The East (2013)

Idén már nem elsőre futok bele globalizáció és a természet harcáról forgatott filmmel. Most már lehet, hogy el kellene gondolkodni róla?!

A Mega-környezetszennyezések után felüti a fejét egy mozgalom, ami méltó bosszút akar állni a dús gazdag gyártulajdonosokon. A szervezet neve: East és ide csöppen bele Sarah (Brit Marling), akit frissen szerzet munkaadója kötelez efféle munkára. Mert ki is a lázadó ökoterroristák ellenfele?  Egy olyan kémszervezet, aki a Kelet feketelistáján szereplőket védi. Az ügynökünőnk gyorsan megszokja az egyszerű életmódot és egy idő után másképp kezdi látni a világot.

A rendező korábbi munkáiból jól átmentette a melankóliát, a múzsája pedig még mindig tökéletes világfájdalmat sugárzó arccal tud a kamerába nézni.
Nem világrengető, de elgondolkodtató darab.
The East (2013) on IMDb

We're the Millers (2013)


David (Jason Sudeikis) kisstílű díler, akit egy szép nap kirabolnak. Minden eltűnt, a cucc, a pénz, minden. Mexikóba kell mennie, de tudja, egyből lebukik a határon, kispályás ő a csempészethez. 
Aztán jön a világmegváltó ötlet. Kell egy család (szomszéd hülyegyerek, homless punk, egy sztriptíztáncos) és egy lakóautó. Hülye vigyor, dilis kölkök, gyökér séró és a kutya se néz majd be a kocsiba.
Meglepően kellemes film, néha még nevetgéltem is rajta. Szokásos Jennifer Aniston-féle rom-kom, de most legalább szerethető formában.
A poénok nem túl összetettek, a történet is kiszámítható, Anniston már nem mai csirke (de jól alakítja a strippert:)), szóval egyszer nagyon is nézhető kis limonádé.



Családi üzelmek (2013) on IMDb

Butter (2011)


A történet egyik szála: Iowa államban él Destiny, aki nevelőszülőktől nevelőszülőkig vándorol, hogy végre kikössön egy jónak tűnő párnál, akik tényleg komolyan gondolják a gyereknevelést és nekik nem csak "üzletileg" kell egy örökbefogadott gyerek.
A másik szál: a helyi vajszobrász bajnok a visszavonuláson gondolkodik, már minden díjat vagy tízszer nyert meg, jó lenne mást is esélyhez juttatni. A felesége, Laura (Jennifer Garner) viszont ragaszkodik az állandó díjeső miatti hatalomhoz és elismertséghez, benevez férje helyett a versenyre.

Mivel Destiniy új családjában rájön, érdekli a vajszobrászat, ő is indul a megmérettetésen. A két nő, illetve a kislány és a boszorkány összecsap a helyi versenyen, majd a megyein, hogy eldőljön, ki a jobb szobrász (illetve ki képes mindenre, hogy a díjat elnyerje).

Nagyon kellemes meglepetés volt a film. Baltaarcú Jennifer Garner óriásit alakít a tipikus délvidéki, WASP-osztálybeli, istenfélő, szalon-náci republikánus családanya szerepében. Sok kritikát is kapott a film konzervatív értékek nem mindig bújtatott kritikájáért, de szerintem vicces és rendkívül találó is egyben (a vacsora jelenet a nagy asztalnál egy az egyben Amerikai Szépség). Nagyon illik a filmhez és tényleg elevenbe talál.
A másik kedvencem a kiscsaj', Yara Shahidi, akinek a nevét jó lesz megjegyezni. Tündéri és remek a szerepben.
Hugh "Farkas" Jackman-t is élvezet nézni, a vidéki tahó autókereskedő remekül illik hozzá...kicsit jobban is, mint a szuperhősség'.
Igazi kis délutáni matiné, remek szórakozás.

Vaj (2011) on IMDb

Valami Amerika (2002)

A magyar filmgyártás egykoron kiváló, mondhatni világhírű komédiákat gyártott (Hyppolit a lakáj (1931), Indul a bakterház). A kétezres évek elején egy vel, majdnem sikerült új köntösbe csomagolni ezt a hungarikumot.

A „Bűnősváros” forgatókönyvével házaló reklámfilm rendező Tamásra (Pindroch Csaba) rámosolyog a szerencse, Alex (Szervét Tibor) személyében. Az amerikai filmproducer ultimátumot ad Tamásnak, akinek 6 napja van, hogy előteremtse a filmjéhez szükséges pénz felét. Ehhez összehívja sikeres és sikertelen testvéreit, akik milliárdosunkat kiválóan szórakoztatva segítenek a bratyónak. Közben kiderül, hogy Alexnek magyar kötödései is vannak és nem csak a testvérek barátnőire vetett szemet. A film minden tekintetben megfelel a vígjátékokkal szemben támasztott általános honi elvárásoknak. Vannak itt gusztustalan poénok, színészikonok, szélhámosság szerelemmel és végére a kötelező happyend. Majd két óra móka és kacagás kellemes betétdalokkal és kiváló hazai aktorokkal.

Kishazánk ingoványos szélesvásznú alkotásai közül kiemelkedő darabról van szó. Még ha csak címében amerikai is.

Pacific Rim (2013)

Az emberi faj küzdelme Godzilla méretű szörnyetegekkel. Baromi nagy robotok a  baromi nagy dinoszauruszok ellen.
Van egy robot pilótánk, aki elvesztette a tesóját, így inkább kőművesként tengeti életét, hogy felejtsen.
De az emberiség vesztésre áll és mivel ő egy óriási tehetség, csak visszahívják. És akkor jön a hősies közdelem, egy kis szerelem és Amerika ismét megmenti a világot.

Hogy miért is néztem meg? A szereplőgárda a nevetséges film ellenére elég jó. Személyes kedvencem Idris Elba (Luther) és Charlie Hunnam (Deadfall).
Ostoba filmnek ostoba, látványosnak nagyon látványos, szóval igazi karácsonyi film, a sok rakéta és ágy villogást tekintsük úgy, mint egy karácsonyi kivilágítást. Meghitt gyilkolászás és város rombolás. Igaz, szinte ugyanaz a kategória, mégis jobb, mint a Battleship. A jó színészek miatt.

Tűzgyűrű (2013) on IMDb

The Hobbit: The Desolation of Smaug (2013)

Elérkezett a várva várt nagy pillant, amikor is megérkezett a magyar mozikba Középfölde „birodalomvisszavág”-ja!

Az előző történet ott fejeződött be, hogy a népes törpe csapat, élükön a varázslóval és a betörővel, éppen csak kikecmergett a kalamajkából. Az átlag olvasó tudja, a bagázs hánytatása itt nem ér véget, sőt ezután jön csak a java.
Peter Jackson rendező (producer, fantasy atyaúristen) ügyes kézzel megtartotta az izgalmas részeket a könyvből és a maradék játékidőt telepakolta új és leporolt régi szereplőkkel + nyakon öntötte egy kis kötelező romantikával. Persze ez nem ment a minőségi akció rovására, mert rendezőnk tudja már, mi az a csízió. Arról igazán nem ő tehet, hogy ez az univerzum harcról, háborúkról és férfiakról szól.
A film minden egyes percére oda lehet biggyeszteni a váratlan jelzőt, hiszen ismeretlen lények vagy halvány utalások elevenednek meg a vásznon.
Míg a díszes társulat eljut a Magányos-hegyre addig nem éppen békés tündékkel, Tóváros bosszús népével, vagy haragtartó orkokkal gyűlik meg bajuk. Tetejében Gandalf (Ian McKellen) is kiválik a szövetségből, hogy Radegast barátjával sötét dolgok után kutasson Dol Guldur elfeledett tornyában.
A mozi csúcspontja szerintem a hordó úsztatásos jelenet, amely kivitelezésében
Jackson úrnak már megint sikerült maradandód alkotnia és remélem, nem csak a rajongó társadalom lélegzete áll majd el tőle.
De mégis, ez a film Smaug megelevenedésének jutalom játéka, hisz csak úgy röpül az idő miközben a ravasz sárkány Bilbóval (Martin Freeman) bíbelődik. Eközben pár mérfölddel arrébb az alacsony méretű baráti társaság élükön az Aragon pótló Bárddal (Luke Evans) Középfölde Velencéjéből próbál meg emberpróbáló bátorsággal kijutni.
Arra jöttem rá, hogy milyen pofon egyszerű kritikát gyártani. Le kell gyalázni, válogatott közhelyekkel minden rajongó táborral rendelkező művet. Hiszen a fanok úgy is csak morognak rajta egyet, a többiek meg ezek után úgy se nézik meg filmet és soha nem tudják meg, kinek van igaza.  

The Hobbit: The Desolation of Smaug (2013) on IMDb

Chloe (2009)

A kilencvenes években a serdülő fiatalság még tobzódott az izgalmas erotikus thrillerekben (Elemi ösztön, Végzetes vonzerő). Manapság jó ha szökő évente van egy-egy nézhető darab.

Eben a remake-ben a középosztálybeli ötvenes Catheriné (Julianne Moore) főszerep. A charme-os egyetemi professzor férje (Liam Neeson) több nyomot hagy maga után, hogy apakomplexusban szenvedő tanítványival tilosban jár. Pont jókor jön a képbe Chloe (Amanda Seyfried) a callgirl, akit szenvedő feleségünk fel is bérel, hogy próbálja meg elcsavarni David (férj) fejét. Ezután a bonyodalmak tetőfokra hágnak és elszabadulnak a szerelmi négyszögek.

A filmünk a feléig extra lassan telik, majd a második felére megérkezik borzongós feszengés. Viszont a befejezés irtó kínosra sikeredett, az utolsó öt perce igazán a vágószobai szemetesbe landolhatott volna. A film operatőrének jár a dicséret, mert Seyfriedről tényleg elhittem, hogy egy igazi égi tünemény, pedig eddig idegesítettek a nagy szemei. Moore meg annyira belejött a leszbi szerepbe az utóbbi időben, hogy kezd most már gyanússá válni.
Hogy miért érdemes megnézni, hát a pajzán erotikus jelenetek miatt. Naná, hogy azé…

Chloe (2009) on IMDb

Berlin Calling (2008)


Icka (Dj Ickarus, alias Paul Kalkbrenner) elismert Dj, aki világ körüli fesztivál fellépési között új lemezén dolgozik. 
A megjelenés közel, a bulik óriásiak, csakúgy, mint a bevett gyógyszer és egyéb drog adagok. 
Egy félresikerült trip után Icka elvonóra megy, de úgy tűnik, minden csak egyre rosszabb lesz. 
Az asszony lelép egy csoki csajjal, a lemez kiadást törlik, mert nem tetszik a producernek az anyag. 
Annyira mélyen van, hogy innen már csak felfelé visz az út.
Nem igazán tudom hová rakni a filmet. Egyértelműen "kultfilmnek" szánták, és nem csak annak a rétegnek, aki ezt a "cölöpdöngölő elektrometált" hallgatja. Nem görcsöl rá a rendező, hogy nagyon meg akarja mondani, mi a jó és mi a rossz, hogy kellene lennie, stb. Nem veszi magát túl komolyan a film, ez mindenképpen pozitívum. 
Ugyanakkor ez szerintem a hátránya is. Nem mond semmit és ettől a film kényelmesen középszerű és langyos marad, amit még a fíling' és a zene sem tud elrejteni.
Úgy mondanám pedig, hogy akár kétszer is nézhető, de nem megy. Egyszer talán, mélázós hangulatban.

Jane Eyre (2011)

Nincs olyan ember, aki a romantikus világirodalom többször megfilmesített Jane Eyre-rének történetéről ne hallott volna.
A 21. század elején megint eljött az ideje Brontte 1847-es művét valakit megint alaposan leporolja. A csendes hősnőnk (Mia Wasikowska) történetébe most a közepén csöppenünk bele, miután hirtelen elhagyja Tronfield kastélyát. Visszaemlékezések magját természetesen a főszereplő és Rochester (Michael Fassbender) között szövődő szerelmi csatározás adja. Több szót nem is pazarolták a történetről, hisz kötelező olvasmány minden valamire való gimnáziumban. Eme mű sikeréneke kulcsa, egyöntetűen Wasikowska érzékeny játéka, csodálatos ahogy a szürke kisveréb kidomborodik a vászonról. Színésznőnk bőréhez jól illő halvány pasztell köntösbe csomagolta újszerű filmjét a japán-amerikai Cary Fukunaga rendező. A másik kulcs Fassbender, akinek már megint jól áll a züllött macsó szerep, talán egy kicsit túl jóképű a Tronfield urához. 
Nincs csillogó erénye, de nem is tudok rosszat mondani róla. (Elismerő csettintés!-szerk.)

This Is The End (2013)


A 127 órás James Franco (James Franco) házavató partit tart, amire Seth Rogen és egy csomó 'elvileg ismernem kellene, mert úgy viselkednek' színész és énekes is hivatalos. A buli közepén eljön a Világvége, de szó szerint. Tűzeső, szörnyek/démonok, földrengés, stb. A szűkebb haveri kör a házban ragad, megpróbálják túlélni az Apokalipszist. Mert az túl lehet...


Ha a filmben Seth Rogen és Rihanna is szerepel, akkor az figyelmeztető jel lehet. Vagyis ekkora fost még nem láttál, gondolnád. És részben igazad is van. Kakis/fingós/baszós/beszívós/böfögős/szexista "viccek" tömkelege, amit megpróbálnak spontánnak és lazának is feltüntetni. Mert ők ilyen ám igazából. 
Összességében viszont, ha nem is korszakalkotó az ötlet, az eredetiség halvány lenyomata azért látszik a filmen, de ehhez nagyon kellett erőlködniük.
Kevin Smith és munkássága jutott eszembe (talán a téma miatt is, lásd Dogma) az állandóan együtt szereplő, vagy feltűnő Ben Affleck, Matt Damon, Chris Rock, stb, emitt meg Seth Rogen, Jonah Hill, Michael Cera, James Franco és más arcok miatt + ehhez jön még hozzá egyfajta "nem szokványos, újhullámos miliő". 
Egy biztos, Emma Watsont akkor sem fektetném meg, ha eljönne a világvége (mellesleg egy ripacs) és Seth Rogen látens meleg, más magyarázat nincs a sok "nagyon vicces" fallikus szimbólumra.
Csak akkor nézd meg, ha a valamelyik színész a kedvenced és nagyon-nagyon pihent vagy.

Hereafter (2010)

Clint Eastwoodot avasuk szenté, vagy legyen elnök vagy ilyesmi, mert összehozta az utóbbi évtized legjobb hangulatú filmjét.

Három ember keserédes története bontakozik ki a több mint két órás játékidő alatt. Egyik a híres francia tévés, aki nem éppen álomnyaralását tölti szeretőjével, amikor lecsap a cunami. Mary Lelay (Cécile De France) miután halál közeli élményre tesz szert, nem bír vissza térni a régi kerékvágásba. Munkáját otthagyva elkezdi kutatni, hogy mi van „azután” és könyvírásba kezd.
A másik az elfuserált életű George (Matt Damon), aki médiumként induló derékba tört pályafutása után egy kis nyugalomra vágyik. Sajnos pechjére a bátya kuncsaftjai állandóan megtalálják, ezért inkább kedvenc írója, Dickens hazájába menekül.
A harmadik életút Marcusé, aki fiatalon ikertestvére nélkül marad, ezzel nemcsak bátyját, hanem támaszát és egy normális élet lehetőségét is elveszíti. Nem csoda hogy a serdülő fiú minden elkövet, hogy még egyszer beszéljen Jason-nal.

Lehelet finoman rángatja szálakat rendezőnk, meghagyva a nézőnek, hogy megrágja a dolgokat mielőtt továbblépne. Hihetetlen alázattal nyúlt a témához és nem engedi, hogy átlendüljön a másik oldalra. A realista ábrázolásmód nagyon jól illik a színeszek játékához, így megmarad a történet misztikussága.
Még egyszer meg akarod majd nézni, hogy jobban megértsd mit is látsz.
Hereafter (2010) on IMDb

The Watch (2012)

Rohadtul fáradt lehettem, hogy elindítottam ezt a filmet és a felénél, a kakis, g*cis, taknyos vicceknél nem kapcsoltam ki. Sőőőt, még el is nevetgéltem rajta, annak ellenére, hogy Vince Vaughn is játszik benne. A szokásos amerikai tahót, ami nagyon megy neki, csak magát kell adnia. 
Ben Stiller is pont ugyanolyan, mint az előző öt filmjében, de a meglepő sztori és az egyik szereplő magyar hangja, Kovac Lehel miatt végigültem. 
Magam is meglepődtem.

42 (2013)

Végsősoron már csak néger golfozóról nem készült film.

Filmünk visszavisz bennünket azon időszakban, amikor még kétfajta baseball liga létezett: fekete és fehér. Ekkor húzott Brooklyn Dodgers vezetője (Harrison Ford) egy merészet és felhozta fajgyűlölő fehérek közé a kiváló fekete játékost, Jackie Robinsont. Ezzel Amerika nyakára szabadította a sportág történetének legnagyobb drámáját, ami persze azóta tipikusan „Happyend” lett. A fiatal színes játékos csúszva-mászva, összeszorított fogakkal viselte az őt érő megrázkódtatásokat és ez alatt alázattal gyűjtögette csapata számára a pontokat.

Hegeland sokszor bizonyította, hogy rendkívüli író (Mystic River, L.A. Confidential), sőt a kamera mögül is kiköhögött már egy Playback-et. Most se vágta lehetetlenbe a fejszéjét, nagyon jól tudta, hogy a tengerentúlon zabálni fogják a történetet, hiszen van benne dráma, sport és fajgyűlölet. Szépen levezényelte többnyire másodvonalbeli színészekkel, így teret hagyva Fordnak, aki meghálálta műsoridőt.
Talán nem annyira közhelyes, min a hasonló Hollywood sport történetek, de számomra nézhető kategória.  Nem tehetek róla szeretem a sportfilmeket. De azért egyszer valaki felhomályosíthatna mi is az a „bézbolpofozás”.

A 42-es (2013) on IMDb

Riddick (2013)


Riddick (Vin Diesel) ismét egy kietlen bolygón dekkol, ismét jönnek érte a fejvadászok, ismét elkezd sötétedni és ismét jönnek a szörnyek. 
Nincs új a Nap alatt, de ezek szerint a Hold alatt sem. 
Visszatértek az alapokhoz, csak a kraft maradt ki a filmből. Pedig az elején tetszik az a pár perc túlélő show, de a fejvadászok érkezésétől felvetette...nem, átvette az első rész forgatókönyvét. Egy kicsit azért megerőltethették volna magukat. 
Nézhető, de sokkal-sokkal többet vártam az egyik legjobb antihős karaktertől az univerzumban.