidéki redneck brigádvezetőt, aki az embereivel a beteg fákat mérgezi le, hogy utána újat ültessenek a helyükre.a városban feltűnik egy fiatal srác, Gary (Tye Sheridan), aki munkát kap Joe-tól. Hamar összebarátkoznak, a srác apjaként szereti a különc, de néha bekattanó Joe-t. Gary apja viszont egy igazi, nagybetűs probléma, alkoholista és állandóan a szart is kiveri Gary-ből. Joe-nak is megvan a maga baja a külvilággal, régóta tart a csatája egy helyi idiótával. 
Pár nyugodt perc jut csak nekik, a film nagy részében jelen lévő komor hangulat és a történet kibontakozása már magában hordozza a cseppet sem boldog végkifejletet. 
Tye Sheridan-nak jól áll egy profi, felnőtt színész, úgy látszik, ez kihozza belőle a legjobbat. Róla áradoztam a Mud-ban is, hogy vannak igazi gyerekszínészek. 
Az egyetlen negatívum, hogy a rendező hatásvadász elemekkel pakolta meg a filmet, lassított jelenetek, kicsit nyálas zene, mélabúskodás' a köbön. A vége is egy fokkal nyálasabb lett, mint kellett volna. Enélkül is működik a film, nem kellett volna aggódni.
Többször is nézhető, de csak egyszer fogod, mert megüli a gyomrod.

Joe (2013) on IMDb

RoboCop (2014)

Egy húszas évei elején járó ismerősöm, úgy nyilatkozott, hogy kiba..ottul elrontották az új robotzsarut és hogy mennyivel cool-abb volt a 87'-es verzió. Példaértékű lehet a meglátás.

2028-ra Amerikán kívül mindenhol harci-drónok ügyelnek a biztonságra. Ezeket a robotokat gyártó OmniCorp a hazai piacra betörni vágyásból főtervezőjükkel (Gary Oldman) karöltve ember gép hibrid létrehozásán ügyködik. Alex Murphy, miután éveken át félredobta a magánéletét, csak hogy kisöpörje a szennyet és korrupciót a szeretett Detroit utcáiról, egy merénylet áldozata lesz. Innentől az olvasóra bíznám a kirakós játék összerakását.

Első ránézésre szembetűnő hogy az ifjabb korosztály megnyerése végett a számítógépes hentelős játékok mintájára készült a mű (mondjuk ezek a jelenetek száma is igen karcsú). A korosabb nézők szívére viszont a színészóriások csatasorba állításával próbáltak hatni. Bizony Samuel L. Jackson, mint médiamogul pár percével úgy elviszi „sót”a konzervdobozba zárt, kezdő kollégája elől, hogy az csak na.Ezzel nincs is semmi probléma, de ha az alkotók zászlóshajójuknak a mai (jövő?) lokális válság kivesézését választották, akkor ne csodálkozzanak, hogy filmjük egy nyúlós, ragadós társadalomkritikai masszává áll össze.
De kár érte! Sokkal több kraft lenne ebben a történetben.

RoboCop (2014) on IMDb

Saving Mr. Banks (2013)

Sosem rajongtam az olyan filmekért, ami egy nagy eposz létrejöttét meséli el vagy hátterére világít rá. Sőt tovább megyek a bárgyú 64-es Mary Poppins se varázsolta el engemet.


P.L. Travels (Emma Thompsom) miután papírra vetette a híres dada történetét, a mű óriási világsiker lett. De mivel, hogy több könyvet nem volt hajlandó írni ezért pénztárcájában a ropogós fontok apadni kezdtek, ekkor úgy határozott, hogy átreppen a tengerentúlra és megpróbál valamiféle egyességre jutni a kitartó ostromlóval, Walt Disneyvel (Tom Hanks). Persze ebben a korban az álomgyár csak musicalt volt hajlandó kipréselni magából és ez ami Travels „kis”asszonynak nem igazán van ínyére.

Történet bájos és giccses, de hát ez egy hollywoodi történelmi tény a nagy boldog véggel. A rendezőnek se kellet sok mindenre figyelni csak, hogy nagy totálba mutassa a gigaszínészeit. Persze aki játszani akart a filmben az játszott is. Thompson olyan elemi erővel keltette életre a karót nyelt teapusztító vénasszonyt, hogy az már csuda.

Nem mondom, hogy nem bátor dolog összekötött kézzel vízbe ugrani. De nem egy nagy mutatvány.
Saving Mr. Banks (2013) on IMDb

The Doors (1991)

Oliver Stone rendezői karrierje kezdetén előszeretettel forgatott Vietnamról és annak hatásáról saját tapasztalataiból ihletet merítve igazi remekműket. Ehhez az életérzéshez remekül passzolt Jim Morrison életútja, aki egy olyan Amerikában szeretett volna élni, ahol lehet drogozni és szexelni, egy szóval szabadon élni.

Egy fiatal költő (Val Kilmer) bolyong céltalanul a kaliforniai tengerparton és itt találkozik a bájos Pamélával (Meg Ryan), akibe halálosan beleszeret. Ezzel képkockákkal indul el Jim Morrison a nagy sikereket rejtő ismeretlen felé. A barátokkal való közös zenélés öröme egy idő után átvált zsigeri élvhajhászásba és szépen robog a vonat a tragédia felé. Ahogy zenekar egyre populárisabbá válik, a főhősünk úgy kezd a drogok és az ital ingoványába egyre jobban elmerülni

Morrisonnál tipikusabb polgárpukkasztót nem hordott a hátán a földkerekség és ezt a motívumot rendkívüli módon aknázta ki Stone a filmjében. A rendező sajátos képi világa és lenyűgöző vizualitása a nézőt  visszarepíti a hatvanas években, ahol aki egy kicsit is különc  és tehetséges volt azt a hírnév rögtön felkapta. Kilmer hozta az elvárást játékával és „körítés” se lehet panasz.

Akkor miért is nem érte el csillagokat a mű? - Talán azért mert az alkotók sokszor irányíthatatlan tébolyultként ábrázolták Morrisont a filmben, ami azért nem teljesen reális.

Ettől függetlenül a film egy remekmű, mert dinamikusan és hatásosan mutatja be banda és énekes viszonyát, emelet azt is megtudjuk hogyan is születek azok a szuperslágerek amelyek ennyi év után még mindig hallhatóak.
The Doors (1991) on IMDb

The Rover (2014)

X'valahány évvel a világgazdaság összeomlása után járunk valahol Ausztráliában. 
A sofőr és Mad Max szerelemgyereke, a szótlan főhős, Eric (Guy Pearce) egy kocsmában múlatja éppen az időt, amikor három nagyon sietős ember ellopja a kocsiját. 
Mivel ezt nem hagyhatja annyiban, üldözni kezdi a tolvajokat, utoléri őket és beszéddel - ami nagyon nem az erőssége - próbálja meg őket jobb belátásra ösztönözni. Kevés sikerrel. Ezután viszont kegyetlen üzemmódba vált és azzal a feltett szándékkal követi őket, hogy darabokra tépi mindet. Ebben segítéségre lesz az egyik jövőbeni áldozat öccse, Rey (Robert Pattinson). A kissé kelekótya gyerek is mérges a tesóra, otthagyta egy lövöldözésben. Ketten kelnek útra, hogy megtalálják az igazukat.
Nem bonyolult a történet, egy mondatban is összefoglalhattam volna. Minimalista western per road movie. 
Ami megfogott benne, az a baromira jó hangulata. Depresszív és nyomasztó, mert tudod, ha elérik a céljukat, attól nem hogy a világ nem lesz jobb, de még ők sem lesznek egy fokkal sem boldogabbak. Csak mennek előre gépiesen, igazából mindegy is, hogy gyilkolni, vagy füvet nyírni a legközelebbi civilizált helyen. A holnap akkor is ugyanolyan szar lesz. Katarzis nélkül.
Guy Pearce és Pattinson tökéletesek a szerepre, mondjuk ebben számomra meglepő csak Pattinson volt. Szinte szeretni való, főleg a komor gyilkológép, Pearce mellett. Tökéletes kiegészítése a főhősnek. 
A többi karakter nem is lényeges, csak azért élnek, hogy haljanak, alátámasztva ezzel az aktuális világ és a főszereplő sötétségét.
Hangulatfilm a komor fajtából, amit mindenképpen érdemes megnézni.

Országúti bosszú (2014) on IMDb

Winter's Tale (2014)

A Téli mese az az a film, amiben csodák mégis lehetnek.

Egyszer volt, hol nem volt, egy csavargó, Peter Lake (Colin Farrell) aki nem tudta, hogy kiemelt szerep vár rá a jó és rossz mindent eldöntő harcában. Híres tolvajként állandó meneküléssel telik az élete, míg nem egy szép nap egy csodás ló megmenti a kerületi rendfenntartó (Russell Crowe) és serege karmaiból. Ezután az árva fiú sorsa meglepő fordulatot vesz, összeismerkedik a gyönyörű Beverly Pennel, aki mellesleg halálos tüdőbajban szenved. De ki tudja, segíthet-e még valamilyen misztikum a két szerelmesen?!

Az alkotók nem akartak nagyszabású romantikus mozit csinálni, inkább a jó és a rossz harcát akarták nekünk bemutatni korunk legjobb férfi színészei tolmácsolásban. Tehát felejtsük el azt, hogy a film forgalmazói ezt az alkotást becsomagolták egy színes, csillogó papírba és betették a karácsonyfa alá.
A Téli mese az az a film, amelyben csodák még is léteznek.

Winter's Tale (2014) on IMDb

Edge of Tomorrow (2014)

Amin már elmélkedtem az Obilvion-nál, az most is teljesen helytálló. Tom Cruise nem tud hibázni, bármilyen here is az életben, a filmjei egytől-egyig jók, minimum nézhető kategória, vagy feljebb. Ezek között persze van jobb-rosszabb, de nagy mellényúlása még nem volt. 
Doug Liman rendező bizonyította már a Bourne filmekkel, hogy tud feszes akciófilmeket csinálni, de ez a szinte patikamérlegen elkészített, minden korosztályt a vászon elé kötő, kicsit meghökkentő, akciódús, csomószor vicces látványorgiát nem néztem ki belőle. 
Ez a film az év sci-fi-je (nem is emlékszem legalább nézhetőre ebből 2014-ből). 
Meredek kijelentés, Tom Cruise filmre értve meg pláne. De ez van, engem megvett kilóra. Még olyan szitokszavakat is a számra vennék, mint a karakterfejlődés. Mert nála az is van ám. Rég volt ilyen jó formában a kicsit Tommy.
Emily Blunt olyan tökös robotkabátos menyecske Cruise oldalán, hogy csodálkozom, az Omaha Beach miért nem adta meg magát egyből, amikor rohamra indult. Tuti csaj és tuti színész, tuti választás. 
Feleslegesen nem húzták az időt a szerelemi szállal, egy jó helyen, jó időben elcsattant nyelves puszi az egész, ami történt köztük, de ennek ellenére sem maradt bennem hiányérzet egy nagy szerelmi dráma iránt. 
Kezdetben, az első pár képsor egyébként kicsit fapadosnak tűnt (hasonlított a 28 nappal később stílusára), gondoltam, itt sem lesz nagy látvány, Cruise elvitte a büdzsé 90 százalékát. Tévedtem, a látvány tuti, az idegenek ugyan kicsit Mátrixos csápos robotra hasonlítanak, de ez még bőven belefért.
A történetről nem írok semmit, én sem olvastam róla egyátalán, így tényleg meglepő volt, mi is a lényeg igazából. Persze azon kívül, hogy irtják az idegeneket, akik ellepték a Földet. Csak a szokásos. 
Hülye vigyor volt a képemen, amikor vége lett. Mert egy tényleg szórakoztató filmet láttam, ami alatt nem nézegettem az órámat, vagy tekertem át a lényegtelen részeket. Meg tudnám szokni ezt az érzést. 
Saját műfajában szinte tökéletes.

A holnap határa (2014) on IMDb

Out of the Furnace (2013)

Ennyire ellentétes véleményeket rég olvastam már egy filmről.

A Baze fivérek teljesen ellentétes módon próbálnak meg egyről a kettőre jutni egy lepukkant pennsylvaniai iparvárosban. Russel (Christian Bale) egy igazán egyszerű éltre vágyik, keményen dolgozik a helyi gyárban, ahol az apja is dolgozott egészen a betegségéig. Rodney (Cassey Affleck) viszont egy forrófejű háborút is megjárt balhés gyerek. Sajnos elköveti azt a hibát, hogy összeáll Petyvel (Willem DaFoe) aki illegális bokszmeccset szervez neki Északon. Ezután viszont egy szemvillanás alatt megváltozik a békés történet, hiszen öcsike hirtelen eltűnik. A helyi seriff (Forest Whitaker) a maga módján mindent megtesz, hogy előkerítse az eltűnt bárányt, ám Russell nem bízik exe új pasijában ezért saját kezébe veszi az irányítást. 

Hű de jó kis film lett a végére. Igazán realisztikus, lassan hömpölygő mozi, hihetetlenül erős színészi aktivitással. Felfoghatatlan, hogy egy második filmes rendező mennyire jól kordába tudta tartani ezt a sok Oscar díjas bagázst. Viszont a kritikusok és filmes portálok iszonyúan lehúzták az akotást, talán azért mert nem annyira eredeti a forgatókönyv. A filmben szereplő karakterek tényleg más filmekből köszönnek vissza, de kit érdekel amikor kisebbik Affleck istenien hozza megkeseredett iraki katonát.
Zseniális színészek egy nem hibátlan, de igazán friss gengszteres-thrilleres moziban.

Out of the Furnace (2013) on IMDb

A Million Ways to Die in the West (2014)

MacFarlane legújabb agymenése a Vadnyugaton játszódik, főszereplője maga MacFarlane és a poénokat írta maga MacFarlane. Ennyi elég is lett volna, hogy messziről kerüljem, na de mégis csak western, szerepel benne Liam Neeson, Charilze Theron, Giovanni Ribisi. Ennek fele sem tréfa, egy sanszot megér.
Szóval abban igazom volt, hogy a fele sem tréfa, noha vígjátékról van szó (talán rom-kom kategória), baromira nem találtam viccesnek. Persze bennem van a hiba,kezdve azzal, hogy a Ted nevű förmedvény utána még esélyt adtam ennek a valaminek.
Történet katasztrófa, szegény juhászlegény összebarátkozik és belehabarodik a főgonosz asszonyába, jól megtanul lőni, együtt jól beszívnak, vicceseket beszélnek, főként altesti poénokat, amik jól megnevettetik a tizenkét éves korosztályt, majd a végső harcban, "óriási csavarral" győz a jó oldal. 
Csak az a gond vele, hogy a film első és az utolsó perce közé beszorult egy másfél órás böfögéstől/fingástól/fűtől és fekáliától bűzló közjáték. 
A közönségességet nem mindig lehet eladni polgárpukkasztásként.

Hogyan rohanj a veszTEDbe (2014) on IMDb

Isteni műszak (2013)

Sok fórumon azt olvastam, Bodzsár Márk a honi mozi új üdvöskéje (Vajda is felfigyelt rá, juj!) és hogy a magyar filmgyártás megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez…

Milán (Ötvös András) a horvát szakadár emigráns, miután hamar kiderül, hogy van némi orvosi VÉNÁJA, rögtön a honi mentősök között találja magát. Ezek az angyalok a maguk módján istent játszva döntenek a perifériára szorul lelkek sorsáról. Hiszen a magyar egészségügyben jelenlévő hála pénz után senki ne higgye, hogy a temetkezési vállalkozók között nem dúl ádáz csata. Főhősünknek viszont irtóan szüksége van pénzre, mert az odaát forrongó délszláv háborúból szeretné kimenteni ápolóként dolgozó barátnőjét. Milán először hezitál, hogy elfogadja a pár ezer márkát az eutanáziáért cserébe, de végül annyira belejön a mentős életben, hogy elkezdi élvezni kisstílű kollégái társaságát. E közben pedig lágyan szól a tévéből az éppen virágkorát élő Szomszédok című sorozat bölcseletei.

Az első gondolatom az volt, ahogy felálltam székből, hogy egy iszonyat jó filmet láttam. Mintha a Kontrollt hangulata találkozott volna az Üvegtigris főhőseivel. A film igazán friss, még ha vissza is röpít bennünket a 90-es évek bizonytalan időszakába, emellett humoros, ironikus és néhol groteszk, mint maga az évtized. Érdekes párhuzam, hogy Martin Scorsese 99'-ben leforgatta Holtak útja című opusát, amely nem lett akkora siker, de mégis minőségi alakításokkal lopták be szívünkbe magukat a főszereplők.

És lám, 2013-ban valami hasonló kibontakozás történt itthon. De Bodzsár Márk jött, látott, győzött, legalábbis engem igen. Van még valami apró remény ott, ahol már azt hittük, minden elszállt.

Isteni müszak (2013) on IMDb

Kill Your Darlings (2014)

Allen Ginsberg (Daniel Radcliffe) 44'-ben kezdi meg tanulmányait a New York-i Columbia Egyetemen. Még nem is igazán pakolt be a szekrényébe, máris Lucien Carr (Dane DeHaan) társaságában rója az utcákat. Carr és barátai, William Burroughs és Jack Keoruac között Ginsber úgy érzi, megtalálta a neki való, lelki és szellemi (lassan fizikai) társakat. 
Lázadnak a konformista irodalmárok költők és írok ellen, büdös fogyasztói társadalom, tetves rímek, születőben van a be-be-be-beat generation.
A film ennek szentel egy kis figyelmet. Tényleg kicsit, sajna, pedig örültem volna, ha többet megtudok a beat kultúráról annál, mint amennyi most a fejemben van. Ami nagyon kevés, Kerouac Úton és Ginsberg Üvöltésén kívül nem igazán ismerem őket. 
Szóval ettől a filmtől sem lettem okosabb. 
A történet fő mozgatórugója Lucien, aki maga köré gyűjtötte a  "nagy" elméket, ösztönzi a többieket, ugyanakkor féltékeny is rájuk tehetségükért, neki ez ugyanis nem adatott meg. Kapott viszont egy reménytelen szerelmest, az irodalomtanár Kammerer-t (Michael C. Hall), akivel se veled, se nélküled a viszonya, Ginsberg megjelenése után pedig inkább már a se veled a helyzet. 
Ez a központi szál, a beatt kultúra szárnybontogatása, a korabeli New York és az egyetem irodalmi közege - ami ellen éppen lázadnak - csak ímmel-ámmal van megjelenítve, maga a lázadás is egy-két bor és canabis gőzös éjszakában fullad ki, jobbára. Csak karcolja a felszínt, de a rendező megalkuvó volt, kár érte, konformista lett a nonkonformisták bemutatása közben.
Számomra pozitív, hogy C.Hall és Radcliffe játéka láttán nem jutott folyton eszembe, hogy Dexter és Harry Potter egy filmben. Jól ment nekik, látszott, hogy nagyon bizonyítani akarnak. Nincs is ezzel gond. Én elhittem.

Öld meg kedveseid (2013) on IMDb

Anchorman: The Legend of Ron Burgundy (2004)

Az Adam McKay-féle univerzumtól egyetlen egyet nem lehet elvárni, azt hogy komolyan vegyük.

A 70-es évek tévés sztárbemondói annak idején egy kaptafára készültek: vörös öltöny és mikrofonfej. Ron Burgundy (Will Ferrell) sem kivétel ez alól, sikeres, gazdag és szerelmes, de sajnos a rossz lányba. Választottját Veronicát (Christina Applegate) éppen bemondó társának nevezik ki szeretett csatornájánál. Ezzel kezdetét is veszi a macska-egér harc, hogy kliséktől nem mentes, borítékolható végkifejletet éljünk át végig bámulva a filmet.

Hogy miben más, mint egy átlagos romantikus mozi, arra McKay stílusa adja meg a választ, ugyan is az groteszk humor minden elemét beveti, hogy visítva kaparjuk a humuszt. A mű egy igazi hullám vasút, mert amikor már úgy érzed, ez már tényleg egy romantikus komédia akar lenni, akkor hirtelen jön valami eszement gusztustalanság, amitől a pop-corn kólástól kiürül a gyomrodból.

Lehet szeretni, lehet gyűlölni, de egyetlen egyet nem lehet vele kapcsolatban: elmenni mellette.
Anchorman: The Legend of Ron Burgundy (2004) on IMDb